A kereskedelmi szálláshelyeken eltöltött vendégéjszakák száma több mint másfélszeresére nőtt júniusban 2020 júniusához képest, de 57 százalékkal csökkent 2019 azonos hónapjához mérten - közölte a Központi Statisztikai Hivatal hétfőn.
A dolog mégsem néz ki annyira rosszul, mert az idei első félévben javult a kínai gyártó nyereségessége, és egyre jobban teljesít a vállalati és a cloud üzletág is.
Amint tavaly decemberben, úgy ismét felhívnánk a figyelmeteket az egyik legmegbízhatóbban működő fundamentális indikátor, a Hash Ribbons által adott friss vételi jelzésre. A Hash Ribbons a Bitcoin bányászati ökorendszer egészségi állapotát ábrázolja. Az általa adott vásárlási jelzések 2011 óta tévedhetetlennek…
Ismét tanszergyűjtő akciót indít a Nagycsaládosok Országos Egyesületével (NOE) közösen az Auchan. Az áruházlánc tapasztalatai alapján kiderült, hogy füzetet, írószert és papírárut évente akár többször is, iskolatáskát és tolltartót pedig 2-3 évente veszünk az iskolás gyerekeinknek. Különösen nehéz a helyzete azoknak a családoknak, ahol több gyerek
Az arany ára 1.700 dollár alá is benézett, ma egy hajszálnyival a szint felett kereskedik. Mi mozgatja az árfolyamát és miért küldték padlóra a nemesfémet?
Jelentkezz nyílt napunkra, ha 18 és 25 év közötti vagy, érdekel a szépségápolás és a divat, valamint szíveden viseled a női egyenjogúságot. Egy kötetlen beszélgetésben lehet részed a GLAMOUR szerkesztőivel egy finom brunch keretein belül.
A IX. Felső-Tiszai PET Kupa csaknem 300 résztvevője a folyó Tiszabecs és Vásárosnamény-Gergelyiugornya közötti 60 folyamkilométeres szakaszán gyűjtötte össze a szemetet.
Alakítója lennél egy naponta több tízezer látogatót számláló weboldal híreinek? Akkor csatlakozz hozzánk Te is! Magyarország mezőgazdasági portálja rád vár!
Fotó: Vincenzo Pinto/AFPNem jutott el hozzá, már a postán lefoglalták, nem messze Milánótól. A rendőrség szerint Franciaországban adták fel a csomagot. A Vatikán egyelőre nem kommentálta az esetet. (Reuters)
Második nekifutásra, ezúttal sikerrel zárult a már évek óta belengetett, sátoraljaújhelyi gyalogos függőhíd kivitelezésére kiírt közbeszerzési eljárás. A közbeszerzést a Graboplan Industrie Kft nyerte, mely így 4 milliárd forintból valósíthatja meg a hidat - írja a Magyar Építők.
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) vizsgálata alapján az előírtak szerint, rendben teljesítették a felek a CodeCool Kft. befektetési szerződésének hatóság által elrendelt módosításait.
2021 második felében már kötelező tervezni a 2020-as évtized gazdasági felzárkózásának vízióját, gazdaságpolitikáját, valamint az állami intézmények szerkezetét és együttműködését. A tervezés a környezet várható változásaiból indulhat ki – írta legfrissebb cikkében Matolcsy György a Magyar Nemzetben.
2020 utolsó két hónapjában 26 402 nyugdíjas halt meg, ami az előző tíz hónaphoz képest havi szinten majdnem duplázódást jelent – derül ki a Magyar Államkincstár adataiból, amelyet a 24.hu kért ki.
A Nemzeti Népegészségügyi Központ június végén kelt, most kiszivárgott levele alapján szeptember 11. este 8 órától, szeptember 13. reggel 6 óráig leáll a Honvédkórház központi telephelyen az egészségügyi ellátás.
2012. február 11-én rázta meg az egész világot a lesújtó hír, amely az akkor 48 éves Whitney Houston tragikus hirtelenséggel bekövetkezett haláláról számolt be. A világhírű énekesnő augusztus 9-én töltené be 58. életévét, így ma rá emlékezünk.
Egy jól megpakolt kakaós, esetleg lekváros palacsinta már önmagában is égi áldásnak tekinthető, de az élvezeteket lehet még tovább fokozni. A palacsintatortában (másnéven rakott palacsinta) a vékony tészta és az isteni töltelékek kavalkádja olyan egyveleget alkotnak, amely után garantáltam megnyaljuk mind a tíz ujjunkat.
Arra kérik a kalandvágyókat a National Geographic új kezdeményezésében, hogy osszák meg a kedvenc magyarországi helyeiket a NatGeo térképén. A National Geographic is ajánl olyan kivételes területeket, épületeket, amelyeket érdemes felfedezni. Az ajánlások között szerepel a Zselici Csillagpark a Gombos-hegyi pincesor, és persze a hortobágyi Kilencly
Informatikai ismereteket nyújtó képzésekkel segíti a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal a munkavállalók elhelyezkedését, vissza nem térítendő uniós források felhasználásával a Gazdaságfejlesztési és innovációs operatív programban (Ginop).
A koszorúér feletti szívizomhíd (miokardiális híd) egy vékony izomköteg, amely keresztezi a koszorúér-artéria útját. A jelenség gyakoribb, mint korábban gondolták, 1,5-16 százalékos előfordulási arányt is becsülnek, de sokszor nem okoz tüneteket ez a veleszületett anatómiai eltérés.
Ismét megkapta a Diófa Alapkezelő ingatlanportfoliójába tartozó Alkotás Point a fenntartható ingatlanokat osztályozó BREEAM minősítést. Az irodaház 2019-ben kapta meg első alkalommal a nemzetközi zöld minősítést, amelyet a környezetbarát fejlesztéseinek köszönhetően idén is kiérdemelt.
Kétszer több nyugdíjas halt meg tavaly november-decemberben a havi átlagnál. Az elhunytak 80 százaléka a 150 ezer forintnál kisebb ellátást kapók közül került ki.
Ha úgy érzed, hogy rád fér a kikapcsolódás, és szeretnéd legalább néhány órára önfeledten elengedni magad, akkor nincs is más dolgod, mint hogy kényelmesen bekuckózz, és megnézz egy jó zenés filmet!
Szexuális zaklatás alatt azt értjük, amikor valakit a nemi hovatartozása miatt ér bántás, sérelem. Ez történhet munkahelyen, utcán, szórakozóhelyen, de akár az interneten is. Lehet, hogy ez egy szóban megtett ajánlat vagy a vágy kifejezése, de akár már konkrét fizikai kontaktusba is átmehet.
A Trend FM reggeli műsorában munkatársunk felidézte laptársunk legfrissebb élelmiszerár-körképének adatait és a várható inflációs kilátásokat a KSH keddi adatközlése előtt.