A Magyar Telekom Nyrt. az érintett hozzájárulása nélkül, illetve tiltakozása ellenére, tévedés eredményeképpen marketingcélú üzeneteket küldött. A kéretlen leveleket kapó a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatósághoz fordult, mivel a szolgáltató nem törölte a listáról az e-mail-címét A felügyeleti szerv tízmillió forintos bírsággal sújtot
A magyar és a horvát határvédelem megerősítése miatt megváltozott az afgán menekültek útvonala, és már a megengedőbb Románián keresztül próbálnak bejutni az erődítménnyé vált Európába – írta kedden a román G4Media hírportál a spanyol El Confidencial című lapnak a „román útvonalról” írt cikkét ismertetve.
Az előttünk álló évtizedekben a tudomány és a technológia számos kihívással néz majd szembe, a világjárványoktól kezdve, az éghajlatváltozáson és élelmiszer- illetve vízhiányon át, a különböző előre nem látható válságokig. Ezért különösen fontos, hogy a tudományos kutatások tervezése és kivitelezése megfeleljen és igazodjon ezekhez a kihívásokhoz é
"A legfontosabb feladatunk, hogy a vállalkozók számára legyen építőipari anyag. Megindultak az egyeztetések, hogy Oroszországból, vagy más unión kívüli országból szerezzünk be építőipari anyagokat" - hangzott el a kormány által tartott sajtótájékoztatón, ahol Gyutai Csaba az építésgazdasági intézkedések összehangolásáért felelős kormánybiztos, több
Három héten át bárki elérhette az FBI terroristafigyelő listáját, ami 1,9 millió adatot tartalmazott. Többek között potenciális informátorok személyes adatai is szerepeltek rajta, így az ő életük veszélyben lehet.
Magyarország első szabadon választott kormányfője, Antall József személyét és élettörténetét mutatja be a Blokád című alkotás, amely a Nemzeti Filmintézet támogatásával készül.
Az idei első fél évben a nyers adatok szerint 6,5 százalékkal nőtt a román gazdaság a tavalyi év azonos időszakához mérten - közölte kedden a román országos statisztikai intézet.
A Nyugat szégyenének nevezte a nemzetközi haderő kivonulása után a szélsőséges iszlamista tálibok uralma alá került Afganisztán helyzetét a német államfő.
Szeptember 4-én a 6. évaddal folytatódik A mi kis falunk az RTL Klubon, az új évadban több szereplő életében is hatalmas fordulat várható. Az RTL Klub nagysikerű sorozatának – amit a ContentLAB&Factory gyárt – a hatodik évada dupla epizóddal indul az RTL Klubon, az RTL Most+ platformon pedig szeptember 4-én a televíziós premiert megelőzően már regg
Közepes erejű földrengés rázta meg keddre virradóra Horvátország középső részét, ugyanazt a térséget, ahol tavaly év végén nagyobb intenzitású, halálos áldozatokat is követelő földmozgás volt – közölte a helyi média.
A betegút-menedzsment szinte teljes hiánya talán még a (remélhetőleg megszűnőben lévő) hálapénznél is több kárt okoz a hazai egészségügyben. Ráadásul a kettő nem teljesen független egymástól.
A rekordütemű gazdasági növekedésnek köszönhetően nagyot csökkent a GDP-arányos államadósság a második negyedévben: június végén az államháztartás uniós módszertan szerint névértéken számolt konszolidált bruttó adóssága 39 406 milliárd forint, a bruttó hazai termék (GDP) 77,6 százaléka volt, 3,4 százalékponttal alacsonyabb, mint az előző negyedévbe
Megszerezték minden belarusz személyes adatait, betörtek az elnöki hivatal rendszerébe, lehallgatott telefonhívásokhoz jutottak hozzá és még a Lukasenkáék által gerjesztett menekültválságot is leleplezték: minden idők legsúlyosabb állam elleni hackertámadását követhették el Belaruszban.
Lesújtott a Grace nevű trópusi vihar keddre virradóan a két nappal korábban földrengés sújtotta Haitira, ami nehezíti a rengés túlélői utáni kutatást – jelentették hírügynökségek.
Az Audi hosszú évek óta dolgozik a légzsák-hajtóanyag öregedési viselkedésének elemzésén járműveiben, mivel más márkáknak (a csoporton kívül) problémái voltak vele. A kiterjedt belső elemzések most azt mutatták, hogy a nedvesség bejutása a hajtóanyag öregedését okozhatja a gázgenerátorban, ami pedig ronthatja a vezető légzsákjának működését. Ezekb
Lionel Messi jövő vasárnap, a Stade de Reims elleni idegenbeli bajnoki mérkőzésen mutatkozik be a Paris Saint-Germain labdarúgócsapatában - adta hírül a Sky Sports.
Hazánk kidolgozott felsőtestű kondisztárjának, Pumped Gabonak ellenfele akadt, méghozzá Kabát Péter személyében! A nagyszájú macsó a szintén ereje teljében lévő egykori labdarúgót hívta ki, hogy egy vízi akadálypályán mérjék össze ügyességüket. A csatán a Blikk is ott volt, mutatjuk mi történt!
A számos gyanús balesetet követően indult mintegy 760 ezer Teslára kiterjedő amerikai nyomozás során felmérik az önvezető rendszer biztonsági kockázatait.
Lionel Messi jövő vasárnap, a Stade de Reims elleni idegenbeli bajnoki mérkőzésen mutatkozik be a Paris Saint-Germain labdarúgócsapatában – adta hírül a Sky Sports.
Egy baráti társaság szállt fel az egyik helyi járatra Szegeden még augusztus 14-én, szombaton reggel. A buszsofőr le akarta szállítani őket, ekkor tört ki a balhé.
Egy meg nem nevezett nő beperelte a Nobel-díjas Bob Dylant azt állítva, hogy amikor 12 éves volt, az énekes-dalszerző 1965-ben bedrogozta, leitatta és sorozatosan szexuálisan bántalmazta. A 80 éves művész szóvivője útján tagadta a vádat.
Akár a 20 ezer fontos (8,2 millió forint) leütési árat is elérheti egy augusztus végi aukción az az Aphrodité-szobor, amely a Beatles csaknem fél évszázaddal ezelőtti történelmi fellépésének egyik díszlete volt.
Közel négyhetes kampánnyal támogatja a legújabb nemzetközi trendeknek megfelelő, izgalmas és innovatív játékának bevezetését az idén 30 éves Szerencsejáték Zrt. A V-sport fogadás termékkampányának teljeskörű megvalósításáért a Lounge Group felelt. A kampány 2021. augusztus 16-tól szeptember 12-ig tart. Ebben az időszakban a V-sport megjelenik telev
A nemzetközi piacokon inkább kivárás jellemző, a háttérben a tálibok hatalomátvétele mellett a koronavírus terjedése áll. Ugyanakkor a magyar tőzsdén fieszta hangulat van a reggeli GDP adatot követően.
Az NN Biztosító által készített felmérésben megkérdezettek közül tízből hatan igénybe vették már a magánegészségügy szolgáltatásait, amit az NN Biztosító felmérésében a többség a nagyobb fokú bizalommal indokolt.
Egyszerűsödnek az otthonteremtési támogatások feltételei, hogy minél többen, minél egyszerűbben vehessék igénybe azokat - közölte a családokért felelős tárca nélküli miniszter kedden a közösségi élet újraindításáért felelős operatív törzs ülése után tartott budapesti sajtótájékoztatón. Novák Katalin azt mondta, hogy az operatív törzs javaslata szer