2021. augusztus 5. csütörtök

aug. 5
9:06
Igaz történet: 41 napig sodródott az óceánon és a szerelme tartotta életben (Femcafe)
1983 szeptemberében a 23 éves amerikai tengerész, Tami Oldham Ashcraft 31 napos átkelésre indult az óceánon át Tahitiből a kaliforniai San Diegóba. Brit vőlegényével, Richard Sharppal indult útnak, és a Hazana luxusjachtot kellett átvinniük. Ismerős lehet a sztori: ebből született meg a Sodrósás című film.
aug. 5
9:06
Idén nem lehet túlzásba vinni az állatmintás darabok viselését: így kombináld őket (Life)
Egyes trendek soha nem mennek ki a divatból, vagyis pontosabban időről időre óriási teret kapnak és meghódítják a világmárkákat is. Most az állatminta éli újra fénykorát, és mennyire jól teszi, hiszen csak imádni lehet.
aug. 5
9:06
Az építőanyag-kereskedők háromnegyede emelt árat (Magyar Nemzet)
A kormány összehangolt hatósági fellépéssel tesz azért, hogy az otthonteremtési és -felújítási támogatások a családok életminőségét javítsák.
aug. 5
9:09
Megdöbbentő vallomás a kislányokat molesztáló jobbikosról: Tartottak tőle a diákjai, mert nagyon furcsán nézett rájuk (BorsOnline)
Pedofília gyanújával vettek őrizetbe egy korábbi gyulai jobbikost. Véletlen egybeesés vagy sem, de a férfi akkor akart végezni magával, amikor kiderült: leporolják a hétévesen a városban megölt Szathmáry Niki aktáját, és az edzőtől is Dns-t vesznek.
aug. 5
9:09
Kőkemény fordulat: Valaki mást választott Pista gazda (Blikk)
El sem hitte, hogy itt a vége.
aug. 5
9:12
Visszás dolgokat tapasztalni az építőanyagok piacán (Adózóna)
Július elejétől a fogyasztóvédelem is bekapcsolódott az építőipari alapanyagok piacán tapasztalható visszás jelenségek fokozott vizsgálatába. A hatóság a helyszíni ellenőrzések első négy hetében a forgalmazók 61 százalékánál tárt fel jogsértést – jelentette be az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) csütörtöki közleményében Schanda Tamás.
aug. 5
9:12
Itt az Ethereum nagy napja, ami az árfolyamot is megmozgathatja (Portfolio)
Az ethereum árfolyama csütörtökön közel kéthavi csúcson állt, amelynek részben az az oka, hogy ma lép életbe egy frissítés a blokkláncon, amely megváltoztatja a tranzakciók feldolgozásának módját.
aug. 5
9:12
Pusztító felhőszakadás és jégeső – mutatjuk, hol és mikor! (Agroinform)
Zivatarveszély miatt másodfokú riasztást adott ki az ország több járására az OMSZ csütörtök reggel, de napközben piros riasztás is szükségessé válhat.
aug. 5
9:12
Tótka Sándor úgy lett olimpiai bajnok, hogy fogalma sem volt róla (Promotions)
Tótka Sándor a kajak egyesek 200 méteres sprintszámában olimpiai bajnok lett.
aug. 5
9:12
Roma kapcsolatokért felelős kormánybiztost nevezett ki Orbán Viktor (Mandiner)
Sztojka Attila feladata lesz, hogy koordinálja a magyarországi romákkal kapcsolatos társadalmi egyeztetést érintő kormányzati tevékenységet.
aug. 5
9:12
Haláleset miatt volt maga alatt Simone Biles az olimpián (Magyar Nemzet)
Fény derült arra, hogy miért volt lelkileg padlón az olimpia egyik legnagyobb sztárja Tokióban.
aug. 5
9:15
Krizsán Xénia sokat javított az utolsó szám előtt (Infostart)
A hétpróbázó Krizsán Xénia gerelyhajításban a 15. helyre lépett előre a tokiói olimpia atlétikai versenyein, hétpróbában.
aug. 5
9:18
Hosszú Katinka édesapja: Katinka Shane mellett volt a legjobb! (ATV)
Hosszú Katinka édesapja, Hosszú István, az egykori válogatott kosárlabdázó a Story magazinnak adott interjút, melyben lányáról és az olimpiáról is beszélt.
aug. 5
9:18
Bezerédi Zoltán elgázolt áldozata: még a munkahelyemről is kirúgtak (Ripost)
A baleset miatt elveszítette a munkáját Balogh Alex, az a férfi, akit elgázolt a Kossuth-díjas színművész, Bezerédi Zoltán.
aug. 5
9:18
L.L. Junior meglepő lépést tett Hopp Csilla ügyében, erre kér másokat is (Life)
Nagy port kavart Hopp Csilla ügye, akit gondatlan emberölés vétségével vádolnak. L.L. Junior és Hopp Csilla kisfiát, Dávidkát 2019. augusztusában ütötte el egy autó, miután elengedte édesanyja kezét és a tilos jelzés ellenére kiszaladt az úttestre.
aug. 5
9:18
Újabb közös albumot ad ki Lady Gaga és Tony Bennett (Hamu és Gyémánt)
Ez lesz a 95 éves legenda legutolsó albuma.
aug. 5
9:24
Megérkezett az első kép a You 3. évadáról, ami miatt egy nagy változásra számítunk az új részekben (Joy)
Na Végre!
aug. 5
9:24
Izrael csapást mért a Libanonból támadó rakéták indítóállásaira (hirado.hu)
Legutóbb július 20-án szintén Izrael felé lőttek két rakétát a határ túloldaláról.
aug. 5
9:24
Elektromos járművekre fókuszál a Dana partnersége (autopro)
Az amerikai autóipari beszállító Dana partnerségre lépett az indiai Ashok Leyland brit leányvállalatával, a Switch Mobilityvel. A Dana elsősorban elektromos hajtásrendszereket szállít majd a vállalat buszaihoz és kereskedelmi járműveihez.
aug. 5
9:24
Napi horoszkóp: Ma egy új, jól fizető megbízás is bejöhet: augusztus 5. (Glamour)
A Rák jegyében lévő Hold és a Szűz-Mars barátságos fényszöge a reggeli órákban segít a kevésbé látványos, ám szükséges otthoni és munkahelyi feladatok elvégzésében. Ezt a lendületet ki kell használnod, mert a most megkezdett tevékenységek könnyen megvalósíthatók. De a bátorságod is feléled, és pontosan erre van szükséged a kielégítő közös élethez,
aug. 5
9:24
Halvány pluszos nyitás után csökkenésnek indult a BUX (vg.hu)
Szerdán ismét rekorddal végzett a pesti tőzsde.
aug. 5
9:24
Trócsányi László lehet Áder János utódja (Mandiner)
Az EP-képviselőt, korábbi igazságügyi minisztert jelölheti a kormánypárt köztársasági elnöknek.
aug. 5
9:26
Alulárazottak a Netflix-részvények (vg.hu)
A koronavírus egyik legnagyobb nyertese a Netflix, melynek népszerűségét nem kell sokáig magyarázni, ugyanis az elmúlt másfél évben az emberek egyik legjellemzőbb időtöltésévé vált a sorozatnézés.
aug. 5
9:27
Az építőanyag-forgalmazók 61 százalékánál talált jogsértést a fogyasztóvédelmi kommandó (Menedzsment Fórum)
Az ellenőrzött kereskedelmi egységek többségénél áremelkedést jegyeztek fel az ellenőrök, miközben a kormány a túl drága építőanyagok ellen küzd.
aug. 5
9:27
Kiderült, ki a világ leggazdagabb énekesnője (Piac és Profit)
Rihanna mégsem énekesnői karrierjének köszönheti vagyonát.
aug. 5
9:27
Leugrott egy férfi egy újpalotai panelház hetedik emeletéről (Infostart)
Nem élte túl a zuhanást.
aug. 5
9:27
Lecsapott az építőanyag-kommandó: a telepek kétharmadánál találtak hiányosságokat (Blikk)
A nyár eleje óta tartó építőanyag-hiány és a vágtató árak nyomán a fogyasztóvédelem is beszállt a piac megregulázásába. A leggyengébben a TÜZÉP telepek, a szaküzletek, barkácsáruházak teljesítettek, ezeknek több mint 60 százalékánál akadt valamilyen probléma. A fatelepek felét, a vasudvarok több mint harmadát érték kisebb-nagyobb mulasztáson az ell
aug. 5
9:30
Építőipar: rengeteg jogsértést talált a fogyasztóvédelem (Portfolio)
Július elejétől a fogyasztóvédelem is bekapcsolódott az építőipari alapanyagok piacán tapasztalható visszás jelenségek fokozott vizsgálatába. A hatóság a helyszíni ellenőrzések első négy hetében a forgalmazók 61 százalékánál tárt fel jogsértést - jelentette be az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) csütörtöki közleményében Schanda Tamás.
aug. 5
9:30
Bukarestben lépked tovább az Adventum csoport (TőzsdeFórum)
Megvásárolta a bukaresti Hermes Business Campus irodaház-komplexumot a magyarországi Adventum csoport - közölte honlapján a magyar befektető szakmai tanácsadója, a CBRE Románia.
aug. 5
9:30
A frászt hozza egy szumós szobra a díjugrató lovakra a tokiói olimpián (444.hu)
A pálya tizedik akadályának kitörőjét támasztja egy szumós életnagyságú szobra. Az akadályra szűk kanyarral ráforduló lovakat így egy hatalmas ülep látványa riasztja az ugrás előtt.
aug. 5
9:30
Sok jogsértést talált az ITM a Tüzépeknél és a barkácsáruházakban (Azenpenzem)
A fogyasztóvédelem is bekapcsolódott az építőipari alapanyagok piacán tapasztalható visszás jelenségek fokozott vizsgálatába – jelentette be az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM). A hatóság a helyszíni ellenőrzések első négy hetében a forgalmazók 61 százalékánál tárt fel jogsértést.
aug. 5
9:30
Magyar villám – Így gratulált a legújabb olimpiai bajnokunknak Orbán Viktor (BorsOnline)
A kormányfő a Facebookon gratulált Tótka Sándornak.
aug. 5
9:30
Kávéskészlet, zöld szekrény – ezekért fizették a legtöbbet a Barátok közt rajongók (MMonline)
Az RTL Klubon nemrég véget ért tévésorozat forgatásának díszleteiből és egyéb forrásból származó negyven ereklyére a Vaterán licitálhattak a rajongók. Berényi Claudia kávéskészlete és Novák Laci kisboltjának zöld szekrénye is magas áron kelt el, de még a Magdi anyus végzetes balesetét kiváltó, dedikált papírgalacsin is gazdára talált. A befolyt köz
aug. 5
9:32
Masszívan veszteséges lett a Lufthansa, de már látszanak a javulás jelei (Portfolio)
A Lufthansa friss gyorsjelentésében közölte, hogy a második negyedévben sikerült a veszteségeit csökkentenie és a koronavírus-járvány óta először számolt be pozitív szabad készpénzáramról, amely a vártnál gyorsabb költségcsökkentésnek köszönhető.
aug. 5
9:32
Nem érezzük biztonságosnak, mégis online vásárolunk (TőzsdeFórum)
A fogyasztók kevesebb mint egyharmada érzi kifejezetten biztonságosnak, több mint felük mégis gyakrabban vásárol online a járvány óta. 62 százalékuk használja az online pénzügyi szolgáltatások (FinTech) valamilyen formáját, de csak 17 százalék érzi úgy, hogy megfelelő információ áll rendelkezésére a kockázatokról.
aug. 5
9:33
Koronavírus hírek csütörtökön: nincs újabb halálos áldozat, de a fertőzöttek száma ennyivel emelkedett (Blikk)
A beoltottak száma 5 636 894 fő, közülük 5 475 471 már a második oltását is megkapta. 72 új fertőzöttet igazoltak, ezzel a járvány kezdete óta összesen 809 803 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma. Nincs újabb elhunyt, így az elhunytak száma változatlanul 30 032 fő.
aug. 5
9:34
Koronavírus Magyarországon: megérkeztek a csütörtök reggeli adatok (Portfolio)
72 új fertőzöttet regisztráltak Magyarországon az elmúlt 24 órában a koronavírus-járvánnyal összefüggésben, haláleset nem volt. Kórházban 79 főt ápolnak, lélegeztetőgépen pedig 11-en vannak - közölte a koronavirus.gov.hu kormányzati portál.
aug. 5
9:34
Hozamrekordokkal zárult az idei aratás (TőzsdeFórum)
A szántóföldi nnövények jó hozamai ellensúlyozták a termőterület csökkenését, az őszi búza és az őszi árpa aratása termésátlagrekorddal zárult - nyilatkozta az Agrárminisztérium (AM) mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára.
aug. 5
9:36
„Úgy eltört bennem valami…” – megható gondolatok a magyar olimpiai bajnoktól (Metropol)
A tokiói olimpia csütörtöki versenynapján kajak egyes 200 méteren aranyérmes Tótka Sándor úgy véli, most már tudja, mi kell ahhoz, hogy jó pályát tudjon menni.
aug. 5
9:36
Jócskán felülmúlta az elemzői várakozásokat az Adidas (Portfolio)
Az Adidas növekvő bevételről és profitról számolt be a második negyedévben, a közölt számokkal az elemzői várakozásokat is jócskán felülmúlták. A kilátásokkal kapcsolatban a társaság közölte, hogy a globális kereslet megugrásának köszönhetően idén a társaság árbevétele akár 20 százalékkal is nőhet. A jelentés előtti napokban komoly ralit láthattunk
aug. 5
9:36
Piszok nagy eredményre számít a nagybank (TőzsdeFórum)
A Sberbank újra  megcélozta az 1000 milliárd rubeles nyereséget.
aug. 5
9:36
Így készül az olaszok gyors és egyszerű töltött paprikája (Ripost)
Isteni finom, gyors és egyszerű az olasz töltött paprika. Kicsit más mint a miénk, de jól áll neki az újítás, érdemes megkóstolni!
aug. 5
9:36
Felemásan kezdtek a nyugati tőzsdék (vg.hu)
Vegyes indexmozgásokkal indult a kereskedés csütörtökön a főbb európai értékpapírpiacokon.
aug. 5
9:36
Három átlagos amerikai életmódja annyi káros anyagot termel, hogy elég egy ember halálához (NRGreport)
3:1-es arányban gyilkolják az amerikaiak egymást, ha a károsanyag-kibocsátásról van szó: egy friss kutatás azt számolta, hogy országonként mennyi ember kibocsátására van szükség ahhoz, hogy annyi szennyezés jöjjön össze, amennyi egy ember haláláért felelős.
aug. 5
9:36
Mégis mi történt Dominikán? Egymás után szakítottak a párok az Exatlon után (Life)
Soha ennyi pár nem szakított még egy televíziós vetélkedő után, mint idén az Exatlon Hungary-t követően. Vajon a távolság ölhette meg a kapcsolatokat?
aug. 5
9:38
Reggeli tükör 2021.08.05. – Irány nélkül indult a nap (TőzsdeFórum)
Vegyes indexekkel indult a kereskedés csütörtökön a főbb európai értékpapírpiacokon.
aug. 5
9:39
Új, hasznos funkciót kapnak a Spotify felhasználói (Infostart)
A zenemegosztó legfrissebb tartalmait lehet majd elérni.
aug. 5
9:39
Szörnyű állapotban, megkínozva találták meg egy tó mélyén az eltűnt édesanya holttestét – 18+ (BorsOnline)
Július közepe óta keresték a 40 éves nőt, akinek most előkerült a holtteste.
aug. 5
9:42
Nincs újabb halálos áldozata a járványnak itthon (vg.hu)
A fertőzöttek száma 72-vel emelkedett.
aug. 5
9:42
Ez már a végső búcsú Pókembertől? (Mafab)
A Marvel és a Sony gyakorlatilag az utóbbi évek legizgalmasabb együttműködését hozták össze a Pókember filmekkel, noha ez a partnerség egyáltalán nem mondható felhőtlennek.

Keresés