Volkswagen-központ. Fotó: VW Egy sikertelen kísérlet után a Volkswagen átveheti az Europcar európai autókölcsönző társaságot. A francia cég bejelentette, hogy megállapodást kötöttek a wolfsburgi székhelyű autótársaság vezette konzorciummal. Ennek megfelelően az Europcar tulajdonosok részvényenként 50 centet kapnak. A Sixt versenytársának értéke 2,5
A koronavírus-járvány hatására sokéves trend dőlt meg a Mavir szerint, azonban idén már újabb rekordok születtek az áramfogyasztás terén. Sok kapacitás épült a napenergiára alapozva.
Indul az iskolakezdési szezon: a magyar szülők az új tanévhez szükséges alapvető tanszereket 10-15 ezer forintért, iskolatáskát további 15 ezer forintért vásárolnak egy friss felmérés alapján. Az igazi roham augusztusban kezdődik, a vállalat online 10 százalék, míg bolti vásárlás esetén 5 százalék kosárérték-növekedésre számít a tavalyi évhez képes
A korosztályukban mindent megnyerő fiataloknak idő kell a rutin megszerzéséhez, az eddigi peremembereknek pedig fel kell nőni az új feladathoz – mondta a korábbi világklasszis kézilabdázó a svédek elleni siker után.
Renáta hatalmas önbizalommal dobta be az új nyári formáját a strandon, végül is hosszú heteken át koplalt a tökéletes bikinitestért. A vasszigorral végigvitt diéta után mégsem kellett volna önfeledten rávetnie magát a büfékosztra… Felelőtlensége csúnyán megbosszulta magát.
A világon elsőként Bécsben nyit olyan üzletet az IKEA, amelyhez nem tartozik parkoló. Csak azt lehet megvenni, ami gyalog, biciklin, vagy közlekedési eszközökön is szállítható, a vásárláshoz pedig elég egy okostelefon. Az autómentes bútoráruház augusztus végén nyílik meg a belvárosban.
A járvány úgy tűnik, nyomott hagy a kkv-k bérezési szándékán is. A fizetések várt 7 százalékos emelkedése mellett ismét egyre többen tervezik béren kívüli juttatásokkal értékelni az alkalmazottak munkáját – derül ki a K&H kkv bizalmi index felmérés legfrissebb eredményeiből.
A legtöbb munkahelyen egy teamben kell dolgoznod, és bizonyos íratlan szabályokat betartanod ahhoz, hogy jó csapatjátékos legyél. Ha ez nem sikerül, akkor nem csak az egész teamet hátráltatod, hanem te magad sem élvezed majd a munkát, ráadásul egy dinamikus csapatból hamar ki is eshetsz.
Katalin először csak egy alapítványon keresztül küldött pénzt az afrikai fiúnak, aztán személyesen is megismerkedtek. André 15 évesen még írni, olvasni sem tudott, most friss diplomával minisztériumi dolgozó, és három boltjuk van.
A háromszoros olimpiai bajnok kajakozó, Szabó Gabriella osztotta meg aranyérmeihez fűződő érzéseit hétfőn reggel a Petőfi Rádióban. A Talpra magyar adásában a sportoló arról is mesélt, milyen sztárokkal futott össze az ötkarikás játékok során.
A Szerencsejáték Zrt. fél évvel meghosszabbítja a februárban indított, kis- és közepes vállalkozásokat célzó ösztönző programját, ezzel a lépéssel további 1,5-2 milliárd forint jutalékot juttathat partnerértékesítőinek.
Az augusztus 28-án megrendezésre kerülő GLAMOUR Doing Good Summit-on inspiráló előadásokon vehetsz részt online. Szó lesz a divatról, fenntarthatóságról, újrahasznosításról és rengeteg olyan témáról, ami a hétköznapi életben is segít, hogy saját magad legjobb változata lehess!
Katalin először csak egy alapítványon keresztül küldött pénzt az afrikai fiúnak, aztán személyesen is megismerkedtek. André 15 évesen még írni, olvasni sem tudott, most friss diplomával minisztériumi dolgozó, és három boltjuk van.
Az egyre súlyosabb műanyag-szennyezés miatt a fiatal tengeri teknősök nagymennyiségű műanyagot nyelnek le. Élőhelyük, az óceán, amely valaha ideális volt a fejlődésükhöz, napról napra veszélyesebb a számukra.
A Szerencsejáték Zrt. fél évvel meghosszabbítja a februárban indított, kis- és közepes vállalkozásokat célzó ösztönző programját, s ezzel a lépéssel további 1,5-2 milliárd forint jutalékot juttathat partnerértékesítőinek - közölte a vállalat.
A játékban és a fejekben is rendet tettek a női kézilabdázóknál, ez kellett ahhoz, hogy bejusson a csapat az olimpiai negyeddöntőbe. Bíró Blankában van tüske: "ha több pontot szerzünk az elején..."
Bő kétszeresére, 250 milliárd forintra ugorhatott a magyar olajvállalat tisztított CCS EBITDA-ja a második negyedévben. A növekedés fő motorja ezúttal a downstream üzletág lehet, de a kutatás-termelés is messze maga mögött hagyta a járványhelyzetet.
Egy új globális jelentés szerint évente 2,5 milliárd tonna élelmiszer kerül a szemétbe a mezőgazdaságban, körülbelül 1,2 milliárd tonnával több, mint a korábban becsült 1,3 milliárd tonna.
Két év négyhavi szabadságvesztésre ítélte egy moszkvai bíróság Karomatullo Dzsaborov tádzsik bloggert, aki az orosz főváros metrójában tavaly februárban pánikot keltett azzal, hogy megrendezett egy jelenetet, amelyben egyik társa ájult koronavírusos fertőzöttnek tettette magát.
Hol tart a precíziós gazdálkodás, illetve a mezőgazdaság digitális átállása, mennyire jelenik meg az a traktorfülkékben és a földeken? A PREGA Gyakorlati Napon Győrffy Balázst, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elnökét kérdeztük.
A Gazdasági Versenyhivatal folytatta helyszíni kutatás-sorozatát a kerámia falazóelemek hazai piacán indított gyorsított ágazati vizsgálata keretében. A versenyhatóság a rajtaütések során országszerte gyűjtött forgalmazói adatokat a strukturális piaci problémák feltárásához.
A milliárdos Gyurcsányné síró hangon képes kiállni aznap, amikor Tüttő Kata éppen a tengerben lovagoló luxusnyaralásával henceg – fogalmazott a Fidesz.