A legtöbb kriptovaluta árfolyama kiheverte az Elon Musk okozta sokkot, bár a Bitcoin még távol van történelmi csúcsától. A szombati kereskedési napon 2,02 billió dollárt ért a kriptopiaci kapitalizáció a
A Babaváró töretlen népszerűségét jelzi, hogy a Magyar Nemzeti Bank adatai szerint 2021 első negyedévében a lakossági hitelállomány bővüléséből 60 százalékkal vette ki a részét. Az igénylők kétharmada valamilyen lakáscélra, vagyis vásárlásra, átalakításra, felújításra költötte a Babaváró kölcsönt. Az OTP Bank tapasztalatai is ezt támasztják alá, az
Puskás András elnöki tanácsadó vezérigazgató-helyettesként, Szomolai Csaba kockázatkezelési vezérigazgató-helyettesként folytatja a Magyar Bankholdingnál.
Ahogyan azt már a múlt héten egyes források beharangozták, a Bugatti valóban piacra dobja a Bolideot. Igaz, az előzetes adatokhoz képest azért szelídül némileg az autó, de így is egészen elképesztő képességeket tud majd felvonultatni a kizárólag versenypályákon használható négykerekű, amelyből 40 darab készül majd el, és meglepő módon „mindössze” 1
Egyre nő a tábora azoknak, akik támadják és kritizálják Tóth Andit a viselkedése miatt, hogy rossz példát mutat a fiataloknak. Az énekesnő megelégelte a szapulást és egy videóban kifejtette a véleményét.
Ősszel beköszönt a hűvösebb időjárás, így gyakrabban is érezhetjük, hogy szeretnénk valamilyen hangulatos és szívmelengető élményt átélni. Az ősz beköszöntével az illatok terén is a markánsabb, gazdagabb aromájú illatok után sóvárghatunk, az új évszakhoz pedig kiváló kezdet lehet egy új parfüm!
A közelgő negyedik hullám, és egyes oltóanyagok hatékonyságával kapcsolatatban megjelenő kérdőjelek nyomán itthon megkezdődött az oltások harmadik dózisának beadása. Ám utazás szempontjából nagyon nem mindegy, ki melyiket kapja. Nagyon úgy tűnik, ismét a Szputnyikosok szívnak: ők ráoltással sem tudnak utazni.
Afganisztánban nyugalom uralkodik, a tálib harcosok utasítást kaptak, hogy ne rémisszék meg a civileket, és ne okozzanak károkat - hangoztatta hétfőn a radikálisok egyik vezetője az újságíróknak adott nyilatkozatában, amelyet több társa is megerősített.
A francia labdarúgó-bajnokság 2. fordulójában az Olympique de Marseille-Girondins Bordeaux mérkőzés 2-2-s döntetlennel ért véget, de az összecsapás nem a végeredmény és a mutatott játék miatt lesz emlékezetes. Alig, hogy a mérkőzés elkezdődött, aggodalom lett úrrá a teljes Vélodrome Stadionban.
Kétségtelen, hogy megpróbáltató időket élünk, tele bizonytalansággal. Mindannyiunknak meg kell küzdenünk ezekkel az érzésekkel. És ha ez nem megy, elkezdünk aggódni. Miért aggódunk ennyire? Először is, az aggódás azt érezteti velünk, hogy irányíthatjuk az életünket. Ez sajnos nem igaz. Az aggodalom már-már függőséggé válhat, mivel lehetővé teszi sz
A pop koronázatlan királynőjének kikiáltott Grammy- és Golden Globe-díjas amerikai színész-énekesnő, Madonna augusztus 16-án ünnepli 63. születésnapját. A popdíva valószínűleg maga sem tudja, melyik volt csupán egy felvett szerep és melyik fakadt az egyéniségéből. Ám annyi biztos, hogy mindig hiteles divatdiktátor volt, már a nyolcvanas években is.
Miután az állami média "szellemi ópiumnak" minősítette az online játékokat, és ezzel még a Tencent részvényárfolyamát is megrengette, most már a fiatal generáció félrevezetéséről és az iparágnak nyújtott adókedvezmények eltörléséről értekezik.
A Ryan Reynolds főszereplésével forgatott Free Guy című sci-fi akciókomédia a hétvégén az észak-amerikai kasszasikerlista élén debütált 26 millió dolláros (7,7 milliárd forintos) jegybevétellel.
A szlogent az Audi Hans Bauernek köszönheti, aki akkoriban az Audi NSU Auto Union AG marketingrészlegén dolgozott. Ő alkotta meg az azóta fogalommá vált kifejezést, bár akkoriban nem volt mindenki elégedett a szlogennel. Olyannyira nem, hogy a jobbnál is jobbat kerestek. Felmerültek olyan lehetséges szlogenek, mint ˝Audi. Szép darab technika˝, vagy
Vasárnap éjjel az ország több pontján tarolt a vihar, így Budapesten is. Az Időkép egy olyan videót tett közzé, amely a fővárosban készült késő este. A villámokat videózták, szuperlassításban. a felvételek visszanézésekor a készítői olyasvalamit láttak rajta, amire nincs magyarázat.
A tetoválást, ami a régészeti leletek szerint már az időszámításunk előtti időszakban létezett, korábban hagyományok részeként, a törzsi hovatartozás jeleként, esetleg rangjelzésként viselték magukon az emberek. Ma elsősorban az énkifejezésnek egy módja. Egyfajta divat.
Afganisztánban nyugalom uralkodik, a tálib harcosok utasítást kaptak, hogy ne rémisszék meg a civileket, és ne okozzanak károkat - hangoztatta hétfőn a radikálisok egyik vezetője az újságíróknak adott nyilatkozatában, amelyet több társa is megerősített.
A Ryan Reynolds főszereplésével forgatott Free Guy című sci-fi akciókomédia a hétvégén az észak-amerikai kasszasikerlista élén debütált 26 millió dolláros (7,7 milliárd forintos) jegybevétellel. A teljesítmény azért is figyelemre méltó, mert a produkciót kizárólag mozikban kezdték forgalmazni.
Az abortusztörvény szigorítása vagy enyhítése mindig sok társadalmi vitát generál, mivel a választáspártiak a nők szabadságjogaként értelmezik az abortuszt, az életpártiak pedig a magzat élethez való jogát tartják alapvetőnek. Akik a nők abortuszjogát szeretnék kiterjeszteni, csak úgy tehetik ezt, ha a méhben nevelkedő embereket megfosztják az embe
Az élet egy igazi hullámvasút: van, amikor szinte a levegőbe repít a jó hangulat, máskor meg inkább a poklok mély bugyrait tükrözi a lelkiállapotunk. Ilyenkor kínunkban az édességhez nyúlhatunk, hogy magunkhoz vegyünk némi instant boldogsághormont – hogy aztán a tükröbe nézve a vélt vagy valós plusz kilók és nem kívánt pattanások látványától ismét
Napok alatt került a tálibok kezébe Afganisztán, miután a szövetséges haderő kivonult onnan. Húsz év háborújának mérlege: százezrek halála, súlyos milliárdok elköltve. A nyugati szövetségesek kivonulása miatt Afganisztán épp a
A női lét egy sor hormonális változásból áll, amelyek egyúttal életünk egy-egy fontos szakaszát is jelölik – roppant látványosan. Gondolj például az első menstruációdra! Te is izgultál, vártad már? Milyen volt az első nőgyógyászati vizsgálatod? Ha még csak készülsz ezekre, vagy van egy lányod, húgos, lány ismerősöd, aki a tinédzser kor küszöbén áll