2021. november 12. péntek

nov. 12
19:48
Bejelentették: sok pénzt ad az EU a határigazgatásra és az infrastruktúra működtetésére (Portfolio)
A határigazgatási infrastruktúra, a határigazgatás és a vízumok uniós finanszírozása kapcsán az EU 12,8 milliárd eurót irányzott elő a 2021–2027-es időszakra szemben a 2014-2020-as időszaki 2,8 milliárd euróval - derül ki az Európai Bizottság közleményéből.
nov. 12
19:51
Újra lecsapott a magyar otthonok néma gyilkosa: rengetegen vannak veszélyben (Pénzcentrum)
Két ember meghalt szén-monoxid-mérgezésben Dunakeszin - közölte az OKF.
nov. 12
19:54
Benzinárak csökkentése: két legyet ütött a kormány egy csapásra (Privátbankár)
A kormány azzal, hogy csökkenti az üzemanyagárakat több szempontból is fontos lépést tett. Egyrészt a lakosság körében ez népszerű döntés, másrészt az infláció szempontjából is fontos.
nov. 12
19:54
Pataki Zita: „Negyven felett egyre szívesebben viselek szoknyát” (Blikk)
– Csütörtök este a Zema porcelánékszer bemutatóján jártunk, ahol többek között Pataki Zitába, Madár Verába és Völgyesi Gabiba botlottunk.
nov. 12
19:54
Már látszik az új aluljáró formája a Lánchíd budai hídfőjénél (Infostart)
Nagyobb biztonságban lehetnek a kerékpárral és gyalog közlekedők a felújítás után a Lánchíd budai hídfőjénél.
nov. 12
19:54
Nagyot zuhant a forint (ProfitLine)
Jelentősen gyengült a forint a főbb devizákhoz képest a nemzetközi bankközi devizapiacon pénteken.
nov. 12
19:54
Kempingezés közben fotókat készített a nő - hátborzongató, mit szúrt ki később az egyik képen (Femcafe)
Egy megmagyarázhatatlan jelenségek felderítésére specializálódott YouTube-csatorna eredt a rejtély nyomába.
nov. 12
19:54
Akár 6 millió forintot is kérhetnek az oltatlan koronavírusos betegektől a kórházi kezelésért Szingapúrban (SzMo)
Szingapúrban december 8-tól elveszik az ingyenes kórházi ellátást az oltatlan fertőzöttektől.
nov. 12
19:54
Nem várt fordulat: Gabriela Spanic lehet, hogy Magyarországra fog költözni? (Promotions)
Gabriela Spanic ismét Magyarországon van, és úgy tűnik, hogy nagyon jól érzi itt magát. És nemcsak ő érzi jól magát nálunk.
nov. 12
20:00
Párizs felszólította Moszkvát, járjon közbe a migránsválság lezárása érdekében (Demokrata)
A biztonsági együttműködési tanács ülésén megvitatták a közel-keleti, ázsiai és afrikai helyzetet is.
nov. 12
20:00
Erős hazai vállalkozások jöttek létre az elmúlt évtizedben (Demokrata)
Az elmúlt évtizedben erős hazai vállalkozások jöttek létre, munkát és megélhetést adva családoknak.
nov. 12
20:06
Schön Szabolcs és Vécsei Bálint is bekerült a kezdő tizenegybe (Infostart)
Schön Szabolcs és Vécsei Bálint is bekerült a magyar labdarúgó-válogatott kezdő tizenegyébe a San Marino elleni, 20-45-kor kezdődő világbajnoki selejtezőre.
nov. 12
20:06
Négymilliós kaviárfogás (Adózóna)
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársai öt kilogramm kaviárt találtak egy román buszban – írja honlapján a NAV.
nov. 12
20:06
10 éves mélyponton a fogyasztói hangulat Amerikában (Portfolio)
A meredeken emelkedő infláció hatására egy évtizedes mélypontra romlott a fogyasztói hangulat az Egyesült Államokban novemberben a Michigan egyetem szokásos havi felmérésének tanúsága szerint.
nov. 12
20:06
Hátborzongató dolgot szúrt ki a Google-térkép - mit tart a kezében a kisfiú? (Femcafe)
Reméljük, hogy ez nem az, aminek látszik!
nov. 12
20:09
Miért pont balra kanyarodnak az autók oválpályákon? (USAracing)
Léteznek örök kérdések a világban. Mi volt előbb, a tyúk, vagy a tojás? Túlélnénk-e, ha...
nov. 12
20:12
Csökkent az ipari termelés szeptemberben (ProfitLine)
Szeptemberben az ipari termelés volumene 2,3 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól. Munkanaphatástól megtisztítva a termelés 1,7 százalékkal csökkent - erősítette meg pénteken második becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
nov. 12
20:12
Nagy gyengülés – mutatjuk, mi történt a forinttal péntek estére (ATV)
Jelentősen gyengült a forint a főbb devizákhoz képest a nemzetközi bankközi devizapiacon pénteken.
nov. 12
20:18
Horváth Péter: tragikus, ha az összes oltatlan tanár kiesik a rendszerből (Infostart)
A kötelező oltásról szóló tájékoztató levelet a legtöbb pedagógus várhatóan hétfőn kapja meg, A Nemzeti Pedagógus Kar elnöke szerint sok helyen már egyetlen pedagógus kiesése is súlyos gondot jelent majd.
nov. 12
20:18
Lecseréli a gyerekek ruhatárát a Blikk-nyereményből Tímea (Blikk)
Hamarosan, november 14-én véget ér a Blikk Nyerő Lap játéka, ezért ha eddig nem tette volna meg, itt az idő, hogy Ön is kaparjon!
nov. 12
20:18
Lecsapott a NAV: ez ám az igazi luxusmafia (Pénzcentrum)
Több mint négymillió forint értékben foglaltak le kaviárt egy román buszban a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársai.
nov. 12
20:18
Klímacsúcs: kétszer akkora szénkibocsátással zárul az idei, mint a két évvel ezelőtti (Portfolio)
A brit kormány ugyan elkötelezte magát arra, hogy az ENSZ Éghajlatváltozási Keretegyezményének Glasgow-ban zajló 26. ülését (COP26) széndioxid-semlegessé teszi, a pénteken befejeződő tanácskozás szénkibocsátása azonban több mint kétszer nagyobb lesz - több mint 102 ezer tonna - a két évvel ezelőtt Madridban tartott hasonló klímacsúcsnál.
nov. 12
20:18
Szilágyi Liliána: Az abuzáló edzőknek, szakembereknek nincs helyük a sportban (SzMo)
Az úszó egy rövid videóban reagált a nemrég kirobbant Turi György-ügyre.
nov. 12
20:20
Itt a döntés: nem taníthatnak itthon a tanárok, ha nincsenek beoltva (Blikk)
Kötelezővé teszik az oltást a tanárok számára, így a pedagógusoknak december 15-ig fel kell venniük a vakinát.
nov. 12
20:21
Lecsapott a NAV: ez ám az igazi luxusmafia (Pénzcentrum)
Több mint négymillió forint értékben foglaltak le kaviárt egy román buszban a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársai.
nov. 12
20:36
A Lufthansa már nem tartozik a német államnak, visszafizette a járvány miatt kapott támogatást (Portfolio)
Teljes egészében visszafizette a Lufthansa német légitársaság a koronavírus-világjárvány okozta válság átvészelésére kapott német állami támogatást - jelentették be pénteken Berlinben.
nov. 12
20:36
Eurojackpot: óriási főnyeremény, 3500 millió forint várt szerencsés gazdájára ezen a héten - mutatjuk a nyerőszámokat! (Promotions)
Ezekkel a számokkal lehetett ma milliárdos valaki.
nov. 12
20:42
A kollégájától szerette el a feleségét Charles Bronson (Blikk)
1. Charles Dennis Buchinsky néven született egy pennsylvaniai bányászvárosban. Az édesapja még Bučinskis néven vándorolt ki Litvániából. Otthon litvánul és oroszul beszéltek, Bronson csak az iskolában tanult meg angolul.
nov. 12
20:42
SZFE-s bejelentést tett az InfoRádióban a felsőoktatási államtitkár-helyettes (Infostart)
Zökkenőmentes tanévnyitásról beszélt a 21 modell-váltott egyetem esetében az InfoRádió Aréna című műsorában az innovációs tárca felsőoktatásért felelős helyettes államtitkára.
nov. 12
20:42
„Ekkora lángokat életemben nem láttam” – Mindene odalett a tűzben a kisbéri családnak (Blikk)
Kisbér – Vastag, tömény füst dőlt a lakásból, mire a lángokat eloltották, semmije nem maradt a kisbéri családnak. A ház szerdán gyulladt ki, és már az első perctől tudni lehetett, hogy menthetetlen. Az édesanya a könnyeivel küszködve mesélt a borzalmakról: elhagyta a párja, és attól tart, kisebbik gyermeke nevelőotthonba kerül. Egyetlen vágya, otth
nov. 12
20:42
Ennyivel korábban mennének nyugdíjba a magyarok, ha tehetnék (Femcafe)
Az ideális nyugdíjkorhatárról megoszlik az egyes korosztályok véleménye - derül ki egy új reprezentatív felmérésből.
nov. 12
20:42
15 érdekesség és kulisszatitok a Harry Potter-filmek forgatásáról (SzMo)
Előfordult, hogy Daniel Radcliffe részegen ment forgatni, Rupert Grint tényleg félt a pókoktól, Emma Watson pedig kis híján kilépett a produkcióból a negyedik film után.
nov. 12
20:48
Nagyon könnyed játékkal 4-0-ra verte a magyar futballválogatott a világ leggyengébb csapatát, San Marinót, de a vb-álmoknak így is vége (Blikk)
Nem volt kérdés, a magyar válogatott minden tekintetben jobb volt a világon csak a 210., azaz az utolsó helyen jegyzett San Marinónál. A mieink 4-0-ra nyertek, sokkal beszédesebb, hogy 24 kapura lövéssel fejeztük be a találkozót. Mivel a lengyelek simán nyertek Andorrában, így az is eldőlt, hogy matematikai esélye sem maradt a magyar válogatottnak
nov. 12
20:48
Egymilliárdos tőkeemelés az AutoWallisnál (Portfolio)
Több mint egymilliárd forinttal emeli az AutoWallis alaptőkéjét az intézményi és lakossági részvényértékesítések után - számol be erről a társaság a BÉT honlapján.
nov. 12
20:48
Járvány után – Széchenyi Go! (KKV Magazin)
A kedvező feltételek miatt az előzetes várakozásoknál is nagyobb a kereslet a vállalkozások körében a július óta igényelhető Széchenyi Go! hiteltermékekre. Az új konstrukciók minden eddiginél kedvezőbb kondíciókkal, rendkívül alacsony, a teljes futamidő alatt fix kamaton érhetők el a kkv-k számára. Az első hónapok tapasztalatairól Bertalan Sándort,
nov. 12
20:48
Nagyon megnőtt a liszt és a cukor iránti hazai kereslet - de van elég a boltokban (Növekedés)
Nyugat-Európából egyre többször hallani a hírekben, hogy akadoznak az ellátási láncok, az Egyesült Királyságban pedig alapvető élelmiszerek is hiánycikknek számítanak. Hogy megnézzük, mi a helyzet itthon, több fővárosi boltba is ellátogattunk és a liszt, valamint a cukor forgalmáról kérdeztük a dolgozókat. Több helyen megemelkedett forgalomról szám
nov. 12
20:50
3D nyomtatás - azonnali megoldás az alkatrészhiányra (KKV Magazin)
A 3D nyomtatás négy évtizedes múltra tekint vissza, ám akkor még nagyméretű és szinte megfizethetetlenül drága gépek készültek, amelyek felhasználási lehetőségei igen korlátozottak voltak. Mára a technológia olyan szintre fejlődött, hogy egy 3D nyomtató az íróasztal sarkában is elfér, és bár hobbi célú, otthoni alkalmazása is elterjedőben van, az i
nov. 12
20:52
Tisztaság az üzemben és az üzletben (KKV Magazin)
A győri Jankovits Engineering Kft. életében még soha nem volt ilyen jelentős a rendelésállomány, mint most. A járvány miatt visszafogottabb 2020 után a cég idei forgalma minden bizonnyal meghaladja majd a korábbi évek legmagasabb értékét is. Most a fő kihívást a megrendelések teljesítése jelenti, határidőre, magas minőségben.
nov. 12
20:54
Új elmélet látott napvilágot a Bermuda-háromszöggel kapcsolatban (Femcafe)
Rengeteg bizarr eltűnéssel hozták már hírbe az Atlanti-óceán titokzatos területét, ám a rejtély mindmáig nem oldódott meg teljesen.
nov. 12
20:57
Lengyel-fehérorosz határ: Irak segítene hazajutni annak, aki hajlandó, Szlovénia támogatja Varsót (ATV)
Irak azon munkálkodik, hogy hazatelepítse a lengyel-fehérorosz határ térségéből azokat az iraki bevándorlókat, akik hajlandóak visszatérni. Szlovénia az Európai Unió Tanácsának soros elnökeként minden támogatást megad Varsónak a migránsválság kezeléséhez.
nov. 12
21:00
A Lánchíd felújítása: már látszik az aluljáró a budai hídfőnél (Blikk)
– Újabb látványos szakaszához érkezett a Lánchíd felújítása. A történelmi emlékmű budai hídfőjét a felújítás alatt eddig csak törmelékekkel tele láthatták, most azonban már körvonalazódik: teljesen megújulva, pompájában fogják visszakapni a gyalogosok és a biciklisek az aluljárót. Képekben mutatjuk, hol tart most a felújítás.
nov. 12
21:00
Sima győzelem San Marino ellen, kétszer két góllal (Infostart)
A magyar labdarúgó-válogatott 4-0-s győzelemmel zárta hazai világbajnoki selejtezőit, a gólokat Szoboszlai Dominik (2), Gazdag Dániel és Vécsei Bálint szerezte. Mindkét félidőben két gól esett. Ez a magyar csapat eddigi legfölényesebb győzelme a Puskás Arénában.
nov. 12
21:00
Hamis oltottság – a darkneten árulják félmillió moszkvai személyi adatait (Adózóna)
A darkneten árulják több mint félmillió, a koronavírus elleni hamis oltottsági igazolást és PCR-teszteredményt szerzett moszkvai lakos személyi adatait – közölte pénteken a Kommerszant című napilap.
nov. 12
21:06
Hollandia háromhetes részleges korlátozásokat vezet be (Demokrata)
Korlátozásokat jelentettek be a koronavírus-fertőzések kiemelkedően magas száma miatt.
nov. 12
21:12
A vesekövesség tünetei és típusai (WebBeteg)
A vesekőbetegség a környezeti hatások és örökletes tényezők kölcsönhatásának eredményeként alakul ki. A kőképződést elősegítő és gátló tényezők egyensúlyának felborulása kőképződéshez vezet.
nov. 12
21:12
Demcsák Zsuzsa olyan feszes felsőt vett fel, hogy a gombok alig bírtak a hatalmas melleivel (Promotions)
Demcsák Zsuzsa ezzel a dögös képpel bebizonyította, hogy ő minden idők egyik legszebb magyar műsorvezetője.
nov. 12
21:18
Karácsony Gergely: 13 idős hajléktalannak lesz kicsi, de saját otthona (Blikk)
– A főpolgármester a közösségi oldalán jelentette be, hogy 13 idős hajléktalannak többé nem kell otthon nélkül élnie. A budapesti városháza pénteken önkormányzati lakást utalt ki olyan időseknek, akiknek kevés nyugdíjból kell a mindennapok során megélniük.
nov. 12
21:18
Most már ennél a biztosítónál is lesz utasbiztosítás: így fog működni (Pénzcentrum)
A CIG Pannónia Csoport tovább bővíti nem-életbiztosításainak körét, és 2022 januárjától már utasbiztosítást is kínál lakossági ügyfelei számára, az UNION Biztosító viszontbiztosításával.
nov. 12
21:18
Fokozottan kockázatos területnek minősítették a németek Magyarországot (Helló Magyar)
A vasárnap nulla órától érvényes besorolás miatt új beutazási szabályok vonatkoznak a Magyarországról érkezőkre
nov. 12
21:30
Koronavírus: Hollandia háromhetes részleges korlátozásokat vezet be (Portfolio)
A holland ügyvivő kormány három hétig tartó részleges korlátozásokat jelentett be a koronavírus-fertőzések kiemelkedően magas száma miatt. A rendelkezések szombaton lépnek érvénybe.

Keresés