2021. november 12. péntek

nov. 12
21:33
Nyugdíjas zenészek őrült sikere: slágerlisták élén landolt az új album Nagy-Britanniában és Németországban (Infostart)
A slágerlisták élére repült az ABBA új albuma Nagy-Britanniában és Németországban.
nov. 12
21:36
Bige László “némi aprót” adott Márki-Zay Péternek az előválasztásra (ATV)
Annyi támogatást Márki-Zay Péternek, amennyit kér - ezt a hvg.hu-nak mondta Bige László vállalkozó. Az Egyenes beszédben azt is elárulta, hogy előválasztás során “némi aprót” már adott az ellenzék közös miniszterelnök-jelöltjének.
nov. 12
21:36
Hétfőtől a kórházi ágyak 20 százalékát a koronavírusos betegeknek kell fenntartani (SzMo)
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma szerint a halasztható műtétek leállítását nem rendelték el, de a Magyar Kórházszövetség elnöke szerint a növekvő esetszámok miatt erre szükség lesz.
nov. 12
21:36
Németország fokozottan kockázatos területnek minősítette Magyarországot – karantén az oltatlanoknak (Spabook)
Németország a járványügyileg fokozottan kockázatos területek közé sorolta át pénteken Magyarországot. A vasárnap nulla órától érvényes besorolás azzal jár, hogy Németországba utazás előtt ki kell tölteni a német online beutazási bejelentési…
nov. 12
21:38
Így néz ki most a Lánchíd (ATV)
A felújítás alatt álló hídról a BKK közölt képeket.
nov. 12
21:39
Hatékonyabb fellépést sürgetnek a belügyminiszterek a gyermekek elleni szexuális bűncselekmények ellen (ATV)
Az Európai Unió, az Egyesült Államok és a nyugat-balkáni országok belügyminiszterei közös nyilatkozatot adtak ki, melyben a gyermekek szexuális bántalmazása elleni hatékonyabb fellépést fogalmazták meg.
nov. 12
21:48
Bakondi György: egyre több ország ért egyet Magyarországgal (Demokrata)
Egyre több európai állam van hasonló állásponton a határvédelemről, mint a magyar kormány – mondta.
nov. 12
21:54
Asztmások: a hörgőtágítók korlátlan hatalmának bealkonyult (Infostart)
A vírusfertőzések fokozott fenyegetést jelenthetnek az asztmásoknak. Az Országos Korányi Pulmonológiai Intézet lakossági tájékoztató oldalt indít.
nov. 12
21:54
Ez már a vég? Halak milliói menekülnek a mélybe a felmelegedés elől (Blikk)
A Földközi-tenger felmelegedése miatt a tengeri fajok több tíz méterrel mélyebbre, a hidegebb vizekbe vándorolnak túlélésüket biztosítandó – derítették ki a Tel-Aviv-i Egyetem kutatói 236 fajról készített metaelemzésükben.
nov. 12
21:54
A Mona Lisa több mint 400 éves másolatát árverezték el Párizsban (Femcafe)
A műalkotás meglehetősen borsos áron kelt el.
nov. 12
21:54
500 férfival feküdt le eddig a modell, de nincs megállás, az 1000 a cél (Promotions)
Ráadásul mindezt 30 éves kora előtt szeretné megvalósítani a felnőtt iparban érdekelt nő.
nov. 12
21:54
Teljes egészében megújult a szentmártonkátai plébániatemplom (Demokrata)
A kormány támogatásával kívül-belül újjászületett a szentmártonkátai plébániatemplom.
nov. 12
22:00
Furcsa különbség van az ember és egyéb emlősök agya között (Hamu és Gyémánt)
Bár a legtöbb élőlény esetében beszélhetünk intelligenciáról, egy dolog biztos: egyik faj sem volt eddig ezt képes olyan szinte emelni, mint ahogy azt mi, emberek tettük. Megfejteni, hogy neurológiai szinten miért vagyunk kognitívan fejlettebbek, sokáig szinte lehetetlen volt, egy frissen közölt tanulmány azonban lehet, megtalálta a helyes választ.
nov. 12
22:12
Brazil Nagydíj - Hamilton nyerte az időmérő edzést (Infostart)
A címvédő és hétszeres világbajnok Lewis Hamilton, a Mercedes brit versenyzője nyerte a Forma-1-es Brazil Nagydíj pénteki időmérő edzését, így a szombati sprintfutamon ő rajtolhat majd az élről.
nov. 12
22:12
Nőtt a román ipari termelés az idei első három negyedévben (ProfitLine)
Romániában 10,5 százalékkal nőtt a nyers adatok szerint az ipari termelés az év első kilenc hónapjában a tavalyi év azonos időszakához mérten - közölte a román országos statisztikai intézet pénteken.
nov. 12
22:12
Illegális a dolgozóját munkaidő után keresnie a főnöknek Portugáliában (Portfolio)
A portugál parlament által elfogadott törvény értelmében a munkaadó sem telefonhívással, sem emaillel, sem más csatornán nem zargathatja munkavállalóját a munkaidő lejárta után - számol be a hírről a MarketWatch.
nov. 12
22:36
A hétvégén az egész világ Magyarországra figyel majd, épp ezért Budapesten elég sok közlekedési korlátozás lépett érvénybe - aki a fővárosba utazik, ezekre… (Promotions)
Szombat és vasárnap nagy esemény színhelye lesz a magyar főváros.
nov. 12
22:42
Gólyahír! Megszületett Ambrus Attila második gyermeke (Femcafe)
Az egykori Viszkis újszülött kisfia nevét is elárulta a nyilvánosságnak.
nov. 12
22:48
Kimpton hotel nyílik a budapesti Bem téren (Spabook)
Az IHG Hotels & Resorts, a világ egyik legismertebb szállodalánca megnyitja első magyarországi Kimpton szállodáját Budapesten a Bem téren az egykori Radetzky-laktanya területén, miután aláírták az erről szóló megállapodást a MAM…
nov. 12
23:00
Bige László adott „némi aprót” Márki-Zay Péternek az előválasztás során (SzMo)
Az ellenzék közös miniszterelnök-jelöltje azt mondta, bárkinek elfogadja a támogatását, cserébe csak tisztességes kormányzást ígér.
nov. 12
23:06
Óriási változáson esett át Arnold Schwarzenegger fia (Promotions)
Christopher Schwarzenegger sokat küzdött azért, hogy lefogyjon.
nov. 12
23:12
Megvan a győztes! Ők 2021 nyerő párosa: azt is elárulták, mire költik a pénzt (Blikk)
– Négy és fél millió forintot zsebelhetett be Kamarás Norbi és kedvese, Kármán Odett, ugyanis ők nyerték a Nyerő Páros ötödik szériáját. A pár elmondta lapunknak, hogy mire költik a nyereményt, valamint azt is, hogy a kapcsolatukat hogyan befolyásolta az RTL Klub show-műsora.
nov. 12
23:12
Szoboszlai-duplával, újoncokkal aratott kiütéses sikert a válogatott (Demokrata)
Nemzeti együttesünk végig nagy fölényben játszva nyert a vb-selejtezőn. A mieink hétfőn a lengyelek vendégeként, Varsóban zárják a sorozatot.
nov. 12
23:39
Boltba is csak védetten mehetnek majd az orszok (ATV)
A tervezet szerint „a polgárok nyilvános rendezvényekre, kulturális intézményekbe, közétkeztetési és kiskereskedelmi üzletekbe csak védőoltást igazoló QR-kód, gyógyultsági igazolvány vagy a védőoltás alóli orvosi felmentés felmutatásával léphetnek be.”
nov. 12
23:42
Márki-Zay Péter: december-január környékén lehet meg az ellenzéki alkotmány-javaslat szövege (ATV)
Arra a kérdésre, hogy egy új alkotmány szövegén dolgoznak-e, Márki-Zay Péter elárulta, hogy Fleck Zoltán vezetésével létrehoztak egy közjogi koordináló testületet. A tagok között volt alkotmánybírók, jogtudósok, professzorok vannak. Azt reméli, hogy december-január környékén meg lehet a közös szöveg.

Keresés