A munkáltató távolról, technikai eszközök segítségével ellenőrizheti a munkavállalója munkavégzését, de ennek mikéntjéről tákékoztatnia kell a munkavállalót.
Ahogy megírtuk, elköltözött törökbálinti otthonukból L. L. Junior felesége, Kinga és kislányukat is magával vitte. Egy ismerősük szerint elképzelhető, hogy a szakítás nem végleges. Egy közös barát most arról nyilatkozott, mi lehetett a gond kettejük között.
A Nyugat-Európa felé tartó forgalom gördülékenyebb kezelése érdekében szombaton és vasárnap 7 és 19 óra között csak a belépőforgalom használhatja a röszkei közúti határátkelőhelyet - tájékoztatta a Csongrád-Csanád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője pénteken az MTI-t. A kilépő utasok a röszkei autópálya-határátkelőhelyen mehetnek át Szerbiába.
A Kolozsvári Bíróság arra kötelezett egy magyar anyát, hogy adja román óvodába a román apától származó gyermekét; az eset precedens nélküli a Transindex.ro portál pénteki beszámolója szerint.
– Bár egyelőre úgy tűnik, nem békül L.L. Junior és felesége, Körtvélyessy Kinga, miután a fiatal édesanya a kislányukkal, Lili babával együtt elköltözött közös törökbálinti otthonukból, Németh Sándor, a Hit Gyülekezetének alapítója, vezető lelkésze mindent megtesz azért, hogy a házaspár együtt maradjon.
Az alábbi tanmesét (anekdotát, vicces történetet) egy kedves olvasónk küldte a ProfitLine szerkesztőségébe, és annyire megtetszett a kollégáinknak, hogy úgy döntöttünk, hogy kedves olvasóink is szívesen olvasnák egy szép nyári reggelen, a kávéjuk mellé. A történetet természetesen a képzelet szülte, de talán érdemes lehet rajta kicsit elmélázni, elg
Generációk kedvenc dalnoka volt, különleges tehetségű, sajátos stílusú előadóművész. 2009. augusztus 7-én hunyt el Cseh Tamás, mindössze hatvanhat esztendősen.
Augusztus 8-án lenne 78 esztendős a magyar könnyűzene egyik legbájosabb alakja. Harangozó Teri 2015-ben hunyt el, s halálát azóta is megannyi rejtély övezi. Poór Péter, a népszerű táncdalénekes most drámai részleteket osztott meg pályatársa tragédiájával kapcsolatban. Szerinte egy mellimplantátum vezetett a tragédiához.
– Ilyen még nem volt! Most először szerepelt légi jármű egy politikus vagy állami vezető vagyonnyilatkozatában. Az úttörő az adóhatóság új elnöke, Vágujhelyi Ferenc volt, aki egy háromüléses kisrepülőgépet tüntetett fel a vagyonnyilatkozatában.
Cikkünk címe bár elég figyelemfelkeltő, de célunk az, hogy felhívjuk a Kedves Olvasóink figyelmét arra, hogy még most is elérhető a 0%-os kamatozású, akár 10 millió Ft összegű Babaváró Hitel, mely a fiatal házasok számára komoly lehetőséget jelent a családi életkezdéshez. Mivel a Babaváró Hitel szabad felhasználású hitel, így az összeg szabadon elk
Megkezdődött a Barents-tengeren pénteken a Sarkvidéki Expressz elnevezésű, tenger alatti kommunikációs kábel lefektetése, amely az orosz északi sarkvidéken áthaladva fogja összekötni Murmanszkot és Vlagyivosztokot. “Ma megkezdjük a mélyvízi munkálatokat az optikai kábel lefektetésében a Barents-tengeren. A kilépési pont a Tyeriberka parti állomásná
A spanyol első osztályú futballbajnokság pénzügyi szabályai miatt távozik Lionel Messi az FC Barcelonától – ezt mondta a katalán klub elnöke. A Barcelona ugyanis rossz anyagi helyzetben van, a bérek pedig magasabbak, mint a bevételek, amit a La Liga már nem enged meg. Az argentin sztár állítólag Angliában vagy Franciaországban folytathatja a pályaf
Az álomrandik véget értek, a gazdák döntöttek: Viki kíváncsian várja, mit hoz a jövő Johnnyval, Gergő bemutatta Bogit a családjának, Zoli pedig egyelőre nem szeretné elengedni Jázmint. Anikó meglepődött, amikor Johnny közölte jövőbeli szándékait Viki gazdával. Viki gazdasszonyék bejelentése lesokkolta Anikót! Az Athénban töltött álomrandijuk al
Úgy tűnik, hogy a migrénben szenvedő gyermekek, kamaszok és felnőttek nagy része enyhe D-vitamin-, riboflavin- és a sejtek szaporodásához és fenntartásához szükséges energia termelésében szerepet játszó koenzim Q10-hiányban szenved.
Az Európai Unióban az összlakosság 8,4 százaléka, minden tizenkettedik felnőtt naponta fogyaszt alkoholt - derül ki az unió luxemburgi székhelyű statisztikai hivatalának a 2019-es adatokon alapuló, pénteken közzétett felméréséből.
Ha külföldre utazol, előtte te is körbenézel a neten, mit érdemes megnézni, és hova lenne jó ellátogatni. De van, amit sokan nem ellenőriznek le, pedig bajba is kerülhetnek miattuk.
Őszre akár 400 forint fölé is drágulhat a kenyér – számolt be a Népszava. Egy híradónknak nyilatkozó szocialista politikus ezzel kapcsolatban azt mondta, minden idők legdrágább augusztus 20-i tűzijátéka helyett, a kormánynak 5 százalékra kellene csökkenteni az alapvető élelmiszerek áfáját.