A lengyel kormány csütörtökön azzal vádolta a fehérorosz rezsimet, hogy egyre több migránst küld az EU-val közös határhoz, megtorlásul Varsó e heti döntése miatt, hogy menedéket ad Kriszcina Cimanouszkaja számára.
A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei (BGYH) Zrt tulajdonába került a Rác fürdő és a mellé épült szálloda; a fürdő jövőre megnyithat - közölte a Főpolgármesteri Hivatal csütörtökön.
Földhöz hasonlatos bolygó létére találtak bizonyítékot 35 fényévnyi távolságban kutatók: egy csillag körül több bolygót is felfedeztek, amelyek közül az egyik a rendszer lakhatósági zónájában található.
A kormány előzetes közlésének megfelelően most megérkezett a felhatalmazás: a helyreállítási tervben szereplő projekteket a központi költségvetés terhére finanszírozhatja meg az állam, amíg nem jön utalás Brüsszelből, a program elfogadásának csúszása miatt.
- Mennyire része a magán- és versenyzői életednek a kocsi? - El sem tudnám képzelni az életem nélküle. Talán az emberek bele sem gondolnak, hogy én ezzel a kocsival szállítom a hajómat a versenyekre. Részben benne élem az életem. - Ezt hogy kell érteni? - Ahová csak lehet, autóval megyek. Még a 150 méterre lévő boltba is. Na jó, oda nem. Viszont
A Fordtól származó anonim adatok szerint a Kuga Plug-in Hybrid európai vezetői idén eddig az utazásaik 49 százalékához használták a külső áramforrásból feltöltött akkumulátort, vagyis az autót a távok közel felében tisztán elektromos áram hajtotta. Júniusban a Kuga Plug-in Hybrid értékesítése minden eddigi eredményt felülmúlva meghaladta a 6300 da
A kompszolgáltatás július közepén érte el a félmilliós utasszámot, július végére pedig már a 700 ezer főt is meghaladta. A személyhajók is népszerűek, az utasok száma július végére elérte a 300 ezer főt, ami 50 ezerrel több, mint egy évvel korábban. Az idei év eddigi legforgalmasabb napján több mint 17 ezer utast szállított a négy
Csipes Tamara ezüstérmet szerzett a kajak egyesek 500 méteres versenyében a tokiói olimpián, míg a japán fővárosba a szám kétszeres címvédőjeként érkezett Kozák Danuta ezúttal lemaradt a dobogóról, negyedik lett.
Az új, önvezető DC100 elektromos motorkerékpárt a Davinci Dynamics gyártja. A gyártmányból ítélve az elektromos korszakba átlépve az önvezető járművek inváziójára készülhetünk. A kínai márka hét évnyi tervezés, kutatás és fejlesztés után mutatta be új elektromos motorkerékpárját, ami látványnak is elképesztő. Amolyan minimál-dizájnnal készült szell
Idén külön utakon jár az új és használt lakások piaca, előbbieknél folytatódott a drágulás, utóbbiaknál lelassult. Az eladási idő nőtt a használtaknál.
Mintha a sportolók és a közvélemény is elkezdené megtanulni értékelni, ha valaki a világ második legjobbja. Örömkönnyek a magyar ezüstérmesek szemében.
Felborult, majd a szalagkorlátok közé esett egy gépkocsi az M0-s autóút 3-as kilométerszelvényénél, az M7-es autópálya csomópontjánál, Törökbálint térségében, a Szeged felé vezető oldalon. A járműben csak a vezetője utazott. A törökbálinti hivatásos tűzoltók mellett a társhatóságok is kiérkeztek a helyszínre, ahol egy sávot lezártak a beavatkozás i
Bill Gates szerdán a CNN-nek adott interjújában azt, hogy bármi köze volt Jeffrey Epsteinhez hatalmas hibának nevezte, a válására pedig szomorú mérföldkőként hivatkozott.
Az orosz közlekedésbiztonsági felügyelőség sajtószolgálata nyilvánosságra hozta, hogy a moszkvai közlekedési rendőrség „fedett gépjárművekkel” is hajt végre ellenőrzéseket. Vagyis olyan álcázott autókat alkalmaznak, melyek nem viselik a rendőrség megkülönböztetett jegyeit. Erre a feladatra például a BMW 5-ös sorozat szedánjait vetik be. Az 530d xDr
Ki mondta, hogy az elektromos autó hatótávolsága túl rövid? Aki ezt állítja, annak a Hyundai esetében biztosan módosítania kell a véleményét. A koreai gyártó modellje, a Kona új rekordot állított fel: összesen 790 kilométert tett meg egyetlen töltéssel. A városi ciklusra (WLTP) megállapított 660 kilométeres hatótávolság túllépésével a Hyundai bizto
Persze ezeket az egyezményes megállapításokat az idő és a kollektív ízlés szülte. Hiszen abban talán mindenki egyetért, hogy a formai játékok egy kupé kasznin domborodnak ki a legszebben, az elnyújtott orr pedig eleganciát sugall. Azonban még szerencse, hogy mindannyian különbözünk, és mást szeretünk. Lehet jó valami, ami a számodra ciki. Én példáu
Éveken át csak vette és vette a cégeket, most elkezdődött a profiltisztítás. Zártkörű részvénytársasággá alakul a Mészáros és Mészáros Kft. szeptember 30-án – írja az Mfor, amely Mészáros Lőrinc cégbirodalmának
Sok amerikai konzervatív csodálja Orbán Viktor magyar miniszterelnököt, aki idegengyűlölő, LGBTQ-ellenes tekintélyelvű vezetőként 11 éve van hatalmon, és aki lelkesen támogatta Donald Trump újraválasztási kampányát. Tucker Carlson mostani magyarországi ténykedése sokak számára meglepő lehet, pedig teljesen beleillik a képbe, ha valaki az utóbbi éve