Rose Kennedy Schlossberg tekintélyes családból származik, és ezt le sem tagadhatná. Nemcsak a neve árulkodik származásáról, de a kinézete is: pontosan olyan, mint híres nagymamája, Jackie Kennedy.
Negyvenezer óvodakezdést segítő csomaggal támogatja a háromszáz legszegényebb magyar település családjainak gyermekeit 800 millió forint értékben az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) a Magyar Máltai Szeretetszolgálattal együttműködésben – jelentette be Kásler Miklós tárcavezető hétfőn Budapesten, sajtótájékoztatón.
Mint a Blikk beszámolt róla, Magyarországra látogatott és megállapodást írt alá a kormányt képviselő Szijjártó Péterrel a WHO főigazgatója, Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz.
Tanévkezdéskor sok munkáltató juttatásokkal, hagyományosan úgynevezett iskolakezdési támogatással segíti a tanulmányokat folytató gyermekeket eltartó dolgozóit. Kérdés, milyen adózási feltételek mellett lehetséges az érintett dolgozók jelentős kiadásainak munkáltatói mérséklése.
Áder János elmondta, Magyarország a „rokon fájdalom” miatt és a nemzetközi jog iránti elkötelezettség okán határozottan kiáll Ukrajna szuverenitása mellett.
Amit a járvány késleltetett, az idén megvalósulhat a háztartási villamos készülékeket, illetve jármű alkatrészeket gyártó téglási Hajdu csoport számára: esetükben a gazdasági kilábalás nem egyszerűen gyógyulást, hanem az értékesítések berobbanását jelentheti.
Lassult júliushoz képest a gazdasági aktivitás növekedése augusztusban az euróövezetben a londoni IHS Markit gazdaságkutató intézet beszerzési menedzserek körében végzett felmérése alapján.
Régi vágású hentesboltként kezdte meg működését a Pörc Bisztró és Delikát, és hamar a környék egyik legnépszerűbb húsboltjává vált a Balatonnál, néhány éve pedig a hangulatos kerthelységben bisztró jellegű fogásokat is kínálnak a vendégeknek.
A tökéletesen tiszta bőr és a fénytől ragyogó haj a nők egyik leghőbb vágya, hiszen minden helyzetben önbizalmat ad a kifogástalan megjelenés. De hogyan érhetjük el a hibátlan arcbőrt és a fényes tincseket? Ebből a cikkből kiderül!
A vállalatok a tavalyinál bő 10 százalékkal több, összesen 1,39 ezer milliárd dollár osztalékot fizethetnek ki részvényeseiknek a Janus Henderson alapkezelő friss tanulmánya szerint.
Fehér Annát a legtöbben a Szomszédok című sorozatból ismerik, amelynek befejezése óta ilyen szerepeket nem vállalt, mostanáig. A Mintaapákban tér vissza a tévé képernyőjére.
Régi probléma, új megoldás. Egy néhány évvel ezelőtt készült felmérés szerint az USA vezérigazgatóinak közel fele nem alszik eleget. Azzal pedig nem árulunk el nagy titkot, hogy hiába stresszes egy munka, aludni kell. Főleg ha megfelelő színvonalon szeretnénk teljesíteni. Annak, hogy valaki nem alszik eleget, számos oka lehet. Az egyik ily
Egyre csak gyengül a Golf-áramlat. Mi lesz, ha egyszer megszűnik? A Golf-áramlat befolyásolja Földünk klímáját és időjárását, és most a leggyengébb, ami az utóbbi évezredeket illeti. A szakemberek óvatosságra intenek, és azokra kellemetlen következményekre, amelyek ezután várnak ránk.
Meglepi Lando Norrist, hogy Daniel Ricciardónak ilyen nehézségeket okoz az átállás a McLarennél, az adatain kívül viszont nemigen tud más segítséget nyújtani számára.
A jegybankárok nagy izgalommal várt Jackson Hole-i találkozóján az eddigieknél is határozottabb jelzéseket adhat a Federal Reserve, hogy hamarosan megkezdi a válságkezelő rekord monetáris lazítás visszavonását.
Hogyan dolgozzunk a COVID-járvány közben és után, mennyire lesz tartós a digitalizáció felpörgése, hogyan gondolkodunk a fenntarthatóságról – többek között ezeket a témákat elemzi az IFUA Horváth által, a közösségi médiás bejegyzések és online cikkek feldolgozásával készült tanulmány. A beszélgetések nagy része két cél összehangolására összpontosít
Kísérleti jelleggel elkezdődik azoknak a parkolóhelyeknek a kijelölése a belvárosban, amelyeket kizárólag a környék lakossága használhat. Elsőként a VI. kerületben jelennek meg az újfajta várakozóhelyek, de már zajlanak az egyeztetések az V., a VII., és a XIII. kerülettel is. A kijelölt parkolókat este hat és másnap reggel 7 óra között kizárólag az
Cser-Palkovics András együttérzését kifejezve azt írta: Székesfehérvár polgára, az egyik önkormányzati vállalat munkatársa, aki súlyosan megsérült a szabadbattyáni buszbalesetben, vasárnap este egyhetes küzdelem után meghalt. Hozzátette: az önkormányzat és a vállalat minden lehetősége szerinti segítséget igyekszik megadni a hozzátartozóknak. Az M7-
Benjamin Braun német közgazdász szerint elérkeztünk a kapitalizmus új fázisához, a vagyonkezelői kapitalizmushoz. A vagyonkezelők térnyerése teljesen átformálhatja a most ismert rendszert. A világ GDP-jének több mint tíz százaléka összpontosul
Leszorítás, menetiránnyal szemben haladás, leálló sávban száguldás, piros jelzésen áthaladás… változatos szabálytalanságok láthatóak a civil felvételekből összevágott kisfilmben, amelyet a rendőrség adott közre. Szerencsére valamennyi esetben eljárás indult a vétkes ellen. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!