Barna Zsuzsa szerint a főpolgármesternek óriási szerepe van abban, hogy a Deák tér és környéke „péntek és szombat esténként egy húgy-, szar és piaszagú végbélnyílássá válik”.
A brit akadémikusok friss elemzése - amit egyébként a brit kormány hivatalos tudományos tanácsadó csoportja tett közzé - szerint biztosan megjelenik a koronavírus egy olyan változata, amely a jelenlegi vakcinák kudarcához fog vezetni - számol be a CNN.
Oroszországban kis létszámmal tesztelik a kétféle vektorvakcina együttes használatát: tavasszal kezdték az előkészítést, de akkor az egészségügyi minisztérium etikai bizottságának aggályai miatt felfüggesztették.
Második gyerekét várja Ashley Graham. A plus size modell most sem tesz mást, mint első terhessége idején: ezúttal is megmutatta pocakját a követőinek Insta-storyjában.
Hogyan került többek között két palóc kamasz lány, egy fiatal rajzmodell és egy nyomdai munkás a magyar pengőre és forintra? Kinek hozott szerelmet a modellkedés? Melyik sportoló deltái ihlették meg a pénzgyártókat? Ki volt az a nő, aki a valaha volt legnagyobb címletű magyar bankjegyen szerepel? Kattintsatok, és minden kiderül!
A nyugati megyékben mérsékelték, több keleti megyében viszont harmadfokúra emelték a zivatar miatt kiadott riasztásokat vasárnap délután. A katasztrófavédelmet délután 4 óráig országszerte már több mint 200-szor riasztották.
Naponta valószínűleg több tíz, de akár több száz webhelyet is felkeresünk. Biztosan elolvasunk egy-egy cikket, ellenőrizzük a közösségi média profiljainkat, online nézzük a kedvenc műsorunkat, vagy éppen rákattintunk egy barátunktól kapott linkre. Honnan vehetjük észre, hogy az általunk látogatott oldalak biztonságosak-e, nem pedig az adatainkra va
Horvátországban évek óta sok gondot okoznak az illegálisan partot foglalók. A legtöbben a saját ingatlanjuk határában lévő szakaszt sajátítják ki, de vannak olyanok is, akik önkényesen egész strandokat kezelnek magánterületként. Pedig a horvát törvények értelmében az ország teljes tengerparti sávja közterület, egyes szakaszok csak kivételes esetekb
A brit családi ékszerek egyesítik a szépséget, a luxust és mindenekelőtt a történelmet. Közülük is kiemelkedik a császári állami korona, amelyet II. Erzsébet királynő 1953-as koronázási ceremóniáján használtak, és ami drágakövekből, gyöngyökből, fémekből és bársonyból készült. Ez a kiegészítő uralkodóról uralkodóra szállt, de az idők során nagy vál
Mogyoród - Az év eddigi legizgalmasabb küzdelmét hozta a 36. Forma-1-es Magyar Nagydíj, amelyet a karrierje első sikerét ünneplő francia Esteban Ocon (Alpine) nyerte.
Az idei játékok legsikertelenebb napját zárták a magyar olimpikonok. Sőt, valószínűleg a történelem legrosszabb napja volt ez 1896 óta. Ugyanis a nyolc magyar érdekeltséggel zajló esemény közül hét kudarccal végződött. Hat esetben ez kieséssel járt, a hetediknek nem volt súlyosabb következménye.
Egy devizás követelés utáni értékvesztés elszámolása hogy történik, mi ennek a kontírozása? Amennyiben ezt behajthatatlan követelésként akarjuk kivezetni, ezt miként tehetjük meg szabályszerűen? Olvasói kérdésre Nagy Norbert adószakértő válaszolt.
Krystsina Tsimanouskaya fehérorosz futónő szándékosan lemaradt a hazájába induló gépről Tokióban és vélhetően Ausztriában vagy Németországban akar majd menedékjogot kérni - jelentette vasárnap délután a Reuters hírügynökség.
Idén különösen fontos volt határozott koncepcióval érkezni annak, aki tíz és annak is, aki csak egy napra látogatott a völgybe, ugyanis összesen 2007 program közül lehetett válogatni.
A 2021-es évnek aligha lesz nagyobb szenzáció párkapcsolati téren, mint Jennifer Lopez és Ben Affleck újbóli egymásra találása. Amikor első alkalommal felmerült a pletyka, mindenki azt gondolta, hogy csak egy múló kaland, búfelejtő nosztalgiázás lesz a két sztár számára a kaland, de immár senki nem kételkedik benne, hogy a Bennifer nemcsak visszaté
Esteban Ocon, az Alpine francia versenyzője nyerte meg a 36. Forma-1-es Magyar Nagydíjat vasárnap a Hungaroringen. Tömegbaleset miatt a rajt után 30 percre félbeszakadt a futam.