Közeledik a 2001. szeptember 11-i terrortámadás 20. évfordulója, ami miatt ismét előtérbe kerül az al-Káida és vezetője, Oszáma bin Láden. Utóbbi történetében többen is kiemelték már, hogy az is az érdekes, hogy hogyan lett egy eredendően félénk, vallásos tinédzserből egy globális dzsihadista csoport vezetője, aki tömegmészárlásokat tervez el. Pete
Új online tartalomszolgáltatással jelentkezik az Országos Széchényi Könyvtár, aminek köszönhetően a Babits-Török házaspár monumentális hagyatéka is elérhetővé válik. A kalandos sorsú hagyaték után pedig kora újkori és újkori kötetes kéziratokat, önálló vers-, tanulmány- és regénykéziratokat is megosztanak majd az érdekődőkkel. Interjúnkat az Oszk f
Az autósok szerint a felelőtlenül száguldozó motorosok, a motorosok szerint a se lát, se hall üzemmódban közlekedő autósok a hibásak. A Demokrata utánajárt, mi az igazság.
Olimpiai jutalomra 2,39 milliárd forintot fordít idén a magyar állam, az összeget nagyban emeli, hogy a csapatsportolók (vízilabdázók, kézilabdázók, kajakegységek) is "egész pénzt" kapnak.
Érdemes a legolcsóbb és az igényeknek leginkább megfelelő bankszámla-konstrukciót választani: a banki költségeken akár több tízezer forint is megspórolható, az ügyintézés pedig az egyablakos bankszámlaváltás révén rendkívül könnyű és egyszerű – hívja fel a figyelmet Tállai András, a Pénzügyminisztérium parlamenti államtitkára.
A jobbikos miniszterelnök-jelölt szerint miközben a kormány hitvallásokkal akarja kezelni a válságot, az emberek nem tudnak hitvallásokkal fizetni a boltban.
Több ikonikus filmmel is készültek augusztusra az RTL Magyarország csatornái, így például a Star Wars: Skywalker kora, a Másnaposok 3. és a Csillag születik is képernyőre kerül. Az RTL Klubon két új sorozat is indul a nyár utolsó hónapjában, amelyek hétköznap délutánonként lesznek majd láthatók. Augusztus 9-től a Keresztanyu és családja tér vissza
Ahogy arról korábban már mi is beszámoltunk, a Nasa marsjárója, a Perseverance elérkezett küldetésének egyik legfontosabb állomásához, augusztus 6-án, pénteken ugyanis megkezdte a mintagyűjtést a Marson. Az első kísérlet azonban nem jött össze, a Földre érkező adatok szerint a minta begyűjtésére és tárolására használt kémcső üresen maradt.
Nemrég még a klasszikus cicaszem vagy éppen a szárnyas tusvonal volt az, amiért mindenki megőrült, de most nyáron egy új sminktrend söpör végig a TikTokon, ami nem más, mint a fordított cicaszem.
Egyelőre nem bizonyult elrettentő hatásúnak a kormány fekete foglalkoztatás elleni új szabályozása, részben azért sem, mert a jogsértésen kapott munkáltatók többsége az ellenőröktől hallott róla először.
Pénteken már majdnem azt mondhattuk, hogy lassan a 350-es szintet veheti célba a forint, azonban napközben fordult a hangulat. Egyelőre úgy tűnik, hogy elfogyott az erő, a hetet már 354 felett kezdi a magyar deviza.
Schmied Andinak sikerült az, ami csak nagyon keveseknek adatik meg: bejutott a New York-i (leg)felső(bb) tízezer tagjainak fényűző otthonaiba. A fiatal magyar művész briliáns cselhez folyamodott, hogy megörökíthesse az amerikai álomlakásokat.
Közzétette júniusi értékpapír-statisztikáit a Magyar Nemzeti Bank. Tranzakciókból eredően 79 milliárd forinttal növekedett a háztartások tulajdonában lévő értékpapírok állománya a nyár első hónapjában, ebből 64 milliárdos növekmény a állampapíroknak köszönhető, vagyis legalábbis az értékpapírok között még mindig szinte egyeduralkodó a lakossági áll
A belföldi turizmus stabilan helyreállt a koronavírus-járvány okozta leállásból, a külföldi vendégek lassabban, de jönnek Magyarországra – nyilatkozta Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) vezérigazgatója a Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorában. Júliusban 110 milliárd forintos forgalma volt a vendéglátásnak a tavalyi 87 milliár
Már a reggeli warm up-on is technikai problémákkal küzdött Sebestyén Peti és csapata az Evan Bros. Racing Team. Ennek ellenére azonban mindenki bizakodva várta a hétvége második futamát, hiszen szerettek volna a szombati tapasztalatok alapján ismét egyet előre lépni. Fotó: HUMDA “Nem igazán örülök a mai napnak, a tegnapi stabil verseny után remélt
A vasárnap éjjeli vihar miatt 197 helyszínen kellett beavatkozniuk a tűzoltóknak - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) szóvivője hétfőn az MTI-vel.
Súlyos esőzések miatt tízezrek kényszerültek elhagyni lakhelyüket a délnyugat-kínai Szecsuan tartományban – jelentette hétfőn a China News című kínai hírportál.
A technikai elemzés lényege, hogy a pénzügyi piacokon lévő kereslet és kínálat erejét vizsgálja, és ezáltal próbáljon meg következtetéseket levonni a jövőbeli tendenciákra. Ehhez rengeteg grafikon típus, formáció, indikátor és egyéb információ áll rendelkezésre. Az alapokat azonban nagyon könnyű elsajátítani, akár félóra alatt is átlátható, hogy mi
A háziorvosoknak minden héten pénteken be kell számolniuk arról, hogy hány oltatlan idős beteget kerestek fel azon a héten és mennyit sikerült meggyőzni közülük a vakcina szükségességéről - számolt be róla a Telex. Mindeközben már van lehetőség a harmadik oltás felvételére, de a lap forrásai szerint ezidáig csekély a jelentkezők száma.
A volt igazságügyi miniszter úgy látja, van realitása annak, hogy az ellenzék alkotmányozó többséget szerez, ugyanis rendkívül instabillá vált a választási rendszer, nagyon pici határátlépésekkel a kétharmad elérhető.