Új részek, új szereplők, új helyszínek. Folytatódik a TV2 Csoport napi sorozata, a Mintaapák harmadik évada augusztus 23-tól. A négy apa története még több izgalmat ígér a nézőknek.
A BMW kedden az erős negyedéves eredmények után megemelte 2021-es profitprognózisát, de figyelmeztetett, hogy a globális félvezetőhiány és a nyersanyagárak emelkedése hatással lesz a második félév teljesítményére. A nyitás után a befektetők megütötték a részvényt, az árfolyam több mint 3 százalékot esett.
26 új fertőzöttet igazoltak, ezzel a járvány kezdete óta összesen 809 672 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 2 beteg, így az elhunytak száma 30 029 fő. A gyógyultak száma folyamatosan nő, jelenleg 749 461 fő, az aktív fertőzöttek száma pedig 30 182 főre csökkent. 77 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 10-en vannak lél
Nagyot erősödött hétfőn a forint az euróval szemben, kedd reggel 356 alatt kezd a jegyzés. Kérdés, hogy innen tud-e még tovább erősödni a magyar deviza vagy legalább meg tudja-e tartani pozícióját. Ebben egyrészt a nemzetközi hangulat, másrészt a jövő kedden érkező júliusi inflációs adat segíthet.
Szakemberek egyre több kiemelkedően tehetséges emberről állapítják meg, hogy viselkedésük alapján autizmussal élhettek: Albert Einstein, Andy Warhol, Temple Grandin, Steve Jobs és Bartók Béla is mutattak olyan tüneteket, amelyek alapján a szakemberek erre a következtetésre jutottak. Összeállításunkban olyan fiatalokat mutatunk be, akik ezzel az ide
Két beteg meghalt, és újabb 26 magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést - közölte a koronavirus.gov.hu kedden, kiemelve: eddig 5 628 383 embert oltottak be Magyarországon, közülük 5 453 177-en már a második adag vakcinát is megkapták.
A Vidékfejlesztési programban 50 milliárd forint keretösszeggel meghirdetett, terménytárolók, szárítók és tisztítók fejlesztésére augusztus 2-tól lehet pályázni - jelentette ki Nagy István agrárminiszter a tárca keddi közleménye szerint.
Bár a német autógyártó kifejezetten jót jelentett az elmúlt negyedévről, a piac inkább a második félév kockázatait árazta, s reggel beadták a részvényt.
A világ- és Európa-bajnok magyar vitorlázó tíz futam után a második helyen jutott be a dupla szorzós éremversenybe, ahol a legjobb tíz között szerepelt. Berecz végig az első vagy második helyen hajózva megnyerte az utolsó futamot, de a brit Giles Scottnak a negyedik hely is elég volt a címvédéshez.
Az Európai Bizottság négy új pályázati felhívást tett közzé 12 millió euró értékben a többi között annak elősegítése érdekében, hogy a polgárok megbízható információkhoz jussanak. A felhívások egyike azt célozza, hogy digitális platformokon európai uniós ügyekkel kapcsolatban több nyelvű médiatartalmak jelenjenek meg, egy másik pedig arra irányul,
A 219 ezer forintos egyszeri támogatás mások mellett a fodrászoknak, kozmetikusoknak, idegenvezetőknek, előadóművészeknek könnyíti meg az újraindulást.
A kapitalizmus elérte az olimpiai aranyérmeket is. Van, aki anyagi okokból, van, aki azért adta el, hogy jó ügyekre fordítsa a befolyó összeget, de mennyiért vehetünk egy aranyat vagy ezüstöt?
Legyintünk a mentőmellényre, nem vesszük figyelembe a szakemberek intelmeit, tele hassal ugrunk fejest, a szervezetünk pedig sok esetben nem képes megküzdeni a váratlan sokkhatásokkal és máris megtörtént a tragédia. A szülőknek azzal sem árt tisztában lenni, gyermekük milyen úszótudással rendelkezik, még akkor is, ha egyébként sekély partszakaszon
Az amerikai szabályozók megbeszélést folytattak a stabilcoinok által jelentett kockázatokról A Tether és a Facebook által támogatott Diem token volt a fő témája annak a találkozónak, amelyet az amerikai szabályozó hatóságok nemrégiben tartottak a stabilcoinok egyre növekvő szegmensének pénzügyi kockázatairól.…
A koronavírus-járvány legelső gócaként ismert közép-kínai Vuhanban is ismét megjelent a vírus, ezért a helyi hatóságok kedden elrendelték a teljes lakosság tesztelését - írta internetes kiadásában a Global Times című kínai lap.
Ola Källenius, a Daimler főnöke szerint be kell látni, hogy az elektromos autók összeszereléséhez kevesebb munkaerő kell, a jövőben tehát a teljes autóiparban jelentősen csökkenhet a foglalkoztatottság – írja az Autószektor.hu
Az uniós árak közel negyedébe kerül Magyarországon a fogászati magánkezelés, de nem biztos, hogy ez így is marad. A Dental World alapítója szerint az alapanyagok drágulása és a külföldi paciensek elmaradása miatt nálunk is többe kerülhet majd a fogorvos.
Egyre több kutatás igazolja, hogy a kávé igenis egészséges ital. Ám a kulcs itt is a mértékletesség, hiszen ami kis mennyiségben egészséges, az nagy mennyiségben akár árthat is. Ezért érdemes vigyáznod vele!
A Borisz nevű másfél éves vizsla mára családtag lett Molnár Andreáéknál, így nem csoda, hogy nyaralni is magukkal vitték. A Dancing With The Stars zsűritagja és férje, Zsolt kifejezetten olyan helyet választottak, ahol úszhatnak a kutyával.