Az új szabályrendszerben számos alkatrészt szabványosítanak, illetve megtiltják az olyan költséges komponenseket, mint például az aktív központi differenciálmű, illetve a
Szép összeget utalhatnak ki a magyar nyugdíjasoknak, amennyiben a gazdaság hozza a várt számokat. Orbán Viktor szerint a nyugdíjprémium összege 50-55 ezer forint körül lehet majd átlagosan, de ha 7 százalék feletti lesz a növekedés, akkor még többet is kaphatnak a jogosultak.
Öt véres gyilkosság. Ennyit bizonyítottak eddig a szabadkai magyar halálosztóra, Fehér Norbertre. A 40 éves bűnöző Olaszországban és Spanyolországban ölt.
Magyarország azokat az afgánokat is kihozza, akik életveszélyben lehetnek, mert együttműködtek Magyarországgal az elmúlt tizenöt-húsz évben – mondta a miniszterelnök.
A miniszterelnök szerint, ha mindenki még egy embert meggyőz az oltásról, akkor olyan védettségi szint alakul ki az országban, hogy a a negyedik hullám ereje össze sem lesz hasonlítható a korábbi hullámokéval.
„Sok év óta nem volt ennyire rossz versenyhétvégém, nem kifogásokat keresek, de tényleg most nagyon sok probléma jött egyszerre – nyilatkozta a HUMDA pilótája. Sebestyén Peti úgy fogalmazott: "Nagyon nehéz a versenyhétvégéket tesztként felfogni, mert nyilvánvalóan szeretnék a géppel is összhangba kerülni, de közben meg rá kell mennünk a gyors körre
Mindenki vegyen rá legalább egy, eddig be nem oltott embert a családjában, a munkahelyén arra, hogy kérje a koronavírus elleni védőoltást – mondta a miniszterelnök a Kossuth rádió Vasárnapi Újság című műsorában.
A beruházások berobbanására, erőteljes növekedésére számít Miklóssy Ferenc, a Hajdú-Bihar Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke, aki arra hívta fel a figyelmet, hogy a képzett dolgozók hiánya hatalmas bérnyomást generál, amit muszáj lesz a hatékonyság javításával ellensúlyozni.
Mindannyiunknak van valami elképzelése arról, milyen egy igazi hajóskapitány élete, mégis a legtöbben keveset tudunk erről az érdekes és izgalmas témáról. Nemrégiben volt szerencsém interjút készíteni egy fantasztikus hajóskapitánnyal, aki az életét a hajózásnak szenteli. Ismerjétek meg Bencze Attilát, aki megjárta hajóval a Földközi-, Fekete-, Már
„A holnapi nappal megkezdődik az előválasztáson induló jelöltek aláírásgyűjtő kampánya, most fordul igazán élesbe a NER leváltására szövetkező demokratikus erők közötti verseny” – írja Ujhelyi István vasárnapi nyílt levelében. Az MSZP európai parlamenti képviselője szerint „történelmi pillanatok ezek, hiszen ilyenre korábban még nem volt példa. Kiv
Augusztus 19-én lett volna 72 éves a három évvel ezelőtt elhunyt Paudits Béla. Lajsz Andrásnak még mindig könnyek szöknek a szemébe, ha a barátjával együtt töltött időkre gondol.
A kormányfő arról beszélt a Kossuth rádióban, hogy tömeges migrációra számít. Orbán szerint Brüsszellel három nagy csatánk van: az egyik a „genderőrülettel”, a második a migráció ügyével függ össze, a harmadik pedig azzal, hogy ki fizesse meg a környezetrombolás költségeit.
Gianni is élőben nézte az augusztus 20-i tűzijátékot, mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy közösségi oldalán fotót is posztolt róla. Nem is akármilyet, Mádai Viviennel mosolyog a képen.
Színes programokon keresztül mutatja be az Őrség különleges természeti, kultúrtörténeti és néprajzi értékeit az Őrségi Nemzeti Park Igazgatóság egész évben. Hazánk legfiatalabb nemzeti parkját 2002-ben alapították, területe magában foglalja az Őrséget, a Vendvidéket, a Rába folyó szabályozatlan völgyét, a Belső-Őrséget és Szentgyörgyvölgy környékét
Nemrég landolt az emailfiókunkban egy sajtóközlemény, amelyben az olvasható, hogy mégiscsak van remény a bezárásra kényszerült MOM Park-mozi számára...
Még az igazi nagybetűs Nőkkel is előfordul, hogy rossz napjuk van – az ember lánya ilyenkor nem érzi magát vonzónak, nem bízik saját nőiességében. Ha ilyen napra ébredtünk, érdemes kezelésbe venni magunkat, hiszen mindenki megérdemel egy kis kényeztetést, egy csepp luxust. Tippjeink segítenek, hogy visszatalálj a nőiességedhez.
1908. augusztus 21-én született a magyar Fred Astaire, aki bár alacsony volt és még selypített is, mégis minden idők egyik legjobb magyar táncos komikusa lett.
A Hermeus által tervezett sugárhajtású eszköz végsebessége megközelítheti a 6800 kilométer per órát, vagyis ötször gyorsabban mozog majd, mint maga a hang.
Novák Katalin bejelentése alapján lakásépítésre és új lakások vásárlására kamatmentessé válik októbertől a csok-hitel. Ennek feltétele, hogy az ingatlan alacsony energiaigényű legyen és igénybe kell venni a lakáscél megvalósításához az MNB “zöld” lakáshitelét is, ami várhatóan ugyancsak októbertől lesz elérhető.
Minden olyan térben, ahol sokan tartózkodnak, és nem lehet megállapítani a másik immunitási szintjét, célszerű maszkot használni – jelentette ki Rusvai Miklós az RTL Híradónak. A virológus hozzátette, különösen az egészségügyi kockázattal bíró személyeknek és a nem beoltottaknak kellene hordaniuk ilyen helyeken a maszkot.
A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjába 2021. augusztus 21-én 15 óra után nem sokkal egy tucat bejelentés érkezett. A bejelentők egybehangzóan állították, hogy az M3-as autópályán egy férfi a Budapest felé vezető oldalon, a belső sávban, a forgalommal szemben motorozik. A rendőrök azonnal a megadott he
Augusztus 22-én éjjel elbontják a csarnok előtti vágányokon átvezető ideiglenes gyalogos átjárót a Nyugati pályaudvaron. Ezután az átkeléshez újra az aluljárót vehetik igénybe az utasok - közölte a MÁV Zrt.
Alaposan egymásnak estek a magyar háziasszonyok a Facebookon, amikor egyikük feltette ezt a kérdést. Van, aki szerint felesleges befőzéskor az üveget fejre állítani, mások szerint csak így lesz tökéletes a tartósítás.
1990 novemberében a veszprémi zsaruk rajtaütöttek egy betörőn, majd konstatálták, hogy ismerős számukra a férfi. Az elkövető elmenekült, ám a nyomába eredő ebet már képtelen volt az orránál fogva vezetni – vagyis pont, hogy de: a kutyát a tettes lakásáig követő nyomozók egy 15 éve tartó garázdálkodásnak vethettek véget.