Olyan megcsonkított idézetet raktak a címlapjukra, ami azt sugallja, mintha a jelölt betiltatná a válást és az abortuszt. Pedig nem. A PH emellett nyíltan beleállt a Dobrev-kampányba.
Magyarország segít Romániának és 50 koronavírusos beteget vesz át intenzív ellátásra – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán Budapesten.
St. Louis – Néhány hét alatt örök kedvencből közellenség lett a The Rolling Stones. Az újra koncertező legendás brit rockbandát sorra érik a támadások.
Személyeskedéssel indult a harmadik miniszterelnök-jelölti vita, Márki-Zay Péter a DK zsarolásáról, Dobrev Klára riválisa alkalmatlanságáról beszélt, majd a két jelölt kézfogással békülni látszott. Márki-Zay Péter már kormánytagokat is említette, Dobrev Klára decemberig árnyékkormányt hirdetne. Az ellenzéki előválasztás utolsó tévévitájának részlet
Peking – Kiszivárogtak a Tajvan elleni katonai invázió tervei, amelyekből nyugati szakértők megírták a sziget kínai elfoglalásának lehetséges forgatókönyvét. A kommunista Kína, vagyis a Kínai Népköztársaság ugyanis régóta feni a fogát a Kínai Köztársaságra, azaz Tajvanra, mivel „egyesíteni” szeretnék a szigetet az anyaországgal.
Annyi a koronavírusos beteg Székelyföldön, hogy választaniuk kell az orvosoknak, ki kapjon esélyt - számolt be az InfoRádiónak Tar Gyöngyi, Hargita megye tisztifőorvosa.
London – Döbbenetes jelenetek zajlottak le az Anglia–Magyarország vb-selejtező alatt a lelátón a vendégszektorban. Fotókon, videókon jól látható, amint a helyi hatóság gumibotokkal csépeli a futballszurkolókat.
Fenntartja azt az állítását, hogy vannak zsaroló sms-k a telefonjában Gyurcsány Ferenctől, mégsem hozza ezeket nyilvánosságra Karácsony Gergely – árulta el Bolgár Györgynek a Klubrádióban a főpolgármester.
Folytatódik a brüsszeli nyomásgyakorlás; a LIBE-bizottság látogatása után a brüsszeli bürokrácia Magyarországra küldi Didier Reynders jogérvényesülésért felelős biztost - közölte Varga Judit igazságügyi miniszter szerdán a Facebook-oldalán.
Isztambul – A Forma-1-es Török Nagydíjon az angol Lewis Hamilton és csapata a Mercedes nem értett egyet arról, hogy mi lett volna a helyes stratégia a hétszeres világbajnok számára.
A MetKép számolt be róla, hogy megérkezett a hidegfront, egyre hidegebb levegő áramlik be az országba. Kékestetőn 2 fok alá hűlt a levegő és havazni kezdett – írja a napi.hu.
Hivatalos személy által elkövetett közokirat-hamisítás miatt emeltek vádat három, járási hivatalban dolgozó nő ellen, mert egyiküket hamis védettségi igazolványokhoz próbálták juttatni – tájékoztatta a Veszprém Megyei Főügyészség szerdán az MTI-t.
Az egykori sikercég, az IND Group három alapítója közül ketten a Mészáros-féle óriásbanknál folytatják, ami a Budapest Bank, az MKB és a Takarékbank fúziójával jön létre. Tapasztalt kommunikációs vezető is érkezik a csoporthoz.
Több mint egyórás, izzasztó szópárbajon vannak túl az ellenzéki előválasztás talpon maradt miniszterelnök-jelöltjei, Dobrev Klára és Márki-Zay Péter. A stúdióból kijövet a Blikk mindkettőjüket arról kérdezte, mi a véleményük, mi a benyomásuk az RTL által rendezett vitáról.
Kékestetőn havazni kezdett szerdán. A délutáni élő kameraképen az látszott, hogy egy kevés hó meg is maradt. Az Országos Meteorológiai Szolgálat ugyanakkor azt is közölte, jövő héten ismét melegszik az idő, a hét második felében akár 20 Celsius-fok is lehet.
Dobrev Klára most nem úgy viselkedett, mint a korábbi vitákon, vezető pozíciójának tudatában. Trumpozás, alkalmatlanozás, zsarolás emlegetése - hogy aztán a vita második felére, tartalmi kérdésekben hasonlókat mondanak.
Popovics Judit tatai politikus a miniszterelnök-jelölti vita közben írt a közösségi oldalára, megerősítve Márki-Zay Péter kijelentését, miszerint a DK megzsarolta őt.
Oroszország kész a konstruktív fegyverzetellenőrzési tárgyalásokra az Egyesült Államokkal, és a legfejlettebb fegyverrendszereivel nem fenyeget más országokat - jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök szerdán az Oroszországi Energiahét elnevezésű rendezvényen.
Dortmund – A német élvonalban szereplő Borussia Dortmundban futballozó norvég Erling Haaland lehet 2022-ben az angol bajnok Manchester City első számú kiszemeltje.
A baloldalon egy olyan hatalomtechnikai alkukon alapuló ellenzék jött létre, amelynek sem közös ideológiája, sem közös víziója nincsen, így kormányzásképtelen.
Másfél hónapot nyertek az államadósság csökkentésére, de akármilyen ijesztőnek hangzik, mégsem olyan nagy baj az amerikai államcsőd. 1960 óta nagyjából nyolcvanszor függesztették fel vagy emelték fel a plafont.