Komoly veszélyben vannak, akik még nem oltatták be magukat, hiszen a koronavírus-járvány másfél éve alatt szelektálódtak azok a rendkívül fertőzőképes mutánsok, amelyeket a régebbi variánsokhoz képest sokkal könnyebb elkapni - mondta a Semmelweis Egyetem Széchenyi-díjjal frissen kitüntetett rektora szombaton az M1 aktuális csatornán
„Egy noteszba jegyezte fel azoknak a nevét, akik véleménye szerint nem az elvárható módon nyilvánultak meg akár az ő, akár a szakma irányában. Gondosan rögzítette a rájuk mért büntetést is, úgymint például a köszönőviszony felfüggesztése egy évre. Így történt azzal a kollégával is, aki az utolsó pillanatban mondta le Felekiék vacsorameghívását, a f
Az AS Roma költötte a legtöbb pénzt játékoskerete megerősítésére a Serie A, az olasz labdarúgó-bajnokság 2021–2022-es szezonjának rajtja előtt. A Farkasok az edzői poszton is váltottak.
A Cambridge-i hercegné negyvenedik születésnapja idén is eltér a megszokottól. Elmarad ugyanis egy olyan királyi tradíció, amit eddig minden évben és mindenki szülinapján megrendeztek.
Tizenegy ország részvételével nemzetközi miniszteri konferenciát szervezett pénteken Kranjban a szlovén Mezőgazdasági, Élelmezésügyi és Erdészeti Minisztérium, amelynek témája a nők helyzete a vidéki térségekben volt. Az eseményen számos nyugat-balkáni ország képviseltette magát, Franciaország, Németország és Ausztria mellett.
Az ISS űrfotósa újabb nagyszerű képeket lőtt. Az Európai Űrügynökség (ESA) francia űrhajósa, Thomas Pesquet rendre pazar képeket készít a 400-420 km magasan lévő Nemzetközi Űrállomás (ISS) fedélzetéről. Pár hete például a magyaroknak is kedveskedett, hiszen a Balatont fotózta le, amelyet Twitteren is megosztott. Itt egyébként aktívan tevék
A munkahelyi konfliktusok senki számára sem ismeretlenek, azonban míg egyes viták előre visznek és fejlődéshez vezetnek, mások csak kárt okoznak, és mérgezővé teszik a munkahelyi légkört. Mit tehetünk azért, hogy a kötekedő kollégákkal együtt tudjunk dolgozni? A Harvard Business Review kutatói ezt járták körbe.
Tárgyalások folynak Afganisztánban Pandzssir sorsáról, amelyet az ország tartományai közül egyedüliként nem foglaltak el a radikális iszlamista tálibok - közölte szombaton Abdulla Abdulla, a legfelsőbb megbékélési tanács vezetője a Twitteren.
A Nemzetközi Automobil Szövetség, az FIA 2020 márciusában hagyta jóvá azokat a változtatásokat, amelyek túlzás nélkül új korszakot nyitnak a rali világbajnokság történetében. A WRC kategória helyébe lépő Rally1 géposztály egyszerre lesz fejlettebb és hétköznapibb az eddigi csúcs-versenyautóknál. A szabályalkotók arra törekedtek, hogy korlátozzák az
A Blikk értesülései szerint Fekete üzletelt egy pesti bandával, amelynek vezetője most azt üzente neki: messzire elér a keze, erre gondoljon, ha beszélni akar.
Az Európai Bizottság elnöke kijelentette, hogy nemcsak azoknak kell segítség, akiket sikerült evakuálni, de azok számára is, akik Afganisztánban maradtak.
Amíg az átlag napi fertőzöttszám nem emelkedik a mostani többszörösére, kiemelten fontos, hogy azok az emberek, akik eddig nem tették, vegyék fel az oltást - hangsúlyozza a professzor.
Katás egyéni vállalkozó hölgy és alkalmazotti jogviszonyban dolgozó párja gyermeket szeretne vállalni. Mekkora csedre, gyedre számíthatnak, érdemes-e emelni a havi tételes adó összegét, esetleg részmunkaidős állást vállalni a nőnek annak érdekében, hogy magasabb összegű ellátáshoz jussanak a gyermek születése után? Olvasói kérdésre dr. Radics Zsuzs
Valószínűleg már nincs olyan háztartás Magyarországon, amely ne érezné az élelmiszerpiacon tapasztalható árrobbanást a mindennapi bevásárlás során. Az inflációt több dolog is fűti, az agráriumnak nemcsak a koronavírus-járvánnyal kellett a közelmúltban megküzdenie, hanem egyebek mellett a szélsőséges időjárással, a szállítási és rezsiköltségek növek
Lassan véget ér a nyár, és hamarosan mindenkinek vissza kell rázódnia a szokásos mindennapokba. Nem csupán az iskola indul újra, de a sztárok életében is egyre több lesz a tennivaló, jönnek a szokásos divatesemények, beindul a filmes világ, jönnek a vörös szőnyeges események.
Jelenleg a határok Európában elég szabadon átjárhatóak, mégis sokan döntenek idén a belföldi nyaralás mellett. A Bank360 elemzői ezért megvizsgálták milyen belföldi utasbiztosítások érhetőek el Magyarországon és mik a főbb fedezeteik.
Szoboszlai Dominik pénteki remekelése után Sallai Roland volt a Bundesliga 1 szombati játéknapjának hőse. A magyar válogatott csatár győztes gólt szerzett a Freiburgnak a Borussia Dortmund ellen.
Valószínűleg már nincs olyan háztartás Magyarországon, amely ne érezné az élelmiszerpiacon tapasztalható árrobbanást a mindennapi bevásárlás során. Az inflációt több dolog is fűti, az agráriumnak nemcsak a koronavírus-járvánnyal kellett a közelmúltban megküzdenie, hanem egyebek mellett a szélsőséges időjárással, a szállítási és rezsiköltségek növek
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk. A felolvasott hírek itt érhetőek el: https://podcast.hirstart.hu/friss-hirek/2021/08/21/5034/
Kabulban a repülőtéren tisztálkodási lehetőség nincs. A boltok nyitva vannak, viszont ételt csak az tud szerezni magának vagy a családjának, akinek van pénze. Erről számolt be az ATV Híradónak egy afgán férfi, akinek családja jelenleg is kétségbeesetten vár az elutazás lehetőségére.
Ötvenes éveinkben az egészség megőrzését, a harmónia megteremtését jelenti a mozgás, a sportos életmód. Akár életünk része volt eddig a sport, akár nem, mindenképpen érdemes mindennapjaink részévé tenni.
A felfázás igen kellemetlen érzés: a legtöbb nővel minden évben előfordul ez az esemény, azonban kevesen tudjuk, hogy a felfázás hogyan jön létre, mik a felfázás okai. A felfázás tünetei mikor jelentkeznek, mi a teendő, ha úgy érezzük, felfázás gyakorol hatást egészségügyi állapotunkra?
Bár jóideje városon élek, egy ideje kakakukorékolásra ébredek. A panelházzal szemben, amelyben élek, van egy kis kocsma – onnan jön a hang, és bevallom, sokkal kellemesebb a fülemnek, mint a kocsma előtti kereszteződésben gázt adó teherautók dübögése.
A vietnámi papucs - avagy flip-flop - kényelmes, egyszerű, és csak felkapjuk. Utóbbival az a baj, hogy lassan bárhova. Szerintem a városban még mindig nincs helye, maximum szállodában wellnesshez vagy a strandon - vagy otthon, a négy fal között.
Az örök, sosem múló probléma: akiket tekintélyesebb méretű keblekkel áldott meg a sors, tudják, hogy ez legalább annyiszor átok, mint ahányszor áldás. Mások viszont mindig irigykednek rájuk, hogy bárcsak ilyen problémáik lennének!
Az egy éve rendkívül súlyos bukást elszenvedő Fabio Jakobsen immár második sprintsikerét aratta a Vuelta a Espanán, a spanyol országúti kerékpáros körverseny nyolcadik szakaszán az összetett élcsoportja nem változott.
A vereséggel rajtoló Manchester City gálázott az angol labdarúgó-bajnokság második fordulójának szombati játéknapján: a címvédő 5-0-ra nyert a vendég Norwich City ellen.
A kormány ígérete ellenére sem jár minden rendőrnek a 10 nap pótszabadság. Az ORFK összesítése szerint a teljes állomány fele nem kap plusz szabadnapot. Ráadásul, aki kap, az is csak papíron, idén ugyanis - a Híradónknak nyilatkozó szakszervezeti vezetők szerint - szinte lehetetlen kiadni a szabadnapokat. Emiatt több dolgozó szolgálati panasszal él