2021. augusztus 23. hétfő

aug. 23
11:18
Angelina Jolie alig két nap alatt már 7,5 millió követőt szerzett friss Instagram-oldalán (SzMo)
Eddig csak két bejegyzést tett közzé, mindkettő az afgán válsággal kapcsolatos.
aug. 23
11:18
A Szent Korona áll a torockói Duna Nap középpontjában (Demokrata)
Az erdélyi Torockón augusztus 28-án immár hetedik alkalommal tartják meg a rendezvényt.
aug. 23
11:19
A delta vírusmutáns több európai országban és már hazánkban is terjed (Magyar Nemzet)
A hosszú hétvége adatai szerint 340 új fertőzöttet igazoltak, ezzel a járvány kezdete óta összesen 811 121 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma – tájékoztatott a Koronavírus.gov.hu kormányzati portál.
aug. 23
11:20
Így néz ki a világ első borosüvegből készült orgonája! Vajon hogy szól? (Agroinform)
A BORgona, vagyis egy borospalackokból megépített orgona, a Siklósi Várban debütált.
aug. 23
11:21
Még az iszapba ragadt orrszarvú sem számít könnyű prédának (Magyar Nemzet)
Egy orrszarvú dagonyázás után nem tudott kimászni az iszapgödörből a Kruger Nemzeti Parkban. Három oroszlán úgy vélte, itt a kitűnő alkalom, hogy zsákmányul ejtsék a hatalmas állatot. Keservesen csalódtak.
aug. 23
11:21
Merkelével vetekedő nyugdíj, rezidencia, bejárónő – ez vár Áderre hivatali ideje után (Forbes)
Nem sokkal maradnak el az idén szeptemberben visszavonuló német kancellár, Angela Merkel nyugdíjától a hamarosan mandátuma végére érő Áder János magyar köztársasági elnök juttatásai. Áder János államfőnek 2022 májusában jár
aug. 23
11:23
„A biztonsági embereknek nem kellett volna megütniük a játékosokat” (Magyar Nemzet)
Pablo Longoria, az Olympique Marseille labdarúgócsapatának klubelnöke szerint nem volt garantált a személyes biztonságuk, ezért nem folytatták a vasárnap szurkolói rendbontás miatt a 76. percben félbeszakadt, Nice elleni francia bajnoki mérkőzésüket.
aug. 23
11:24
Üzentek a tálibok az elmenekült afgán elnöknek (ATV)
Az Afganisztánban hatalomra került tálibok kiterjesztették az amnesztiát a volt afgán kormány minden tisztségviselőjére, Asraf Gáni volt államfőre is, és arról biztosítják őket, hogy hazatérhetnek, élhetnek Afganisztánban - közölte hétfőn a tálibok egyik vezetője.
aug. 23
11:24
Egyensúlyt teremt a női szemlélet a mérnöki pályán (autopro)
A győri Széchenyi István Egyetem Kommunikációs és Alumni Irodája által kiírt MérNŐK Mesék pályázat lehetőséget adott az itt végzetteknek szakmai életútjuk, valamint a mérnöki pálya kihívásaira adott hölgyválaszaik bemutatására. Juracsek Ivett a pályázat különdíját érdemelte ki. Ismerjék meg történetét!
aug. 23
11:24
Vinnék a Dunaferrt (vg.hu)
Az oroszországi Metalloinvest néhány hónapon belül az ISD Dunaferr Zrt. tulajdonosává válhat – futott végig a sajtón az Argus Media értesülése, amely szerint a vasmű oroszországi tulajdonosa, a Vnyesekonombank az említett érdeklődővel tárgyal. A banki forrásokon alapuló hír szerint a Metalloinvest át is alakítaná a Dunaferrt, és rövid időn belül át
aug. 23
11:24
Szuperfertőző esemény lett a foci Eb döntője: ennyien kapták el ott a koronavírust (Life)
A foci Eb döntőjét szuperfertőző eseménnyé nyilvánították, miután kiderült, hányan fertőződtek meg ott a koronavírussal.
aug. 23
11:25
Szépen kimondott rettenet (Magyar Nemzet)
.
aug. 23
11:27
Amnesztiát ígérnek a tálibok a volt afgán államfőnek (Magyar Nemzet)
.
aug. 23
11:29
A magyar válogatott labdarúgóból rajongó vált a Hungaroringen (Magyar Nemzet)
Vasárnap rendezték a túraautó-világkupa (Wtcr) magyarországi futamait, és a paddockban belefutottunk Németh Krisztiánba. Kiderült, hogy gyerekkora óta rajong az autósportért, van egy aláírt meze Michael Schumachertől, a Hungaroringre pedig azért érkezett, hogy szurkoljon Tassi Attilának. Tervei szerint hamarosan a futballpályán is újra láthatjuk őt
aug. 23
11:30
Szerdáig várjon a tankolással! Jelentős árcsökkenés lesz (Adózóna)
Jelentős árcsökkenésnek leszünk tanúi a héten szerdán a hazai benzinkutakon. A benzin ára bruttó 7 forinttal csökken literenként, a gázolajért pedig 5 forinttal fizetünk majd kevesebbet a hét közepétől, olvasható a holtankoljak.hu oldalán.
aug. 23
11:30
Ez a kukoricatrükk nyár végén mindent visz, ettől lehidalsz (Ripost)
Ha imádod a zsenge főtt kukoricát, biztosan gondolkodtál már rajta, hogyan lehetne télen is élvezni isteni, üde zamatát. Ha ezzel a módszerrel teszed el, decemberben is asztalra varázsolhatod a nyár hangulatát!
aug. 23
11:30
Nyernie kell az FTC-nek a Young Boys elleni visszavágón (HírTV)
A magyar bajnoki címvédő múlt szerdán, az első mérkőzésen nagy lehetőséget szalasztott el azzal, hogy emberelőnyben maradt alul 3-2-re.
aug. 23
11:30
Megszületett Gulácsi Péter második gyermeke (m4sport.hu)
Az RB Leipzig magyar válogatott kapusa az Instagramon jelentette be az örömhírt.
aug. 23
11:30
Szoboszlai Dominik lett a második forduló legjobbja (Demokrata)
Szoboszlai Dominikot választották a második forduló legjobbjának a német labdarúgó Bundesliga honlapján.
aug. 23
11:30
Eszenyi Enikő nem távozik a Vígszínház elnökségéből - Film-zene-szórakozás 2021. augusztus 23. 11:24 (Hírstart Robot podcast)
Szórakoztató podcast hírek a legérdekesebb filmekről, televíziós- és streaming csatornák választékából, a színházi életről, könyvekről, és a kulturális életről. A felolvasott hírek itt érhetőek el: https://podcast.hirstart.hu/film-zene-szorakozas/2021/08/23/5046/
aug. 23
11:31
Teljes összeomlás Karácsony Gergely elmúlt száz napja (Magyar Nemzet)
Budapest főpolgármestere (egyben Gyurcsány Ferenc előválasztási jelöltje) éppen 100 napja, május 15-én indította el kampányát, amely eddig igazi vesszőfutásnak bizonyult. Akármihez nyúlt, csakúgy, mint a mesebeli Mekk Elek esetében, balul sült el. (Amikor Karácsonyék a Lánchíd felújítását képtelenek voltak elkezdeni, Orbán Viktor miniszterelnök a P
aug. 23
11:32
Szoboszlai lett a Bundesliga-forduló legjobbja (m4sport.hu)
A német bajnokság hivatalos honlapja a két góllal debütáló magyart választotta a második forduló legjobbjának.
aug. 23
11:33
Nyárvégi tőzsdei kiárusítás a delta variáns árnyékában - kritikus szintre került a forint és a bitcoin (Privátbankár)
A múlt héten akkorát estek a részvényárak, hogy a delta variáns miatti bizonytalanság közepette sem tehetnek mást a befektetők, minthogy bevásárolnak az olcsóvá vált papírokból. A gazdasági kilátásokról árulkodó BMI-adatok közül az európaiak elég vegyesek lettek, délután az amerikai várakozásokat is megismerhetjük. A forint meglehetősen izmosan vár
aug. 23
11:33
Csodálatos antré: Szoboszlai Dominik a fordulója legjobbja a Bundesligában (Infostart)
A két nagyszerű gólt lőtt első Bundesliga-mérkőzésén, és ezt díjazták a szavazók.
aug. 23
11:33
London az evakuálási műveletek kiterjesztését szorgalmazza (HírTV)
Elejét kell venni humanitárius válság kialakulásának Afganisztánban.
aug. 23
11:33
Brüsszel ismét előhúzta a kvótakártyát (Magyar Nemzet)
Azoknak az Olvasóknak, akik rendszeresen használják az Instagram közösségi platformot, feltűnhetett, hogy az elmúlt hetekben az Európai Bizottság nagyon meghirdette az „eu_echo” profilját, amely az uniós testület Polgári Védelem és Humanitárius Segélyek Főigazgatóságának (European Civil Protection and Humanitarian Aid Operations, Echo) a hivatalos
aug. 23
11:33
Itt az igazság az Orbán által belengetett nyugdíjprémiumról: Valójában ennyi az annyi (Nyugati Fény)
Nem pont annyi, amennyiről Orbán beszélt.
aug. 23
11:34
A versenyzők kategorizálása a paralimpiákon (m4sport.hu)
A klasszifikáció laboratóriumi mérések, orvosi kutatómunka alapján kidolgozott, sportágspecifikus, a Nemzetközi Paralimpiai Bizottság által szabályozott eljárás.
aug. 23
11:36
Már tizedével kerülnek többe a bérlemények az egyetemvárosokban (Azenpenzem)
Az átlagos bérleti díjak több vidéki egyetemi városban is körülbelül 10 ezer forinttal nőttek az idén nyáron az egy évvel korábbihoz képest. A KSH-ingatlan.com lakbérindexe szerint júliusban országosan egyetlen hónap alatt 2,7 százalékos volt a drágulás.
aug. 23
11:36
Moszkvában újra rákóstol kedvenc céklalevesére olimpiai bajnok kajakosunk (BorsOnline)
Mindössze egyetlen napot pihent az olimpia után a bajnok Tótka Sándor, mert már az országos bajnokságra készült. A Maty-éren viszont kénytelen volt gratulálni Kopasz Bálintéknak.
aug. 23
11:36
Változás a RAS vezetésében (MMonline)
Kékesi Zsuzsa személyében új digitális stratégiai igazgató érkezik a Ringier Axel Springer Magyarországhoz. A szakember a HVG Online-tól igazolt át a RAS-hoz. Kékesi Zsuzsa a médiavállalat meglévő online szakmai csapata élére kerül, és az így kialakuló digitális üzletág a kiadóra jellemző mátrix működési struktúrának megfelelően kölcsönösen együtt
aug. 23
11:39
Nagy erőkkel vonultak ki a tűzoltók: Tömegkarambol történt az M0-áson (BorsOnline)
Hárman karamboloztak Szigetszentmiklósnál.
aug. 23
11:39
Hatalmas elismerés: Szoboszlai máris a Bundesliga legjobbja lett (Blikk)
Szoboszlai Dominikot választották a második forduló legjobbjának a német labdarúgó Bundesliga honlapján.
aug. 23
11:39
Brutális őrjöngésbe kezdett a budapesti lány, ápolókra támadt rá a részeg tini (Metropol)
Egy kiskorú lány temérdek alkoholfogyasztása után kórházba került, ahol önkívületi állapotban támadt rá három ápolóra, a kamasz semmire nem emlékszik.
aug. 23
11:42
Brutális őrjöngésbe kezdett a budapesti lány, ápolókra támadt rá a részeg tini (Metropol)
Egy kiskorú lány temérdek alkoholfogyasztása után kórházba került, ahol önkívületi állapotban támadt rá három ápolóra, a kamasz semmire nem emlékszik.
aug. 23
11:42
A fesztiválokon is jól pörögtek a hazai termékek (vg.hu)
Augusztusban még nagyobb figyelmet kapnak a magyar termékek az áruházláncokban, és a fesztiválokon is.
aug. 23
11:42
Ma érkezik a családi pótlék: Ezekre a támogatásokra számíthatnak még a szülők iskolakezdéskor (BorsOnline)
Minden támogatás fontos ebben a nehéz időszakban, amikor a családok az iskolakezdésre készülnek, közölte a Fiatal Családosok Klubja. Az egyik segítség az, hogy a szeptemberben esedékes családi pótlék ma, illetve a bankszámlákra egy-két napon belül megérkezik.
aug. 23
11:42
Durván megalázta a férfi a barátnőjét: "Majd akkor kérem meg a kezed, ha lefogysz pár kilót" (Life)
Megdöbbentő történetet posztolt egy nő a mumsnet oldalára. Kiderült, hogy párja egy ismerős előtt közölte vele, csak akkor kéri meg a kezét, ha lead pár kilót.
aug. 23
11:42
Közeleg az időpont: Schumacher fia megtörte a csendet - azt is elmondta, hogy mit várhatunk az apja életéről szóló sorozattól (Promotions)
Újabb információkat tudhatunk majd meg a legenda állapotáról.
aug. 23
11:42
Több mint egymillióan mondtak le a TV előfizetésről (MMonline)
Az idei második negyedévben több mint egymillióval csökkent a TV előfizetések száma az Egyesült Államokban. A piacvezető kábelszolgáltatók az összes ügyfél több mint felét tudhatják magukénak. A második negyedévben is folytatódott a TV előfizetők számának csökkenése az Egyesült Államokban a Leichtman Research Group elemzése szerint. Az időszak vég
aug. 23
11:45
Nagy Feró a Kossuth-díjról: „Még a konyhában van, mert nem tudunk betelni a látványával” (Blikk)
Nagy Feró egyelőre a konyhában tartja a Kossuth-díját, ugyanis nem tud betelni a látvánnyal.
aug. 23
11:48
Micsoda idomok! Szabó Franciska fotójától biztosan jól fog indulni a heted! (Ripost)
Szabó Franciska ezúttal sem okozott csalódást a követőinek! Az Exatlon szexi sztárja ismét megvillantotta idomait az edzőteremben.
aug. 23
11:48
Gyanússá vált a hatóságok számára Wolff Aston Martin-os üzlete (m4sport.hu)
Gyanúsnak találják a hatóságok a Toto Wolff és az Aston Martin között létrejött tranzakciót. Sajtóhírek szerint vizsgálat indult a Mercedes főnöke ellen.
aug. 23
11:48
Sheila Heti új könyvében a világunk csak Isten első vázlata (Könyves Magazin)
A kanadai írót gyakran emlegetik modern kori filozófusként. Sheila Heti a 2012-ben megjelent How Should a Person Be? című kötetével robbant be az irodalmi szcénába, a magyarul is megjelent Változások könyve pedig számtalan olvasót gondolkodtatott el az anyaságról, a világról és az olvasásról. Többek között minket, hiszen a hét könyve volt nálunk, i
aug. 23
11:48
Burgonyabogár-gyűjtő gép (Agrofórum)
A mezőgazdaságban a bogarak és lárvák ellen általában vegyszeres permetezéssel védekeznek. A környezetvédelmi szempontok érvényesítése miatt az ökológiai termesztésben ez nem lehetséges, ezért a termelők mechanikus megoldást keresnek. Joris van der Kamp 2019-ben kezdeményezte egy munkacsoport létrehozását, amely a vegyszeres helyett mechanikai meg
aug. 23
11:48
Magyarországgal korábban együttműködő afgán menekültek érkeztek Röszkére (Demokrata)
Megérkeztek az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság kezelésében álló röszkei objektumba.
aug. 23
11:50
Szabadkártyával jutott ki a paralilmpiára a magyar zászlóvivő Dani Gyöngyi (m4sport.hu)
Várhatóan több fegyvernemben is képviselheti hazánkat a sokat megélt vívó.
aug. 23
11:51
Félbevágta az Magyarországot a front – térkép (Infostart)
Hétfő késő délelőtt a Duna vonalától valamivel keletre van a választóvonal a már lehűtött és a hűtésre váró országrész között.
aug. 23
11:51
Szijjártó Péter a Who-főigazgató látogatásán: "Hogy ne kelljen zárnunk és korlátozásokat bevezetni, az az oltatlan embereken múlik" (Blikk)
Tedrosz Adhanom Gebrejesus a WHO főigazgatója és Szijjártó Péter együttműködési megállapodást írt alá Budapesten a világméretű humanitárius válságok elleni együttműködés előmozdítása, a sürgősségi ellátás megerősítése és a jól felkészült, fenntartható hely ellátások megerősítése érdekében. Szijjártó péter a beszédében azt mondta: hogy ne kelljen z
aug. 23
11:51
Zsinagógák hete: pénteken kezdődnek a hitéleti és családi programok (Helló Magyar)
Kulturális, hitéleti és családi programokkal készül az őszi zsidó ünnepekre augusztus 27-től

Keresés