Még tombol a koronavírus-járvány a világban és az új vírusvariánsok megjelenése miatt az oltási programok ellenére is bizonytalan, hogy mikor utazhatunk úgy szerte a világban, mint a járvány előtt, a légitársaságok ennek megfelelően nem is igazán mernek jóslatokba bocsátkozni. Kivéve az indiai diszkont légitársaság, az IndiGo vezérét, aki könnyen l
Meg kellene nyitni az Európai Uniót a londoni pénzügyi központ számára, hiszen a brit pénzügyi szabályok megfelelnek az EU szabályainak – adott hangot véleményének a TheCityUK lobbicsoport a Reuters szerint.
A magyarországi újautó-értékesítés némi visszaeséssel indult 2021-ben: januárban 12 százalékkal kevesebb új személyautót helyeztek forgalomba, mint a 2020. évi, még járványmentes januárban - ismerteti az MTI-hez eljutatott közleményében a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete (MGE), amely a teljes évre 10 százalékos növekedésben bízik.
Az EU kormányai keményen dolgoznak a helyreállítási terven, és csak később látjuk majd, hogy felmerült-e valamilyen nehézség - mondta Ursula von der Leyen bizottsági elnök, amikor arról kérdezték, hogy elképzelhető-e késés az olasz kormányválság miatt. A vakcinákkal kapcsolatban elmondta, hogy továbbra is az a cél, hogy a lakosság 70%-át beoltsák n
Az előző hetek csökkenése után ismét emelkedik a szennyvízmintákban az új koronavírus örökítőanyagának koncentrációja – számolt be a Nemzeti Népegészségügyi Központ.
Méltatlanná vált a köz szolgálatára a főpolgármester tanácsadója, aki korábban arról beszélt, hogy be kellene tiltani a gyerekek megkeresztelését – mondta Láng Zsolt.
Jim Cramer, a CNBC Mad Money című műsorának házigazdája hétfőn bemutatott egy egész részvénykosarat, valamint több mint egy tucat befektetési témát, amit arra az esetre ajánl, ha a piacokon legközelebb látunk egy visszahúzást.
Meghalt 78, többségében idős, krónikus beteg, és újabb 578 magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést Magyarországon - közölte a koronavirus.gov.hu kedden.
A megkérdezettek közel fele tervez idén felújítást, a legtöbben pedig 1 és 3 millió forint közötti összeget költenének erre – derült ki a felújítási támogatás bejelentése után a K&H ügyfelei körében végzett felmérésből. A válaszadók 6 százaléka bár nem tervezte, de az új támogatásról olvasva valószínűleg mégis belevág valamilyen felújításba a k
A megkérdezettek közel fele tervez idén felújítást, a legtöbben pedig 1 és 3 millió forint közötti összeget költenének erre – derült ki a felújítási támogatás bejelentése után a K&H ügyfelei körében végzett felmérésből. A válaszadók 6 százaléka bár nem tervezte, de az új támogatásról olvasva valószínűleg mégis belevág valamilyen felújításba a k
Az Európai Vegyianyag Ügynökség (ECHA) rendelete nyomán megváltozott a metaldehid hatóanyag európai uniós toxikológiai besorolása. Ennek következtében július 31-től szigorodnak az e hatóanyagot tartalmazó csigaölő készítmények megvásárlásának feltételei, azaz szabadforgalmú felhasználásuk megszűnik.
Finnországban, egy fejlesztési program keretében a korábban katonai erődítményéről híres Vallisaari szigetéből turistalátványosságot alakítanak ki. A fejlesztés során az új elektromos hálózat főelemeiként az ABB Kabledon szabadtéri elosztószekrényeit építik be. A hadsereg a finn fővároshoz tartozó Vallisaari szigetét 2016-ban adta vissza polgári
Ausztriában február 8-tól enyhítenek a koronavírus-járvány nyomán bevezetett szigorításokon - jelentette be Sebastian Kurz osztrák kancellár hétfőn. Szigorítják ugyanakkor a határellenőrzéseket. Szigorú egészségügyi óvintézkedések
Különböző mértékben elektrifikált autók armadájával hintik tele a Földet (Európát mindenképp) a járműgyártók. A hibrid és elektromos autók jelentős része SUV. Ilyen környezetben bárdolatlannak, szinte vadnyugatinak tűnhet a kizárólag benzinmotorral szerelt amerikai újdonság: a Cadillac CT5-V Blackwing egy hagyományos felépítésű, 6,2-literes V8-as á
Nem lehet megvásárolni a boldogságot? Látszólag igenis lehetséges. Legalábbis egy új tanulmány ezt mutatja : a több pénz boldogabbá tesz, függetlenül attól, hogy milyen gazdag vagy már.
Négy százalékkal emelkedik februártól a minimálbér, illetve a garantált bérminimum. Ennek következtében számos juttatás és szociális ellátás összege is emelkedik, többek között a gyedé vagy a táppénzé. A béreket terhelő adók közül a szociális hozzájárulás mértéke júliustól 2 százalékkal csökkenhet – derül ki Dr. Bákonyi László adójogi szakértő elem
Itthon kezdődik az NB I 19. fordulója. Az Olasz Kupa elődöntőjében az Inter a Juvéval játszik, a Premier League-ben pályára lép az Arsenal és a Manchester United is. Magyar részvétellel folytatódnak a tenisztornák.
Guller Zoltán annak kapcsán, hogy február 1-jén indult a hagyományos turisztikai évad, elmondta, mit gondol a tiltakozók helyzetéről, illetve hogy mi a fő vezérelv, amely irányt mutat az ágazatnak az elkövetkező időkre.
A Bitcoin csúcs elérését követően sokaknak képződött árfolyamnyeresége. Az első örömteli pillanatok után azonban előjön, hogy kell-e adóznom a megszerzett jövedelem után. A válasz igen, de sajnos mégsem ennyire egyszerű. Ez olyan, mint amikor elképzeljük, hogyan kell kajakozni. Még sosem…
Csaknem 370 milliós beruházással megújult Szolnokon a Széchenyi városrész központjában található orvosi rendelő épülete - közölte a Szolnoki Városfejlesztő Nonprofit Zrt. az MTI-vel.
Az összes ítész Arany Medve-díjas rendező. A 71. Berlinale nemzetközi zsűrijében idén az elmúlt évek Arany Medvét nyert rendezői bíráskodnak, ebből adódóan a bizottság tagjai közt szerepel Enyedi Ildikó is, aki 2017-ben vette át a fődíjat a Testről és lélekről című filmjéért, amelyet később Oscar-díjra is jelöltek– írja a film.hu A
Mivel vasárnap az ígért 18 ezer adag vakcina helyett kevesebb, mint 11 ezer adag érkezett a Modernától, így át kell dolgozni a legidősebbek körében az oltási tervet és ennek részleteit az operatív törzs ma 11:15-kor kezdődő ülésén ismertetik. Az eseményről a szokásoknak megfelelően hírfolyamunkban számolunk be.
Amilyen gyorsan beütött a válság, az átoltás után szinte ugyanolyan gyorsan, legfeljebb kétszer annyi idő után lendületet lehet venni - mondta Parragh László. A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke szerint ha a koronavírus-vakcinával
A Reuters jelentése szerint már kora délelőtt legalább húsz embert vittek el a Navalnij ügyét tárgyaló moszkvai bíróság mellől. Az ellenzéki vezetőt akár 3,5 év börtönre is ítélhetik.