2021. augusztus 28. szombat

aug. 28
7:36
Megdöbbentő titkot vallott be a múltjáról Pápai Joci (BorsOnline)
Az énekes lapunknak elmondta, hogy nem tudja szó nélkül tűrni, ha valaki felől igazságtalanságot tapasztal. Már gyerekként is megvédte magát, ha kellett, olykor erőszakba is fulladt a dolog.
aug. 28
7:36
Ingyenes koncertsorozatot indít a kormány (Demokrata)
Az Őszi Hacacáré összehozza Magyarországot – közölte Szentkirályi Alexandra.
aug. 28
7:39
Plasztikkajak készült az ártéri hulladékból (Infostart)
80 tonna hulladék összegyűjtésével zárult az a háromoldalú összefogás, amelyet a Tiszai PET Kupa, az Országos Vízügyi Főigazgatóság és a Coca-Cola globális alapítványa indított útjára két évvel ezelőtt. Az alapítvány 250 000 dolláros támogatásából a Hulladékmentes Tisza program azonban a rövidtávú hulladékgyűjtésen túl sokkal többet adott a Tiszána
aug. 28
7:39
Porszívózás után lehet több por is a levegőben (Azenpenzem)
A Tudatos Vásárlók Egyesülete (TVE) 168 porszívót tesztelt, esetenként igencsak meglepő eredménnyel. Kiderült például, hogy több készülék működése után több por lett a levegőben, mint amennyi előtte volt.
aug. 28
7:39
Támogatják Robert F. Kennedy gyilkosának szabadlábra helyezését (Mandiner)
A fejlemény jelentős győzelem a most 77 éves Sirhan Sirhan számára.
aug. 28
7:41
Afgán konfliktus: McCarthy szerint Biden elveszítette az amerikai emberek bizalmát (Mandiner)
A republikánus vezető úgy véli, „eljön a számonkérés napja”.
aug. 28
7:42
A magyar segélyszervezetek munkatársai is elhagyták Afganisztánt (hirado.hu)
Az Ökumenikus Segélyszervezet az elmúlt húsz évben több mint ötmilliárd forint értékben indított programokat Afganisztánban.
aug. 28
7:42
Dróntámadással válaszolt az Egyesült Államok a kabuli merényletre (444.hu)
Megölték az Iszlám Állam helyi szervezetének egyik tagját, akinek köze lehetett a támadások kiterveléséhez.
aug. 28
7:42
Négy meccslabdát hárítva jutott döntőbe az asztaliteniszező Pálos Péter a paralimpián (m4sport.hu)
A vasárnapi fináléban az ausztrál Samuel Philip von Einemmel csap össze, magyar idő szerint 10.45-kor.
aug. 28
7:42
Elképesztő dolog derült ki Arthur király misztikus kövéről (Promotions)
Az ősi emlékművet varázsos legendák fűzik a mitikus Arthur királyhoz, a régészek azonban nemrég döbbenetes felfedezést tettek az építménnyel kapcsolatban.
aug. 28
7:42
Béren kívüli juttatások: egyre fukarabbak a munkaadók (Mínuszos)
Egy friss felmérés szerint a koronavírus-járvány sok munkaadó jutalmazási rendszerére is hatással volt, a dolgozók kisebb arányban részesülnek béren kívüli jutalomban, mint a járványhelyzet előtt; míg 2015-ben a munkavállalók 47 százaléka, 2021-ben már 56 százaléka nyilatkozta, hogy nem jár számára a fizetésen és a cafeterián felüli bónusz. A vizsg
aug. 28
7:42
Most kiderül, ha vissza kell ülnöd az iskolapadba! Derítsd ki, mennyire vagy vájtfülű nyelvhasználó! Kvízezz! (egy.hu)
Temérdek bosszantó nyelvi jelenséggel találkozunk a mindennapi életben, sőt, már a médiában megszólalók nyelvhasználata sem mintaértékű. A nyelvhelyességi hibák egy részét sokan észre sem veszik, így a téves alakok akár meg is honosodnak a köznyelvben. Tedd próbára tudásod! Válaszd ki a helyes alakokat!
aug. 28
7:48
Szvitacs Alexa bronzérmes (Infostart)
Bronzérmes lett szombaton az asztaliteniszező Szvitacs Alexa az S9-es kategóriában a tokiói paralimpián.
aug. 28
7:48
Ocelka Róbert kilencedik az 1000 méteres időfutamban a paralimpián (m4sport.hu)
A továbbiakban az országúton szerepel majd: kedden az egyéni időfutamban, pénteken pedig a mezőnyversenyben.
aug. 28
7:48
Sokan buktak el a belvárosi traffipax-csapdán – videóval (Autószektor)
Több lakossági panasz érkezett a rendőrségre, hogy esténként bőgő motorral száguldó autósok zavarják az Andrássy út környékén élők nyugalmát. A hosszú, egyenes útszakaszon egyébként is rendszeresek a sebességmérések, de 2021. augusztus 26-án 19-22 óráig a Budapesti Rendőr-főkapitányság VI. Kerületi Rendőrkapitánysága és Közlekedésrendészeti Főosztá
aug. 28
7:51
Durván nekiestek a csapattársai Völgyesi Gabinak, mi lesz így a sorsa? (Ripost)
Napok óta érezhető az a feszültség a Farkasok csapatában, ami pénteken kicsúcsosodott. Völgyesi Gabira valóságos össztűz zúdult, el is sírta magát.
aug. 28
7:51
Riasztást adtak ki több megyére: ítéletidő közelít hazánk felé (Life)
Egy mediterrán ciklon hatására a hidegfronttal megérkezik a csapadékos idő is.
aug. 28
7:51
Akik hátat fordítottak a szakmai szegregációnak (Magyar Nemzet)
A Mindegy Kulturális Társulás Függőségi program gyűjtőcím alatt készült rövidfilmsorozata sorra szerez elismeréseket hazai és nemzetközi filmfesztiválokon. Mi ez a társulás, miről szólnak a filmjeik? Ezekről kérdeztük Kotány Bence forgatókönyvíró-rendezőt.
aug. 28
7:51
Dobrev Klára: A kevesek és a sokak Magyarországáról (Mandiner)
A legfelső réteg még a járvány sújtotta 2020-ban is százmilliókkal gazdagodott.
aug. 28
7:57
Aranyért küzdhet az asztaliteniszező Pálos Péter a paralimpián (Demokrata)
A magyar játékos bejutott a vasárnapi döntőbe.
aug. 28
7:57
Francesca Rivafinoli: Para, ahogy ez a nő hazudik (Mandiner)
„Embertelen, hogy Orbán elvette a paralimpikonok járadékának egy részét!”, harsogja Dobrev Klára.
aug. 28
7:57
Dárdai Pál Herthájának csodára van szüksége (Magyar Nemzet)
Szoboszlai Dominik a Bundesliga éllovasának otthonában is bizonyíthat, Dárdai Pálnak viszont a Bayern München ellen kellene csodát tennie a két vereséggel rajtoló Herthával. Angliában két nagy rangadót is rendeznek, az olasz és spanyol sztárcsapatokra ugyanakkor kötelező győzelmek várnak. Topligás előzetes.
aug. 28
7:59
A levegőben még nem, a négyes úton viszont már többször volt halálfélelmem – Gripen-pilóta a Mandinernek (Mandiner)
Majerik Mátét, a kecskeméti Gripen-repülőszázad főhadnagyát régóta vonzotta a katonai repülés. A vadászpilóta lapunknak arról is mesélt, hogyan jutott el a magyar „elit klubba”, a JAS-39 katapultülésébe, s hogy miként segíthet a toborzásban a kecskeméti repülőnap. Interjúnk.
aug. 28
7:59
A kerékpárosok is kiakadtak Karácsonyra (Magyar Nemzet)
.
aug. 28
8:00
Ma: Mediterrán ciklon hoz sok esőt, hűvös időt! (Háziállat)
Mediterrán ciklon hoz sok esőt, hűvös időt! Napközben egy mediterrán ciklon éri el hazánkat és okoz egyre többfelé borongós, csapadékos időjárást. Az Észak-Dunántúl kivételével szinte bárhol előfordulhat eső, záporeső, északnyugaton minimális eséllyel zivatar is kialakulhat. A délelőtti órákban nyugaton, és délen eshet az eső, majd a délutáni, esti
aug. 28
8:02
Riasztást adtak ki több megyére: ítéletidő közelít hazánk felé (Háziállat)
Egy mediterrán ciklon hatására a hidegfronttal megérkezik a csapadékos idő is.
aug. 28
8:03
Vérfagyasztó dolog került fel a Google térképre, fényes nappal tűnt fel a szörnyűség (BorsOnline)
Egyelőre nem sikerült megfejteni a borzalmas látványt.
aug. 28
8:03
Kezd beérni Lukasenka "bajkeverése" a lengyel és a baltikumi határon (Infostart)
A fehérorosz és a lengyel határ közötti „senki földjére” szorult menekültek egyre rosszabb helyzete borzolja az idegeket a lengyel közvéleményben és belpolitikában. A probléma egyszerre kezd nemzetközi szervezetek intelmeinek, és lengyel pártok csatározásainak témája lenni.
aug. 28
8:03
Németh Péter: Orbán, vitán felül (Mandiner)
A Gyurcsány Ferenccel vívott miniszterelnök-jelölti televíziós vitában Orbán súlyosan alulmaradt.
aug. 28
8:06
Remeteként él vidéken a népszerű magyar ifjúsági film egykori gyerekszínésze (Blikk)
Trapéz farmer, bilifrizura, szocreál lakótelepi hangulat. És gondtalan gyerekkor. Következzen 12 érdekesség az Utánam, srácok! című ifjúsági filmsorozatról, amelyet 46 éve mutatott be a Magyar Televízió.
aug. 28
8:06
A nyaralás is megbolondíthatja a biológiai óránkat (WebBeteg)
Sokan régóta tervezgetjük már a nyaralást, amit a munkából kiszakadva kitűnően pihentető időtöltésnek tekinthetünk. De akkor miért van mégis az, hogy sokszor azt érezzük, hogy fáradtabbak, levertebbek vagyunk az állítólagos pihenés után, mint amikor még minden nap a munkában rostokoltunk?
aug. 28
8:06
Egy eddig nem ismert részlet teszi még fájóbbá Vettel kizárását (m4sport.hu)
Új részletek derültek ki az Aston Martin Sebastian Vettel magyarországi üzemanyag-problémájáról. Csak még bosszantóbbá teszik a kizárásukat.
aug. 28
8:06
Felismered? Billie Eilish rövid frizurával lepte meg a világot (Femcafe)
2021 a nagy átalakulás éve a jelek szerint Billie Eilish életében: előbb szőke hajra váltott, majd szexi fehérneműkben pózolt a Vogue-nak. És most itt az újabb fejezet.
aug. 28
8:08
Bikinis fotóval mutatta meg Kasza Tibi felesége a változást: „Sajnos a szoptatás végére teljesen eltűntek a melleim” (Femcafe)
Kasza Tibi felesége, Kasza-Darai Andrea, azaz Manker, egy őszinte vallomással jelentkezett az Instagram oldalán.
aug. 28
8:09
Mi lesz a szabad szívű afgán lányokkal és asszonyokkal? (Life)
A tálibok hatalomátvételével az egész világ attól tart, hogy Afganisztánban visszatérnek az 1996 és 2001 között uralkodó szabályok, melyek jelentősen korlátozták az emberek, és kifejezetten a nők mindennapjait.
aug. 28
8:09
Hamvait a kapu mögé kérte (Magyar Nemzet)
.
aug. 28
8:11
Felfoghatatlan tragédia: Két ember is életét vesztette a gyöngyösi balesetben (Life)
Két autó ütközött frontálisan a 3204-es út 4-es kilométerénél Gyöngyös és Karácsond között. A balesetben 2 ember, egy 29 és egy 43 éves férfi életét vesztette.
aug. 28
8:12
„Leszedem a drónotokat, ha idejöttök!” – elkezdődött az év sztáresküvője, de Majkáék nem akarnak kíváncsiskodókat (Metropol)
Még a borbirtok légterét is védik Majorosék esküvőjének ideje alatt, Majka előre jelezte, ha drón repül a közelbe, az azonnal hatástalanítva lesz.
aug. 28
8:12
Minden amerikai állampolgárnak el kell hagynia a kabuli repteret (Demokrata)
Figyelmeztetést adott ki az amerikai nagykövetség.
aug. 28
8:12
A Toyotát is elérte a globális chiphiány (Autószektor)
Szerző: Heimer György A japán cégóriás közleményében ugyanakkor hangsúlyozta, fenntartják üzleti terveiket: ahogy korábban előirányozták, az idei pénzügyi évben, jövő márciusig 9,3 millió négykerekű kerül le a világméretű gyártóhálózatának szalagjairól, és összesen 8,7 millió jármű eladáséval számolnak. A világ autóiparát sújtó chiphiány mindeddig
aug. 28
8:15
Innovatív csomagolási megoldással rukkolt elő az Elopak (Transpack)
Az Elopak olyan környezetbarát csomagolási megoldással lép piacra, ahol eltávolította az italosdoboz alumíniumrétegét.
aug. 28
8:15
Jól zárhatta a nyarat a kiskereskedelem (Magyar Nemzet)
Ha a negyedik hullám érkezése után is magas marad a magyarországi oltottsági szint, a gyorsan erőre kapott kiskereskedelemben tovább erősödik a lakosság fogyasztása, nagyban biztosítva a gazdasági kilábalás további lendületét is. Idén nyáron a szolgáltatásokért és a boltokban már többet költött a lakosság, mint a járvány előtti időkben.
aug. 28
8:15
Bronzérmes lett az asztaliteniszező Szvitacs Alexa a paralimpián (Mandiner)
A sportoló a küldöttség harmadik érmét szerezte.
aug. 28
8:18
Újabb csapás érte Tom Cruise-t! A Mission Impossible forgatása alatt ellopták a kocsiját (Promotions)
Ellopták Tom Cruise BMW-jét Birminghamben
aug. 28
8:18
5 étel a nagy gazdasági világválság idejéből, amelyeket valószínűleg nem szívesen kóstolnál meg (Hamu és Gyémánt)
1929 októberében az amerikai tőzsde összeomlott, és az ország történelmének legsúlyosabb gazdasági krízise alakult ki. Egy teljes évtizeden keresztül a kiadások és a beruházások minden eddiginél alacsonyabb szinten voltak, ami azt jelentette, hogy a munkanélküliség rendkívül magas volt, és az amerikai családok többsége szinte a semmiből élt. Ebben
aug. 28
8:21
Gyilkos amerikai válaszcsapás Afganisztánban (Privátbankár)
Az amerikai hadsereg közölte szombaton, hogy visszavágott az Iszlám Államnak, légitámadásban megölve a terrorszervezet egyik tagját Afganisztánban, kevesebb mint 48 órával a kabuli repülőtérnél elkövetett, a szervezet által vállalt robbantás után, amelyben 13 amerikai katona és 169 afgán vesztette életét.
aug. 28
8:21
Orosz mezőgazdaság: nagy visszaesés a baromfiágazatban (Agrárágazat)
Hivatásunk a mezőgazdaság! Bajban az orosz mezőgazdaság egyik fontos ágazata a kitettség, az árak, a járvány miatt
aug. 28
8:21
Két új típussal bővült felfelé az Amazone Ux permetezőgépcsalád (GépMax)
Az Amazone 8000 l és 9000 l tartálytérfogatú Ux Super csúcsteljesítményű típussal bővíti az Ux vontatott szántóföldi permetezőgép családot.
aug. 28
8:24
Kubatov: A választók személyes megszólítása a demokrácia legszebb része (hirado.hu)
A kormányzási eredmények összehasonlításáról szólhat majd a kampány – mondta a Magyar Nemzetnek Kubatov Gábor.
aug. 28
8:24
Az amerikai hadsereg visszavágott az Iszlám Államnak, likvidálta a kabuli merényletek kitervelőjét (ATV)
Az amerikai hadsereg közölte szombaton, hogy visszavágott az Iszlám Államnak, légitámadásban megölve a terrorszervezet egyik tagját Afganisztánban, kevesebb mint 48 órával a kabuli repülőtérnél elkövetett, a szervezet által vállalt robbantás után, amelyben 13 amerikai katona és 169 afgán vesztette életét.

Keresés