Már csak öt napja van a vállalkozásoknak, hogy első körös kérelmüket feltöltsék a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH) véleménykérő felületére. A támogatási kérelmeket augusztus 13-ig, délig fogadja be az NKFIH.
Nagy-Britanniában 1998 óta júliusban adták el a legkevesebb új autót. Idén még kevesebb járművet értékesítettek, mint a tavalyi rendkívül gyenge évben.
Párizs, szerelem, melankólia – ez a három szó egyből eszünkbe juthat, ha felidézzük az Amélie csodálatos élete című film jeleneteit. Az pedig, hogy az alkotás a mai napig töretlen sikernek örvend, egyértelműen köszönhető többek között a főszereplőt alakító Audrey Tautou tehetségének is, aki épp ma ünnepli 45. születésnapját.
Ha egy ruha etikus, az nem azt jelenti, hogy fenntartható körülmények között készült. Cikkünkből megtudhatod mit jelent az etikus divat, és mutatunk pár márkát, akik eszerint az elv szerint készítik a termékeiket.
Továbbra is igényelhető a legfeljebb havi 40 ezer forintos bölcsődei támogatás a Magyar Államkincstárnál a kisgyermeket nevelő szülők munkaerőpiaci visszatérésének elősegítésére.
Makrai Pál rossz emléket őriz az Abba együttes billentyűséről, Benny Anderssonról. A zenész-színész és társai egy német bárban kerültek kapcsolatba a világhírű együttes tagjaival.
A Nasdaq-on jegyzett vállalatoknak egy éven belül nyilvánosságra kell hozniuk vezetői sokszínűségi statisztikájukat, két éven belül legalább egy, négy-öt éven belül pedig két kisebbségi csoporthoz tartozó vezetőt kell kinevezni.
Előre láthatóan a következő években a nem állati eredetű hús- és tejhelyettesítők forgalmának jelentős növekedése várható, a friss tej fogyasztása pedig visszaesik.
Súlyos égési sérülésekkel, életveszélyes állapotban szállítottak kórházba egy 15 éves lányt Romániában. A lány egy tehervonat tetejére mászott fel Roman vasútállomásán, hogy fotókat készítsen, ám a magasfeszültség miatt áramütés érte őt.
Fülesbagoly Fesztivál néven kétnapos rendezvénynek ad otthont Martonvásáron a Brunszvik-Beethoven Kulturális Központ és szabadtere szeptember 10-én és 11-én. Az idén 5 éves Fülesbagoly Tehetségkutató számos programmal, koncerttel egészül ki. A második napon Horváth Charlie koncertezik a kültéri színpadon. A fesztivál minden programja ingyenesen lát
Továbbra is igényelhető a legfeljebb havi 40 ezer forintos bölcsődei támogatás a Magyar Államkincstárnál (MÁK) a kisgyermeket nevelő szülők munkaerőpiaci visszatérésének elősegítésére – hívja fel a figyelmet mai közleményében a MÁK.
A kereskedelmi szálláshelyeken eltöltött vendégéjszakák száma több mint másfélszeresére nőtt júniusban 2020 júniusához képest, de 57 százalékkal csökkent 2019 azonos hónapjához mérten - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
A balatoni halak ismét visszakerülhetnek a fogyasztók asztalaira annak köszönhetően, hogy a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. idéntől újra öt tógazdaságban, több mint ezer hektáros vízfelületen gazdálkodhat - mondta a köztársasági elnök a Kék bolygó című podcast adásának hétfőn közzétett részében.
Amennyi film, sorozat és egyéb szórakoztatóipari termék ömlik ránk a világ minden tájáról a nap 24 órájában, nagyon nehéz mindenre időt szakítani, amire kíváncsi az ember. Ami viszont tényleg érdekel, arra azért általában szokott sikerülni. Éppen ezért meglehetősen fura, amikor egy-egy film buktája után a stúdiók azonnal a közönséget kezdik hibázta
Az elmúlt napok esős, viharos időjárását ismét felváltja a szikrázó napsütés és a hét végére ismét beköszönt a forró, nyári meleg. Napokon belül igazi strandidő várható, sőt, egy újabb hőhullám érkezése sem kizárt. Pártai Lucia meteorológus most elmondja, milyen időre számíthatunk a héten.
Az évek óta tartó kitartó munkának látszik az eredménye, hiszen a rendszeres takarításoknak köszönhetően az ártérben kevesebb az erősen szennyezett hulladék gócpont.
A nyári idegenforgalmi időszakra tekintettel hosszított nyitvatartással működik az Ásotthalom közúti határátkelőhely - közölte a rendőrség hétfőn honlapján.
„Az év eleji kedvező tendencia júniusig is kitartott, így sikerrel zártuk az első félévet. Pénzügyi teljesítményünk jól mutatja, hogy az átfogó ellenintézkedéseknek köszönhetően jól kezeltük a globális félvezetőhiány kihívásait és ki tudtuk használni a piac kedvező alakulása kínálta lehetőségeket” – hangsúlyozta Jürgen Rittersberger, az AUDI AG iga
Elérte az utcaszintet az V. kerületben, a Vörösmarty tér és a Vigadó szomszédságában épülő Hotel Dorothea. Az egy szállodából, társasházból és kaszinóból álló épületkomplexum kialakítása a Market Építő Zrt. a BDPST Group és a Cretum beruházásában épül. A szükséges bontások után a kivitelező a pincét mínusz 15 méterre mélyítette, ebből a mélységből
Személyi kölcsönhöz ma már néhány nap alatt hozzá lehet jutni, de olyan bank is van, ahol mindössze 24 vagy 48 órás folyamatot ígérnek. Cikkünkben annak jártunk utána, hogy melyik hitelintézet hogyan áll ehhez a kérdéshez, illetve, hogy milyen hosszú ügyintézésre számíthatnak az igénylők, ha személyi kölcsönt vesznek fel.
A balatoni halak ismét visszakerülhetnek a fogyasztók asztalaira annak köszönhetően, hogy a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. idéntől újra öt tógazdaságban, több mint ezer hektáros vízfelületen gazdálkodhat - mondta a köztársasági elnök a Kék bolygó című podcast adásának hétfőn közzétett részében.
A Red Bull Forma-1-es csapatának főtervezője, Adrian Newey azt mondja, soha nem látott politikai csaták húzódnak meg az idei világbajnoki küzdelmek hátterében, ez azonban egyfajta elismerése annak, ahogy csapata dolgozik.
A Nemzeti Népegészségügyi Központ Facebook-bejegyzésben közölt látványos ábrát arról, hogy az átoltottság függvényében hogyan alakulhat a járványhelyzet.
A belföldi vendégek által a kereskedelmi szálláshelyeken (szállodákban, panziókban, kempingekben, üdülőháztelepeken, valamint közösségi szálláshelyeken) eltöltött éjszakák száma júniusban 2020 azonos hónapjához viszonyítva másfélszeresére nőtt, de 33%-kal elmaradt a járvány kitörése előtti év, 2019 júniusához képest. A külföldi vendégek által eltöl