2021. november 16. kedd

nov. 16
14:00
Időszerű az export, de sokan nem tudják, hol induljanak el (Portfolio)
A kételyek eloszlatása, a felmerülő kérdések megválaszolása és a legfontosabb kezdő lépések azonosítása a célja annak az online konferenciának, amelyen a hazai piacon már sikeres, ezért exportban gondolkodó kis- és középvállalkozások tehetik fel kérdéseiket a szakmai előadóknak.
nov. 16
14:00
Regény született a 2010-es haiti földrengésről (Könyves Magazin)
A 2010-es haiti földrengés eseményeit dolgozza fel Myriam J. A. Chancy What Storm, What Thunder című regényében, amelyben a szerző a katasztrófa túlélőit szólaltatta meg - írta a Cbc.
nov. 16
14:00
A környezetvédelem az új vallás (Demokrata)
Michael Shellenberger bestsellerének magyar fordítását mutatták be az MCC-ben.
nov. 16
14:03
2,3 milliárd egy dokumentumfilmre és a hozzá kapcsolódó rendezvényekre az Orbán Ráhel-féle Magyar Turizmus Ügynökségnek (Menedzsment Fórum)
Hadházy Ákos most a Miniszterelnöki Kabinetiroda szerződéseinek listáját böngészte át. A legkirívóbb tétel a Magyar Turizmus Ügynökségé, de más érdekes tételekre is repkedtek a tíz- és százmilliók.
nov. 16
14:06
Bányai Gábor mindent elmondott a koronavírus elleni harcáról: „A tudomány mai állása szerint meg kellett volna halnom” (Blikk)
Vakcinainfó néven jelent meg kedden egy kiadvány a kormány támogatásával, melyben Bányai Gábor mesélt arról, amikor a koronavírus harmadik hullámának elején elkapta a koronavírust, mely annyira legyűrte őt, hogy a klinikai halálból kellett őt visszahozni. Az egész kálváriájáról beszámolt az interjúban.
nov. 16
14:06
Már itthon is kapható az új, MQB alapú Multivan, íme a részletek (Autónavigátor)
Az új Multivan modellt az elsőtől az utolsó milliméterig újraalkotta a Volkswagen, ezzel egy új korszak vette kezdetét a gyártó
nov. 16
14:06
Döntő kérdés költözéskor, hogy milyen a net (FinTechRadar)
A digitalizáció mellékhatásai váratlan helyeken is megjelenhetnek. A briteknél már a top 5 kritérium között van, hogy milyen az internet és a térerő az új lakásban.
nov. 16
14:06
Karácsony Gergely rendkívüli sajtótájékoztatón jelentette be: Büntetőfeljelentést tesznek a hangfelvételek miatt (Nyugati Fény)
A Fidesz aljas hadjáratának tartja az elmúlt hetek támadásait.
nov. 16
14:12
Egyértelmű siker: már 1500 milliárd felett jár a babaváró állomány (ProfitLine)
Átlépte az 1500 milliárd forintot a bankok által folyósított babaváró hitelek állománya. Az egyik legsikeresebb családpolitikai eszköz iránti kereslet negyedévente 140-150 milliárd forint között stabilizálódott. Nem meglepő, hogy a bankok komoly akció versenybe kezdtek az új ügyfelekért.
nov. 16
14:12
Fontos mondat jelent meg a mai magyar koronavírus-tájékoztatóban (Portfolio)
Minden hétköznap reggel közli a magyar friss koronavírus-adatokat a koronavirus.gov.hu portál, ma azonban megjelent egy olyan mondat is a szokásos közleményben, ami eddig nem volt ott.
nov. 16
14:12
Egy csúnya válás miatt több százmillió dolláros műkincseket árvereztek el (SzMo)
A ritka kincsekre egy New York-i árverésen lehetett lecsapni, ha valakinek volt felesleg pár száz millió dollárja.
nov. 16
14:12
Justin Bieber Budapesten koncertezik tavasszal (MMonline)
Justin Bieber a Justice World Tour keretein belül 2023. március 11-én este 8:00 órakor a Papp László Budapest Sportarénában is fellép. 2022 május-2023 március között Justin Bieber öt kontinensen turnézik, több mint 20 országba utazik, és több mint 90 fesztiválon lép fel. Hamarosan a további dátumokat is közzé teszik, Ázsiában és a Közel-Keleten. Az
nov. 16
14:12
Szijjártó Péter: újabb űrkutatási megállapodást kötött a kormány (Demokrata)
A magyar kormány újabb stratégiai megállapodást kötött az űrkutatási együttműködésről.
nov. 16
14:12
Nagyon sok álhírrel lehet találkozni az interneten (Növekedés)
A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) kutatása alapján 2019-ben és 2020-ban is a legalább 16 éves internetezők mintegy fele találkozott tényként közölt, de félrevezető tartalmakkal, jellemzően a közösségi oldalakon.
nov. 16
14:12
Bővíti sportmodelleinek kínálatát a Lexus (Autószektor)
Jövőre ünnepli tizenötödik születésnapját a Lexus F sportmárka. A prémium autógyártó legsportosabb gyártmányai másfél évtized alatt felnőttek patinás európai versenytársaikhoz, egyedi karakterükkel – amelyben kulcsszerepet játszik a turbókorszakban teljesen egyedülálló, nagy lökettérfogatú, nyolchengeres szívómotor – hiteles alternatívát jelentenek
nov. 16
14:14
Megjött az MNB várva várt kamatdöntése! (Portfolio)
A vártnak megfelelően 30 bázisponttal 2,1%-ra emelte az alapkamatot kedden az MNB Monetáris Tanácsa. A döntést a szokásosnál is nagyobb figyelem övezte, a piac is erősen megosztott volt azzal kapcsolatban, mire számítson előzetesen.
nov. 16
14:15
Meglépték Matolcsy Györgyék, amit vártak tőlük (Menedzsment Fórum)
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) monetáris tanácsa 30 bázisponttal, 2,1 százalékra emelte a jegybanki alapkamatot. Az indoklást Virág Barnabás MNB-alelnök 15 órakor ismerteti.
nov. 16
14:18
Matolcsy Györgyék engedtek a piac akaratának (Privátbankár)
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) monetáris tanácsa 30 bázisponttal, 2,1 százalékra emelte a jegybanki alapkamatot. Az indoklást Virág Barnabás MNB-alelnök 15 órakor ismerteti.
nov. 16
14:18
Itt az MNB döntése: újra kamatot emelt a jegybank (Pénzcentrum)
30 bázisponttal 2,1%-ra emelte az alapkamatot kedden az MNB Monetáris Tanácsa.
nov. 16
14:18
A zsarolóvírusos támadások többsége szoftverszolgáltatásként zajlik (Bitport)
Annyira rákaptak a kiberbűnözők a jövedelmezőnek mutatkozó támadási formára, hogy valósággal pezseg az ilyen eszközök "kölcsönzési" piaca.
nov. 16
14:18
Gyorsított az MNB, 2,1 százalék az alapkamat! (Növekedés)
A növekvő inflációs kockázatokra válaszul az MNB dinamikusabbá tette a kamatemelési ciklust és 0,3 százalékponttal 2,1 százalékra emelte az alapkamatot. A lépés megfelel a piaci konszenzusnak. Az inflációs várakozások megugrásának tükrében további szigorítások jöhetnek az elkövetkezendő hónapokban. Hamarosan újabb részletere derül fény. 15:00 után
nov. 16
14:18
Gáz van a kiskunhalasi járványkórházzal: A DK válaszokat követel Káslertől (Nyugati Fény)
Kiskunhalas a kormány tragikus járványkezelésének újabb bizonyítéka.
nov. 16
14:18
Két teherautóval is ütközött egy autó az M80-ason, hárman megsérültek (Autószektor)
Seffer Lilla közölte: a sérülteket a mentők kórházba vitték, az autóúton a helyszínelés és a műszaki mentés már befejeződött, a teljes lezárás után a forgalom ismét zavartalan. Az MTI helyszíni forrásból úgy értesült, hogy a Szombathely felé haladó személyautó megcsúszott, áttért a szemközti oldalra, ahol előbb érintőlegesen egy sódert szállító kam
nov. 16
14:24
Rágalmazásért feljelentést tesznek Karácsony Gergelyék (Privátbankár)
A városvezetés lejáratását célzó, rágalmakat tartalmazó hangfelvételek ügyében tesznek feljelentést.
nov. 16
14:24
Őszintén vallott a népszerű magyar influenszer: „Nem jött azonnal az anyaság érzése” (Femcafe)
Tapasztó Orsi nyíltan beszél arról, hogy ő egy örökbefogadott kisfiú anyukája. Bár a kisfiával könnyen, problémamentesen indult a kapcsolata, mégis hónapok kellettek ahhoz, hogy igazán anyukának érezze magát.
nov. 16
14:24
Ilyen volt a Fidesz-kongresszus: olajozott, megrendezett, dögunalmas – de aztán jött Kovács Péter (SzMo)
Felderengett az MSZMP-kongresszusok hangulata. Vasárnap csodálatos módon megfiatalodtam. Nem kellett más hozzá, csak a HírTv, és persze a fiatal demokraták. Vélemény.
nov. 16
14:24
Komoly szigorítás várható, ha az Országgyűlés megszavazza az új törvényt (Promotions)
Áttörés jöhet az állatvédelemben: az Országgyűlés előtt az új Állatvédelmi törvény.
nov. 16
14:24
A kormány megakadályozza, hogy Magyarország bevándorlóország legyen (Demokrata)
Amíg nemzeti kormány van Magyarországon, érvényesíteni fogja a magyar emberek akaratát – közölte Kovács Zoltán.
nov. 16
14:30
Újabb űripari megállapodást ütött nyélbe a kormány (Piac és Profit)
A magyar kormány újabb stratégiai megállapodást kötött az űrkutatási együttműködésről, ezúttal a világ egyik vezető űripari vállalatának számító, francia-olasz Thales Alenia Space-szel - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden a franciaországi Cannes-ban.
nov. 16
14:30
Raktárakkal bővíti magyar gyárát a Hankook (autopro)
Csaknem 12 milliárd forintból épít új raktárakat a Hankook Tire Rácalmáson.
nov. 16
14:30
Egyre biztosabb, hogy Selena Gomez és Chris Evans egy párt alkotnak (Joy)
Közös képeket akarunk. Most!
nov. 16
14:36
Jubileum a Vígszínházban: ezredik előadásához érkezik A padlás (Femcafe)
A padlás a Vígszínházban már megélt egy ezredfordulót, 33 évet, több mint egymillió nézőt, eljutott a világ távoli tájaira is a 999. stream-ünnepen, november 20-án pedig végre eljön az 1000. előadás ideje is.
nov. 16
14:36
Már ingatlant is egyre inkább online vásárolnánk (MMonline)
Koronavírus és borúlátó előrejelzések ide vagy oda, a hazai ingatlanpiac továbbra sem veszít lendületéből: 2021 második negyedévében az összevont lakáspiaci árindex 195,5% volt, míg a harmadik negyedévben meghaladta a 7000-et a kiadott építési engedélyek és bejelentések száma. Az értékesítés egyelőre tartja a tempót a száguldó piaccal, de mind vásá
nov. 16
14:36
Jár a pénzjutalom, de nem költhetik ám akármire (Demokrata)
Nem költhetik el szabadon akármire a koronavírus elleni védőoltás felvételéért az államtól kapott pénzt az ukránok.
nov. 16
14:36
Szabó Tímea 100 kőkemény kérdést dörgölt Orbánék orra alá (Nyugati Fény)
Komoly lista.
nov. 16
14:42
Öt szakma, amely 2022-ben is biztos megélhetést kínál (ProfitLine)
Mindig vannak felkapott, divatos szakmák, és mindig vannak olyanok, amelyek méltatlanul alulértékeltek. Talán nem is gondolnánk, mely szakképesítésekkel kereshetünk ma jól úgy, hogy a betöltendő pozíciókért ráadásul nem állnak sorba a jelentkezők.
nov. 16
14:42
Folytatódhat jövőre a tőzsdei emelkedés a Goldman Sachs szerint (Portfolio)
A befektetési környezet 2022-ben valószínűleg sokkal másabb lesz, mint 2021-ben, de a Goldman Sachs szerint a miliő még mindig termékeny táptalajt nyújthat az 500 legnagyobb, amerikai tőzsdéken jegyzett cégeket tömörítő S&P 500 további emelkedéséhez.
nov. 16
14:42
Tovább nőtt az alapkamat, retteghetnek a magyarok: mi lesz így a hiteleikkel, befektetéseikkel? (Pénzcentrum)
Zsinórban hatodik alkalommal emelt a jegybanki alapkamaton a Monetáris Tanács. A Pénzcentrum annak járt utána, mi lesz így a hiteleinkkel és a befektetéseinkkel?
nov. 16
14:42
Mészáros exfelesége eladta a tévécsatornáit – a vevő a Pesti TV tulajdonosa (SzMo)
A csatornák ismét visszakerültek Mészáros Lőrinc bizalmi körének kezébe.
nov. 16
14:42
II. Erzsébet unalmas karácsonyi menühöz ragaszkodik volt szakácsa szerint (Hamu és Gyémánt)
Azt gondolnánk, hogy karácsonykor a brit királyi család asztalán a kaviártól a libamájig minden megtalálható, ám a palota volt séfje szerint a karácsonyi menü hagyományosabb nem is lehetne.
nov. 16
14:42
A teknősfajok több mint 50 százaléka veszélyeztetett (Magyar Mezőgazdaság)
A teknősfajok több mint 50 százaléka veszélyeztetett - derül ki a világ teknőseiről készült atlasz legújabb kiadásából.
nov. 16
14:44
Ez simán eldönti a használtautó-vásárlást: ha ezt mondja az eladó, meg ne vedd a kocsit! (Pénzcentrum)
Magyarországon továbbra is jelentős hányadot tesznek ki a használt gépjárművek, amelyek átlagéletkora ugyanakkor évről évre egyre nő, és ebből fakadóan a problémáik is gyarapodtak. Ha valaki használt autó vásárlására adja a fejét, jó, ha megfelelő körültekintéssel jár el. Jó tanácsok a fogyasztóknak!
nov. 16
14:48
Rusvai Miklós: „A magam részéről támogatom ezt az oltásellenes tévhitet” (Blikk)
- Meglepő kijelentést tett Rusvai Miklós. A virológus eddig még sosem támogatta az oltáselleneseket, most viszont úgy döntött, feláldozza magát a tévhitek oltárán és egy új őrület mellé áll.
nov. 16
14:48
Romániában minden iskolás diákot letesztelnek koronavírusra (Blikk)
Valamennyi tanulót tesztelni fognak, függetlenül attól, hogy megkapta-e a koronavírus elleni oltást vagy sem.
nov. 16
14:48
Örményország segítséget kért Oroszországtól az azeriek ellen (444.hu)
Felélénkült a konfliktus.
nov. 16
14:48
Megviselheti-e a MOL-t a 480 forintos benzinár?! (Növekedés)
Az üzemanyagok árainak a korlátozása negatívan érintheti a kúthálózatok üzemeltetőit. A bejelentés hatására a MOL részvényei is jelentősen estek. Áttekintettük a MOL portfólióját. A vállalat számos szektorban tevékenykedik az üzemanyagok kiskereskedelmi értékesítése mellett, ami jól jöhet számukra ebben a helyzetben.
nov. 16
14:48
Megújult John Deere 6R: legyen okos, tegyen többet! (GépMax)
A 14 modellből álló John Deere 6R új generációs traktorszéria 4 vadonatúj modellel és számtalan újdonsággal érkezett meg.
nov. 16
14:54
Áruházi pult alól árulták a hamisítványokat (Adózóna)
Több mint hárommillió forintot érő hamis ruházati termékeket foglaltak le egy pécsi áruházban a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársai.
nov. 16
14:54
Hamarosan megszólal Virág Barnabás a mai kamatdöntés hátteréről (Portfolio)
Három órakor háttérbeszélgetést tart Virág Barnabás az MNB alelnöke azt követően, hogy a jegybank 30 bázisponttal 2,1%-ra emelte az alapkamatot. A lépés megfelelt az előzetes várakozásoknak, azonban a jegybanki kommunikáció hangvétele okozhat kilengéseket a piacon.
nov. 16
14:54
Gyász: elhunyt a Dr. Csont sztárja - Csupán 41 éves volt (Femcafe)
A 41 éves amerikai színész számos ismert alkotásban tűnt fel: rajongók milliói gyászolják most.

Keresés