Néha még magunk sem fogadjuk el, hogy igenis, tartunk néhány dologtól. Ideje belátni, hogy mindenkinek vannak félelmei. Te szembe mersz nézni a mumusoddal?
Meghaladja a 90 százalékot az orosz vakcináknak az új koronavírus delta és delta plusz változatával szembeni hatékonysága - jelentette ki Alekszandr Szemjonov, az orosz fogyasztóvédelem jekatyerinburgi Vektor vírusfertőzés-kutató intézetének vezetője kedden az Interfax hírügynökségnek nyilatkozva.
Hetvennégy éves korában elhunyt Furkó Kálmán, a Magyar Honvédség nyugállományú ezredese, a magyar kyokushin karate egyik megalapítója - közölte kedd délelőtt Facebook-oldalán a Honvédelmi Minisztérium.
Cikksorozatunk első részében az első adómegállapítási jogsegély-irányelvről, az úgynevezett DAC 1-ről írtunk. Mostani cikkünkben áttekintjük a határokon átnyúló adócsalás és adókijátszás elleni harc második lépcsőfokának is tekinthető EU irányelvet, amely nem más, mint a pénzügyi számlákkal kapcsolatos információcsere, vagy más néven az úgynevezett
A Geis Logistics Hungary Kft., a német székhelyű szállítmányozási és logisztikai vállalat helyi képviselete bérleti szerződést írt alá egy egyedi építésű gyártóüzem megépítésére a Budapest melletti CTPark Vecsés ipari parkban.
Hat éve már annak, hogy az eredeti, mára igazi legendává vált NSX utódja bemutatkozott: 2015 környékén hatalmas volt a felhajtás a modell körül, hiszen hibrid hajtásláncával és több mint 580 lóerejével a legvadabb sportautók mezőnyében lépett színre. Aztán meglepő módon viszonylag hamar kikerült a reflektorfényből, és sokan talán azt sem tudják, ho
A városban 2020 júniusa óta nem volt új fertőzött, de hétfőn már hét beteget regisztráltak. Az érintett városrészt azonnal lezárták és elrendelték a teljes lakosság tesztelését.
Izraelben újabb szigorításokról tárgyalnak a koronavírus-járvánnyal foglalkozó szűkebb kabinetben a delta vírusmutáns okozta negyedik járványhullám fertőzöttjei számának drámai növekedése miatt – jelentette a helyi média kedden.
Élvezte Mick Schumacher, hogy a bajnoki esélyesekkel, Lewis Hamiltonnal és Max Verstappennel csatázhatott a Hungaroringen, és meglepte, hogy tartani tudta őket.
A Finndingiben szereplő Berecz Zsombor ezüstérme mellett örül a brit Giles Scott győzelmének is. Elárulta, a tokiói siker ellenére a Balaton marad a kedvence.
Hivatásunk a mezőgazdaság! A mezőgépeké lesz a terep Szentlőrincen. Gépmustrára, konzultációkra és a gépek kipróbálására is lehetőség nyílik a rendezvényen.
Budai Gyula nem követett el rágalmazást, amikor azt állította, hogy Czeglédy Csaba finanszírozta az Mszp budapesti kampányát 2014-es választások során.
Meghaladja a 90 százalékot az orosz vakcináknak az új koronavírus delta és delta plusz változatával szembeni hatékonysága - jelentette ki Alekszandr Szemjonov, az orosz fogyasztóvédelem jekatyerinburgi Vektor vírusfertőzés-kutató intézetének vezetője kedden az Interfax hírügynökségnek nyilatkozva.
Nem számolt aranyéremmel a finn dingi olimpiai vitorlásverseny magyar ezüstérmese, ez az érem neki "fehér arany". Óriási megelégedettséget érez, és tanítani akar.
Berecz Zsombor a magyar vitorlázás történetének legjobb eredményét érte el a tokiói olimpián, a mindent eldöntő kedd reggeli éremfutam után Finndingi kategóriában másodikként végzett a mezőnyben.
A birkózó egy-egy könnyed és nehéz győzelem után, a négy között 0-2-ről fordítva 9-2-re verte a kétszeres Afrika-bajnok egyiptomi riválisát, így biztossá vált, hogy a testvérpár mindkét tagja dobogóra állhat a japán fővárosban.
A tavaly elhunyt Benkő László fia, Balázs korábban apjával együtt vezette a budapesti Fészek Kulturális Központot. Mint mondja, már akkor is gyakran előfordult, hogy razziát tartott náluk a rendőrség, szerinte indokolatlanul.
A nemrég megalakult Védett Társadalom Alapítvány elnöke szerint a felnövő generációnál már láthatók azok a jelek, amelyek az új eszmék megszületését mutatják.
Az alapvető jogok biztosa, Kozma Ákos szerint alkotmányellenes, tehát vissza kell vonnia Kásler Miklós miniszternek azt a rendeletét, amely szerint védettségi igazolvány hiányában csak önköltséges teszt megfizetése mellett vehetők igénybe bizonyos egészségügyi ellátások.
Meghaladja a 90 százalékot az orosz vakcináknak az új koronavírus delta és delta plusz változatával szembeni hatékonysága – jelentette ki Alekszandr Szemjonov, az orosz fogyasztóvédelem jekatyerinburgi Vektor vírusfertőzés-kutató intézetének vezetője kedden az Interfax hírügynökségnek nyilatkozva.