Az Európai Központi Banknak (EKB) szigorítania kell a monetáris kondíciókon, ha az inflációs kilátások azt indokolják, nem helyezheti előtérbe a tagállamok finanszírozási költségeit – mondta a Welt am Sonntag című lapnak Jens Weidmann, a jegybank kormányzótanácsának tagja.
"Az új harcmodor lényege, hogy az embert elidegenítik természetes közösségeitől, államától, nemzetétől, szülőföldjétől, hitétől, hagyományaitól" - fogalmazott a házelnök Székelyföldön.
A belföldi turizmus stabilan helyreállt a koronavírus-járvány okozta leállásból, a külföldi vendégek lassabban, de jönnek Magyarországra - mondta a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) vezérigazgatója a Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorában nyilatkozva.
Csaknem háromszor annyi koronavírusos beteg halt meg Romániában az elmúlt hét napban, mint az előző héten, az új fertőzések száma pedig másfélszeresére emelkedett.
A hatszoros magyar bajnokként is jegyzett állatvédő autóversenyző kezdeményezése mellé nem csak Kücsön Gyula az étterem tulajdonosa, de Komjáthy Andrea ügyvezető és Berecz Ádám séf is odaállt, így mindannyian önkéntes munkában látják vendégül Norbi jótékonykodó vacsora partnereit. A jótékonysági vacsora borász partnere pedig nem más,mint a St Andr
Bár még bőven tombol a nyár, szülőként augusztusban már elkezd kísérteni minket az iskolakezdés szelleme. Ugyan a legtöbb iskola bőséges és részletes tanszerlistával látja el a szülőket, igyekszünk mi is egy kis segítséget nyújtani a tanszervásárláshoz.
Kihúzták a Hatoslottó 2021/31. heti nyerőszámait. Ezen a héten nem volt telitalálat, így a 32. játékhéten 1 milliárd 50 millió forintért játszhatnak majd a játékosok.
Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces podcast adásainkban. A felolvasott hírek itt érhetőek el: https://podcast.hirstart.hu/tech-hirek/2021/08/08/4927/
Az év eleje óta a litván hatóságok több mint 4 ezer illegális határátlépőt tartóztattak fel a fehérorosz-litván határon. Ez ötvenszer több, mint a 2020-as egész évi szám.
Rekordszámú napi új fertőzésről és halálesetről számoltak be vasárnap Iránban az egészségügyi hatóságok a másfél éve tartó koronavírus-járványban, amelynek egy új, minden eddiginél erősebb, ötödik hulláma június vége óta sújtja az országot.
A magyar férfi vízilabda-válogatott vasárnap 9-5-re legyőzte Spanyolországot, ezzel pedig megszerezte a magyar olimpiai csapat hatodik bronzérmét a tokiói olimpián. A hazai küldöttség összesen 20 éremmel zárta a sporteseményét, ilyenre pedig utoljára 25 évvel ezelőtt volt példa. A 24.hu beszámolója szerint a Magyar Olimpiai Bizottság elnök
A most záruló, augusztus 2-8-i héten 1578 új esetet diagnosztizáltak az országban, másfélszer annyit mint az előző héten (1049), illetve ötször annyit, mint egy hónappal korábban.
Bizonyos gazdasági szint felett a jóllétet már nem a növekvő vagyon, hanem a fenntarthatóság, a társadalmi igazságosság, a szociális kapcsolatok és a szabadidő minőségi eltöltése jelenti.
Javában tombol a nyár és ahogyan az lenni szokott, a szabadságolások, ám aki még időben kapcsol, még találhat magának jó lehetőségeket, akár az idei, akár a jövő évi hosszú hétvégéken. Bemutatjuk, mire figyelhetnek az élelmesek, nem mellékesen az iskolai szünetek menetrendjét is hozzátéve.
Trónvárományosa, a későbbi IV. Béla remélte, hogy a király már nem tudja teherbe ejteni hamvas aráját, Beatrixot. Botrányos családi viszálykodás lett a vége, bónusz szemkitolással.
„A csúfolódó sokkal inkább különbözik bármelyikünktől, hiszen neki a lelke sérült. Azt hiszi, ezt mások nem látják. Amikor rájön, hogy mindenki tudja róla, mit rejteget, akkor a csúfolódó elhallgat.” Tóth Krisztina augusztusi embermeséjét minden szülőnek és minden gyereknek ajánljuk, szeretettel:
Schmied Andinak sikerült az, ami csak nagyon keveseknek adatik meg: bejutott a New York-i (leg)felső(bb) tízezer tagjainak fényűző otthonaiba. A fiatal magyar művész briliáns cselhez folyamodott, hogy megörökíthesse az amerikai álomlakásokat.
Már több mint egymillióan utaztak a Balatonra a MÁV járatain az idei főszezonban és azon dolgozunk, hogy hazánk egyik legfontosabb idegenforgalmi célpontja egyre kényelmesebben és gyorsabban legyen elérhető - közölte Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium államtitkára.
Milyen a jó matrac? Puha vagy kemény, latex, hab vagy zsákrugós? Mivel a legolcsóbb termék is pár tízezer forintnál kezdődik és a határ a csillagos ég, matracvásárlás előtt sem érdemes kihagyni, hogy alaposan informálódjunk és a gyakorlatban is teszteljük a kiszemelt darabot.
Meleg, napsütéses idő várható a jövő héten, csak helyenként lehetnek záporok. A csúcsértékek jellemzően egész héten 30 Celsius-fok körül alakulnak - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
Korábban talán szinte elképzelhetetlen lett volna, hogy egy politikus betekintést engedjen a magánéletébe, ám a közösségi média térhódításának hála ezek a korlátok mára már gyakorlatilag teljesen leomlottak.
A Északi-sarkvidék Oroszországhoz tartozó területének két szigetcsoportján a gleccserek és a jégtakaró olvadása annyi olvadékvizet termel, amennyi évente megtöltene közel ötmillió olimpiai úszómedencét - állapították meg brit kutatók.