2021. augusztus 2. hétfő

aug. 2
12:09
Rusvai: Augusztusban nőni fog a fertőzöttek száma, a maszkviselés hamarosan visszatérhet (SzMo)
A virológus szerint legkésőbb szeptemberben elkezdődhet a nagyobb mértékű emelkedés.
aug. 2
12:09
Ezt az vakcinát kérik legtöbben harmadik oltásnak (Life)
Vasárnap ismét megkezdték a koronavírus elleni vakcinák beadását - most a harmadik emlékeztető oltás vált elérhető azok számára, akik igénylik.
aug. 2
12:12
Olimpiai sztorik – a csodaúszó, akinek Milák Kristóf a leendő nagy vetélytársa (Mandiner)
Az elkövetkező években a férfiúszás jó eséllyel két emberről szólhat majd, és abból az egyik magyar!
aug. 2
12:12
Lőrincz Tamás hatalmasat küzdött, újra olimpiai döntőbe került (Helló Magyar)
A szíve vitte előre, és újra bekerült az olimpiai döntőbe! Gratulálunk Lőrincz Tamás!
aug. 2
12:15
Itt vannak a részletek, mekkora üzlet az Forma–1 (Infostart)
A pandémia kissé visszavetette a bevételeket, de a Forma–1-ben jelen lenni minden szereplőnek hatalmas üzletet jelent.
aug. 2
12:15
Biológiai halhatatlanság - Tényleg lehetséges? (Femcafe)
Kit ne foglalkoztatna a gondolat, hogy vajon élhetünk-e örökké? A sci-fikben és egyéb fikcióra alapuló történetekben annyira egyszerűnek tűnik a megoldás, elég egy elixír, vagy egy mágikus kő, pedig biológiailag sokkal, de sokkal bonyolultabb a helyzet. Egyáltalán érdemes-e örökké élni?
aug. 2
12:15
Így állapíthatod meg, hogy melyik a jó étterem és melyiket kell kerülni (Life)
Egy angol étteremkritikus elárulta, hogyan ismerhetjük fel azt az éttermet, ahova érdemes beülni.
aug. 2
12:15
Érmet nyert az olimpián a férfi, mégis a volt csajáról készült videóval lett tele a sajtó (Promotions)
A sztori rögtön egy óriási véletlennel kezdődik, majd jó nagy fordulatot vesz.
aug. 2
12:18
Emelkedés a tőzsdéken, az autógyártók és a légitársaságok részvényeit kapkodják a befektetők (Portfolio)
Az amerikai tőzsdéken kedvezőtlenül alakult a kereskedési hangulat múlt pénteken, a vezető részvényindexek közül mínuszban zárt a Dow Jones, az S&P 500 és a Nasdaq is. Továbbra is magas az infláció, kedvezőtlenebb vállalati gyorsjelentések is érkeztek, illetve a delta vírusvariáns miatt aggódnak a befektetők. Az ázsiai piacokon többnyire emelkedés
aug. 2
12:18
Le a kalappal! Életet mentett a magyar luxusfeleség (Ripost)
Polgár Tünde az Instagram-oldalán osztotta meg, hogy a minap két árva cicát mentett meg. Most gazdit keres a kicsiknek.
aug. 2
12:18
Egyre kifinomultabb módszerekkel próbálkoznak a migránsok (Demokrata)
Sokukat olyan ember kísér, akinek feladata, hogy elterelje a határvédők figyelmét.
aug. 2
12:18
Európa Tanács: Tettekre van szükség a cigányellenesség ellen (Mandiner)
Hétfőn van a roma holokauszt emléknapja.
aug. 2
12:18
Huszonegy embert mentettek ki a Balatonból a hétvégén (Autószektor)
A hétvége folyamán többen is kerültek olyan helyzetbe a Balatonon, amiből a vízirendőrök segítsége nélkül nem tudtak volna biztonságosan kikerülni. Műszaki hibás vitorlások utasait, valamint elsodródott SUP-osokat, csónakázókat segítettek ki szorult helyzetükből. Fotó: police.hu A Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság felhívja a figyelmet, hog
aug. 2
12:21
Tovább emelkedett a BMI (Menedzsment Fórum)
55,6 százalékra kúszott fel júliusban.
aug. 2
12:21
Betiltotta a korlátozások elleni tüntetéseket a berlini rendőrség (Privátbankár)
Három megmozdulást terveztek hétfőre a korona-korlátozások ellen.
aug. 2
12:21
2050-re több műanyag lehet az óceánokban, mint hal (Piac és Profit)
Az egyszer használatos műanyag eszközök csaknem 85 százaléka öt polimer típus valamelyikéből készül. A „Big Five”-nak is nevezett öt polimerből az előrejelzések szerint a jövőben is egyre többet fognak gyártani. A Fidelity szerint ezért a legfontosabb globális környezetvédelmi intézkedések és a befektetési lehetőségek is jelentős mértékben függenek
aug. 2
12:21
Időközi osztalékot fizet a profitduplázó HSBC bank (vg.hu)
Az alacsony ázsiai kamatkörnyezet következtében csökkenő bevételek mellett ért el a vártnál magasabb nyereséget a HSBC.
aug. 2
12:21
„Nem dédelgetem a múltam” – beszélgetés a nyolcvanas éveiben járó Székely Edith-tel, aki idős embereknek ad biztatást (Képmás)
Székely Edith-tel beszélgetek, a Délután lelkisegély-szolgálat életre hívójával és vezetőjével. Az idősek és középkorúak számára létesült lelki elsősegély-szolgálat 1998-ban még különlegességnek számított Európában. Egyedi abban is, hogy nemcsak a munkatársak dolgoznak benne önkéntesként, díjazás nélkül, de a szakmai vezetők is. Amikor Edith otthon
aug. 2
12:21
Németh Szilárd: egyre gyakoribbak a támadások a magyar határon (BorsOnline)
Egyre gyakoribbak és kifinomultabbak a támadások a magyar határon - jelentette ki a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára hétfőn Ásotthalmon, amit az Mti idézett.
aug. 2
12:21
A család fele nagyon csalódott lett: kiderült, hogy kisfiút, vagy kislányt várnak-e Oláh Gergőék (BorsOnline)
Szomorúság és mérhetetlen boldogság öntötte el az énekes gyerekeit.
aug. 2
12:24
Meghalt a magyar rádiós (Blikk)
Nagy veszteség érte a Klubrádiót: a hétvégén életének 52. évében tragikus hirtelenséggel elhunyta a rádió hangmestere, Bencze József, ismertebb nevén Johnny.
aug. 2
12:24
Németh Szilárd: Az egyik migránst azzal bízták meg, hogy gázspray-vel lefújja a határt őrző négy katonát (Mandiner)
Egyre gyakoribbak a támadások a magyar határon.
aug. 2
12:24
Kiderült, Rogán Antal négyszer annyit költ a főtanácsadóira, mint Pintér Sándor (Nyugati Fény)
Megvan, mennyit keresnek a főtanácsadók és a többek között földikutyáért is felelősminiszteri biztosok.
aug. 2
12:24
Eddig harmincezer család igényelte a jelzáloghitel-elengedést (Magyar Nemzet)
A harmadik gyermek születésénél már négymillió forintos támogatás jár a családoknak – nyiltakozta Novák Katalin.
aug. 2
12:27
Kétszámjegyű volt a júniusi emelkedés az ipari termelői áraknál (Privátbankár)
Éves összevetésben összességében +11,6 százalék a dolgok állása.
aug. 2
12:27
Időjárás: Forróság nem lesz, de előbb elázunk, majd elfúj minket a szél (Blikk)
Nem fogunk izzadni végre.
aug. 2
12:27
Sorsoltak – Rajtuk keresztül juthat BL-főtáblára a Ferencváros (Infostart)
Az UEFA nyoni sorsolásán kiderült, mely csapat várhat a magyar bajnokra, ha túljut a Sparta Prahán.
aug. 2
12:27
Vegyék le a szivárványzászlót az iroda ablakából „a lakók nyugalma érdekében” – kérték egy budapesti cégtől (SzMo)
„Magyarországon, magyarok lakta házát a nemzeti zászlónk ékesítheti, erre vagyunk büszkék” – fogalmaztak levelükben a ház lakói.
aug. 2
12:27
Ijesztő állapot uralkodik Grönlandon: az eddigi legsúlyosabb jégolvadás zajlik a szigeten (Hamu és Gyémánt)
Az idén mért eddigi legsúlyosabb jégolvadás zajlik Grönlandon az északi-sarkvidéki hőmérséklet emelkedése nyomán: mindössze egyetlen nap alatt annyi jég olvadt el a szigeten, amennyi öt centiméter vízzel borítaná be egész Florida államot.
aug. 2
12:30
A Magyarországra nehezedő migrációs nyomás feléledt, a módszerek pedig kifinomultabbak lettek (hirado.hu)
Az elmúlt héten egy 15 tagú csoport próbálta meg illegálisan átlépni a magyar–szerb határt.
aug. 2
12:30
Németh Szilárd: Egyre több a kiképzett bűnöző a bevándorlók között (ATV)
Egyre gyakoribbak és kifinomultabbak a támadások a magyar határon - jelentette ki a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára hétfőn Ásotthalmon.
aug. 2
12:30
Több lett! Maradhat? (Autónavigátor)
Már az örökkévalóságnak épített Toyota Land Cruisert is elérte a downsizing az emisszió- és fogyasztás-csökkentés érdekében: a korábbi 5,7, illetve
aug. 2
12:30
Pénzügyi igazgatót vált a Schaeffler (autopro)
Klaus Patzak egy év után távozik posztjáról.
aug. 2
12:32
Novák: Eddig harmincezer családnak segítettek a jelzáloghitel-elengedéssel (hirado.hu)
A kormány azt szeretné, ha a gyermekek még nagyobb biztonságban, még jobb körülmények között nevelkedhetnének Magyarországon.
aug. 2
12:33
11,6 százalékkal nőtt, de mi? (Menedzsment Fórum)
Nem mi, hanem mik. Az ipari termelői árak, júniusban, átlagosan, éves összevetésben.
aug. 2
12:33
Szakértő: Esteban Ocon ölébe hullott a lehetőség, de megszolgálta a győzelmet (Infostart)
Új futamgyőztese van a Forma–1-nek, a francia Alpine-pilóta Lewis Hamiltonék nagy taktikai hibája után került az élre a Hungaroringen, de Vámosi Péter szerint nagy teljesítmény, hogy ilyen hosszan meg tudta őrizni az első helyet.
aug. 2
12:33
Csodaszer a bögrédben – Így varázsol újjá a zöld tea (Femcafe)
Sokunk napi rutinjának része a teázás, kevesebben isznak azonban friss, tiszta, szálas zöld teát. Pedig ez a frissítő nedű nem csak finom, de valósággal csodát tesz az emberi szervezettel.
aug. 2
12:33
Ez nagyot szólhat, szenzációs magyar döntő jöhet Tokióban (BorsOnline)
Minden idők legnagyszerűbb női egyes kajakversenyét ígéri a tokiói 500 méteres vetélkedés, hiszen sokan esélyesek az aranyra. Kozák Danuta sorozatban harmadszor lehet a szám olimpiai bajnoka, a döntőben óriási csatát vívhat Csipes Tamarával.
aug. 2
12:34
Rétvári: Családbarát országot építünk, amelynek része az anyatejes táplálás támogatása is (hirado.hu)
A kormány családbarát országot épít és a gyermekvállalás gondolatától egészen a gyermekek felnövéséig szeretne mindenkinek segíteni.
aug. 2
12:36
„Norvégia? Ma még hallani sem akarok róla!” (Magyar Nemzet)
Csupa mosolygós, boldog nyilatkozat a svédek elleni győzelem után, amivel női kézilabdásaink negyeddöntősek.
aug. 2
12:39
Matolcsy György elmondta, mikor kellene a forintot leváltani (Menedzsment Fórum)
A pénz nem játék, jelezte többször is Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank elnöke. Aki ünnepi beszédében a születésnapos magyar fizetőeszközt vetette össze az euróval. Szerinte eljön az ideje, hogy leváltsuk a forintot, de nem szabad kapkodni.
aug. 2
12:39
Hajtóvadászat indult: Nyakon szúrtak egy kecskeméti férfit az utcán, a segítségére siető apját is megvágta a támadó (BorsOnline)
A megyeszékhelyen szolgálatban lévő rendőrök három óra alatt elfogták a helyi férfit.
aug. 2
12:39
Elképesztő: rádöntötte a ház falát két kislányra a jogosítvány nélkül száguldozó ámokfutó (Blikk)
Csak a csodán múlott, hogy nem történt tragédia.
aug. 2
12:39
A sors döntött úgy, hogy négyen lesznek – Várandóssága utolsó napjaiban jár Horváth Éva (Femcafe)
Horváth Éva a sorsra bízta, mikor válik négytagúvá a családjuk, párjával úgy érzik, a legjobbkor érkezik hozzájuk a második kisfiuk.
aug. 2
12:39
A birkózó Lőrincz Tamás az aranyéremért küzdhet a tokiói olimpián (SzMo)
A 77 kilogrammos súlycsoport magyar világ- és Európa-bajnoka a 2012-es londoni olimpiai után ismét döntőbe jutott.
aug. 2
12:42
Ebben az évszázadban még nem láttunk ekkora alapanyag-drágulást Magyarországon (Portfolio)
Tavaly december óta minden hónapban bőven 1% felett emelkedett az ipar belföldi értékesítésének árszintje, így az egy évre visszatekintő drágulás már 15% felett jár. Ilyen magas árnövekedési tempót a 2000-es években most jelentett először a KSH.
aug. 2
12:42
Lesz még olcsóbb a boltokban a magyar dinnye? (Agroinform)
Egy-egy akció kivételével messze lesznek az idei árak a 100 forintos lélektani határtól.
aug. 2
12:42
Márki-Zay: az élen járó miniszterelnök-jelöltek kevésbé hajlandóak a vitára (ATV)
A Mindenki Magyarországa Mozgalom alapító elnöke attól tart, hogy a miniszterelnök-jelölti választás pártszimpátia alapján fog eldőlni, hiszen jelenleg a legerősebb ellenzéki pártok jelöltjei állnak a legjobban. Szerinte ugyanakkor egy vitánál megmutatkozhatnának a különbségek a jelöltek között.
aug. 2
12:42
Rengeteg dolguk volt a tűzoltóknak: hatalmas pusztítást végzett a vasárnapi vihar (Pénzcentrum)
Több mint ezerháromszáz helyre riasztották a tűzoltókat a viharos időjárás miatt, jellemzően útra borult fákhoz, megrongálódott épületekhez. 140 településen részleges vagy teljes áramkimaradások voltak.
aug. 2
12:42
„Elképesztő” – Rossi visszatért Magyarországra, de rossz lóra tett (Ripost)
Szuperhétvégéje volt a focikapitánynak, miután visszatért Olaszországból a szabadságáról. Dzsudzsáktól Verstappenig figyelte a sztárokat.

Keresés