2021. augusztus 9. hétfő

aug. 9
10:09
Milyen egészségügyi problémáink lehetnek, ha strandra, uszodába megyünk? (Helló Magyar)
Hasznos egészségügyi tippeket gyűjtöttünk össze, hogy semmi ne árnyékolja be a strandolás örömét:
aug. 9
10:11
Elhunyt négy beteg, 156 új fertőzöttet találtak Magyarországon (Mandiner)
Kórházban 75 koronavírusos beteget ápolnak.
aug. 9
10:12
Lola új szakma után nézett (Femcafe)
Mindössze 10 évesen robbant be a köztudatba a magyar énekesnő, Korsós Judit, művésznevén Lola. Az előadónő az Eurovíziós Dalfesztivál magyarországi nemzeti döntőjén lopta be magát először a rajongók szívébe a Szerelem című dalával, azóta pedig töretlen sikernek örvend - ám sokan nem tudják Loláról, hogy az éneklésen kívül máshoz is van tehetsége.
aug. 9
10:12
Élet a Brexit után: több mint kétezren álltak már ki a brit szerzői jogokért (Könyves Magazin)
„Ez a levél egy egyértelmű és sürgős felhívás” – írja Stephen Lotinga, a 2661 szerzőt, műfordítót maga mögé állító Publishers Association képviseletében, a Brexit utáni szerzői jogokkal kapcsolatos tervezett változások miatt.
aug. 9
10:13
Puzsér Róbert: Jogot a mértékhez! (Mandiner)
A lakosság az erős kéz védelmét és a bármennyire értelmetlen szabályok drákói betartatását igényli.
aug. 9
10:15
Jóval olcsóbb lesz a tankolás szerdától (Menedzsment Fórum)
A benzin literje átlagban bruttó 4, míg a gázolajé 5 forinttal lesz alacsonyabb a hazai kutakon.
aug. 9
10:15
Továbbra is lassú az oltás, nőtt a koronás halottak és fertőzöttek száma (Privátbankár)
Még mindig nagyon alacsony az új beoltottak számának növekedése. Közben megugrott a halottaké és a fertőzötteké.
aug. 9
10:15
Gyászol Oroszország: elhunyt Szergej Kovaljov (Blikk)
91 évesen elhunyt Szergej Kovaljov orosz másként gondolkodó, Oroszország első emberi jogi biztosa.
aug. 9
10:15
FAO: csökkentek az élelmiszerárak júliusban (Növekedés)
Júliusban már a második egymást követő hónapban csökkentek globálisan az élelmiszerárak havi összevetésben.
aug. 9
10:18
Bartók Imre: A jó harc (Könyves Magazin)
"Sok tévedés lakozik a világban, de talán egyik sem olyan súlyos, mint hogy a futás unalmas volna." A szerénységében is példamutató Eliud Kipchoge maratonja messze túlmutat futáson, olimpián - élni tanít. Olimpiai sorozatunkban Finy Petra, Baráth Katalin, Forgách Kinga, Ruff Orsolya és Kele Fodor Ákos írásait olvashattátok, Bartók Imre záró darabja
aug. 9
10:18
Lelepleződött a TV2 nagy terve (Promotions)
A TV2 fontos mérföldkőnek szánja, de lehet, hogy nem is olyan jó ötlet.
aug. 9
10:21
Száznál is több új beteg – kijöttek a hétvégi koronavírus-adatok (Piac és Profit)
A hétvégén összesen 156 új fertőzöttet igazoltak.
aug. 9
10:21
Sziléziai élet a szén után, átalakulóban a lengyel bányavidék (Mandiner)
2049-ig bezárják az utolsó sziléziai szénbányát, a restrukturálás mikéntjétől és az uniós zöldpolitikától hétszázezer lengyel élete függ. Riportunk Katowicéből.
aug. 9
10:21
Kötelezték a háziorvosokat: Össze kell írniuk azokat az időseket, akik nem kértek védőoltást (Nyugati Fény)
Pedig elvileg nem kötelező.
aug. 9
10:21
Kukásautóépítő lett David Beckham (Autószektor)
Kukás kocsi és luxusautó is szerepel a kínálatban        Forrás: Lunaz Forma 1-es pilóták és ralimatadorok gyakran alapítanak istállót, melyekben igazi telivér ménesek születnek. Ilyen volt Jack Brabham és Bruce McLaren, de a ralilegenda Sebastien Loeb és a túraautóbajnok Michelisz Norbert is csapatot, sőt autóépítőműhelyt alapított. Az már ritk
aug. 9
10:23
Kínai e-autógyártók értékesítései: a Li Auto egy modellel is tarolt (Autószektor)
A Li Auto 8539 új elektromos autót szállított ki 2021 júliusában. Ezzel a kínai elektromos autógyártó megelőzte versenytársait, az XPeng-et és a Nio-t, előbbi 8040, utóbbi 7931 elektromos autót tudott eladni Kínában júliusban. Összehasonlításképpen: 2021 júniusában a VW -nek körülbelül 3000 ID eladása volt Kínában, júliusban pedig közel 6000. Li O
aug. 9
10:24
Már a nászutat tervezi Stohl Luca és kedvese (Blikk)
Stohl Luca és kedvese már alig várja, hogy ismét útra kelhessenek, immáron házastársként. A fiatal pár már tervezi is a nászutat.
aug. 9
10:27
Újabb áresés jön a hazai benzinkutakon szerdán (Privátbankár)
A benzin literje átlagban bruttó 4, míg a gázolajé 5 forinttal lesz alacsonyabb a hazai kutakon.
aug. 9
10:30
Jó hír az autósoknak, jelentősen olcsóbb lesz a benzin és a gázolaj is (Portfolio)
Szerdán változik az üzemanyagok ára a hazai kutakon, a holtankoljak.hu információi szerint a benzin literenkénti átlagára 4 forinttal, míg a gázolaj literenkénti átlagára 5 forinttal csökken.
aug. 9
10:30
Ipcc: Elkerülhetetlen a további melegedés, de fontos, hogy azonnal cselekedjünk (444.hu)
Az ENSZ alá tartozó szervezet világosan kimondta: a felmelegedést az emberi tevékenységek okozzák, és következményei mindenkit érinteni fognak.
aug. 9
10:30
Koronavírus: több mint négyezerrel csökkent az aktív fertőzöttek száma a hétvége alatt (SzMo)
Négy beteg halt meg péntektől hétfő reggelig, 156 új fertőzöttet igazoltak.
aug. 9
10:30
Nincs megállás: még évekig velünk marad a South Park (MMonline)
A többszörös Emmy-díjas amerikai animációs sorozat rajongóinak nincs okuk aggodalomra, ugyanis az MTV Entertainment Studios bejelentette, hogy a Comedy Centralon egészen 2027-ig hosszabbították meg a gyártást, amivel a polgárpukkasztó sorozat a csatorna leghosszabb ideig futó szkriptelt sorozataként írhatja be magát a történelembe. 2022-ben immáron
aug. 9
10:30
Ideológiai erkölcscsőszként minősíti a tagállamokat Brüsszel (Demokrata)
Az elmúlt évek politikai nyilatkozatai és kezdeményezései kézzelfogható bizonyítékai annak, hogy a Bizottság ideológiai szervezetként működik.
aug. 9
10:33
Egy év után mehet haza a világ eddigi legkisebb túlélő újszülöttje (Infostart)
212 grammos, 24 centis volt Kwek Yu Xuan, ma már 6,3 kiló. Muszáj volt megszületnie 4 hónappal a terveknél korábban, hogy élhessen.
aug. 9
10:33
Ön szereti a matekot? (Blikk)
Matematikában óriási sikert ért el egy magyar egyetemista: az ELTE matematika alapszakjának végzett diákja nyerte a 28. International Mathematics Competition for University Students (IMC) elnevezésű, kifejezetten egyetemisták számára megrendezett nemzetközi matematikaversenyt. Gáspár Attila 590 diák közül végzett az első helyen és egyedüliként vehe
aug. 9
10:33
Délen tűzvész, északon árvíz pusztít Olaszországban (Blikk)
Rettenetes katasztrófák sújtják Olaszországot: délen hatalmas erdőtüzek pusztítanak, ami miatt a lakosságot is evakuálni kellett, északon pedig mindent elöntött az árvíz, ráadásul földcsuszamlások is veszélyeztetik az ott élőket.
aug. 9
10:36
Így ért véget a tokiói olimpia: látványos képeken a záróceremónia! (Promotions)
Búcsúzott a tokiói olimpia, ami rengeteg emlékezetes pillanatot tartogatott a szurkolóknak – nézd meg galériánkat a záróceremóniáról!
aug. 9
10:39
Koronavírus: továbbra is terjed a delta variáns Kínában (Blikk)
Továbbra is terjed a koronavírus delta variánsa Kínában, ahol már 17 tartományból jelentettek belföldi fertőzésből eredő megbetegedéseket az új járványhullám kezdete óta.
aug. 9
10:39
Felhevült szurkolók várták Lionel Messit a párizsi repülőtéren (Infostart)
De hiába, a Barcelonából távozó argentin szupersztár labdarúgó nem érkezett meg.
aug. 9
10:39
McDonaldʼs: kifogyóban az elviteles zacskó, térjünk vissza a tálcákhoz! (Forbes)
Súlyos papírzacskóhiány ütötte fel a fejét a gyorsétterem-láncnál, mert a vásárlók ragaszkodnak a karantén alatti módihoz.
aug. 9
10:41
Kitört az Etna (Blikk)
Messziről is látni a hatalmas lávafolyamot, a helyiek rengeteg videót készítettek a katasztrófáról.
aug. 9
10:42
Megalázó! Hajléktalanként él népszerű énekes lánya (Blikk)
Híres édesapja hallani sem akar róla, még az unokái sorsa sem érdekli.
aug. 9
10:42
Újabb ízelítőkön az Audi jövőautója – holnap bemutatkozik a Sky Sphere (Auto Pult)
Az Audi elektromos jövőt előrevetítő koncepció-triójának első tagja holnap mutatkozik majd be, ennek örömére pedig újabb ízelítőket osztottak meg a gyáriak a Sky Sphere névre keresztelt tanulmányról, ami amellett, hogy természetesen tisztán elektromos és teljes mértékben önvezető, a vezetés szerelmeseit is szeretné megörvendeztetni.
aug. 9
10:42
30 napos időjárás előrejelzés: mire számíthatunk augusztusban? (Agroinform)
Van remény, hogy a növények nagy részének fejlődését nem akadályozza túlzott mértékben az időjárás.
aug. 9
10:42
Ujhelyi: Orbán hamarosan követheti Nixont a sorban (ATV)
A szocialista EP-képviselő felidézi, hogy 47 éve ezen a napon mondott le Richard Nixon amerikai elnök, miután érintettsége egyértelművé vált a politikai ellenfeleinek lehallgatásáról szóló, úgynevezett Watergate-ügyben. Szerinte Orbán Viktor hamarosan követheti őt ebben a sorban, a Pegasus-ügy ugyanis "egyre jobban ráég a magyar kormányzatra".
aug. 9
10:42
Kegyetlen rombolást végzett az éjjeli vihar Magyarországon: épületre dőlt fák, leszakadt ágak pusztítottak (Pénzcentrum)
Több helyen is fákat csavart ki, elektromos és távközlési vezetékeket rongált meg a viharos szél vasárnapról hétfőre virradó éjjel.
aug. 9
10:42
A fiatal lány rákeresett pasija nevére a neten, szíven ütötte, amit talált (Femcafe)
Nem teketóriázott sokat: miután a meghökkentő titok napvilágra került, gyorsan kiadta szerelme útját.
aug. 9
10:42
Rekordszinten a búza ára (Agrofórum)
Augusztus első hetét a tavaszbúza jegyzések új csúcson zárták, míg az őszi vetésűek erősek voltak, de nem érték el az április végi, május elejei szinteket. A párizsi tőzsdei jegyzések szerdán tetőztek és pénteken is mínuszban nyitott a piac, majd délután 4 óra körül megint erősödött és 6 Eur/to-s napon belüli mozgással pluszban zárta a napot.
aug. 9
10:42
Roger Federer 40 éves lett – íme néhány csodás pillanat az életéből (Promotions)
Most itt kivételesen nem a 20 Grand Slam-győzelmét fogjuk megmutatni.
aug. 9
10:44
Félrecsúszott tanga, ledobott bikinifelső – így pózoltak a szexi szupermodellek és hírességek (Promotions)
Kylie Jenner, Opitz Barbi, Demi Rose, de még Lil G is főszereplő volt ezen a héten a válogatásban.
aug. 9
10:45
A NOlimpia-kampányt vezető Fekete-Győr büszke a magyar sportolók teljesítményére (Mandiner)
„Óriásiak vagytok, köszönjük!” – írta közösségi oldalán a Momentum miniszterelnök-jelöltje.
aug. 9
10:46
Heti időjárás: zivatarok és viharos széllökések kavarhatnak be jövő héten a napsütésbe (Promotions)
Úgy néz ki a kánikulától elköszönhetünk, mert a csúcsértékek 30 Celsius-fok körül alakulnak.
aug. 9
10:47
Bayer: Mostanában a Balatonnál többen vannak, mint a 70-es 80-as években (Mandiner)
És akkor jön a HVG, és megírja, hogy üres a Balaton. Ott aljas, becstelen, hazug gazemberek dolgoznak – írja a publicista.
aug. 9
10:48
Novemberben érkezik Halle Berry első rendezése a Netflixre (Hamu és Gyémánt)
Az Oscar-díjas Halle Berry első, Bruised címá sportdrámája egy MMA-harcos életéről fog szólni.
aug. 9
10:48
Tolvai Reni nem a bácsiknak és a habzó szájú tiniknek vetkőzik (Promotions)
Az énekesnő tisztázni akarta, hogy miért is mutatja meg Instagramon az alakját.
aug. 9
10:50
Heti horoszkóp: vajon szétesést, vagy előrelépést hoz ez a hét? (Promotions)
Valószínűleg sok dologra kell figyelned, ha jól akarod zárni az augusztus közepét.
aug. 9
10:51
Rengeteg érintetlen élelmiszer kerül a kukába (Piac és Profit)
A pazarlás óriási problémát jelent egy friss kutatás szerint.
aug. 9
10:51
Nincs vége: újabb alapélelmiszerek ára emelkedik majd (Blikk)
A zöldség, a gyümölcs és a kenyér után az étolaj is drágul majd.
aug. 9
10:51
Lejátszotta első, Messi nélküli meccsét a Barcelona - mire mentek a Juventus ellen? (ATV)
Az FC Barcelona sima győzelmet aratott a Juventus felett a Joan Gamper-kupára kiírt mérkőzésen. A mérkőzés után a katalán csapat vezetőedzője, Ronald Koeman elégedett volt a látottakkal, illetve a fiatalokat dicsérte.
aug. 9
10:52
Hihetetlen: így néz ki most az Egy rém rendes család Bud Bundyja (Promotions)
Így fest most David Faustino, az Egy rém rendes család zsebhokizó kertitörpéje.

Keresés