A Twitteren tartott szavazás után Elon Musk a Tesla alapító-vezérigazgatója 5 milliárd dollár értékben adott el 4,5 millió Tesla részvényt, a tulajdonában lévő pakettnek mintegy 3 százalékát.
Miközben a reklámok jelentős része gyógyszerek fogyasztására buzdít, az internetes kereskedelem bővülésének köszönhetően dinamikusan nő az étrend-kiegészítők piaca is. Ez új kihívásokat jelent mind a fogyasztók, mind a termékek jogszerű forgalmazását felügyelő hatóságok részére. Ezért ahhoz, hogy az emberek csak biztonságos termékekhez férjenek hoz
A friss inflációs jelentés szerint kedvezőtlen csúcson, 6,5 százalékon áll az árdrágulás mértéke, ami még magasabbra is kúszhat év vége felé. Az évtizedes rekordérték hatása jelentős a kamatokra, az euróra és a teljes gazdaságra.
Soha nem jelent meg még könyv Puskás Ferencről Spanyolországban. A spanyol Forbes újságírója, Daniel Entrialgo egy regénnyel pótolta ezt a hiányosságot, ami most magyarul is megjelent. Az nem biztos, hogy egy magyar olvasónak tud még újat mondani, de Puskás élete sokadjára sem unalmas.
Jelentősen, 45,1 milliárd forintra ugrott az Erste Bank adózás utáni nyeresége az első kilenc hónapban az előző év azonos időszaki 12 milliárd forinthoz képest - ismertette Jelasity Radován, az Erste Bank elnök-vezérigazgatója a pénzintézet eredményeit bemutató online sajtótájékoztatón csütörtökön.
A Bosnyák tér és a Rákos-patak között, egy közel héthektáros területen épül Zugló új központja, aminek kivitelezését a magyarországi Bayer Construct csoport szakaszosan fejleszti. A többfunkciós kerületi központ építkezése jövő év elején kezdődik, és a tervek szerint 2029-ben fejeződik be. A ZVK Projekt Iroda közzétette a beruházás látványterveit i
A második negyedévben tovább folytatódott az ingatlanárak növekedése, azonban a korábbi dinamika úgy tűnik, megváltozott. Az előzetes adatok alapján éves összehasonlításban újra nyílni látszik az árolló, hiszen Budapest és a vidéki városok áremelkedésének üteme gyorsult, míg országos szinten és a községek esetében lassulás volt tapasztalható. Az MN
Számos tényező befolyásolja az ingatlanpiac év végi alakulását, de az elmúlt esztendők tapasztalatai alapján novemberben figyelhető meg egy jelentősebb megugrás a tranzakciók számában.
A mező- és erdőgazdasági területek ára és bérleti díja a korábbi évekhez hasonlóan 2020-ban is jelentősen nőtt. 2019-hez képest az eladott termőterületek átlagára 8,2 százalékkal emelkedett. Tavaly egy hektárnyi szántóterület átlagosan 1,7 millió forintért cserélt gazdát, ugyanakkor a bérléséért 64 400 forintot, a vételi ár 3,7 százalékának megfele
A globális felmelegedés nem egyformán érinti a világ minden részét, Európa már 2,2 Celsius-fokkal melegebb az iparosodás előtti időszakhoz képest, ami jóval meghaladja a hőmérséklet-emelkedésnek a párizsi klímaegyezményben vállalt 1,5 Celsius-fokra való korlátozását.
Magyarország kormánya vasútbarát, 2010 óta jelentős erőforrásokat mozgósítva folyamatosan javítja a tiszta és energiahatékony közlekedési mód versenyképességét, a vasút térnyerését - hangsúlyozta Mosóczi László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) közlekedéspolitikáért felelős államtitkára csütörtökön Budapesten, sajtótájékoztatón, aho
A Román Nemzeti Bank 1,9 százalékponttal, 7,5 százalékra emelte az idei év végi inflációs előrejelzését, a jövő évi prognózist is 2,5 százalékponttal, 5,9 százalékra növelte.
A 859 forintos szintig csúszott le csütörtökön a 4IG árfolyama és inkább az eladók voltak fölényben a kurzusnál. A magyar inflációs érték is magasan teljesített és az elmúlt napokat a forint mélyrepülése is beárnyékolta. A 4IG számára a 900 forintos támasz visszaszerzése nélkül nehéz lesz újabb veteleket csalogatni a grafikonra.
A magyar lakosság demográfiai átalakulására tekintettel (egyre jobban öregszik el a társadalom, így az állami nyugdíj-rendszereknek egyre több idős korú ellátásáról kell gondoskodniuk) szükség volt a nyugdíj korhatár sávos emelésére. Minderről törvény is rendelkezik, mutatjuk, hogy pontosan hogyan.
A Spar üzletlánc négy településen korszerűsítette üzleteit, az áruházfelújítási program folytatására több mint 2,5 milliárd forintot fordítottak - közölte a Spar Magyarország Kereskedelmi Kft. csütörtökön az MTI-vel.
Idén nyár óta Corteva Agriscience néven működik a Pioneer, a DuPont és a Dow egyesülésével létrejött nemzetközi vállalat. A változás ellenére az új vállalat is megtartotta hagyományos őszi bemutatóit, és a Portfolió Farm sorozatban idén is bemutatták a gazdálkodóknak a legújabb mezőgazdasági innovációkat.
A 30-59 éves magyar megtakarítók 40 százaléka biztonsági tartalék gyarapítására gyűjt, amelyet a lakáscél 33 százalékkal és a nyugdíjcél 32 százalékkal követ - tájékoztatta a K&H reprezentatív felméréséről csütörtökön az MTI-t.
A minden eddiginél keményebb közös játékban LL Junior és párja, Kinga futották a leggyengébb időt. Mivel ebben a fordulóban pénzügyileg is ők álltak legrosszabbul, így a második legkevesebb pénzt gyűjtő Norbi és Odett lettek az ellenfeleik a veszélyzónában. A szimpátiaszavazás eredményeként Juniornak és Kingának kellett távoznia a villából, ezzel p
Az eke továbbra is fontos szerepet tölt be a szántóföldi növénytermesztésben. Jelzi ezt az is, hogy az utóbbi időben új konstrukciók jelentek meg az európai piacon. Néhány héttel ezelőtt az Amazone mutatta be új ekéjét, amelyet a 400 Le teljesítményű traktorokhoz ajánlanak. A Pöttinger cég most ezt is felülmúlta, mert az új ekéjével az 500 Le telje
Szakterületeik világsztárjaival rendez szórakoztató talk show-t az MVM, ezzel folytatódik a tavaly életre hívott MVM Future Talks. Az adatközpontú világ jövőjét, kihívásait és technológiai kilátásait bemutató, ingyenes online eseményen Andy Weir, Neil deGrasse Tyson, Jamie Woodruff, Meskó Bertalan és Balogh Péter vesz részt november 18-án 18 órától
Romániában csaknem másfél év után csökkent az infláció figyelembe vételével számolt reálbér értéke, amely szeptemberben 0,4 százalékkal volt kisebb a tavalyi kilencedik hónaphoz képest - közölte csütörtökön a román országos statisztikai intézet.
Igazából nem egy brutális sportautót veszel, hanem presztízst, életérzést, egy közöséghez tartozást. A hazai Ferrari-szalonba nem öltönyös menedzserek, hanem pólós topvállalkozók járnak, néha csak kávézni, beszélgetni az autókról.
Nagy napra ébredtek ma a nyugdíjasok, hiszen ma megérkeznek a november havi emelt járandóságok a bankszámlákra. Egy átlagos nyugdíjból élő most kap annyi pénzt, amennyi egy havi jó megélhetést biztosít. Egyébként csak szűkös megélhetést fedez a nyugdíj.
Az Atmedia, a multimédiás kereskedőház és a GfK Hungária a GfK háztartáspanel főbevásárlói csoportjainak médiahasználati szokásait vizsgálta, majd ezeket összevetette az FMCG vásárlási volumenekkel. Az elemzésből kiderült, hogy minden médiatípushoz tartozik egy arra fókuszáló főbevásárlói tömeg, és még a számosságában legkisebb csoport is szignifik
Mik a lehetőségeink a következő magyar startup-világsikerre és egyáltalán hogy néz ki a játék ebben az elit ligában? Kijózanító beszélgetés egy befektető és egy startupper között.
A talajbaktériumok szerepe felértékelődik a termesztésben, hiszen minden talajon termelő gazda számára fontos, hogy minél jobb eredményeket érhessen el. A talajbaktériumokat tartalmazó készítmények megítéléséről, helyzetéről, jelentőségéről, jövőjéről dr. Pénzes Évával, a Magyar Talajvédelmi Baktérium -gyártók és -forgalmazók Szakmai Szövetségének
A nemzetközi Effie standard szerinti kétfordulós, idén is online zsűrizés eredményeként ebben az évben 59 sikeres pályamű került döntőbe és küzd meg 29 kategóriában a Bronz, Ezüst, Arany Effie díjakért. Az Effie Finalist díjasok, azaz a döntőbe jutottak már biztos pontszerzők a nemzetközi Effie Index hatékonysági világranglistán. A pályaművek érték
Emelkedtek az árak az agrártermékek piacán. Chicagóban a búza 3,2 százalékkal, a kukorica 2,6 százalékkal, a szójabab 0,4 százalékkal, a repce pedig 1,5 százalékkal drágult. Európában a malmi búzáért 3,1 százalékkal, a kukoricáért 1,2 százalékkal, a repcéért pedig 1,7 százalékkal kellett többet fizetni mint előző nap. A takarmánybúza kurzusa is eme
A Continental technológiai vállalat munkatársai teljesítették a legtöbben a Mesterséges Intelligencia (MI) Koalíció kihívását, amely célja a kompetenciafejlesztés és szemléletformálás. A cég képviseletében Dr. Lóránd Balázs, a Continental budapesti Mesterséges Intelligencia Fejlesztési Központjának vezetője vette át a hazai vállalatcsoport munkatár