Monaco – Egy klinikán kezelik Charléne, monacói hercegnét. II. Albert monacói uralkodó felesége alig másfél héttel azután vonult be egy egészségügyi intézménybe, hogy fél év után hazatért szülőhazájából, Dél-Afrikából.
Egy páncélozott pénzszállító autó ajtaja elpattant, ez okozta a nem mindennapi pénzesőt az autópályán. Az emberek majd megőrültek a bankjegy eső hatására.
Adventi gyertyagyújtás, vásár, művészeti és kulturális programok, kiállítások és újévi koncert is várja az érdeklődőket november 28. és január 10. között Szentendrén.
A horoszkóp nem csak a személyiségjegyeket és viselkedést hordozza magában, hanem a betegségre való hajlamot is megmutatja minden egyes csillagjegynél. Az uralkodó bolygók is egyenként más és más szervre vagy szervrendszerre vannak hatással, melyeknek tanulmányozásával régóta foglalkoznak az asztrológusok.
Éjszaka ismét terjeszkedik a köd, illetve a rétegfelhőzet, eközben pedig szép lassan a magasabb szinteken is megnövekszik a felhőzet, így hétfőn felhős, párás időben lesz részünk. Egyes részeken tartósan rosszak maradhatnak a látási viszonyok.
A tram-train - amelyet április elejéig minden utas ingyen használhat majd - november 29-étől óránként közlekedik Hódmezővásárhelyről Szegedre 3.31 és 23.31 között, illetve Szegedről Hódmezővásárhelyre 4.38 és 23.38 között, a december 31-éig tartó próbaüzemben. Figyelmeztettek, hogy a telephelyre tartó éjszakai féljárat is bekerült a menetrendbe, am
Beindult az úthenger? Toto Wolff szerint a brazíliai büntetés olyan állapotba hozta Lewis Hamiltont, hogy nehéz lesz megállítani. főleg úgy, hogy az év legjobb Mercedesében ül.
A világon 257 158 204 ember fertőződött meg eddig a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma 5 146 154 – a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem közép-európai idő szerint vasárnap reggeli adatai alapján.
Feloldanák Romániában a koronavírus-járvány megfékezése érdekében korábban elrendelt korlátozások egy részét a védettséggel rendelkezők számára, miután a negyedik hullám októberi tetőzése óta jelentősen visszaesett a napi esetszám, és a kórházakra nehezedő nyomás is enyhült.
Mosóczi László elmondta, hogy az ITM folyamatosan javítja a kerékpáros infrastruktúra feltételeit a településeken belül és azok között is, országszerte mintegy 850 kilométernyi kerékpárút kivitelezését és előkészítését támogatják 50 milliárd forinttal. A Modern városok program részeként, a tárca támogatásával épült meg a Győrt Pannonhalmával összek
A Dancing With the Stars győztesei nagyon közeli kapcsolatba kerültek a műsor alatt, és Andrei elárulta, egy számára fontos személy is élőben nézte őket.
A Red Bull versenyzője, Max Verstappen a 2. helyen ért célba a vasárnapi Katari Nagydíjon, a rajtot megelőzően azonban büntetést kapott, így csak a 7. pozícióból kezdhette meg a futamot.
Szakács Szilvi előadása után könnyekben tört ki Köllő Babett a Sztárban sztár leszek! műsorában. Ezek után már a versenyző sem tudta visszatartani a könnyeit.
A címvédő Internazionale saját közönsége előtt 3-2-re legyőzte a listavezető, eddig veretlen Napolit az olasz labdarúgó-bajnokság 13. fordulójának vasárnapi rangadóján.
Egy utas az atlantai repülőtéren, az Egyesült Államokban vizsgálat közben belenyúlt a táskájába, megmarkolta a nála lévő lőfegyvert, ami elsült. A reptéren ideiglenesen leállították a járatok indítását – közölték a hatóságok. A vétkes utas azonnal kirohant az ellenőrzőpontról, és elmenekült a repülőtér egyik kijáratán.
Fokozatosan hidegebb lesz a következő napokban, a hét közepén néhol mínusz 9 fok is lehet és nappal sem éri el az 5 fokot a csúcshőmérséklet. Többször várható köd, akár ónos szitálás.
A Brazil Nagydíjon is használt „csípős motort” építi majd be Lewis Hamilton versenyautójába a két hét múlva esedékes Szaúd-Arábiai Nagydíjon a Mercedes Forma-1-es csapata.
A Bajnokok Ligájában már háromszor is eredményes volt, a francia bajnokságban azonban csak szombat este tudta megszerezni első gólját Lionel Messi a Paris Saint-Germain labdarúgójaként.
A címvédő és hétszeres világbajnok Lewis Hamilton, a Mercedes brit versenyzője nyerte vasárnap az első Forma-1-es Katari Nagydíjat, ezzel nyolc pontra csökkentette hátrányát a vb-pontversenyben.
A Ford azt tervezi, hogy két éven belül megduplázza az elektromos járművek éves gyártási kapacitását, és így a Tesla mögött a második legnagyobb amerikai villanyautó-gyártó lesz. A kitűzött célt Jim Farley vezérigazgató jelentette be Twitter-fiókjában. "Azt tervezzük, hogy 2023 végéig évente 600 000 elektromos járművet állítunk elő világszerte, ami
Jobbára a gumikezelésről szólt Carlos Sainz vasárnapi versenye Katarban – a spanyol pilóta egy szolid 7. helyet szállított a csapatnak, de úgy érzi, elégedettek lehetnek.
A Sztárban sztár leszek! színpadán egy igazán váratlan pillanattal kezdődött Rácz Gergő és Szakács Szilvi produkciója. Az énekesnő pofonvágta duettpartnerét.
Két nem szokványos ellenfele is legyőzte a Ferrarit Katarban, a fő riválisnál viszont ismét több pontot gyűjtöttek, és ezzel karnyújtásnyira vannak a vágyott bajnoki dobogótól.
Az olimpiai bajnok Alexander Zverev 7:6, 4:6, 6:3-ra legyőzte a világelső Novak Djokovicot a férfi teniszezők év végi világbajnokságán. Ezzel bejutott a vasárnapi fináléba.
Zenei dallamok az autókürtök helyett? A bizarr ötlet Nitin Gadkari indiai közlekedési minisztertől származik, aki tenni akar valamit az ország nagyvárosait jellemző kaotikus és rendkívül zajos forgalom megregulázásáért. Javaslata a Times of India című napilap hasábjain látott napvilágot. Egy interjúban feltette a kérdést: „Az autódudák helyett nem
A világsztárnak egy lány édestestvére van csupán, azonban szülei válása után több féltestvére is született. Az internetet felrobbantotta most kisöccsével.
Szabics Imre szerint nem kétség, hogy a Fradi a legjobb csapat az NB I-ben, de úgy érzi, azért lejtett a hazai pálya a rangadón, míg Peter Stöger amondó, öt-hatgólos ferencvárosi győzelem is benne volt a vasárnap meccsben.
A 36 éves Hamiltonnak ez az idei hetedik és pályafutása 102. futamgyőzelme. A címvédő mögött nagy riválisa, az összetettben élen álló holland Max Verstappen (Red Bull) zárt másodikként, míg a dobogó alsó fokára a kétszeres világbajnok Fernando Alonso, az Alpine spanyol versenyzője állhatott fel. A rajtnál Hamilton nem hibázott, gond nélkül megtarto
Lewis Hamilton teljesen zavartalan versenyzéssel aratott tükörsima rajt-cél győzelmet a Forma–1 történetének első Katari Nagydíján, Max Verstappen viszont az öt rajthelyes büntetése ellenére is jól mentette a menthetőt, a második helyével nyolc pontot megtartott az előnyéből a világbajnoki pontversenyben. Fernando Alonso a 2014-es Magyar Nagydíj ut
Stílusosan fejezte be az utolsó tejes szezonját a Toyota pilótája, ugyanis 7,3 másodperces előnnyel megnyerte a Monza-ralit, a 2021-es Rali Világbajnokság utolsó versenyét. Ogier arra is büszke lehet, hogy kilenc szezonjából nyolcat nyerte meg, egyedül Ott Tanak tudta elcsenni előle a bajnoki címet 2019-ben. Ez volt a 200. győzelem a világbajnokság