Megemelte az Európának szánt földgáz idei átlagárára vonatkozó becslését az orosz Gazprom, mivel megnőtt az energiahordozó iránti kereslet a gazdaság élénkülésének nyomán.
Hogy milyen ruhák sorakoztak a hölgyek gardróbjában a múlt századforduló környékén, arról az Iparművészeti Múzeum Dresszkód: szecesszió című kiállítása mesél.
A tűzoltók nemcsak a tűzijáték biztonságos lebonyolítását felügyelik, hanem ellenőrzik is a pirotechnikai termékek telepítését és a menekülési lehetőségeket.
Bár az államalapítás ünnepe miatt a hazai bankközi piacok zárva tartanak, a kereskedés zajlik a világ piacain a forint esetében is, és az euróval szemben minimális erősödést mutat.
Az angol királynő az augusztus 20-i nemzeti ünnep kapcsán küldött üzenetet. Azt írta: „A nemzeti ünnep alkalmából gratulálok Őexcellenciájának, és egyben jókívánságaimat tolmácsolom Magyarország népének. A nehéz év után remélem, hogy sikeresen leküzdjük a globális egészségügyi kihívásokat és jobb idők elé nézhetünk a jövőben.” – olvasható a brit na
Demeter Viktor szinte mindent meg tud oldani a hétéves Kittivel, de írni-olvasni biztos nem tudná tanítani, ezért nagyon reméli, hogy megússzák az online oktatást.
Kína augusztus közepén új szabályozási tervezetet jelentett be a technológiai szektorra vonatkozóan. A program célja a tisztességtelen verseny csökkentése, továbbá a nagyobb kontroll gyakorlása az érzékeny adatokat kezelő vállalatok felett.
Nyáron jellemzően megnő az esélye a gyomorrontásnak - különösen a szabadosabb táplálkozás és a nem megfelelően tárolt élelmiszerek miatt. Dr. Mármarosi István, gasztroenterológus a szakorvosi segítség jelentőségére hívta fel a figyelmet.
Eddig tisztázatlan körülmények között, augusztus 20-án 14 óra 10 perckor a 8-as számú főút 86-os kilométerszelvényében, Bakonygyepes térségében három személyautó összeütközött. A jelenlegi információk szerint a balesetben két személy elhunyt, többen megsérültek. A rendőrök a baleset szemléjét teljes útlezárás mellett megkezdték, kerülni a 8401-es,
Korábbi cikkünkben már jeleztük, hogy hamarosan indulni fog az ICON első pénzpiaci protokollja az OMM Finance. A bejelentésre nem kellett sokat várni, az OMM platformján egy héten belül már tudunk kölcsön adni és kölcsönt felvenni ICX, USDS és USDC formájában.…
Megkezdődött az afgán menekültek elhelyezése az olaszországi városokban, miután már több mint kilencszázan érkeztek péntekig. A felmérések szerint az olaszokat megosztja az afgánok befogadásának a kérdése.
Balogh Samu, a budapesti főpolgármester kabinetfőnöke a Blaha Lujza téri felújítás közepén tartott sajtótájékoztatón jelentette be: hétfőtől újra irányonként két
2015 húsvétján olyan nagyszabású rablás történt Londonban, amely mind a merészsége, mind a szemtelensége miatt bekerült a történelemkönyvekbe. Nem elég, hogy a világ valaha elrabolt egyik legnagyobb zsákmányáról van szó, de az elkövetők személye is egészen valószínűtlen.
Tudtad, hogy a flipper őse már a két világháború között népszerű volt Magyarországon, és még a szocializmus sem tudta letörni a „nyugati bűnös élvezet” iránti rajongást? A flipper múzeuma című könyvből ez is kiderül.
A Kaliorniai Oktatási Tanács július közepén egyhangúlag megszavazta az új matematikai kerettanterv bevezetésének elhalasztását. A tanterv magában foglalja az etnikai és társadalmi igazságosság szempontjait. A halasztás a hangos kritikáknak köszönhető, ugyanis számos szakember elfogadhatatlannak tartotta, hogy megfosszák a matematika tantárgyat a ma
Magyarország most azért van, mert megvédte magát mindig az ellen, ami létét fenyegette - fogalmazott a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára augusztus 20-ai beszédében Csepelen pénteken.
Megkezdődött az afgán menekültek elhelyezése az olaszországi városokban, miután már több mint kilencszázan érkeztek péntekig. A felmérések szerint az olaszokat megosztja az afgánok befogadásának a kérdése.