2021. november 14. vasárnap

nov. 14
0:09
Elérte a 80 százalékot a két oltási dózissal beoltottak aránya Nagy-Britanniában (Infostart)
A szombaton közölt legfrissebb adatok szerint elérte a 80 százalékot a 12 évnél idősebb brit lakosságon belül azoknak az aránya, akiknek a koronavírus elleni oltás két adagját beadták. Több mint 20 százalék a harmadik, hatáserősítő vakcinadózist is megkapta. Az eddig beadott első, második és harmadik oltási adagok együttes száma meghaladta a 108 mi
nov. 14
0:09
Bottas nyert Verstappen előtt, Hamilton remekelt a sprintfutamon (F1világ)
A Mercedes versenyzője, Valtteri Bottas nyerte a Forma-1-es Brazil Nagydíj szombati sprintkvalifikációját. A finn pilóta mögött Max Verstappen és Carlos Sainz ért célba, míg az utolsó helyről rajtoló Lewis Hamilton remek felzárkózást követően az 5. pozícióban ért célba.
nov. 14
0:12
Elütött egy tehenet az ipolytarnóci vonat: a motorvonat úgy tönkrement a szarvasmarhától, hogy tovább sem tud menni (Blikk)
Elgázolt egy szarvasmarhát Szécsény és Nógrádszakál között a Balassagyarmatról Ipolytarnócra tartó motorvonat - közölte a Mávinform szombat este.
nov. 14
0:12
Újabb tanuló halálát követelte az iskolai zaklatás (Blikk)
A világ minden tájáról érkeznek egyre súlyosabb esetek az iskolai zaklatás témakörében. A magyarországi, nemrégiben történt haláleset után most a nemzetközi sajtó számolt be végzetes incidensről.
nov. 14
0:12
Szakértők a durvuló magyar járványról: nagyon erős intézkedésekre van szükség – Kellhet negyedik, ötödik, hatodik oltás is? (Blikk)
A korábbi országos tisztifőorvos szerint a kormány elkésett a korlátozó intézkedésekkel, a virológus pedig azt mondta, hogy még a három oltás sem jelent teljes védelmet a megfertőződés ellen, de az oltottak sokkal enyhébb tüneteket produkálhatnak betegen.
nov. 14
0:12
Bottas nyerte a sprintfutamot, övé az első rajtkocka (Infostart)
Valtteri Bottas, a Mercedes finn pilótája nyerte a sprintfutamot a Forma-1-es Brazil Nagydíj szombati napján, így a vasárnapi versenyt ő kezdheti majd meg az első rajtkockából.
nov. 14
0:12
Szambó - Olyan pörgőrúgással semmisítette meg ellenfelét az orosz, hogy el kell gondolkodni a Chuck Norris viccek megváltoztatásán (Blikk)
A szambó nem a világ legismertebb küzdősportja, de ez a videó változtathat rajta. Az orosz Sheikh-Mansur Khabibulaev egy kegyetlen látványos forgó rúgással KO-zta ellenfelét a világbajnokság 64 kilós súlycsoportjának döntőjében.
nov. 14
0:12
Tapolcán valaki a nép nevében az Elkxrtuk című film vetítését követeli egy kis cetlin a mozi portálüvegén (Blikk)
A Veszprém megyei város egyik fideszes képviselője, Zsigmond Barna Pál tett erről közzé egy képet a közösségi oldalán.
nov. 14
0:12
Gyomorforgató dolog történt a rockkoncerten: az énekesnő a színpadra hívott egy nézőt, majd levizelte (Blikk)
Azt nem tudni, hogy a levizelt férfi beavatott ember volt-e vagy csak egy egyszerű, kissé perverz fickó.
nov. 14
0:12
Csabai kolbászt hív vissza a SPAR (Adózóna)
Mikrobiológiai problémákra hivatkozva visszahívja a SPAR Magyarország Kereskedelmi Kft. sajátmárkás csabai snack kolbászát – olvasható az áruházlánc honlapján.
nov. 14
0:12
Eredményes volt az újraiparosítás (ProfitLine)
A hazai ipari kapacitás és az ipari export a rendszerváltást követő években jelentős mértékben csökkent. A 2010. évi kormányváltást követően nagyobb hangsúlyt kapott Magyarország újraiparosításának célkitűzése. Ez az ipar nemzetgazdasági súlyának növelését, az exportképesség visszanyerését jelentette. Ez a törekvés sikeres volt: 2010-2019 között az
nov. 14
0:12
Bottas nyerte a sprintet, Hamilton az ötödik helyig zárkózott (m4sport.hu)
Másodikként Verstappent futott be, harmadikként pedig Sainz.
nov. 14
0:12
Beyoncé új dalát neked is hallanod kell (Glamour)
Már régóta várat magára Beyoncé új dala a "Be Alive", aminek egy részletét a Richard király előzeteséből hallhattuk. Most pedig itt van, és az egyik új kedvencünk lett.
nov. 14
0:12
Glasgow-i klímacsúcs – Nem fejeződött be határidőre az értekezlet (Tiszta Jövő)
Több órával a péntek esti határidő után sem született még meg a végleges megállapodás az ENSZ Éghajlat-változási Keretegyezményének Glasgowban zajló 26. ülésén (COP26).
nov. 14
0:12
Három a magyar igazság és egy a ráadás: Orbán posztolt a magyar gazdaság újraindításáról (BorsOnline)
A miniszterelnök friss Facebook-bejegyzése rövid, ám rendkívül sokatmondó.
nov. 14
0:12
Drámai vallomás: Ezért vállalata a harmadik oltást Keleti Andrea (BorsOnline)
Keleti Andrea kíváncsi volt, két koronavírus elleni védőoltása után mennyire ellenálló a szervezete. Akkor derült ki, hogy újabb lépést kell tennie egészsége megóvása érdekében.
nov. 14
0:12
Cseke Katinka eltűnt: teljesen betelt nála a pohár (Life)
Két év után visszatért Cseke Katinka. A Jóban Rosszban színésznője nemrégen ünnepelte az 50. születésnapját.
nov. 14
0:12
Újra van TOP 100-as női teniszezőnk! (10perc.hu)
Bondár Anna egy hét alatt aratott két tornagyőzelmével hétfőtől immár az elit tagjaként a 90. helyen áll majd a női teniszezők világranglistáján.
nov. 14
0:12
Meglepetésre Alonso nyerte a második szabadedzést (Autószektor)
Az Alpine spanyol pilótája közel egy másodperccel ért el jobb időt a második helyezett, pontversenyben vezető holland Max Verstappennél (Red Bull). A brazíliai program közép-európai idő szerint 20.30-tól a sprintfutammal folytatódik. Ezen a címvédő és hétszeres világbajnok Lewis Hamilton, a Mercedes brit versenyzője rajtol az élről.     Eredmények
nov. 14
0:13
Véletlenül leadott lövés végzett egy lengyel katonával (Infostart)
Véletlenül leadott lövés végzett egy lengyel katonával, aki Lengyelország Fehéroroszországgal közös határán teljesített szolgálatot - közölte szombaton este Stanislaw Zaryn, a titkosszolgálatokat felügyelő lengyel miniszter szóvivője a Twitteren.
nov. 14
0:13
Verstappen: Lehetetlen volt megelőzni a Mercedest (F1világ)
Max Verstappen, a Red Bull F1-es versenyzője bízik benne, hogy a vasárnapi Brazil Nagydíjon a melegebb hőmérséklet nekik kedvez majd, így lesz esélyük legyőzni a Mercedeseket.
nov. 14
0:15
Azonnal kórházba kellett szállítani Sáfrány Emesét, durva baleset érte (BorsOnline)
Otthonában érte baleset Sáfrány Emesét.
nov. 14
0:16
World Stage Magyarország – Nagy tömeg nincs az Mtv Ema koncertjén a Hősök terén (Blikk)
Nagy tömeg nincs a hősök terén, amit teljesen lezártak az MTV EMA előestéjén tartott koncerten a Hősök terén. Az MTV nagyszabású gáláját idén Budapestről közvetítik, a gála vasárnap lesz, ma pedig szabadtéri koncertet tartanak világhírű fellépőkkel a Hősök terén.
nov. 14
0:16
Veszélyhelyzet Újdelhiben: akkora a szmog, hogy egy hétre bezárják az iskolákat és mindenkinek otthoni munkavégzést javasolnak (Blikk)
Vészhelyzeti intézkedéseket rendeltek el az indiai főváros, Újdelhi hatóságai a légszennyezettség magas szintje miatt szombaton.
nov. 14
0:16
Kiderült: ennyi pénzt adott Bige László Márki-Zay Péternek (Blikk)
Az üzletember korábban úgy fogalmazott, annyi pénzt ad az ellenzék közös miniszterelnök-jelöltjének, amennyit kér.
nov. 14
0:16
Újabb győzelmével kvótáért játszhat a magyar női hokiválogatott (Infostart)
A magyar női jégkorong-válogatott jó hajrával 5-3-ra legyőzte a norvég csapatot a chomutovi olimpiai selejtező szombati játéknapján, így vasárnap a pekingi kijutásért mérkőzik meg a házigazda cseh együttessel.
nov. 14
0:16
Forma-1: Hamiltont kizárták a brazíliai időmérőről (Blikk)
A hétszeres világbajnok pilóta így a szombat esti sprintfutamról az utolsó helyről fog elindulni, amivel az összetett pontversenyben is lépéshátrányba kerülhet.
nov. 14
0:16
Javult Horvátország hitelminősítése, az eurócsatlakozás is karnyújtásnyra van (Adózóna)
Javította a horvát államadósság osztályzatát a Fitch Ratings, elsősorban azzal a várakozásával indokolva a lépést, hogy Horvátország alig több mint egy év múlva csatlakozhat az euróövezethez.
nov. 14
0:16
A Sporting KC-nél Sallói Dánielt választották meg az alapszakasz legértékesebb játékosának (m4sport.hu)
Remekül sikerült a bajnokság alapszakasza a magyar támadó számára.
nov. 14
0:16
Izraelben a világ átlagánál kétszer gyorsabban növekszik az átlagos hőmérséklet (Tiszta Jövő)
Izraelben a világ átlagánál közel kétszer gyorsabb ütemben növekszik az átlagos hőmérséklet, és az országot a világátlagnál sokkal súlyosabban érinti a globális felmelegedés - jelentette a Jediót Ahronót című újság hírportálja, a ynet hétfőn az izraeli meteorológiai szolgálat legfrissebb jelentése alapján.
nov. 14
0:16
Forró! Nyilvánosan szexizett Gabriela Spanic, és még le is videózták (BorsOnline)
Gabriela Spanic többször megmutatta, hogy kell igazán szexin táncolni. Most Budapest egyik legszebb pontján videózták le.
nov. 14
0:16
"Olyan feleséget szeretnék, mint az anyám" - furcsa kijelentést tett az RTL Klub sztárja (Life)
Ruszó Tibi a szlovákiai Balogújfaluból indulva nyerte meg az X-Faktort, ám a koronavírus berobbanása miatt attól tartott, hogy karrierjének hirtelen vége szakad.
nov. 14
0:16
Az Adblue-hiány margójára (Autószektor)
Fotó: pixabay.com Mi is ez a szóban forgó adalék valójában? Az Adblue-ról tudni kell, hogy a karbamid vizes oldata. A karbamid pedig eredetileg egy nitrogén műtrágyaként használt anyag, ami a műtrágyagyártás egyik terméke. Akkor, amikor néhány héttel ezelőtt extrém árrobbanás következett be a földgáz piacán Európában, és földgáz az év eleji árszint
nov. 14
0:17
Elfogadták az új klímaegyezményt Glasgow-ban (Infostart)
Elfogadták szombat este az új globális klímaegyezményt az ENSZ Éghajlat-változási Keretegyezményének Glasgowban rendezett 26. ülésén (COP26) résztvevő 197 ország küldöttei.
nov. 14
0:17
Hamilton: Nehéz volt elfogadni a büntetést (F1világ)
Parádés felzárkózást produkált a Forma-1-es Brazil Nagydíj szombati sprintkvalifikációján Lewis Hamilton. A címvédő a 20. helyről rajtolva az 5. pozícióban ért célba.
nov. 14
0:19
Senkinek sem mert szólni: Rendszeresen megerőszakolta szomszédja a 17 éves lányt, de a legrosszabbra még ő sem gondolt (BorsOnline)
A lány nem szólt senkinek az esetről, de mikor kiderült, hogy terhes, megfenyegette szomszédját, hogy megtartja a babát.
nov. 14
0:20
Rubint Réka fia idős nénin segített: az édesanyja megmutatta az üzenetváltásukat (Blikk)
Rubint Réka a régi erkölcsök szerint neveli gyermekeit, és jótetteikért büszke is rájuk. Népes rajongótáborával szombat este a 16 éves Norbi fia történetét osztotta meg.
nov. 14
0:20
Koronavírusos a főpolgármester: Pozsony első embere most otthonról dolgozik (Blikk)
Pozitív lett Pozsony főpolgármesterének, Matús Vallonak a koronavírus-tesztje. Erről személyesen ő tájékoztatott a közösségi oldalán. Ahogy írta, ezzel is szeretné elejét venni a pletykáknak, találgatásoknak.
nov. 14
0:20
Kijutottak a futballvébére franciák és a belgák is (Infostart)
Szombati győzelmével a címvédő francia és a világelső belga válogatott is kijutott a 2022-es, katari labdarúgó-világbajnokságra. A franciák hazai pályán a kazahokat verték 8-0-ra, Kylian Mbappé négyszer is betalált, míg Karim Benzema duplázott. A belgák szintén otthon az észteket győzték le 3-1-re. A hollandok is kijuthattak volna, ha begyűjtik a h
nov. 14
0:20
Koronavírus: Hollandia ismét szigorításokat vezet be (Adózóna)
A holland ügyvivő kormány három hétig tartó részleges korlátozásokat jelentett be a koronavírus-fertőzések kiemelkedően magas száma miatt. A rendelkezések szombaton lépnek érvénybe.
nov. 14
0:20
Sao Pauló-i Nagydíj, sprintkvalifikáció: az első hármas nyilatkozata (m4sport.hu)
Így nyilatkozott az első hármas a sprint után.
nov. 14
0:20
Könnyebb elektromos autókra lenne szükségünk (Tiszta Jövő)
A jövő kétségkívül az elektromos autóké, már csak az a kérdés: miért nem tartunk még ott, hogy teljesen lecseréljék a fosszilisokkal működő kocsikat.
nov. 14
0:20
Elképesztő, hogy fest az ország Kertész Gézája, mi történt vele? (BorsOnline)
Németh Kristófot nagyon megviselhette a verseny, belefogyott a játékba.
nov. 14
0:20
Ízelítőt mutatott a Renault az új 4-esből (Autószektor)
Az Air4 tanulmány november 26-án debütál. A képekből és a videókból annyi derült ki, hogy az új Renault 4 erősen hasonlítani fog a legendás elődre, mert kerek fényszórós és bakancs formájú lesz.   A tanulmányautón még az új Renault-logó is meg van világítva, és a féklámpái is különlegesek. Nagy valószínűséggel elektromos hajtást kap a kocsi, de a
nov. 14
0:21
A Red Bull pontosan tudja, miért olyan gyors a Mercedes az egyenesekben (F1világ)
A Red Bull Forma-1-es csapatát irányító Christian Horner elárulta, „elég egyértelműen” tudják, mitől annyira gyors riválisuk, a Mercedes az egyenesekben.
nov. 14
0:23
Fegyverrel lövöldözve raboltak ki három nőt álrendőrök az M5-ös autópályán (BorsOnline)
A rendőrségihez hasonló láthatósági mellényt, maszkot és fejfedőt viselő férfiak fényjelzést használva állították meg a sztrádán a személyautót. A sofőrt négyszer megütötte az egyik álrendőr, majd őt is és az utasokat is kirángatták a kocsiból.
nov. 14
0:24
Egy fantasztikus tudományos áttörés miatt esélyt kaphatnak a járásra a lebénult emberek (Blikk)
A kutatók által kifejlesztett géltől a lebénult egerek négy héttel az injekció beadása után visszanyerték a járás képességét.
nov. 14
0:24
Súlyos a helyzet: úgy néz ki, Lukasenka fehérorosz elnök migránsokkal akarja megostromoltatni Európa határát Lengyelországnál (Blikk)
A lengyel-belorusz határon példátlan dolgok történnek: a fehérorosz katonák a határkerítést bontják, hogy a migránsok bejöhessenek Európába. A határon komoly válság alakult ki, gyakorlatilag ágyútölteléknek használják a menekülteket, akiket maguk a fehérorosz hatóságok szállítottak repülőkkel Minszkbe, majd onnan a lengyel határra.
nov. 14
0:24
Ezt a szendvicset ne egye meg! Termékvisszahívás az Aldinál (Adózóna)
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) honlapján tájékoztat az Aldi által forgalmazott hűtött tonhalas szendvics visszahívásáról. A hivatal kéri, hogy elővigyázatosságból a terméket ne fogyasszák el, mert az Listeria monocytogenes baktériummal szennyezett lehet.
nov. 14
0:24
Fitos Dezső Társulat: A láda titka – avagy Sehol és Valahol (Metropol)
Mit tegyen az ember fia, ha egyszer csak váratlanul begurul hozzá egy láda? Nem tudni, hogy honnan, nem tudni, hogy kié.

Keresés