Napi Megütötték a nemzeti ünnep előtt a MOL árfolyamát is, piros nappal készült így az árfolyam a piros betűs napra, 2400 forintos szintjét letörve zárt 2362 forinton a papír. Technikai szempontból nem fest jól rövidtávon ezzel a grafikon, nem lenne meglepő a 2300 forintos támasz tesztje sem a folytatásban. Ez kiemelt technikai szint, ami nyár
A világon 211,8 millió ember fertőződött meg eddig a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma 4 4 millió 30 770 a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem közép-európai idő szerint hétfő reggeli adatai szerint. Egy nappal korábban 211,3 millió fertőzöttet tartottak nyilván.
Napi Megregulázta a felső Bollinger szalag a BUX árfolyamát, a két erős zöld gyertya után csütörtökön korrekció következett a hazai index grafikonján, 51696 ponton zárult a kereskedés. Elképzelhető a folytatásban is korrekció, az első támasz csak az 50000 pontos zónánál várják a jegyzést. Ide érkezik meg lassan a 20 napos mozgóátlag is, érdemi rövi
Nem szabad beengedni Oroszországba a menedékkérők álcája alatt érkező szélsőségeseket Afganisztánból - jelentette ki vasárnap Vlagyimir Putyin orosz elnök az Egységes Oroszország kormánypárt képviselőivel tartott találkozóján, amelyen Szergej Lavrov orosz külügyminiszter arról beszélt, hogy a radikális iszlamista tálibok egyelőre tartják magukat íg
„Ezerszer” megbánta azt a hibát Michael Schumacher volt menedzsere, amit a család tőle való elzárkózása mögött sejt okként. Willi Weber így is többet tud a volt versenyző állapotáról, mint a közvélemény.
A Totem egy izgalmas kaland, ugyanakkor tenyleges veszély leselkedik azokra a játékosokra, akik nem veszik eléggé komolyan a feladatokat. Novák Zalán, vagyis a Szarvasok csapatának tagja olyan sérülést szenvedett, amitől mindenkiben meghűlt a vér.
Amióta Harry és Meghan úgy döntöttek, hogy nem kívánnak többé a királyi család részei lenni, azóta nagyon megromlott a viszony Harry és Károly herceg között. Kamilla hercegné szerint erről egy ember tehet, az pedig nem más, mint Meghan.
Egy újabb hét tele új kihívásokkal. Hogyan nézz ezekkel szembe? Mire érdemes figyelned ezen a héten? Mik azok a dolgok, amiken dolgoznod kell, akár magadon is? A heti horoszkópodban igyekszünk minden kérdésedre gyors választ adni, hogy kellő felkészültséggel és önbizalommal vágj neki ennek a hétnek.
A csütörtöki negatív korrekciót követően hétfőn pozitív tartományban indulhat a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője szerint, mert a hazai részvénypiac kimaradt a pénteki mozgásból, amikor nagyrészt felfelé tartottak a részvényindexek.
Minden juttatást összeadva kb. 4,4 millió forint nyugdíjat fog kapni Áder János, miután lejárt a mandátuma. Az államfői nyugdíj mellett az EP-ből is kap még juttatást, amiért korábban képviselő volt. Áder mandátuma jövő májusban jár le, többször nem lehet újraválasztani az alaptörvény szerint.
Két nappal a balesete után forgatni ment, és túl van már egy színházi próbán is. A Kossuth- és kétszeres Jászai Mari-díjas színművészben fel sem merült, hogy nem áll fel újra arra a dobogóra, amelyikről leesett.
A Continental akár jövőre megkezdheti a műanyag palackok újrahasznosítását a gumiabroncs-gyártás során, már rendelkezésére áll az ehhez szükséges technológia, amelyet az OTIZ Oriental Industries (Suzhou) Ltd.-vel közösen fejlesztett ki. A technológia alkalmazásával a polietilén-tereftalát (PET) palackokból mechanikus eljárással készítenek poliészte
Két nappal a balesete után forgatni ment, és túl van már egy színházi próbán is. A Kossuth- és kétszeres Jászai Mari-díjas színművészben fel sem merült, hogy nem áll fel újra arra a dobogóra, amelyikről leesett.
A hosszú hétvégén 340 új fertőzöttet igazoltak, ezzel a járvány kezdete óta összesen 811 121 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 6 beteg, így az elhunytak száma 30 052 fő, írja a koronavirus.gov.hu. Az igazolt koronavírusos esetek száma emelkedő pályára állt, az előző hét megfelelő időszakához viszonyítva több fertőzöttet azonosíto
"A zártkert a magyar vidék aranytartaléka". V. Németh Zsolt, kiemelkedő nemzeti értékek felügyeletéért felelős miniszteri biztossal beszélgettünk a zárkerti területek jelentőségéről, a fejlesztésükre létrehozott program eredményeiről.
A Mérleg jegyében lévő Vénusz és a Vízöntő-Szaturnusz harmonikus rezgései lehetővé teszik, hogy meghódíts egy olyan személyt, aki eddig ragaszkodott a függetlenségéhez. Lehet, hogy a kívántnál kevesebb szenvedéllyel kell megelégedned, mert olyan időszak ez, amikor a szerelemben és a párkapcsolatokban a józan gyakorlatiasság működik. Ám a játékba az
A 2019-ben WTCR-bajnok Michelisz (Hyundai) - aki a harmadik helyen zárta szombaton az időmérőt - a sorozat honlapjának eredményközlője alapján kora délután a hatodik helyen végzett, míg Tassi a 13. helyen zárt. A harmadik magyar pilóta, Boldizs Bence (Zengő Motorsport DA) a 17. helyen ért célba. Az első versenyt a pole-ból rajtoló belga Gilles M
A legnagyobb brit cégek igazgatótanácsában lévő nők 40%-kal kevesebb fizetést kapnak, mint ugyanabban a pozícióban lévő férfi társaik – ez derül ki a New Street Consulting Group friss felméréséből.
Az ügyfeleknek és a bankoknak egyaránt sok bosszúságot okoz az adathalászat. A hitelintézetek folyamatosan dolgoznak a csalások megelőzéséért, de az ügyfeleknek is tudniuk kell, hogyan reagáljanak egy ilyen helyzetben. Néhány szabály betartásával ugyanis könnyedén elkerülhetjük, hogy más is hozzáférjen a megtakarításunkhoz vagy a személyes adataink
Az ügyfeleknek és a bankoknak egyaránt sok bosszúságot okoz az adathalászat. A hitelintézetek folyamatosan dolgoznak a csalások megelőzéséért, de az ügyfeleknek is tudniuk kell, hogyan reagáljanak egy ilyen helyzetben. Néhány szabály betartásával ugyanis könnyedén elkerülhetjük, hogy más is hozzáférjen a megtakarításunkhoz vagy a személyes adataink
Mikor már minden készen áll a sütemény készítéshez, csak a vajat fejeltettük a hűtőben, jó ha ismerünk pár trükköt, amivel könnyebben és gyorsabban meg tudjuk puhítani. Így nem kell hagyni szobahőmérsékleten kiengedni, vagy mikróban folyósra olvasztani.
Borzasztó az afgán nők és lányok sorsa a tálibok által elfoglalt területeken: ha nem halál, akkor szexrabszolgaság a sorsuk. Rengetegen felszólaltak már az országban élő nők jogainak érdekében.
Tüntetéséket szerveznek szombaton Európa-szerte. Az Európai Unió figyelmét akarják felhívni arra, hogy családok ezreit fosztják majd meg korábbi demokratikus jogaiktól a tálibok.
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriumi vizsgálata GMO-szennyezettséget állapított meg két szójavetőmagtételből származó mintában. A pozitív eredmény alapján a hatóság eljárást kezdeményezett a vetőmag előállítójával szemben, valamint kötelezte a vetőmagot felhasználó termelőket az abból sarjadó növényi kultúra megsemmisít
A hosszú hétvége adatait közöljük. A beoltottak száma 5 699 251 fő, közülük 5 502 546 fő már a második oltását is megkapta. 340 új fertőzöttet igazoltak, ezzel a járvány kezdete óta összesen 811 121 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma.
Az amerikai tőzsdék kedvező hangulatban zárták a múlt hét utolsó kereskedési napját, emelkedett az S&P 500, a Dow Jones és a Nasdaq is. Hasonlóan jó teljesítmények láthatóak ma reggel az ázsiai piacokon is és Európában is emelkednek a börzék. Mindezt annak ellenére, hogy a koronavírus-járvány továbbra is terjed és az amerikai jegybank mérlegeli az
170 utassal a fedélzetén este 11-kor leszállt az üzbegisztáni Bukharából indult WizzAir gép, az első magyar utasszállító, amely részt vesz az afaganisztáni mentőakcióban - mondta Radó András, a cég sajtófönöke a Spirit Fm Aktuál című reggeli műsorában.
Az al-Kaida nemzetközi terrorhálózat nincs jelen Afganisztánban - jelentette ki Mohammad Naím, a radikális iszlamista tálibok politikai irodájának szóvivője vasárnap.