2021. augusztus 8. vasárnap

aug. 8
10:06
Soha nem látott csúcson a BUX, a magyar tőzsdeindex (ProfitLine)
Növekvő forgalom mellett emelkedett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, a BUX 50 050,88 ponton, történelmi csúcson zárt pénteken, 1439,93 ponttal, 2,93 százalékkal magasabban előző heti záróértékénél.
aug. 8
10:06
Igenis divat smink nélkül létezni - sztárok, akik természetességükkel inspirálnak (Femcafe)
A Coviddal valahogy nemcsak öltözködni, hanem sminkelni is elfelejtettünk. De ezt most nem feltétlenül negatív értelemben állítjuk - frissítő volt megbarátkozni és megszeretni a természetes arcunkkal, amellyel azóta a környezetünk is többször találkozik, az enyém legalábbis biztosan.
aug. 8
10:06
Megszületett Bereczki Zoltán és Bata Éva kislánya (SzMo)
A színész a színpadon jelentette be a nagy hírt.
aug. 8
10:06
Apáti Bence: Nácimosdatás az ATV-ben (Mandiner)
Tóth Pétert, a szegedi Jobbik legélesebb kését sikerült az össz­ellenzéknek kihúznia a fiókból.
aug. 8
10:08
Pilhál György: Memória (Mandiner)
Ha a szervilizmus fájna, a szerző harsányan üvöltözne.
aug. 8
10:10
A Ferencek összeesküvése – 350 évvel ezelőtt végezték ki a Wesselényi-féle összeesküvés résztvevőit (Mandiner)
1671-ben végezték ki a Wesselényi Ferenc-féle főúri összeesküvés három vezetőjét, Zrínyi Péter horvát bánt, Nádasdy Ferenc országbírót és Frangepán Ferencet.
aug. 8
10:12
Bravó, fiatal horgászok! (Agroinform)
Történelmi siker született a magyar rendezésű ifjúsági horgász világbajnokságon!
aug. 8
10:12
Az mRNS oltástechnológiát kiterjesztik az influenzára is (Mandiner)
A Moderna célja egy olyan szezonális oltás kifejlesztése, amely hatékony az influenza, a Covid-19 és az olyan légúti megbetegedések ellen, mint például az RSV és a HMPV.
aug. 8
10:12
Balogh Petya: Beláthatatlan következményei lennének, ha kiderülne, tényleg laborból jött a covid (Forbes)
Az igazság kiderítését nem csak Kína igyekszik akadályozni, valószínűleg nem is szeretnénk tudni. Ha bebizonyosodna a feltételezés, akkor annak beláthatatlan következményei lennének.
aug. 8
10:15
Újabb tartomány székhelyét vették be az afganisztáni tálibok (HírTV)
A tálibok kerületek és határátkelők tucatjait vonták uralmuk alá az elmúlt hónapokban.
aug. 8
10:18
Videó: vonatbaleset nem azért lesz, mert nem működik a sorompó! (Autónavigátor)
Sokan rettegnek tőle, hogy a vasúti átkelőben éri őket baleset, és ez a félelem kétségkívül jogos. Ha ugyanis egy vonat
aug. 8
10:18
Sztárok, akik titokban utálják a saját rajongóikat (Femcafe)
Üvöltözés, gúnyolódás, vagy akár lökdösődés? Ezeknek a hírességeknek mind meggyűlt már a baja a saját rajongóival.
aug. 8
10:18
Nagy Viktor megható búcsúja a tokiói olimpia egyik legnagyobb pillanata, ezt mondta pályafutása utolsó mérkőzése után (Promotions)
Nagy Viktor így mondott búcsút.
aug. 8
10:18
A német CSU volt elnöke szerint helytelen az Európai Unió kioktató viselkedése (Mandiner)
Peter Gauweiler szerint az országok nem azért léptek be az unióba, hogy a biztosok folyton demokratikus cenzúrát gyakoroljanak felettük.
aug. 8
10:21
Több tízezer forintot is megspórolhatunk az egyszerűsített számlaváltással (Piac és Profit)
Érdemes a legolcsóbb és az igényeknek leginkább megfelelő bankszámla-konstrukciót választani: a banki költségeken akár több tízezer forint is megspórolható, az ügyintézés pedig az egyablakos bankszámlaváltás révén rendkívül könnyű és egyszerű – közölte Tállai András.
aug. 8
10:30
Szikora Róbert: Elfogadtam, hogy Isten úgy akarta, ne legyen gyerekem (ATV)
Az R-GO legendás frontembere a Blikknek mesélt a pandémia hónapjairól, a hosszú házasság titkáról, és arról, miért nem született gyermeke.
aug. 8
10:30
„Orbáni cenzúrát” emlegetnek a bukaresti Pride szervezői, amiért az önkormányzat nem engedélyezi a felvonulásukat (444.hu)
Miközben a szélsőséges Noua Dreaptă szervezetnek engedélyezték a rendezvényét.
aug. 8
10:33
Rusvai Miklós: lépni kell, mielőtt berobban a negyedik hullám! (Blikk)
Fontos lenne, hogy minél többen beoltassák magukat most, amikor még "béke" van, és nem gyorsult be a koronavírus-járvány negyedik hulláma - mondta Rusvai Miklós virológus az M1 aktuális csatorna vasárnap reggeli műsorában.
aug. 8
10:33
Változatlan intenzitással tombolnak az erdőtüzek Görögországban (HírTV)
Évián, a második legnagyobb görög szigeten több falu is porig égett.
aug. 8
10:36
Rakétaként lőtt ki, most padlófékkel lassít az amerikai gazdaság: kezdjünk aggódni? (Portfolio)
Csalódást okozott az amerikai gazdaság második negyedéves teljesítménye, a lassulás a vártnál korábban érhette utol Amerikát. Az Egyesült Államok gyors kilábalása a többi fejlett országban is éreztette a hatását, így a mi szempontunkból sem mindegy, hogyan teljesít a továbbiakban a világ legnagyobb gazdasága. Nagy tragédia nincs, a válság okozta vi
aug. 8
10:36
A nagy vonatrablás: egy apró baki miatt buktak le Anglia leghírhedtebb bűnözői (Promotions)
A nagy vonatrablás 58 évvel ezelőtt történt, és máig nem sikerült teljes mértékben megoldani a rejtélyes ügyet.
aug. 8
10:36
Az öt legjobb zenés film, melyek egy rosszabb napot is képesek feldobni (Hamu és Gyémánt)
Ha rossz az idő, hosszú napunk volt vagy egyszerűen csak nincs jó kedvünk – ilyenkor érdemes egy-egy zenés filmet megnézni. Hogy miért? Mert a happy end garantált, ahogy az is, hogy a fülbemászó dallamok biztos, jobb kedvre derítenek minket. És hogy miből érdemes választani? Soroljuk! Mamma Mia!
aug. 8
10:36
Nem csillapodnak az erdőtüzek Görögországban (Demokrata)
Az erdőtüzek megfékezésében a hadsereg és önkéntes csapatok mellett külföldi tűzoltók is részt vesznek.
aug. 8
10:36
Novák Katalin: Tucker Carlson az egyik legismertebb amerikai TV-s egyéniség (Mandiner)
Igaz, konzervatív, ezért rengeteg támadás éri.
aug. 8
10:38
Cseh Katalin: Fel kell számolnunk az intézményesített korrupciót (Mandiner)
A közpénzt az oligarchák gazdagodása helyett az emberekre kell költenünk.
aug. 8
10:42
Szép jövő előtt áll a lengyel organikus piac (Agrofórum)
A lengyel organikus piac előreláthatólag kamatozni fog majd az európai zöld megállapodás stratégiájának köszönhetően.
aug. 8
10:45
A koronavírus után: ez a helyzet most a belföldi turizmussal (Blikk)
A belföldi turizmus stabilan helyreállt a koronavírus-járvány okozta leállásból, a külföldi vendégek lassabban, de jönnek Magyarországra - mondta a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) vezérigazgatója a Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorában nyilatkozva.
aug. 8
10:45
Nagy Viktor búcsúja: könnyre fakasztottak a srácok (Infostart)
Az olimpiai bronzérmes férfi vízilabda-válogatott kapusa pályafutása utolsó meccsének utolsó két negyedében nem kapott gólt. Hárai Balázs és Varga Dénes még nem akart a folytatásról beszélni.
aug. 8
10:48
Ilyen fajta virágot adj neki ajándékba a horoszkópja szerint (Glamour)
Bármennyire is jól ismerjük a barátainkat, családtagjainkat vagy épp kollégánkat, mégis sokszor nagy fejtörést okozhat, hogy mit is vegyünk nekik ajándékba. Viszont a virágok azok, amikkel a legtöbb esetben nem lőhetünk mellé, hiszen szinte mindenki arcára mosolyt varázsolnak.
aug. 8
10:48
Az elmúlt 25 év legsikeresebb olimpiáját zárta a magyar csapat (SzMo)
Összesen 20 érmet szereztünk, ez csak eggyel marad el az 1996-os atlantai szerepléstől.
aug. 8
10:51
Piros, duzzadt szem, fülcsengés, hányinger? Allergiának tűnhet, pedig sokkal durvább dologról lehet szó (Blikk)
A vuhani vírustörzstől eltérő tüneteket okoz a koronavírus delta variánsa: akár allergiával is összetéveszthetjük azt.
aug. 8
10:54
Szabó Tímea: Varga Judit azonnal távozzon a posztjáról! (Mandiner)
Varga Judit CSAK IDÉN 928 lehallgatási engedélyt adott ki.
aug. 8
10:54
Végleg meghátráltak Orbán elvbarátai: Visszavonják a pártállami törvényeket (Nyugati Fény)
Letértek az orbáni útról.
aug. 8
11:00
A Konyhafőnök bombázója akkorát szexizett az Aquaworld-ben, hogy felrobbant az internet (Promotions)
Wendy Perez megint óriásit villantott.
aug. 8
11:00
Pozsonyi Ádám: Kürtölés (Mandiner)
Alig lett nyugi járványügyben, a tömeg elindult a tengerekre meg Dubajba.
aug. 8
11:02
Tomos Endre: Augusztus 2-án Kövér László Somorjára látogatott (Mandiner)
A nemzetközi diplomáciai kereteken belül másképp kellett volna intézni Kövér látogatását.
aug. 8
11:03
Utcára mentek a legszegényebbek Argentínában (Infostart)
Tízezrek tüntettek a nincstelenség ellen.
aug. 8
11:06
Mire figyelnek a befektetők a következő héten? (ProfitLine)
Több statisztika is megjelenik a jövő héten, közöttük a júliusi infláció, a szálláshelyek júniusi forgalma, vagy az építőipar júniusi teljesítménye.
aug. 8
11:06
A szerbek nyertek férfi vízilabdában (444.hu)
A görögöket verték a tokiói olimpia utolsó sporteseményén
aug. 8
11:06
Minden, amit az új rendszámokról tudni lehet (Autószektor)
Új formátumú rendszámot vezetnek be Magyarországon jövő nyártól: a jelenlegi három betűből és három számból álló rendszámtábla helyett már négy betűből és három számból álló jelzéseket kapnak az újonnan forgalomba helyezett járművek. A régi rendszámokat nem kell lecserélni, az átállás felmenő rendszerben történik meg. Ahogy egyre több új autó lesz,
aug. 8
11:06
A legfontosabb szabály, amit ismerned kell a tóparton! (egy.hu)
Emlékszem, amikor fiam, Tomika még kis totyogós volt, imádta száraz kenyérrel etetni az abaligeti tó madarait. Élvezte, hogy közel úsznak hozzá, és hangosan nevetett a csattogó csőrök tompa hangjától. Szívmelengető pillanatok voltak ezek, mert akkor még nem tudtuk, hogy a számunkra oly kellemes és meghitt percek a madaraknak közel sem olyan jó élmé
aug. 8
11:09
A CSU volt elelnöke: "Orbán Viktornak több legitimációja van, mint az összes EU-biztosnak együttvéve" (ATV)
Újabban egy kifejezetten rossz, mindent jobban tudó nyelvezet alakul ki az uniós intézményekben, pedig az országok nem azért léptek be az unióba, hogy az EU-biztosok folyton demokratikus cenzúrát gyakoroljanak felettük - mondta Peter Gauweiler, a Keresztényszociális Unió (CSU) volt alelnöke a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorának adott inter
aug. 8
11:15
Kánikula, villámlás vagy eső: most nagyon nem mindegy, az ország melyik részén élünk (Háziállat)
Egyszerre többféle figyelmeztetést is kiadtak.
aug. 8
11:18
Fontos dologra hívta fel a figyelmet Nagy Alexandra és az Irigy Hónaljmirigy (Promotions)
Nem mindennapi élményben volt része Nagy Alexandrának, és az Irigy Hónaljmirigy tagjainak.
aug. 8
11:24
Négy hónap után lemondott a Binance.Us új igazgatója (Kripto Akadémia)
Miután négy hónapig látta el a vezérigazgatói tisztséget, Brian Brooks pénteken bejelentette lemondását a Binance US éléről. A lépést a kriptós közösség megdöbbenéssel fogadta. Greetings #crypto community. Letting you all know that I have resigned as CEO of ⁦⁦⁦@BinanceUS⁩ .…
aug. 8
11:24
Bereczki Zoltán kislánya születéséről: „Mit lehet ilyenkor írni” (ATV)
Szombaton délután ugyanis megszületett az énekes-színés második kislánya, Flóra.
aug. 8
11:24
A hajrában az amerikaiak nyerték az éremversenyt (444.hu)
Egészen az utolsó napig a kínaiak álltak az éremtáblázat élén, de végül bejött a papírforma.
aug. 8
11:24
Boros Lajos: 2018 óta egy forintot nem kerestem (SzMo)
A 100 Folk Celsius egyik tagja most jótékonysági koncertet szervez a megsegítésére.
aug. 8
11:27
Szerbiáé az olimpia utolsó aranyérme - éppen vízilabdában (Infostart)
13-10-re verte Görögországot a férfiak döntőjében, de nem volt ennyire sima az összecsapás.
aug. 8
11:30
Házasodna a gazda: kimondta ezt Terézia, és azonnal tudta Pista gazda, ennek vége! (Blikk)
Ezen nem tudja túltenni magát, itt a vége!

Keresés