Az Angyaltrombiták című koncepció alkotója, Besenyei Katalin bizonyult a legjobbnak és nyerte el a 10.000 eurós fődíjat az idei Hypewriteren, valamint a lehetőséget, hogy pályaművéből pilot készüljön, amely az RTL Magyarország jóvoltából nagyközönség elé is kerül. A pitchfórumon nem csupán az idei nyertest és a különdíjast nevezték meg, de bejelent
A fővárosi hivatásos tűzoltók a mentőkkel közösen kiemeltek egy embert az egyik autóból és áramtalanították a járműveket. Az újpesti önkéntes tűzoltók is kiérkeztek - a helyszínelés idejére forgalmi torlódásra kell számítani. Vezessenek óvatosan. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!
A visszalépéssel kapcsolatban úgy fogalmazott, hogy a végén úgyis az előválasztáson résztvevő polgárok döntenek, és az a veszély nem fenyeget, hogy az ellenzék ne lenne egységes.
Az agráriumon belül kiemelten fontos a szerepe az erdőgazdaságnak, ezen ágazat fejlesztésére 2016 óta 160 milliárd forint értékben nyújtott támogatást a tárca – mondta Feldman Zsolt szerdán egy csévharaszti sajtótájékoztatón.
Gwyneth Paltrow számos közismert alkotásban bizonyította már be színészi tehetségét, az utóbbi időben azonban nem a filmszerepei miatt hívta fel magára a figyelmet.
Vállalkozóknak készült az Összetartók.hu, hogy üzleti kapcsolatok építésével és kedvező pénzügyi megoldásokkal könnyítse meg a cégvezetők munkáját. A magyar kis- és középvállalkozók közössége, valamint a legjobb banki szakértők segítik az érdeklődőket: új együttműködéseket teremthetnek és a megosztott példákkal, tapasztalatokkal is segíthetik egymá
Jelentősen visszaesett a Mercedes-Benz eladása a szeptember végével záródott negyedévben annak ellenére, hogy nagy volt a globális kereslet és a rendelésállomány.
A gazdasági és korrupciós ügyekkel foglalkozó osztrák államügyészség (WKStA) szerda délelőtt házkutatást tartott a kormányzó Osztrák Néppárt (ÖVP) bécsi központjában és a kancellári hivatalban is. A házkutatások érintettjei mindannyian Sebastian Kurz kancellár bizalmi emberei: Johannes Frischmann sajtószóvivő, Gerald Fleischmann médiakoordinátor és
Jól sikerült az első félév a Tescónál annak ellenére, hogy munkaerőhiány és a beszállítói láncok megrogyása nehezítette a helyzetet, a bevétel emelkedett a brit kiskereskedelmi óriásnál, a nyereség pedig kétszámjegyű ütemben nőtt. A féléves jelentést követően több mint 6 százalékos pluszba ugrott ma a Tesco részvényeinek árfolyama.
Kovács István Ádám az Országos Mentőszolgálat Központi Covid Irányításának Önkéntes Diszpécsere kilenc évvel ezelőtt gondolt egy nagyot és létrehozta az "Egy tábla Szeretet" nevű társadalmi összefogást a Facebookon. Célja pedig nem más volt, mint boldogabbá tenni azon gyermekek mindennapjait, akik hosszabb időt kénytelenek kórházban tölteni.
Fontos megállapodást kötött Magyarország az Ázsiai Infrastrukturális Beruházási Bankkal – jelentette be Varga Mihály Facebook oldalán közzé tett videójában.
A fővárosi startup ökoszisztéma teljes becsült értéke egy év alatt mintegy másfélszeresére, 200 milliárd forint fölé nőtt a Global Startup Ecosystem Report legfrissebb elemzése szerint. Budapest ezzel megerősítette helyét a feltörekvő startup ökoszisztémák legjobbjai között. A jelentés fontos eredményként emeli ki, hogy a kezdeményező állami szerep
A Samsung felmérése alapján a nők 91, míg a férfiak 88 százaléka néz internetes tartalmakat a tévéjén. A legújabb kutatásból az is kiderül, hogy a budapestiek közül szinte mindenki internetezik és a különböző online videótárak is nagy népszerűségnek örvendenek a megkérdezett fővárosi lakosság körében, 95 százalékuk választ filmeket vagy sorozatokat
A fővárosi startup ökoszisztéma teljes becsült értéke egy év alatt mintegy másfélszeresére, 200 milliárd forint fölé nőtt a Global Startup Ecosystem Report legfrissebb elemzése szerint. Budapest ezzel megerősítette helyét a feltörekvő startup ökoszisztémák legjobbjai között. A jelentés fontos eredményként emeli ki, hogy a kezdeményező állami szerep
"Megérkezett a villamos néhány közvélemény-kutatási eredmény formájában" - értékelte Karácsony Gergely szerda délutáni sajtótájékoztatóját az előválasztási ellenlábas.
Az olasz és a spanyol labdarúgó-válogatott az utóbbi években mindig nagy csatát vív – az utóbbi húsz évben övék az európai futball egyik leggyakoribb párharca, tizenháromszor találkoztak, s csupán háromszor tudott valamelyik nyerni egygólosnál nagyobb különbséggel –, erre lehet számítani ma este is.
Ha a beteg vagy a hozzátartozói memóriaromlást tapasztalnak, szellemi leépülés, orvosi nevén demencia gyanúja merül fel. Ismerje meg, hogy milyen probléma állhat még a háttérben, vagy van-e lehetőség a memóriaromlás megfékezésére!
A hiteltörlesztési moratórium jelenlegi szakaszában nem csak a védernyő alatt maradásról érdemes dönteni. A money.hu szakértői arra hívják fel a figyelmet, hogy azon ügyfelek számára, akik korábban magas kamatozású, vagy épp változó kamatozású hitelt vettek fel, a bankkal történő kapcsolatfelvétel arra is lehetőséget ad, hogy a moratórium után olcs
Te is azoknak a táborát erősíted, akik már akkor vacogó fogakkal átkozzák a téli hónapokat, amikor még épphogy csak 0 fok alá mutat a hőmérő higanyszála? Akkor ennek a hírnek nagyon fogsz örülni, ugyanis egy új innovációnak köszönhetően többé észre sem fogod venni, ha fagypont körüli a hőmérséklet körülötted!
Esetükben, váratott magára az elismerés. Nem törtettek, nem a közösségi média húzta fel őket, egyszerűen csak 40 fölött csodálkozott rá a világ tehetségükre. Az ÉvaMagazin.hu összeállítása.
A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) csatlakozott a „Passzold vissza, Tesó!” kampányhoz, melynek keretében a kamara dolgozói és családtagjaik újrahasznosításra ajánlhatják fel használaton kívüli mobiltelefonjaikat. A NAK ezáltal is tenni kíván a globálisan is fenntartható gazdaságért.
A gazdasági és korrupciós ügyekkel foglalkozó osztrák államügyészség (WKStA) szerda délelőtt házkutatást tartott a kormányzó Osztrák Néppárt (ÖVP) bécsi központjában és a kancellári hivatalban is, a házkutatások érintettjei mindannyian Sebastian Kurz kancellár bizalmi emberei: Johannes Frischmann sajtószóvivő, Gerald Fleischmann médiakoordinátor és
A tegnapi napon jelent meg a hír, hogy a Tesla-nak 137 millió dollárt kell fizetnie egy korábbi alkalmazottjának, aki a cégnél töltött négy év során folyamatosan rasszista indíttatású beszólásokkal és falfirkákkal kellett szembesülnie. Az egykori munkatárs állítása szerint bár ezeket jelezte főnökeinek, amellett, hogy az őt támadó munkatársait is i
A gazdasági és korrupciós ügyekkel foglalkozó osztrák államügyészség (WKStA) szerda délelőtt házkutatást tartott a kormányzó Osztrák Néppárt (ÖVP) bécsi központjában és a kancellári hivatalban is, a házkutatások érintettjei mindannyian Sebastian Kurz kancellár bizalmi emberei: Johannes Frischmann sajtószóvivő, Gerald Fleischmann médiakoordinátor és
A fejlesztők és szoftvermérnökök legalább fele részben akkor is mérlegelik a felmondást, ha csapnivalónak tartják a kódbázist, amellyel dolgozniuk kell.
A 615 szavazattal, 24 ellenszavazat és 48 tartózkodás mellett elfogadott állásfoglalásban a képviselők hangsúlyozták: mivel a halálos kimenetelű balesetek 30 százalékánál kulcsszerepet játszik a gyorshajtás, a járművek biztonságos sebességszintje legfeljebb 30 kilométer/óra lenne a lakott területeken és ott, ahol sok a gyalogos és a kerékpáros. Az
Eddig tisztázatlan körülmények között 2021. október 6-án 13 óra 40 perc körül Budapest XI. kerületében, a Balatoni úton, a Kőérberki dűlő kereszteződésében három autó ütközött össze. Az elsődleges információk szerint a balesetben több ember megsérült. A balesettel érintett járművek forgalmi akadályt képeznek. A helyszínelés és műszaki mentés idejé