A Világélelmezési Program vezetője szerint a Tesla-vezér vagyonának töredéke is megoldhatja az éhínséget a világban, a multimilliárdos azonban bizonyítékot akar látni erre.
A győztes pályamunkát beadó gyógyszerész és a legtöbb szavazatott kapott győztes patika, egy kortárs műalkotást is magáénak tudhat, mely méltóképpen jelzi az elért eredményt a patikalátogatók számára.
A hazugságvizsgálóra kötött színésznő a 20 perc őszintén című műsorban azt mondta, már nem akarja a régi életét. Arra sem emlékszik, mikor fotózták utoljára.
Tudományos kutatások bizonyították, hogy a szaglás képességének visszanyerését elősegíthetjük ismerős illatok rendszeres megszagolásával is. Erre csapott le egy sörfőzde.
Leöntöd magad kávéval, összeveszel egy kollégáddal, az eső is esik és egyszerre teljesen szörnyű napod lesz. Ennek a cikknek a célja, hogy segítsen a reménytelenségből a siker és boldogság útjára visszatalálni.
A brit celeb először beszél a Mirrorban megrázó neveltetéséről, kilenc éves korától elszenvedett bántalmazásáról, az anorexiával és az alkohollal folytatott küzdelméről - mielőtt megtalálta a boldogságot.
A Brass Against nevű zenekar egy fesztiválon lépett fel, amikor az énekesnőjük, Sophia Urista letolta a nadrágját, majd rávizelt egy, a színpadon fekvő rajongó arcára.
A világ kibocsátásának 90%-át adó országok elkötelezettek a nettó zéró kibocsátás mellett az évszázad közepéig. Mindez nagyon fontos üzenet az üzleti világnak, a befektetőknek is a klimatológus szerint.
Hiába próbált meg mindent a videós, az AirPods az emésztőrendszerében végezte. Még bekapcsolta az AirPods Lokátort, és halkan hallotta is a hangot a gyomrából.
Elindult az Auchan karácsonyi jótékonysági akciója: ismét ellepték az áruházakat az aranyos plüss hódok, megvásárlásukkal támogathatjuk a Tűzoltó utcai Gyermekklinikát.