Az előrejelzések alapján úgy látszik, egy időre véget ért a rekkenő hőség augusztusban. Hétfő napközben kellemesen meleg, napos idő várható, esőre is inkább csak a nyugati és északi tájakon kell számítani.
„Én soha nem voltam híve a Jobbikkal való összefogásnak, mindenekelőtt azért, mert ez sértés, tiszteletlenség roma honfitársainkkal szemben” – írja a filozófus.
Összesen 155 új fertőzöttet igazoltak, 76 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 11-en vannak lélegeztetőgépen. A beoltottak száma 5 624 451 fő, közülük 5 443 749 fő már a második oltását is megkapta a hétvégén.
Az amerikai tőzsdéken kedvezőtlenül alakult a kereskedési hangulat múlt pénteken, a vezető részvényindexek közül mínuszban zárt a Dow Jones, az S&P 500 és a Nasdaq is. Továbbra is magas az infláció, kedvezőtlenebb vállalati gyorsjelentések is érkeztek, illetve a delta vírusvariáns miatt aggódnak a befektetők. Az ázsiai piacokon többnyire emelkedés
Felélénkítette a Széchenyi Kártya Program GO! a vállalkozási hitelek piacát, jelentős érdeklődésről számoltak be az MTI által megkérdezett pénzintézetek. Az OTP Banknál néhány hét alatt már csaknem ezer vállalkozás nyújtott be hitelkérelmet az államilag támogatott, kevesebb mint 0,5 százalékos kamattal elérhető kölcsönökre, amelyek negyede már hozz
Az alapítványi fenntartású intézmény az Eszterházy Károly Egyetem sárospataki campusán elérhető szakok továbbvitele mellett több új képzést is indít majd.
A múlt hét második felében ismét megpróbálkozott az erősödéssel a forint, azonban pénteken napközben elakadt a szárnyalás. Így a hétfői napot ugyan 360 alatt kezdi a magyar deviza, viszont nem tud jelentősen eltávolodni ettől a lélektani határtól.
A ZONE Bevásárlópark rajzversennyel egybekötött nyereményjátékát azzal a céllal hirdette meg, hogy ebben a nehéz időszakban örömet szerezzen a gyermekeknek és szüleinek egy kedves személyre szóló mesefilmmel. Az elkészült animációt a 90-es évekből jól ismert Égből pottyant mesék inspirálták, melyben a készítők gyermekrajzokat mozgattak be az egyedi
Hazánk az egyike annak a 16 európai uniós országnak, ahol a gazdagok és a szegények közötti különbség egyre nő a nyári pihenéshez való hozzáférést illetően is.
Ma lép pályára a 43 éves Hubbard Tokióban, aki többévtizedes férfi súlyemelői múltját hátrahagyva ezúttal nőként, a női ligában száll versenybe az olimpiai éremért. Habár petíciót is benyújtottak ellene.
A Beszerzési Menedzser Index (BMI) szezonálisan kiigazított júliusi értéke: 55,6. Ez alapján a válaszadók az előző hónaphoz képest negyedik hónapja kedvezőbb folyamatokról számoltak be, két hónapos szűkülő trendet megszakítva.
Egy felmérés szerint a cseh lakosság 58 százaléka kijön havi jövedelméből, míg 40 százalék azt mondta, hogy vannak problémái ezen a téren. Az országos felmérés eredményét szombaton tették közzé Prágában, az akadémiai CVVM közvélemény-kutató intézet készítette júniusban.
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 19,2 millió forint bírságot szabott ki az Erste Alapkezelő Zrt.-re az általa kezelt ingatlanalapokat érintő jogsértő eljárás miatt. A bírság összegét többek között a szabálysértés súlya, kockázata és az alapkezelő piaci részaránya alapozta meg.
Lengyelország nélkül lehetetlen formálni az Európai Unió jövőjét – jelentette ki Armin Laschet, a német Kereszténydemokrata Unió kancellárjelöltje a német megszállók elleni varsói felkelés 77. évfordulója alkalmából rendezett megemlékezésen.