2021. augusztus 28. szombat

aug. 28
19:24
Majka-álomesküvő: nem fogod elhinni, mivel barikádozták el azt a helyet, ahol a sztárpár öltözött (Promotions)
Rengeteg fotó készült a jeles nap alkalmából. Köztük ez is.
aug. 28
19:27
Hollik: A baloldali előválasztás „rendezője és főszereplője” Gyurcsány (Mandiner)
Márki-Zay Péter szerint az ellenzéki összefogásban Gyurcsánynak „egy embere van”, akivel az anyakönyvvezető kötötte össze. A Fidesz kommunikációs igazgatója a Mindenki Magyarországa Mozgalom elnökével vitázott.
aug. 28
19:30
Mesterházy Attilával folytatott vitát Rétvári Bence (Demokrata)
A kereszténydemokráciában az alapértékek változatlanok – jelentette ki az államtitkár.
aug. 28
19:33
Az Ötöslottó nyerőszámai a 34. héten (Pénzcentrum)
Az Ötöslottó 2022/34. heti nyerőszámainak sorsolását ezúttal is élőben közvetítte a Pénzcentrum. Telitalálatos szelvény ugyanakkor nem született, ezért jövő héten a várható főnyeremény 696 millió forint lesz.
aug. 28
19:36
NATO afganisztáni képviselő: Tiszta a lelkiismeretem, és elégedettek vagyunk a stábommal (ATV)
Csaknem százezer embert evakuáltak Afganisztánból nyugati országok az elmúlt 12 nap során. A legtöbb ország azonban már az utolsó járatait indította el a kabuli repülőtérről, mielőtt a repülőteret még irányító amerikai hadsereg is elhagyja az országot augusztus 31-én. Az ATV Híradójának riportja.
aug. 28
19:42
Mozi ajánló: Az ember és a Föld kapcsolatáról vetít hátborzongató sorozatot az Uránia (Agroinform)
Sorsdöntő ökológiai kérdéseket feszeget az Uránia mozi Az ember földje(?) című, nyolc alkalomból álló új sorozata.
aug. 28
19:42
„Teljesen eltűntek a melleim és vele együtt az önbizalmam is” – Kés alá feküdt Kasza Tibi felesége (SzMo)
Andrea azt írja, gyereke születése után döntött úgy, hogy ugyanolyanra csináltatja melleit, mint előtte voltak.
aug. 28
19:42
Megvan, hogy melyik az eddig készült legjobb Marvel-film, és nem az, amire gondolnál (SzMo)
Minden idők második legtöbb pénzt termelő filmje csak egy közepes Marvel-film lett.
aug. 28
19:42
Ötöslottó: brutálisan sokat nyert egy szerencsés magyar, ugyanis elvitték a főnyereményt a Jokeren - mutatjuk a nyerőszámokat! És persze az Ötöslottó számait is (Promotions)
Íme az öt szám, amely szombatonként a legfontosabb.
aug. 28
19:44
Beláthatatlan konfliktusokhoz vezetne a túlszaporodott vadállomány károkozása (Agroinform)
Fenntartható vadászat nélkül nincs természetgazdálkodás, az Egy a természettel szlogen mellett ez a vadászati világkiállítás legfontosabb üzenete.
aug. 28
19:48
Kocsis Máté saját verssel üzent Jakab Péternek (ATV)
Munkagépen dolgozó melóssal keveredett szópárbajba nemrég Jakab Péter, a munkásember tolatásával ugyanis megzavarta sajtótájékoztatóját. Kocsis Máté most az eset kapcsán egy munkagépnek támaszkodva küldött saját verset a Jobbik elnökének.
aug. 28
19:48
A leghíresebb slágerek mögött meghúzódó igaz történetek (Hamu és Gyémánt)
Minden zenésznek és zenekarnak megvan a saját egyedi stílusa és elképzelése, amelyet a zenéjébe ültet. Ihletet merítenek a természetből, a világban zajló eseményekből vagy az életükbe kerülő emberekből. Mi pedig összegyűjtöttünk néhány slágert, s történetüket.
aug. 28
20:03
Ez az öt szám ért több mint félmilliárdot (Infostart)
Ez a hármasok napja.
aug. 28
20:03
Pozitív lett a koronavírus-tesztje Loic Negónak (Mandiner)
A MOL Fehérvár FC játékosa nem csatlakozhat a világbajnoki selejtezőkre készülő magyar labdarúgó-válogatott keretéhez.
aug. 28
20:06
Hatalmas érdeklődés mellett zajlik a kecskeméti repülőnap (Demokrata)
Vasárnap is várják a látogatókat a nyolc év után újra megrendezett repülőnapra.
aug. 28
20:15
Puzsér Róbert: Nyugat alkonya (Mandiner)
Donald Trump elkezdte, Joe Biden befejezte a kivonulást – most pedig az iszlamisták bosszúja következik.
aug. 28
20:18
Gyűrűshengert lopott, bilincset kapott (Agroinform)
Tolvajok szégyene: A szántóföldről lopott és három óra alatt megbukott.
aug. 28
20:18
A tálibok egy hét múlva jelentik be a teljes kormány összetételét (ATV)
A tálibok egy hét múlva jelentik be a teljes kormány összetételét - közölte a Reuters brit hírügynökséggel az iszlamista mozgalom szóvivője szombaton.
aug. 28
20:18
Humda díjas magyarok verik a Forma 1-eseket (Autószektor)
Kicsit megtévesztő a Formula Student East verseny neve, mert ezen nemcsak keleti csapatok vesznek részt, hanem nyugatiak is. Méghozzá a legkeményebbek, nem véletlenül népszerű a magyar futam, melyet korábban a Duna parti Gönyűn, idén először Mogyoródon rendeztek. Köszönhetően a Hungaroring, a HUMDA és az FRT egyre szorosabb és eredményesebb együttm
aug. 28
20:18
Mekkora veszélyt jelent napjainkban a pestis? (Helló Magyar)
A krónikák évszázadokon keresztül tudósítottak a fekete halál borzalmairól, és sajnos napjainkban is előfordul a világ számos országában
aug. 28
20:27
Megkezdődött az amerikai katonák kivonása a kabuli repülőtérről (Mandiner)
Szombaton már négyezernél kevesebb amerikai katonai volt a reptéren.
aug. 28
20:29
Pilhál Tamás: Gelgő maradványtünetei (Mandiner)
Ízlelgessük csak! A nemzet fővárosának első embere nem bírja helyesen leírni a saját nevét…
aug. 28
20:30
Így néz ki most a Baywatch csúcsbombázója, Pamela Anderson - még ma is laza 4 fokkal megemeli a hőmérsékletet a nappalidban (Promotions)
Sokat változott volna?
aug. 28
20:31
Lendvai Ildikó: Állami mostoha (Mandiner)
Az állam nem minden gyerekhez olyan mostoha, mint a sajátjaihoz.
aug. 28
20:33
Aggasztó hírek a szomszédból: Romániában ezer fölé nőtt a napi új esetek száma (SzMo)
Keleti szomszédunknál egyértelműen felfutóban van a negyedik hullám, és oltottságban is a sereghajtók közé tartoznak.
aug. 28
20:36
Varga Mihály: az egyházak vehetnek állampapírt, kriptovaluta esetén óvatosságot javasolnék (Portfolio)
Az egyházak is vehetnek állampapírt, kriptovaluta esetében óvatosságot javasolnék - mondta Varga Mihály pénzügyminiszter szombaton a Reformátusok Szárszói Konferenciáján. Az adományok elektronikus fizetési lehetősége jelentős innovációt jelentene az egyházaknak, de ennek költségei vannak, amit kérdés, hogy ki állna. A tárcavezető szerint a kormányz
aug. 28
20:48
Szalai és Sallai is megtette a magáét (Infostart)
Szalai Ádám góllal, Sallai Roland pedig gólpasszal járult hozzá csapata sikeréhez a német labdarúgó-bajnokság harmadik fordulójának szombati játéknapján.
aug. 28
20:48
Meg nem értett zsenik: 6 + 1 teljesen fölösleges Guinness-rekord (Hamu és Gyémánt)
Amióta világ a világ, az emberiség imádja a határait feszegetni. A rekordokat egyesek megszállottan hajszolják, amely a legtöbb esetben szintén a fejlődés egyik kulcsa. Ezek a rekordok általában az emberi teljesítmény aktuális csúcsát jelölik; hogy egyszer majd azt is megdöntsék.Ezeknek a rekordoknak az összegzésére született meg 1955-ben a jól ism
aug. 28
20:51
Varga Mihály: cél a hosszú távon is versenyképes gazdaság (Infostart)
A pénzügyminiszter a kerekasztalbeszélgetésen azt is mondta, hogy a kormányzat igyekszik népszerűsíteni a kártyás fizetési módokat, de a magyar lakosság nagyon ragaszkodik a készpénzhez
aug. 28
20:51
Felrobbantotta kabuli bázisát a CIA (Mandiner)
Ebben az épületben képezték az afgán hírszerzés terrorelhárítási egységeit.
aug. 28
20:54
Kötelező az oltás a Debreceni Egyetem egészségügyi hallgatóinak (SzMo)
Az egészségügyi dolgozóknak már június óta törvény írja elő a kötelező oltást.
aug. 28
20:54
Díjazták a legjobb privátbankárokat! Mutatjuk a győzteseket. (KKV Magazin)
A privátbanki szakma ismét megválasztotta a legkiemelkedőbb teljesítményű szolgáltatókat a Blochamps Capital Kft. Díjátadó ünnepségén. Az először 2015. szeptemberében megrendezett Private Banking Hungary Díjátadó ünnepség mára olyan értékteremtő, magas színvonalú díjazássá vált, mely tartósan nívós elismerés a győzteseknek belföldön a vagyonkezelés
aug. 28
20:57
Szalai Ádám gyönyörű gólt szerzett a Bundesligában (Mandiner)
Remekül kezdik a szezont a magyar futballisták Németországban.
aug. 28
21:00
Már elkezdett havazni, pénteken -2 fokig hűlt a levegő a Magas-Tátrában (Háziállat)
Szlovákia egyik legmagasabb hegycsúcsát, a 2634 méter magas Lomnici-csúcsot beborította a hó.
aug. 28
21:06
Mitől lehet emésztetlen étel a székletben? (WebBeteg)
A székletürítés módja és maga a széklet is sok információval szolgáltat az emésztőrendszer működéséről, állapotáról. Ezért nem véletlen, hogy ha orvoshoz emésztési panaszokkal fordul, igen sok kérdést tehetnek fel a széklettel kapcsolatban, mely miatt senkinek nem kell kellemetlenül éreznie magát.
aug. 28
21:06
Viccből csináltattak egy DNS-tesztet a gyereknek, kiderült, hogy nem is a férfi az apja (SzMo)
Egy apró hiba csúszott a mesterséges megtermékenyítésbe a klinikán, ezért egy vadidegen férfi spermáját kapta a utah-i nő.
aug. 28
21:06
Kiss Norbert egy győzelemmel és egy harmadik hellyel kezdett Mostban (Autószektor)
A 36 éves szombathelyi versenyző a délelőtti időmérő edzésen a leggyorsabb kört érte el, így az élről rajtolhatott a hétvége első viadalán, melyen az ellenfelek nem tudták megelőzni. A késő délután rendezett második futamon a fordított rajtrács szabályának értelmében Kissnek a nyolcadik pozícióból kellett startolnia, de az utolsó körre feljött az é
aug. 28
21:09
Egy ezüst és egy bronz a mai termés - látványosan gyűlnek a magyarok érmei a tokiói paralimpián (Mandiner)
Osváth Richárd Rió után ismét ezüstérmet nyert a tőrözők A kategóriájában szombaton a tokiói paralimpián, míg Szvitacs Alexa S8-as kategóriában bronzérmes lett a paraasztaliteniszezők között. Látványosan gyűlnek a magyarok érmei, a mai kettő után ugyanakkor mégis maradt hiányérzet versenyzőinkben.
aug. 28
21:11
Újra Sebastian Kurzot választotta elnökévé a konzervatív Osztrák Néppárt (Mandiner)
Egyedüli indulóként Kurz a jelenlévő küldöttek 99,4 százalékának szavazatával túlszárnyalta 2017-es, első elnökválasztásának eredményét.
aug. 28
21:12
Jobban fogy idén online az iskolaszer, mint tavaly nyáron (KKV Magazin)
Mind az Extreme Digitalnál, mind az eMag-nál többször annyi iskolaszert rendeltek online, mint tavaly nyáron. A napjainkban már a tanuláshoz is elengedhetetlen notebookból 203 ezer forintos, tabletből 58 ezer és 71 ezer forintos, okostelefonból pedig 41 ezer és 70 ezer forintos átlagáron rendeltek iskolás korú gyereknek megfelelő tudású készülékeke
aug. 28
21:21
Szobrot kapott Czibor Komáromban (Infostart)
Az eseményt a Czibor-emlékév keretében rendezték.
aug. 28
21:24
Olasz Anna aranyérmes, Rasovszky Kristóf negyedik a világkupán (Infostart)
.
aug. 28
21:24
Egy nő bátran bevállalta: szépségversenyen indul – smink nélkül! (Promotions)
Gyerekként a fiúk csúfolták, felnőttként a főnöke kötött bele, most csak azért is visszavágna nekik.
aug. 28
21:33
Csak egy kommandósért mentek, végül 600 embert mentett ki egy önkéntes veteránokból álló csoport Kabulból (SzMo)
Filmbe illő módon mentettek ki hatszáz embert a tálibok uralta Kabulból az amerikai önkéntesek.
aug. 28
21:33
Horn Gábor: Orbánnak van egy 19. századi világképe, amely romlott, ócska, tarthatatlan (Mandiner)
A volt SZDSZ-es politikus szerint az ellenzéki előválasztás elkerülhetetlen politikai innováció, amit a választói akarat kényszerített ki.
aug. 28
21:36
Már havazik a Magas-Tátrában (Háziállat)
Már télies állapotok uralkodnak a A Magas-Tátra legmagasabb csúcsán.
aug. 28
21:48
Derítsd ki ezzel a videóval 10 másodperc alatt, hogy logikus gondolkodó vagy kreatív művész vagy! (SzMo)
Merre sétál a videóban látható ló: hátra vagy előre?
aug. 28
21:48
Négylábú bálna maradványait fedezték fel Egyiptomnál (SzMo)
Egy sakálfejű egyiptomi istenről nevezték el az évmilliókkal ezelőtt kihalt négylábú tengeri ragadozót.
aug. 28
21:51
Soltész: az elmúlt tíz évben a hatszorosára emelkedett a nemzetiségek támogatása (Infostart)
Az államtitkár beszélt arról, hogy 2010-ben a nemzetiségek 12 intézményt működtettek, napjainkban ez a szám meghaladja a 95-öt.
aug. 28
21:51
Felelősségvállalásra kérte a keresztény politikusokat Ferenc pápa (Infostart)
A koronavírus-világjárványban feladatként jelölte meg a vakcinák hatékony elosztását, valamint a közösségi és társadalmi megújulást.

Keresés