Az Európai Unió Gazdasági és Pénzügyi Tanácsa megállapodásra jutott az Európai Parlamenttel (EP) a 2022-es uniós költségvetésről, az összes kötelezettségvállalást 169 515,8 millió euróban, a kifizetéseket pedig 170 603,3 millió euróban határozták meg - közölte az uniós tanács kedden.
Minden ukrán, aki felveszi a koronavírus elleni védőoltásból a teljes védettséghez szükséges mindkét adagot, ezer hrivnyát, azaz több mint 12 ezer forintot kap az államtól - jelentette be Volodimir Zelenszkij ukrán elnök hétfőn egy videoüzenetben.
A színész tavaly lett édesapa, most pedig egy stand up comedy-szerű előadásban mutatja be, milyen kihívásokkal kell szembenéznie egy férfinek, ha gyereke születik.
Az MFB a 10 éves futamidőre szóló, maximum 10 millió forintos hitelt a világjárvány gazdasági hatásait leginkább megszenvedő ágazatokban működő vállalkozások számára dolgozta ki.
Ami elromolhat, az el is romlik. Amit el lehet rontani, azt pedig el is rontják az emberek, és ebből nem ritkán óriási veszteségek keletkeznek. Ezt hívják úgy a szakirodalomban, hogy működési kockázat. A jelenség nem éppen elhanyagolható: egyes kimutatások szerint a hitelkockázat után ez a legfontosabb kockázati kategória. A banki szabályozás ezért
Taylor Lautnert mostanában nemigen láthatja a mozikban a közönség, legnagyobb sikerét az Alkonyat-szériával aratta, most azonban váratlanul hallatott magáról: a 29 éves amerikai színész eljegyezte barátnőjét.
Az előrejelzések szerint évente átlagosan negyedével bővül majd a következő időszakban az e-aláírást támogató megoldások piaca. A fejlődésnek komoly lökést adtak a COVID-járvány által kikényszerített változások és az otthoni munkavégzésre történő tömeges átállás. Mindemellett – és a járványtól függetlenül is – általánosan erősödik a személyes talál
Nincs mit tagadni, a hideg szezon beköszöntött és bár még nem kell a hótaposóhoz és a nagy paplankabáthoz nyúlni, a réteges, melegen való öltözködés már elengedhetetlen. Rihanna szerencsére rengeteg inspirációval szolgál, hogy a lehető legtöbbet hozd ki ebből a szezonból is.
Az Agrárminisztérium szerint botrányos Brüsszel hozzáállása a sertésválsághoz. A Bizottság szerint a rendkívüli piaci válságkezelési intézkedések bevezetése csak elodázná a probléma megoldását.
Káposztás tészta, kelkáposzta-főzelék, székelykáposzta, rakott kel. Mi a közös bennük? A fantasztikus káposzta, a magyar konyha népszerű és egészséges alapanyaga.
Engedélyt adott az orosz egészségügyi minisztérium a Pfizer amerikai gyógyszeripari vállalat PAXLOVID elnevezésű, a koronavírus okozta Covid-19 betegség kezelésére kifejlesztett gyógyszerének oroszországi klinikai tesztelésére - derült ki kedden a tárca által kiadott kutatási engedélyek állami nyilvántartásából.
Mindenki ezt az elegáns és sikkes körömtrendet fogja viselni az elkövetkezendő ünnepi időszakban. Ez mondjuk nem is csoda, hiszen a "márvány" hatást keltő körmök egész egyszerűen gyönyörűek - még mi is beléjük szerettünk!
Első fokon, nem jogerősen bűnösnek talált a bíróság egy férfit és az elkövetés idején fiatalkorú testvérét, akik életveszélyesen megkéselték haragosukat Heves megyében - közölte az Egri Törvényszék sajtószóvivője kedden az MTI-vel.
Magyarország bruttó hazai terméke 2021 III. negyedévében a nyers, illetve a szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok szerint egyaránt 6,1%-kal nőtt az előző év azonos időszakához viszonyítva. Az előző negyedévhez képest – a szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok alapján – a gazdaság teljes
Részletes adatokat közöltek a szerbiai kórházak arról, hogy milyen arányban voltak oltottak és oltatlanok a koronavírus miatt kezeltek, illetve az elhunytak között. Kiderült, hogy akik az oltás ellenére haltak bele a fertőzésbe, azoknak a többsége Sinopharmot kapott.
A Tesco idén is csatlakozott az Ökumenikus Segélyszervezet szeretet.éhség. adventi adománygyűjtő kampányához. Az áruházlánc vásárlói november 15-től egészen december 24-ig 250 forintos adománykuponok vásárlásával támogathatják a Segélyszervezet munkáját, amik online december 6. és 24. között lesznek elérhetők 250, 500, valamint 1000 forint értékben
A hazai mikro-, kis- és középvállalkozásoknak november végéig van lehetőségük arra, hogy igényeljék a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) Kamatmentes újraindítási gyorskölcsönét; a kamatmentes, 10 éves futamidőre szóló, maximum 10 millió forintos hitelt a világjárvány gazdasági hatásait leginkább megszenvedő ágazatokban működő vállalkozások számára dolgo
Orbán Viktor miniszterelnök kedden a Karmelita kolostorban fogadta Timotheus Höttgest, a Deutsche Telekom vezérigazgatóját, akivel Magyarország digitális fejlesztésének kihívásait, illetve az e téren elért közös eredményeket tekintették át - tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóirodát vezető helyettes államtitkár.
Ezentúl annak, aki lakóhelyet létesít, nem kell ténylegesen az adott címen élnie, az inkább csak egyfajta kapcsolattartási címnek számít majd. Sőt: a fiktív lakóhely létesítésének büntethetőségét is megakadályozzák a tövénymódosítással.