Hiába négyszerezte meg a bevételét a második negyedévben, s vár rekordbevételt a folyó negyedévben, zárás után mégis beadták az Airbnb részvényét. A delta variáns ugyanis visszavághatja az őszi foglalásokat.
A több mint 22 méter magas Tücsökdomb kilátó 7 pihenőszintes. A kilátószint konzolosan kiugró, teljesen körbejárható, ahonnan körpanorámában gyönyörködhetünk.
„Amennyiben ágyi poloskával állnak mások is szemben, akkor sajnos azt a BKV-buszoknak köszönhetjük” – áll egy hirdetményben a Havanna-lakótelep egyik házában.
Izgalmas újításokkal tér vissza az RTL Klubra az Álarcos énekes, aminek előzetesében már négy karaktert is megismerhettek a nézők. A magyar stáb által kitalált változások jóval izgalmasabbá teszik majd a műsort.
A héten tette közzé legfrissebb számait az OTP és a Magyar Telekom, a jó eredményeket követően pedig a HSBC, a VTB Capital és a Raiffeisen is megemelte a részvényekre vonatkozó célárát.
Az autóipar pörög, és visszafogott európai jelenléte ellenére a Jeep is tartja a lépést. A néhány éve bemutatott kompakt modell, a Compass nemrégiben még a vadonatúj, 4xe konnektoros hajtáslánccal járt nálunk, ma már a 80. évfordulót ünneplő különkiadást foghatjuk vallatóra, amely egyben szolid ráncfelvarrást is hozott magával – lássuk, mire képes
Te vajon kitalálod, melyik augusztusban született magyar hírességekre gondolunk? Töltsd ki az általunk összeállított kvízt, és megtudhatod, mennyire vagy tájékozott a hazai sztárvilágban.
A kínai hatóságok lezárták a Ningbo-Zhoushan kikötő egyik terminálját, mert az egyik munkásnál koronavírus-fertőzést diagnosztizáltak. Elemzők szerint a lépés hatással lesz az árakra is. Ezen felül a jövőben is számítani kell arra, hogy Kína hasonló lépésről dönt majd.
Rugalmasabbá kellene tenni a jogi kereteket a szakemberek szerint ahhoz, hogy a felsőoktatási képzések gyorsabban tudjanak reagálni a munkaerőpiaci igényekre.
Egy teljesen hétköznapi növény segíthet a repülők üzemanyagának környezettudatosabbá tételében: a mezei tarsókát valószínűleg sokan névről nem ismerik, de régen a gyerekek sokat játszottak vele.
Lionel Messi megérkezett Párizsba, ahol már a Psg csapatát erősíti ősi ellenfele, az egykori Real Madrid sztár, Sergio Ramos. Mindig tisztelte egymást a két labdarúgó, de azt nem lehet mondani róluk, hogy a másik tenyeréből esznek.
Április 30-án Orbán Viktor miniszterelnök a szokásos péntek reggeli rádióinterjúban jelentette be, hogy elérhető a Pfizer-vakcina, ezt követően pedig összeomlott a jelentkezési oldal.
Jó időben az élmények megosztásához, rossz időjárás esetén és a pihenés alatt a szórakozáshoz! Egyre több magyar tartja nélkülözhetetlennek a megfelelő minőségű internetkapcsolatot a nyaralás alatt, derült ki nemrég egy felmérésből.
A Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése szerint nehezen értelmezhető a jogszabályhoz kapcsolódó végrehajtási rendelet, amely a könyvek polcokon való megjelenését szabályozza.
Egy hónappal, szeptember 15-ig meghosszabbították a családokat segítő, okos megoldásokat nyújtó startup vállalkozásoknak meghirdetett Smart Family Nagydíj 2021 verseny pályázati határidejét.
Az Egyesült Államoknak és szövetségeseinek olyan gyorsan kéne visszatérni Afganisztánba, amilyen gyorsan az utóbbi időben kivonultak onnan, különben a kialakult űrt Kína fogja betölteni – véli az egyik meghatározó ausztrál think-tank két elemzője.
Ahogy arról a Blikk is beszámolt, a Ferencváros leigazolta a Crvena Zvezda húszéves szélsőjét, a 20 éves Zeljko Gavricot, akinek az értékét a mértékadó trasfermarkt.com 4,5 millió euróra becsüli. Ezzel a klub piaci értéke is megnőtt, 39,7 millió euróval (14 milliárd forint) messze kimagaslik a mezőnyből, s akár már a Bundesligába is beférne. Gavric
„Ugyan, mitől vagy te jobb, mint én? Mi jogon vívtad ki magadnak, hogy az összes ember veled ír, veled mutat, veled fog kezet? … Én meg? Balsors, akit régen tép…, baleset, balhé! Sosem tettem semmi rosszat, mégis nagyon hátrányos helyzetben érzem magam!” – kel ki magából a bal kéz Bábel Antónia meséjében. Hasonló összetűzés támad Csukás István tört
Uj Péter főszerkesztő számolt be arról egy írásban, hogy elrajtolt a 444.hu előfizetős szolgáltatása. A tervek szerint a tartalmak egy jó része továbbra is ingyen lesz elérhető. A portál kezdetben hirdetésekből tartotta fenn magát, majd négy éve elindították a támogatási programjukat, tavaly pedig a koronavírus-járvány hatásaira reagálva elrajtolt
Hiába virágoztatta fel a zombis műfajt, mostanra csupán árnyéka önmagának az utolsó évadára készülő Walking Dead. Az AMC-s produkció stílusa egyértelműen irányt mutatott olyan alkotásoknak, mint a Brad Pitt főszereplésével készült Z világháború és a Zack Snyder által rendezett A halottak hadserege. A Netflix első koreai sorozata, A királyság titkai
Fokozottan veszélyeztetettek, és könnyen okozhat koraszülést a Covid-fertőzés a kismamáknál. Nagy-britanniai statisztikák szerint egyre több oltatlan várandós nő kerül súlyos tünetekkel kórházba a koronavírus miatt.
Akad olyan fürdő Magyarországon, amelynek mintegy 60 százalékkal kevesebb vendége volt júniusban, mint 2019-ben. Elsősorban a kisebb vidéki fürdők forgalmát érintették negatívan a korlátozások, mivel a főváros környékén, illetve a nagyobb városokban magasabb volt az oltási hajlandóság is, mint a kisebb településeken. A strandolni vágyó oltatlanokna
Majka betegség miatt kényszerült a koncertjei lemondására, sokan azonban egyből az oltást kezdték emlegetni lehetséges okként, amit nem hagyott szó nélkül a rapper.