Utoljára Alma, a pincérnő szerepében láthattuk televíziós sorozatban Fehér Annát. A Jászai Mari-díjas, érdemes művész most bő 20 év után állt újra kamera elé, a Mintaapák 3. évadának kedvéért.
A galériánkban szereplő tortákról nem éppen az jut az eszünkbe, hogy milyen szuperül néznének ki az ünnepi asztalon - ezek a torták ugyanis sokkal inkább műalkotások, mint édességek.
Ahogy tavaly, az idei évben is előrehozottan történik a családi pótlék, a gyes és a gyed kifizetése – mondta el Novák Katalin a Közösségi Élet Újraindításáért Felelős Operatív Törzs ülését követő sajtótájékoztatón, kedden. A családokért felelős miniszter bejelentette: ezerrel bővítik a bölcsődei férőhelyek számát és a speciális igényű diákok étkezt
Voks 2022 címmel új műsor indul az ATV-n. A közelgő országgyűlési választások kapcsán ellenzéki és kormánypárti politikusok, elemzők és szakértők vitáznak majd arról, hogy milyen állapotban van jelenleg Magyarország.
Az utóbbi időszakban rengeteg okostelefont mutattak be a gyártók. Itt most megnézhetitek az előző heti termékeket. Az előző héten több gyártó döntött úgy, hogy új készülékeket mutat meg a nagyvilágnak. Ilyen a Samsung, a Motorola, a Vivo, az Asus, a Xiaomi, a Google és a Sony. Szinte az összes nagy gyártó szerepel a listában. Most
Fotó: police.hu A Budapesti Rendőr-főkapitányság V. Kerületi Rendőrkapitányságra 2021. augusztus 11-én egymás után érkeztek a tulajdonosok, akik az utcán parkoló autóik megrongálása miatt tettek feljelentést. A rendőrök a térfigyelő kamerák felvételein hamar megtalálták a gyereket, aki biciklijének kormányával láthatóan szándékosan karcolta sorra a
Sokan tapasztalják a látás átmeneti, néhány perces, néhány órás elhomályosodást, ami időnként visszatér, és különösebb kezelés nélkül elmúlik. Ilyen esetben mindig gondolni kell a vérnyomás hirtelen változására, ami lehet mind jelentős emelkedés, mind jelentős csökkenés.
A közösségi élet újraindításáért felelős operatív törzs vezetője, Novák Katalin tartott sajtótájékoztatót. Többféle változást is bejelentett a miniszter.
A kormány döntése szerint előre hozva utalják a szeptemberben esedékes családi pótlékot, a gyest és a gyermeknevelési támogatást. A postai kézbesítés már ma elindul, a bankszámlákra pedig holnap érkezik meg az átutalás - jelentette be Novák Katalin mai sajtótájékoztatóján.
A 350-es szinten kezdés után a délelőtti kereskedésben 349 közelébe ugrott a forint az euróval szemben, azaz hathetes csúcsról beszélünk. Az MNB 2 órakor hozza nyilvánosságra kamatdöntését: az eddigi jegybanki kommunikáció alapján szinte biztosra vehető az újabb 30 bázispontos kamatemelés 1,5%-ra és inkább az lesz az érdekes, hogy miket mond majd 3
A 35 éves Samantha Willis pénteken hunyt el egy írországi kórházban koronavírus-fertőzésben, nem sokkal azután, hogy megszületett negyedik gyermeke, a kis Eviegrace. Szívszorító, ahogy az egyik közeli hozzátartozó a kisbabával a kezében a koporsót követte.
A Magyarországon kialakult munkaerőhiány következtében szinte minden szektorban megnehezült a toborzás. Egyre több nehézséggel szembesülnek a mindennapokban a cégvezetők és a Hr szakemberek, hiszen a gyorsan változó munkaerőpiaci viszonyok és a munkavállalók minél jobb minősége között kell megállniuk a helyüket. Ma már a munkahelyváltás folyamata i
„Ez Miskolc” – kezdte Facebook-bejegyzését a miniszterelnök-jelölt, melyet úgy folytatott: a két órán át tartó standolásánál nem fogytak el a sorok, „annyian érkeztetek, hogy támogassatok miniszterelnök-jelöltként egy aláírással.”
A nyári főszezon áremelkedést hozott az albérletpiacon. A Ksh-ingatlan.com lakbérindexe szerint országosan 2,7 százalékos volt a havi szintű emelkedés. A kínálati oldalon látható drágulás ellenére az albérletpiacon voltak magasabbak az árak, a mostani bérleti díjak még elmaradnak a 2020 januári csúcsértékektől. Országszerte augusztus közepén közel
Janet Echelman formabontó alkotását a bajor fővárosban, Münchenben állítják ki. A mű a fenntartható jövő gondolatát ábrázolja és a Földi idő 1.26 München nevet kapta.
A megelőzés elsődleges fontosságú a mostani erdei kirándulásoknál, mivel augusztus második fele a legkedvezőbb a kullancsok számára – mondta a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Vadgazdálkodási és Természetvédelmi Intézetének egyetemi docense az M1 aktuális csatorna keddi műsorában.
Tálib harcosok százai tartanak a Pandzsír-völgy felé. Ez az egyetlen tartomány Afganisztánban, amit még nem foglaltak el. A terület évtizedek óta az afgán ellenállás központja, és elképzelhető, hogy az is marad, mert a tálibok nem biztos, hogy erőik átcsoportosításával kockáztatnák uralmukat más tartományok felett – mondta az InfoRádiónak Wagner Pé
Az áfastátuszhoz kapcsolódó adózói döntésekkel – meghatározott ingatlanok értékesítése és bérbeadása, alanyi adómentesség, alkalmazott árfolyam, pénzforgalmi elszámolás stb. – kapcsolatos tévedések és mulasztások utólagos korrigálása nem egyszerű, erre biztosít lehetőséget a kijavítási kérelem. Szeretnénk megtudni önnek ezekről mi a véleménye!
Az építőipar termelése az idei első félévben 7,3 százalékkal emelkedett, júniusban pedig több mint a negyedével, 27,8 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbi szintet – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Az iparági szereplők arra számítanak, hogy a szektor az év végéig elérheti járvány előtti, 4500 milliárd forintos termelési értéke
A 33. héten a szennyvízminták koronavírus eredménye országos átlagban emelkedő tendenciát mutat, a SARS-CoV-2 koncentrációk megegyeznek a második hullám felszálló ágában mértekkel.
“Azt szeretnénk, ha korlátozásoktól mentesen élhetnénk az életünket. Erre az átoltottság jelentheti a garanciát” - fogalmazott a családügyi miniszter, akinek az ATV kérdésére adott szavaiból kiderült: jelenleg nem aktuális a kérdés, hogy lehet-e különbség a beoltottak és az oltatlanok között esetleges korlátozás esetén.