2021. október 6. szerda

okt. 6
10:51
Izgalmas előadások és bemutatók várják szerdán is a Vadászati világkiállítás látogatóit (hirado.hu)
Az országszerte nagy érdeklődés mellett zajló programsorozaton már több mint 995 ezren vettek részt.
okt. 6
10:51
A Pfizer-vakcina által termelt antitestek 7 hónapon belül eltűnhetnek (WebBeteg)
Egy új tanulmány szerint 7 hónap elteltével drasztikusan lecsökkenhet az antitestek szintje azoknál a személyeknél, akiket a Pfizer-BioNTech által fejlesztett vakcinával oltottak be.
okt. 6
10:51
Jakab Péter szerint feszült a hangulat a miniszterelnök-jelöltek között, őrködne az egység felett (ATV)
Az Alfahírnek adott interjút az ellenzéki előválasztás első fordulójában kieső Jakab Péter. A Jobbik elnöke a lapnak arról beszélt: „Látva a miniszterelnök-jelöltek közötti feszült hangulatot, most a legfontosabb, hogy őrködjünk az ellenzéki egység felett”.
okt. 6
10:51
Szél Bernadett: Kásler Miklós nem tudja, hány pályakezdő pedagógus van, és nem is érdekli (444.hu)
Illetve szerinte „tudják ők, csak nem árulják el”.
okt. 6
10:51
1 éves lett Radics Gigi kislánya, tündéri fotók a zsúrról (Ripost)
Elképesztő, hogy szalad az idő. Már 1 éves lett Radics Gigi kislánya, Bella Szófia. Az énekesnő fotókat mutatott a szülinapi buliról.
okt. 6
10:51
Hátast dobsz Kim Kardashian kabátjától (Femcafe)
Mint azt sokan tudjuk, Kim Kardashian elképesztő szettekben szokott megjelenni a nyilvánosság előtt. Természetesen most is hasonlóan járt el, ugyanis egy nagyon extra kabátot viselt.
okt. 6
10:51
Elszabadult a földgázár, drámai az emelkedés (Portfolio)
Nem túlzás azt állítani, hogy dráma, ami az európai földgázpiacon zajlik, az elmúlt percekben sorra dőltek a rekordok, és soha nem látott magasságba emelkedett a gáz ára, ami Európa szerte lakossági és vállalati gázfogyasztókat, de áttételesen az árampiacon és általában a termékek és szolgáltatások várható drágulásán keresztül mindenkit érint. Tegn
okt. 6
10:51
Egy kolléga árulta el: teljesen megváltozott Shane Tusup mellett Szabó Zsófi (BorsOnline)
Shane Tusup szerelme teljesen megváltoztatta Szabó Zsófit.
okt. 6
10:51
Ezek a leghatékonyabb marketing módszerek (x) (MMonline)
Minden befektetés rizikóval jár, éppen ezért szükséges a kockázat minimalizálására törekedni. Egy marketing kampány pedig csak akkor lehet sikeres, ha alapos tervezés áll mögötte. De pontosan milyen marketing módszerekkel lehet napjainkban hasítani a piacon? Íme az 5 leghatékonyabb! (x) PPC hirdetések A PPC (Pay-Per-Click) hirdetések hallatán sokak
okt. 6
10:51
Simicskó: Hősiességre, elszántságra, hitre, hazaszeretetre most is szükségünk van (Magyar Nemzet)
Október 6-a nemzetünk történelmének egy olyan fontos pillanata, amely egyszerre fájdalmas és felemelő.
okt. 6
10:57
Horror a benzinkutakon: ismét nagyot drágul a tankolás (Piac és Profit)
Mindkét üzemanyagfajta literenként átlagban bruttó 9-9 forinttal kerül többe péntektől.
okt. 6
10:57
Felrúgta, majd a földön is rugdosta a játékvezetőt a brazil focista: bilincsbe verve vitték el a meccsről (Blikk)
Brutális jelenetek zajlottak le egy alacsonyabb osztályú brazil futballmeccsen. Az egyik játékos egy ellene befújt szabadrúgás után veszítette el a józan ítélőképességét, és ájultra rugdosta a játékvezetőt. A katonai rendőrségnek kellett rendet tenni.
okt. 6
10:57
Rossz a hangulat a tőzsdéken, ütik az autóipari cégeket (Portfolio)
Kimondottan rossz hangulatú kereskedést láthatunk ma Európa tőzsdéin, szektorszinten rosszul teljesítenek többek között az autóipari vállalatok - a legkomolyabb mínuszt a Renaultnál láthatjuk a délelőtti órákban.
okt. 6
10:57
Kiadták a figyelmeztetést: ezeken a területeken csap le ma a vihar (Pénzcentrum)
Az eső és zápor mellett néhol egy-egy beágyazott zivatar is kialakulhat. A csapadékrendszer fokozatosan kelet felé halad, hatására nagyobb területen is kiadós  esőre kell számítani.
okt. 6
10:57
Megválnak az MU nyolc százalékától a Glazer testvérek (m4sport.hu)
A 9,5 millió részvény eladásából származó bevétel nem a klub kasszájába kerül.
okt. 6
10:57
Alacsony a bizalom az építőiparban (vg.hu)
Több mint 750 ezer forint kárt okoznak a kontár szakemberek.
okt. 6
10:57
Árulja 100 milliós luxusotthonát Joshi Bharat: ez is a válás következménye (Life)
Joshi Bharat és felesége 31 év után válnak. Már árulják is egykori álomotthonukat.
okt. 6
10:57
Kiderült, hogy mennyire válogatós Majka, ha ételekről van szó (Promotions)
Nem volt visszaút, Majának és Curtisnek is kóstolnia kellett a Séfek séfében.
okt. 6
10:57
Teljesen megújult Kalotaszeg legnagyobb református temploma (Mandiner)
Felújították a kivételesen szép bánffyhunyadi épületet.
okt. 6
10:57
Bruck András: A nők lesznek a mérleg nyelve jövő áprilisban, őket pedig Dobrev Klára tudja megszólítani (Nyugati Fény)
Karácsony Gergely és Márki-Zay Péter nem tesznek jót maguknak a szervezkedéssel.
okt. 6
10:57
Felforgathatja az európai autóipiacot a Cazoo (Autószektor)
A Cazoo fő tevékenysége a használtautók kereskedelme. Természetesen teljesen online vásárolhat, finanszírozhat vagy előfizethet egy autóra az érdeklődő és házhoz is szállítják a kiválasztott kocsit, vagy 72 órán belül átveheti az egyik ügyfélközpontból. Ezzel párhuzamosan el is adhatja az ember az autóját, azonnali online értékbecslést kap, amely 7
okt. 6
10:59
Legutóbb a 2008-as válság során láttunk ilyet az energiaárakban (Portfolio)
A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) tagállamaiban 4,3 százalékra gyorsult a fogyasztói árak éves emelkedése augusztusban a júliusi 4,2 százalékról. Augusztusban az energiaárak emelkedése 2008 szeptembere óta a legnagyobb, 18 százalék volt a júliusi 17,4 százalék után, az élelmiszerárak emelkedése pedig 3,1 százalékról 3,6 szá
okt. 6
10:59
Márki-Zay Péter: A számok alapján nem nekem kell visszalépni (Mandiner)
Az ATV-ben reflektált a Medián kutatására Márki-Zay, amely szerint ő a második legnépszerűbb ellenzéki miniszterelnök-jelölt.
okt. 6
11:01
Dévényi István: Baromira nem volt szó itt semmiféle MZP-csapdáról (Mandiner)
Szóval nem kell mindig mindent túlgondolni.
okt. 6
11:03
Aki péntekig nem tankol, iszonyúan rosszul jár (Infostart)
Nem kevesebb mint 9 forintos drágulás jön, két fronton is.
okt. 6
11:03
Berki Mazsi: volt idő, amikor úgy gondoltuk, jobban járnánk, ha elválnánk (Blikk)
Nem volt mindig felhőtlen a kapcsoltuk, volt idő, amikor Berki Krisztián és Mazsi úgy érezték, jobb lenne, ha elválnának.
okt. 6
11:03
Varga Mihály: 64 milliárd forintból indulhatnak egészségügyi fejlesztések (hirado.hu)
64 milliárd forintból indulhatnak egészségügyi fejlesztések, többek között 17 kórház is megújulhat.
okt. 6
11:03
Szél Bernadett megkérdezte az EMMI-t, hány végzett pedagógus lépett pályára tavaly és idén – trükkös választ kapott (ATV)
A független országgyűlési képviselő szerint a kormány eltitkolja az adatokat, mert „azok egyre rosszabb képet mutatnak a hazai közoktatásról”.
okt. 6
11:03
Íme 3 dolog, amire jótékony hatással bír a csodanövényként is emlegetett aloe vera (Glamour)
Tudtad, hogy az aloe verának már Kleopátra szépségápolási rutinjában is fontos része volt? Ebben a cikkben most lerántjuk a leplet a népszerű növény jótékony hatásairól.
okt. 6
11:03
Szijjártó hét hónap alatt annyit repült, hogy öt és félszer megkerülhette volna a Földet (SzMo)
A külügyminiszter több esetben nemcsak egy, hanem két, sőt akár három gépet is használt egy-egy útjához.
okt. 6
11:03
Ötvenmilliárdos pályázat a megváltozott munkaképességűek támogatására (Demokrata)
Mintegy 160 ezer megváltozott munkaképességű ember dolgozik Magyarországon.
okt. 6
11:03
Francia elnökjelölt: Magyarország Brüsszel ellen való fellépése követendő példa (Mandiner)
Éric Zemmour azt mondta, Orbán Viktorhoz hasonlóan mi is figyelmen kívül hagyjuk az Európai Bizottság utasításait.
okt. 6
11:03
A dinamikus és statikus nyújtás szerepe (Magyar Nemzet)
A nyújtás valóban előnyös, és számos pozitív hatással bír a szervezetünkre, azonban nem mindegy, hogy azt mikor és hogyan végezzük.
okt. 6
11:05
Megújulhat 17 kórház, 64 milliárd forintból indulhatnak egészségügyi fejlesztések (Mandiner)
Varga Mihály szerdán jelentette be a megállapodást az Ázsiai Infrastrukturális Beruházási Bankkal.
okt. 6
11:09
Rúzsa Magdi megnyerheti a legszebb kismamának járó díjat ezzel a képpel (Metropol)
Egyre jobban kerekedik az énekesnő pocija, ami nem is csoda, hiszen három kis tündéri lelket hordoz a szíve alatt.
okt. 6
11:09
Meredeken csökkentek a német feldolgozóipar új megrendelései (ProfitLine)
Két kiugróan erős hónap után augusztusban meredeken, a vártnál jóval nagyobb mértékben csökkent a német feldolgozóipar új megrendeléseinek értéke az előző hónaphoz képest a külső kereslet gyengülésének következtében.
okt. 6
11:09
Közel az 500 forintos határ – pénteken ismét nagymértékben drágulnak az üzemanyagok (Auto Pult)
Úgy látszik, nincs megállás: ezúttal az olaj árának növekedése miatt emeli a 95-ös benzin és a gázolaj nagykereskedelmi listaárát a MOL, méghozzá nem kevesebb mint 9-9 forinttal. Ezzel a dízel literenkénti átlagára átlépte a 490 forintos, a benziné pedig a 480 forintos határt.
okt. 6
11:09
Fellendítette a biztosításkötési szándékot a járvány (TőzsdeFórum)
Hatalmas verseny kezd kialakulni a biztosítási piacon az újfajta digitális szereplők nyújtotta biztosítási szolgáltatások, valamint a piacon már régebb óta jelen lévő biztosítók között. A technológiai fejlődés és innováció a két legfontosabb szempont, amelyet a biztosítók nem hagyhatnak figyelmen kívül, ha szeretnék megőrizni versenyképességük.
okt. 6
11:09
Az OECD-országokban gyorsult a fogyasztói áremelkedés (vg.hu)
Augusztusban az energiaárak emelkedése 2008 szeptembere óta a legnagyobb.
okt. 6
11:09
20 centis hó hullott az éjszaka (BorsOnline)
Senki nem számított a kora télies időjárásra. Azonban az Alpok már most fehérbe öltözött. Mindenkit figyelmeztettek a veszélyes időjárási körülményekre.
okt. 6
11:10
Megbízhatunk a magukban beszélő robotokban? (Hamu és Gyémánt)
A bizalom nagyon fontos szempont az ember-robot interakciókban, mivel döntő szerepet játszhat a robotok széles körű bevezetésében a valós életben. Mindazonáltal a bizalom egy meglehetősen összetett dolog, amely pszichológiai és környezeti tényezőktől is függhet. A Palermói Egyetem kutatói a közelmúltban végeztek egy tanulmányt, amelyben az
okt. 6
11:10
Izraelben a negyedik járványhullám visszavonulását jelzik az adatok (Demokrata)
Augusztus közepe óta először esett 600 alá a súlyos betegekre vonatkozó napi adat.
okt. 6
11:10
Kövér László már holnap lecsukná azt, aki szerint feles többséggel is megváltoztatható az alaptörvény (Nyugati Fény)
Sajnálja, hogy nem teheti.
okt. 6
11:10
Nyugaton nincs korrupció: a svájci rendőrség rohanta le a svájci nagybankot (Mandiner)
A zürichi ügyészség kérésére a rendőrség iratokat foglalt le a svájci banknál a Greensill Capitalhoz kapcsolódó 10 milliárd dolláros alap összeomlásával kapcsolatban.
okt. 6
11:11
Vigyázat, már a tűzifa-hirdetésekkel is csalnak! (TőzsdeFórum)
Ismét akciós tűzifát hirdetve csaltak ki pénzt ismeretlen eladók a vevőiktől - adta hírül kedden a honlapján a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih).
okt. 6
11:12
Megvan, melyik filmet nevezi Magyarország az Oscarra (Hamu és Gyémánt)
A magyar horrorfilm szinte a világ minden pontján látható lesz. Döntött az Oscar-díjra nevező bizottság: Bergendy Péter Post Mortem című filmje képviseli Magyarországot a 94. Oscar versenyben a nemzetközi film kategóriában. A magyar mozifilm az A-kategóriás varsói nemzetközi filmfesztiválon debütált, eddig 13 díjat nyert rangos seregszemlé
okt. 6
11:13
Putyin szerint klímaspekuláció miatt van hisztéria (TőzsdeFórum)
“Látják, hogy mi történik Európában, ahol hisztéria és zűrzavar van a piacokon? Miért van ez így? Mert senki sem viszonyul ehhez komolyan, van, aki spekulál az éghajlatváltozás problémáin, van, aki alábecsül dolgokat, van, aki pedig elkezdi csökkenteni a kitermelő iparágakba történő beruházásokat” – mondta Putyin. “Az átállásnak (a zöld energiára v
okt. 6
11:15
Harminc iskolás kapta el a szalmonellát Hódmezővásárhelyen (Infostart)
Négyen kórházba is kerültek.
okt. 6
11:15
Gyászol Cristiano Ronaldo (Blikk)
Szomorú hírt posztolt a közösségi oldalán Cristiano Ronaldo, a Manchester United futballistája. Váratlanul elhunyt gyerekkori barátjának, a Setubalban futballozó José Semedónak a felesége, Soraia.
okt. 6
11:15
Totális a káosz a fővárosban! Képtelenség volt közlekedni Budapesten (Metropol)
Komolyan megtépázta a közlekedés azoknak az embereknek az idegrendszerét, akik a Széll Kálmán tér és a Corvin-negyed között szerettek volna villamosozni, azaz pótlóbusszal közlekedni.

Keresés