Spanyolország korlátozza a beutazást Brazíliából és Dél-Afrikából a koronavírus új variánsainak megjelenése miatt - jelentette be a spanyol kormányszóvivő kedden Madridban.
Tóth Edina fideszes EP-képviselő felszólalásában azt mondta, hogy bár rendkívül sok pénzt fektetett be az Európai Unió, de vakcinabeszerzés egyelőre kudarcot vallott.
Belgiumban egyelőre nem oltják be a 65 év feletti lakosokat az Oxfordi Egyetem és az AstraZeneca gyógyszergyár által kifejlesztett koronavírus elleni vakcinával - írta a BrusselsTimes belgiumi hírportál kedden.
Az adózásban bevezetett digitális fejlesztések eredményeként jelentősen nőtt az adófizetési hajlandóság, és kiemelkedő mértékben fehéredett a magyar gazdaság - világítanak rá legfrissebb kutatásukban az Állami Számvevőszék (ÁSZ) elemzői.
Koronavírusban elhunyt Sir Tom Moore, brit veterán, aki azzal vált ismertté világszerte, hogy századik születésnapja előtt százszor körbe sétálta saját kertjét, hogy így gyűjtsön pénzt a brit állami egészségügyi szolgálat (NHS) számára. Akciója akkora sikert aratott, hogy végül csaknem 33 millió fontot sikerült összegyűjteni, amelyet az új koronaví
A szuperhősös univerzum nagy következő kalandjának borítóin híres metálbandák fognak pózolni. A DC Comics bejelentett egy új képregényszériát Dark Nights: Death Metal – Band Edition címmel, ami a legutóbbi event széria cselekményét folytatja majd. Ebben A Batman Amelyik Nevet annyira összekuszált a valóságunkat a Sötét Multiverzummal, hogy
A vérhólyag a bőrt ért erős dörzsölés vagy nyomás hatására jön létre, amikor a hám alatti rétegben, az irhában található kis erek megnyílnak és a trauma hatására létrejövő hólyagot vérrel töltik meg.
Észak-Korea bővítette rakétadandárjait, és korszerűsített felszereléssel látta el a különleges erőket, amelyek stratégiai célpontok, köztük a dél-koreai elnöki hivatal elleni támadásokat gyakoroltak - közölte kedden a dél-koreai védelmi minisztérium.
Az új típusú koronavírus (SARS-CoV-2) elleni valamennyi oltóanyagokat szívesen látják az Európai Unióban (EU), de oltani csak olyan vakcinával lehet, amelyről a fejlesztők benyújtják a szükséges adatokat az Európai Gyógyszerügynökséghez (EMA) - mondta Angela Merkel német kancellár kedden egy televíziós interjúban.
Több mint egymilliárd forintos beruházással épült fel az az új egészsgügyi ellátó központ Szombathelyen, amely február elsejétől kezdte meg működését a Markusovszky Kórházzal szemben - tájékoztatta az MTI-t a szombathelyi önkormányzat kommunikációs vezetője kedden.
Legalább három hónappal meghosszabbíthatják Németországban a koronavírus-járvány elleni védekezésre a szövetségi kormánynak adott különleges törvényhozási felhatalmazást - írta a Handeleblatt című német üzleti lap kedden egy még nem nyilvános jogszabálytervezetre hivatkozva.