2021. augusztus 6. péntek

aug. 6
20:18
2030-ig villanyosítaná új járműparkja felét az USA (Autónavigátor)
E héten vázolta fel a Fehér Ház a klímaválság kezelésére irányuló tervét, amely szerint az évtized végére az összes új
aug. 6
20:18
Letartóztattak egy transznemű bloggert, aki megerőszakolta saját anyját! (Mandiner)
A 39 éves Christine Weston Chandlert vasárnap tartóztatták le vérfertőzés miatt, mert állítólag megerőszakolta demenciában szenvedő idős édesanyját. A nyilvánosság szeme előtt, évek alatt bomlott meg az elméje.
aug. 6
20:21
Elképesztő rémtett: 3 családtagjával, köztük 11 éves unokahúgával is végzett a férfi (BorsOnline)
Alig néhány óra leforgása alatt elfogták azt a férfit, aki 11 éves unokahúga mellett két másik családtagjával is végzett.
aug. 6
20:21
Betett a brexit: sofőr híján áru sem igen van a brit boltok polcain (Infostart)
Akut sofőrhiány alakult ki Nagy-Britanniában, aminek nyomán sok üzlet tulajdonosa már kénytelen maga szállítani árut. A vállalkozók a brexitet és a pandémia nyomán kialakult „pingdémiát” – a fertőzésveszély kijelző mobilapplikációt okolják.
aug. 6
20:30
Kiderült, miért költözött szét L.L. Junior és felesége? Megszólalt egy barátjuk (Metropol)
Bombaként robbant a hír, hogy a rapper felesége, Körtvélyessy Kinga kislányával együtt elköltözött L.L. Juniortól.
aug. 6
20:30
Duplájára nő a válás esélye, ha az alábbi dologban nem értetek egyet a pároddal (Joy)
Mindig is sejtettük, hogy fontos ez a tényező, de azt nem gondoltuk volna, hogy ennyire.
aug. 6
20:30
Ingyenes PCR-tesztek: örül az ombudsman a kormány döntésének (Portfolio)
Kozma Ákos ombudsman álláspontja szerint a kormány rendkívül gyorsan és érdemben reagált az elektív egészségügyi beavatkozások esetén a PCR- és az antigén gyorstesztek szükségességének és önfinanszírozásának előírásával összefüggésben kiadott AJB-3479/2021. számú jelentésében foglaltakra.
aug. 6
20:30
Kisiklott egy vonat Vásárosnamény és Mátészalka között (ATV)
Vonat oldalának ütközött egy gépkocsi Vásárosnamény és Mátészalka között egy átjáróban, a szerelvény kisiklott, de az utasok nem sérültek meg. A baleset miatt szünetel a vasúti közlekedés a két település között - közölte a Mávinform péntek este.
aug. 6
20:30
Kiderült, miért költözött el L.L. Juniortól gyermekének az anyja (Ripost)
Sokkolta a rajongókat, hogy szétvált a népszerű rapper és kedvese. Körtvélyessy Kinga kislányával együtt elköltözött L.L. Juniortól.
aug. 6
20:30
Így előzhetőek meg a nyári fülbetegségek (Glamour)
Sokszor egyenesen a nyaralásról érkeznek a fül-orr-gégész rendelőjébe a kisgyerekes családok. A fürdőzés gyakori következménye a hallójárat-gyulladás, ami minden esetben orvosi kezelést igényel. A gyerekek körében népbetegségnek számít az elhúzódó nátha is, ezt óvodai vizsgálatokkal igyekeznek megelőzni.
aug. 6
20:30
Eurojackpot: szinte felfoghatatlan nyeremény, 25,9 milliárd Ft. üti annak a markát, aki megnyeri, mutatjuk, milyen számokkal lehetsz te is Dagobert bácsi! (Promotions)
Gigászi összeg várja azt, aki megnyeri az Eurojackpotot, mutatjuk a nyereményt!
aug. 6
20:30
Juszt László: Viktor! Te nagy franc vagy, de ha lehet egy kicsit szerényebben! (Mandiner)
Ebből a „túl sikeres” országból legalább 600.000 magyar állampolgár menekült el.
aug. 6
20:36
Két hónap alatt 15 kilót fogyott Dér Heni – Így néz ki most az énekesnő (Femcafe)
Dér Heni két és fél hónap alatt rengeteg feleslegtől szabadult meg szülése után, és azt sem fél megmutatni, hogy néz ki most, amikor még mindig van rajta egy kis plusz.
aug. 6
20:36
Végre bárki bepillanthat a terembe, ahol az ország aranytartalékát őrzik (Femcafe)
360 fokot fotót tett közzé a jegybank a csillogó aranyrudakról. Most bárki szemügyre veheti őket.
aug. 6
20:42
Ezért került víz alá: az elsüllyedt indiai Jal Mahal palota története (Femcafe)
Ez a csodás palota más, mint a többi. A fantasztikusyan különleges, indiai Jal Mahal nagy része ma víz alatt található, pedig nem ez volt az eredeti terv.
aug. 6
20:42
Minek ide ruha? Pucéran kapták lencsevégre a szupermodellt (BorsOnline)
Ledobta a textilt Irina Shayk.
aug. 6
20:48
Afganisztánban a tálibok elfoglalták az első tartományi székhelyet (Mandiner)
Elfoglalták pénteken az afganisztáni Nimrúz tartomány székhelyét a kormány ellen fegyveres felkelést folytató, radikális iszlamista tálibok – közölte a helyi rendőrség.
aug. 6
20:54
Tűzgyújtási tilalom: két megye kivételével mindenhol megszűnik (Adózóna)
Az elmúlt 72 órában az ország jelentős részén elérte a csapadék mértéke a 15-20 mm-t, egyes területeken ezt jelentősen meg is haladta, ami a tűzveszély csökkenését hozta magával. Ennek köszönhetően augusztus 6-ától a Nébih, Bács-Kiskun és Csongrád-Csanád megyék kivételével, mindenhol feloldotta a tűzgyújtási tilalmat, olvasható a Nemzeti Élelmiszer
aug. 6
20:54
Veszélyben a gyerekek? – forró ügy lett a népszavazás témája (Mandiner)
Nemváltó operáció, hormonkezelés, transzjogok – itthon még nem része a mindennapoknak, ám Nyugaton más a helyzet. Körképünk Európából és elemzésünk a politikai hatásokról.
aug. 6
21:00
Zeitgeist, avokádó, szörf (KKV Magazin)
Sosem látott izgalom jellemezte a részvénypiacokat 2020-ban, a nagy zuhanásból pillanatok alatt lett hatalmas feltámadás. De a középtávú kockázatok – deglobalizáció, növekvő infláció, adóemelések, erősebb szabályozás – nemcsak megmaradtak, fel is erősödtek. Így érdemes újra becsatolni az öveket.
aug. 6
21:00
Itt vannak a gyermekvédelmi törvény részletei! (Mandiner)
Megjelent a gyermekvédelmi törvény végrehajtási rendelete – közölte pénteken a Kormányzati Tájékoztatási Központ.
aug. 6
21:06
Az MNB bírságot szabott ki a Gránit Bankra (ProfitLine)
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) összesen mintegy 58 millió forint bírságot szabott ki a Gránit Bankra az intézménynél tapasztalt hiányosságok miatt - tájékoztatta a jegybank az MTI-t pénteken.
aug. 6
21:06
Csökkenő szexuális vágy - Komoly figyelmeztetés (WebBeteg)
Azoknál a férfiaknál, akik kevesebbet gondolnak a szexre, nagyobb a valószínűsége a későbbi merevedési zavar kialakulásának. A csökkenő szexuális vágy a merevedési zavar korai jele lehet – állítják kutatók.
aug. 6
21:06
Vadító civil képek, meglepte a nézőket a népszerű dögös időjós (Ripost)
Dögös fotókkal üzent a szemrevaló időjós.
aug. 6
21:06
2022-ben kezdik forgatni Az éhezők viadala-trilógia előzményfilmjét (Hamu és Gyémánt)
Új szeletét ismerhetik meg a nézők Az éhezők viadala-filmsorozatnak. A trilógia főgonoszának, Coriolanus Snow fiatalkorába kapunk betekintést a pár év múlva bemutatandó moziban.
aug. 6
21:06
Kajak-kenuban aranyérmekben, női vízilabdában a bronzban bízunk (Mandiner)
Szombaton korán reggel akár újabb olimpiai bajnokainkra lehetünk büszkék!
aug. 6
21:08
A tragikus sorsú színészlegenda, aki rendeletben írta volna elő a mosolygást – 80 éve hunyt el Kabos Gyula (Hamu és Gyémánt)
Kabos Gyula a 20. század első felének egyik legnépszerűbb sztárja volt Magyarországon. A filmvásznon mindig vicces, sokszor esetlen kisembert alakító színművész élete azonban korántsem volt felhőtlen. Tragikusan rövid életét végigkísérték az éppen aktuális politikai rendszerek visszásságainak hatásai, valamint anyagi problémái, melyek végül saját h
aug. 6
21:12
Akár nyaralás alatt is elintézhetjük: így egyszerűsödött az elektronikus aláírás (Pénzcentrum)
Bár korábban személyes megjelenéshez volt kötve az e-aláírás ,már elég egy okostelefon ahhoz, hogy elektronikusan írjunk alá bármilyen dokumentumot.
aug. 6
21:12
Az igazgató miatt felmondott a fél tanári kar egy hajdúszoboszlói iskolában (ATV)
A 37-fős tanári karból 18-an álltak fel.
aug. 6
21:12
Összeöntötték a Magyarok Kenyere programban felajánlott búzát Ópusztaszeren (Demokrata)
Ünnepélyesen összeöntötték a Magyarok Kenyere – 15 millió búzaszem programban felajánlott búzát Ópusztaszeren.
aug. 6
21:12
Sajtóhírek szerint Párizsba igazolhat át Messi (Mandiner)
Az FC Barcelonától 21 év után távozott Lionel Messi a Paris Saint-Germain labdarúgócsapatában folytatná pályafutását – értesült az AP.
aug. 6
21:18
Jennifer Aniston keményen beszólt az oltáselleneseknek - nem teszik zsebre, amit kaptak tőle (Femcafe)
A hollywoodi színésznő meglehetősen karakán véleményt fogalmazott meg az oltásszkeptikusokkal kapcsolatban.
aug. 6
21:18
Rózsa György: Hamarosan már futhatok a nők után! (BorsOnline)
A legendás televízióst komoly baleset érte, de bízik a gyors gyógyulásban.
aug. 6
21:24
Ellenzéki képviselőjelölt: A Fidesz nem képes biztosítani az emberek egészségügyi ellátását (ATV)
A DK-Jobbik-LMP-Momentum-MSZP-Párbeszéd XVI. kerületi parlamenti képviselőjelöltje szerint a Fidesz 11 év kétharmados kormányzás után sem képes biztosítani az emberek egészségügyi ellátását.
aug. 6
21:24
Árpa Attila elárulta, milyen nőket szeret boldoggá tenni a testével (Ripost)
Árpa Attila arról mesélt a hot! magazinnak, hogy ő is szerepel a TV2-n látható Dancing with the Stars-ban, amikor sikerült kissé korhatáros kijelentést tennie.
aug. 6
21:24
Vajna Tímea akkora forró és szexi mellet villantott bikiniben Instagramon, hogy kiég képernyőd! (Promotions)
A kaliforniai tengerparton szexizett egyet Andy Vajna özvegye, izgatóan erotikus testét megvillantva.
aug. 6
21:30
Színészek, akik annyira hasonlítanak a szüleikre, hogy el is játszották őket (Joy)
Akár ikrek is lehetnének!
aug. 6
21:30
Vágó István: Biden NEM Nevezte Orbánt gengszternek (Mandiner)
Íme az Orbán-riportban is felhasznált részlet
aug. 6
21:33
A legtöbb helyre kell az oltottsági zöld kártya Olaszországban (HírTV)
Mától kötelező a koronavírus elleni védettségi igazolás az úgynevezett zöld kártya használata Olaszországban.
aug. 6
21:36
A magyar olimpiai bajnok vallomása: a világ legszerencsésebb embere vagyok (Blikk)
– Az egész világ olimpiai lázban ég. Risztov Éva, aki 2012-ben lett ötkarikás bajnok, Liebhaber Judit Erősebb igen című műsorában beszélt arról, milyen út vezetett odáig, hogyan élte meg a győzelmét, valamint azt is elárulta, mi segítette abban, hogy a dobogó legfelső fokára állhasson.
aug. 6
21:36
Nem lesz olcsó, újabb évadokkal jön a South Park (Metropol)
A South Park című szatirikus rajzfilmsorozat alkotói 900 millió dolláros (269 milliárd forint) megállapodást írtak alá az amerikai ViacomCBS médiaóriással újabb évadok és filmek készítéséről.
aug. 6
21:36
Jó hír a South Park rajongóinak! Újabb hat évadot készítenek a sorozatból (Blikk)
A South Park című szatirikus rajzfilmsorozat alkotói 900 millió dolláros (269 milliárd forint) megállapodást írtak alá az amerikai ViacomCBS médiaóriással újabb évadok és filmek készítéséről.
aug. 6
21:36
A hétvégén csak belépésre használható a röszkei közúti határátkelőhely (ATV)
A Nyugat-Európa felé tartó forgalom gördülékenyebb kezelése érdekében szombaton és vasárnap 7 és 19 óra között csak a belépőforgalom használhatja a röszkei közúti határátkelőhelyet - tájékoztatta a Csongrád-Csanád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője pénteken az MTI-t. A kilépő utasok a röszkei autópálya-határátkelőhelyen mehetnek át Szerbiába.
aug. 6
21:36
Támadásba lendül Britney Spears: azonnal eltávolítaná az apját a pénze közeléből (BorsOnline)
Az énekesnő képviselője úgy véli, az apját azonnal el kell távolítani az énekesnő mellől.
aug. 6
21:38
Keményen beleszálltak Tóth Gabiba a kommentelők - ezt gondolják Ferenc pápa miséje előtti fellépéséről (Blikk)
Nem mindenki örül annak, hogy Tóth Gabi lép majd fel Ferenc pápa budapesti szentmiséje előtt. A kommentelők sem az énekesnőt, sem egymást nem kímélték véleményük kinyilvánításában.
aug. 6
21:38
A Paradicsom pokollá változott – Kolumbusz Kristóf színeváltozása (Blikk)
Kolumbusz Kristóf (1451–1506) személye jelkép. Az elszántság, a merész kockázatvállalás és az izgalmas kalandok szimbóluma. A legendás hajós, aki 570 éve született és 515 éve halt meg, egész életében azt hitte, megtalálta Kelet-Indiát, pedig – a vikingek után – felfedezte Amerikát.
aug. 6
21:39
Több mint tíz rakétát lőttek ki Libanonból Észak-Izraelre (Blikk)
A Vaskupolának kellett megsemmisítenie őket.
aug. 6
21:39
Okfő: „Folyamatos a betegellátás az Uzsoki Utcai Kórházban” (Blikk)
A szakértő szerint nem jó, ha van egy ellátóhely, amire nem lehet számítani, az Országos Kórházi Főigazgatóság viszont azt közölte, naponta csak néhány beteget irányítanak át az Uzsokiból más intézménybe.
aug. 6
21:39
Madaras Norbert beszólt a magyar férfi vízilabda-válogatottnak: kemény kritikával illette őket (Blikk)
És még csak vitatkozni sem nagyon lehet vele.
aug. 6
21:40
Fésűs Nelly lánya keményen visszaszólt Baukó Évának (Blikk)
Úgy tűnik Baukó Éva emberére akadt. A 18 éves Horváth Csenge ugyanis nem hagyta szó nélkül az őt ért durva kritikákat, és keményen kiosztotta az egykori ValóVilág botrányhősnőjét.

Keresés