2021. augusztus 6. péntek

aug. 6
8:06
Válsághelyzet: Észak-Macedóniát is elérték az erdőtüzek (ATV)
Harminc napra válsághelyzetet hirdetett a kormány, ami alatt a tűzoltók, a hadsereg és a belügyminisztérium munkatársai közösen igyekeznek megfékezni a tüzeket.
aug. 6
8:06
„Úgy legyen nyelve a te feleségednek, mint az én oroszlánjaimnak” – Így lesz remek marketinfogás egy (képzelt) malőr (WMN)
Üssük bele az orrunkat az oroszlán szájába! A Lánchíd oroszlánjainak legendájáról – és annak valóságtartalmáról – Fiala Borcsa rántja le a leplet:
aug. 6
8:06
Kaszab Zoltán: A teljes szülői szabadságot hozza el a gyermekvédelmi törvény (Mandiner)
Amit nem akarsz, hogy veled cselekedjenek, azt te se tedd másokkal. A kormányfő lépései pedig e rendezőelv mentén koherens egészbe illeszthetők.
aug. 6
8:06
Orbán Viktor a Fox Newsnak: Úgy kezelnek, mintha én lennék az Európai Unió fekete báránya (Nyugati Fény)
Orbán szerint a nemzetközi baloldal mindent meg fog tenni egy kormányváltásért.
aug. 6
8:08
Kósa András: Berlinben nem fogják elfelejteni a budapesti nácizást (Mandiner)
Ahogy a norvég kormány beintett Orbánéknak, úgy egyszer sor kerülhet ilyenre akár Berlinben is.
aug. 6
8:12
Minden második felnőttet beoltottak Szerbiában (Portfolio)
Beoltották koronavírus ellen a felnőtt lakosság felét péntekre Szerbiában, ami nagy lépésnek számít az országban, ugyanis a kezdeti jelentős érdeklődés után hónapokra megrekedt az oltási kampány.
aug. 6
8:12
Kiderült, ki énekel majd Ferenc pápa szentmiséje előtt Budapesten (ATV)
A katolikus egyházfő szeptember 12-én, Budapesten a Hősök terén tart majd szentmisét a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus keretein belül, előtte pedig Tóth Gabi lép majd fel.
aug. 6
8:12
A Disney-hercegnőknek hiányzik egy testrészük – Gondoltad volna, hogy pont ez? (Femcafe)
A Disney-hercegnők úgy élnek a köztudatban, mint a tökéletes nő megtestesítői. Ha azonban figyelmesen megnézzük őket, egy fontos testrészük hiányzik.
aug. 6
8:12
Jason Momoa: Nem kell a rövidített Dűne, a 6 órás rendezői változatot kellene bemutatni! (Igényesférfi.hu)
Jason Momoa – akit Duncan Idaho szerepében láthatunk majd – máris határozott véleményt fogalmazott meg a filmmel kapcsolatban.
aug. 6
8:12
Kína fontosnak tartja a szocialista irodalom népszerűsítését (Könyves Magazin)
A kínai hatóságok új iránymutatásban fogalmazták meg a szocialista művészetek fontosságát. A kiadványban arra kérik az irodalomkritikusokat, hogy népszerűsítsék a szocializmusban született művészeti alkotásokat – írja a XinhuaNet.
aug. 6
8:12
Meghalt Gyukity István, az MTVA hírigazgató-helyettese (SzMo)
47 éves korában hunyt el.
aug. 6
8:12
Ez már beteg! Egy csinos kockalány négy és félmillió forintnyi felszerelést vett, csak azért, hogy élethűebben Skyrim VR-ozhasson! (Promotions)
Ez a lány akkora nagy fanatikus rajongója az Elder Scrolls: Skyrim virtuális valóság verziójának, hogy képes volt 1500 dollárt (kb. 4.5 milliót) kipengetni a plusz felszerelésért!
aug. 6
8:12
Lenullázná az Apple egyik fejlesztése a végponti titkosítást? Frissítve (Bitport)
Egy biztonsági kutató Twitter-bejegyzése szerint az Apple bevezet egy gyerekpornográf tartalmakat észlelő rendszert az iPhone-okra.
aug. 6
8:12
Kopasz Bálint viszi a magyar zászlót a vasárnapi záróünnepségen (Növekedés)
A kajak egyesek 1000 méteres versenyének olimpiai bajnoka, Kopasz Bálint viszi a magyar zászlót a tokiói olimpia vasárnapi záróünnepségén.
aug. 6
8:12
Ungváry Zsolt: Az egyenlőség szép jelszavának gyakorlati értéke Nyugaton (Mandiner)
A nemi eltévelyedésekhez való viszony pár évtized alatt vált a nyugaton is tiltott, esetleg tűrt kategóriából kizárólagosan támogatottá.
aug. 6
8:14
Karrier: Social Media szakértőt keres a Portfolio (Portfolio)
A magyarországi gazdasági média vezető szereplője, a Portfolio, komoly ambíciókkal és néhány éves szakmai tapasztalattal rendelkező Social Media szakértőt keres csapatába.
aug. 6
8:14
Bácskai Balázs: Amikor a 444.hu rossz helyen keresi a náciveszélyt (Mandiner)
Csupán a helyszínt, a dátumot és a főszereplőket nem sikerült eltalálniuk.
aug. 6
8:15
Robbantott a Mol a második negyedévben (Menedzsment Fórum)
Jelentősen nőttek a vállalat bevételei.
aug. 6
8:16
Iránykereséssel indulhat a pénteki kereskedés a tőzsdéken (Portfolio)
Emelkedéssel zártak tegnap a tengerentúli tőzsdék, a jó teljesítményt segítette, hogy az elemzői várakozásoknak megfelelően csökkent a heti új munkanélküliségi segélyt kérők száma az Egyesült Államokban. Ezek után az ázsiai tőzsdéken már vegyesebb hangulat látszott, a befektetők kivárhatnak a délután érkező átfogó júliusi amerikai munkaerőpiaci ada
aug. 6
8:16
Márki-Zay Péterék szerint kukába való az Alaptörvény, a Nemzeti Hitvallás pedig egy zagyvalék (Mandiner)
Jogállam ellenében teremtene jogállamot a Mindenki Magyarországa Mozgalom. Az Alkotmány 2022 – Konferencia az új alkotmányról című eseményen jártunk.
aug. 6
8:18
Visszatér a strandidő hétvégén, vasárnap 36 fok is lehet, hétfőn viszont jön az újabb hidegfront viharokkal (Háziállat)
A jövő hét elején érkező lehűlés nem lesz olyan nagymértékű, mint a csütörtöki.
aug. 6
8:18
Ursula K. Le Guin teljes blogja ismét olvasható online (Könyves Magazin)
Ursula K. Le Guin, a legendás amerikai sci-fi és fantasy író blogjának egy része akkor vált elérhetetlenné, mikor 2017-ben a bejegyzésekből megjelent egy válogatás nyomtatásban, No Time to Spare: Thinking About What Matters címmel.
aug. 6
8:18
Szerbiában beoltották a lakosság felét (Demokrata)
Ana Brnabic miniszterelnök a közszolgálati televízióban azt mondta, hogy a tömeges immunitás még nagyon messze van.
aug. 6
8:18
Kopasz Bálint viszi a magyar zászlót a záróünnepségen (Demokrata)
A XXXII. nyári olimpia záróünnepségére vasárnap magyar idő szerint 13 órától kerül sor.
aug. 6
8:18
Bayer Zsolt: Az ember mint félig kész állat (Mandiner)
Napjaink programja a maradék identitás, a nemi identitás lebontása.
aug. 6
8:18
Ha ezt a csokoládét eszi, még jótékonykodik is (Transpack)
A németországi Penny diszkont saját márkás csokoládéjának megvásárlásával a ghánai kakaótermesztőket támogathatjuk.
aug. 6
8:20
Thuróczy, Prieger, Törőcsik, Adorjáni, Tobi - Ilyen színházi és filmes programokkal várunk a Margófeszten (Könyves Magazin)
Első alkalommal rendezi meg a Mastercard támogatásával a Margófesztet a Margó Irodalmi Fesztivál. Irodalmi programok, színházi előadások és koncertek is várják az érdeklődőket. A helyszín Szentgyörgyvár, ami Keszthelytől, Hévíztől és Zalaegerszegtől is 15 percre van autóval. A Margófeszt lazulós, nyaralós kulturális fesztivált kínál, amin fellép Th
aug. 6
8:21
Orbán Viktor: amit Joe Biden mondott, „személyes sértés minden magyar számára” (Blikk)
A miniszterelnök sértőnek tartja Joe Biden Magyarországgal kapcsolatos gondolatait.
aug. 6
8:21
Kiderült, ki viszi a magyar zászlót a tokiói záróünnepségen (Infostart)
Egy friss olimpiai bajnok a vízből.
aug. 6
8:22
Knausgård-nak jobban tetszik a Harcom magyar borítója, mint a többi (Könyves Magazin)
Magyarul is megjelent Karl Ove Knausgård egyedülálló önéletrajzi regényfolyamának utolsó kötete, a Harcok, amiben a saját családja és Hitler történetét írta meg egy kötetben (itt tudsz beleolvasni). A hat kötet egyedi borítót kapott, amiről most a tervezője, Pintér József árult el érdekes részleteket.
aug. 6
8:24
Házasodna a gazda – A szerelem a tetőfokára hágott, a falak izzottak: Johnny ágyba vitte Vikit (Blikk)
Vad romantikába fulladt az első közösen töltött estéjük.
aug. 6
8:24
Módosult a sporttörvény (Adózóna)
Az Országgyűlés elfogadta a játékosügynöki tevékenység szabályozásával összefüggésben a sportról szóló 2004. évi I. törvény módosításáról szóló 2021. évi LXXXVII. törvényt, amely az eddig szabályozatlan játékosügynöki tevékenységre vonatkozó jogszabályi kereteket hivatott megteremteni, olvasható az Andersen Magyarország elemzésében.
aug. 6
8:24
Férfiak, gyermekvállalás és koronavírus - Mi lesz veled, természetes fogantatás? (WebBeteg)
Több vizsgálat is kimutatta, hogy a COVID-19 fertőzésből felépült férfiak spermiumképe rosszabb, mint a fertőzésen nem átesetteké. Mi lehet ennek az oka? Mit lehet tenni ellene? Harminc év múlva a természetes úton való fogantatás ritkaságszámba fog menni? Számos kérdés, melyről Dr. Mikus Endrét, a LabMagister ügyvezető igazgatóját kérdeztük.
aug. 6
8:24
Önálló céggé válik az SK Innovation akku divíziója (autopro)
Ősztől várhatóan SK Battery néven, önálló vállalatként fut majd a divízió.
aug. 6
8:24
Man Agrotruck 6×4 mezőgazdasági teherautó új cserefelépítménnyel. (GépMax)
A Marolf Fahrzeugbau Man 6×4 átépítése könnyűszerkezetes billenőfelépítményt, nyeregszerkezetet és nagy teljesítményű hidraulikát kapott.
aug. 6
8:24
Elhunyt Gyukity István, az MTVA hírigazgató-helyettese (Mandiner)
Negyvenhét éves korában elhunyt Gyukity István, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) hírigazgató-helyettese.
aug. 6
8:24
Meghalt az Mtva hírigazgató-helyettese (Nyugati Fény)
Gyukity István 47 éves volt.
aug. 6
8:24
Erős első félévet zárt a Škoda - több mint félmillió autó (Autószektor)
Mláda Boleslav/Budapest, 2021. augusztus 5. – A COVID-19 világjárvány jelentette folyamatos kihívások ellenére is több mint ötödével tudta növelni az év első hat hónapjában járműszállításait a ŠKODA AUTO az előző év ugyanezen időszakához képest. Különösen erőteljes növekedés jellemezte az autógyártó kiszállításait Oroszországban (+54,3 százalék), I
aug. 6
8:27
Gyakrabban okoz rákot az alkohol, mint eddig gondolták, a kávé viszont megvédhet a májráktól (Menedzsment Fórum)
Az alkoholfogyasztás több féle rákos megbetegedéshez is vezethet.
aug. 6
8:27
Botrány: kidobták az olimpiai faluból a fehérorosz atlétanőt hazautazásra kényszerítő edzőket (Blikk)
Az olimpia egyik legnagyobb politikai botránya a fehéroroszokhoz köthető. A NOB visszavonta annak a két edzőnek az akkreditációját, akik hazautazásra akarták kényszeríteni a női sprinter Kriszcina Cimanuszkaját, aki erre nem volt hajlandó, s végül a lengyelektől kapott humanitárius vízumot.
aug. 6
8:30
Nagyot nőtt a magyar lízingpiac, de csalóka a kép (Portfolio)
Bár első látásra jelentős, 36 százalékos növekedést ért el a magyar lízingpiac a finanszírozott összeget tekintve, az új lízingszerződések száma pedig 16 százalékkal nőtt, a bővülés főként a bázishatásnak, azaz a járvány miatti tavalyi visszaesésnek köszönhető. Az ágazat a 2019-es szinteket még nem érte el – közölte a Magyar Lízingszövetség.
aug. 6
8:30
Őszre már 400 forint is lehet egy kiló kenyér (444.hu)
Elszaladtak a gabonaárak.
aug. 6
8:30
Ezt még soha senki nem oldotta meg - megtalálod a macskát a képen? (Femcafe)
Olyan képrejtvényt találtunk, amelyet állítólag eddig még soha senki nem tudott megoldani. Egy város látképéről van szó felhőkarcolókkal, a feladat pedig, hogy megtaláld a macskát.
aug. 6
8:30
Szakértők szerint Meghan kinevette és kigúnyolta Erzsébet királynőt (Joy)
Kíváncsiak lennénk a reakciójára.
aug. 6
8:30
Újabb sztár csatlakozott Scorsese új filmjéhez (Hamu és Gyémánt)
Már eddig is igencsak szép gárdája volt, például Leonardo DiCaprio és Robert De Niro is benne lesz.
aug. 6
8:30
Szürke ludak a ménes helyett Kisbéren (videóval) (Agrárágazat)
Hivatásunk a mezőgazdaság! Rendkívül nyugodtak és olyan gyorsan nőnek, hogy 56 napos korukra elérik az 5 kilós súlyt a Kisbéren nemesített, fajtatiszta májludak.
aug. 6
8:33
Elhunyt az MTVA hírigazgató-helyettese, Gyukity István (Infostart)
Negyvenhét éves korában elhunyt Gyukity István, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) hírigazgató-helyettese - közölte az MTVA az MTI-vel.
aug. 6
8:36
Itt a vége – Messi távozik az FC Barcelonától (MMonline)
A hatszoros aranylabdás argentin Lionel Messi nem marad az FC Barcelona labdarúgója. A támadó 2000 óta játszott a barcelonai együttesben, 2004 óta volt a felnőtt keret tagja, de június végén lejárt a szerződése. A klubnak és a játékosnak is egyértelmű szándéka volt a közös folytatás, meg is egyeztek, hogy csütörtökön aláírják az új szerződést, ám e
aug. 6
8:39
L.L. Juniortól elköltözött a felesége, Orbán kikérte magának Biden szavait, jön a kánikula – Íme, a reggel legfontosabb hírei (Blikk)
Íme, a Blikk hírösszefoglalója péntek reggel: összeszedtük a legfontosabb történéseket, hogy Önnek ne kelljen keresgélnie!
aug. 6
8:39
Elúszott a döntő, a bronzért játszhatnak Nagy Viktorék (Infostart)
A magyar férfi vízilabda-válogatott 9-6-ra kikapott a görögöktől a tokiói olimpia elődöntőjében.

Keresés