Komoly fejtörést okoz az egészségügyi szakértőknek, hogy augusztushoz képest több ezerrel csökkent a fertőzöttek száma Japánban, miközben szinte korlátozások nélkül döcögték végig az elmúlt év hullámait. A szakértők aggodalma ellenére az ázsiai ország ünnepel.
Glasgow – A magyar futball legkiemelkedőbb alakjától, Puskás Ferenctől tanulta a szakmát a Ferencváros mai Európa-liga ellenfelének, a Celticnek a menedzsere. Ange Postecoglou elárulta, édesapja mellett a magyar zseni volt a legnagyobb hatással pályafutására, s a mentorának tekinti őt. Annyira tisztelte a zseniális magyar futballistát, hogy a Faceb
Kisebb pánikot okozott az elmúlt hetekben a hazai villamosenergia-piacon, hogy az egyik kereskedő egyszer csak beszüntette a szolgáltatást az ügyfelei egy jelentős részének. Piaci információk szerint megvan annak a kockázata, hogy energiakereskedő cégek részben felfüggesztik, illetve megszüntetik tevékenységüket, és így energiakereskedő nélkül mara
Ricky Naputi mindent megpróbált, de képtelen volt leállni az evéssel. 400 kilósan halt meg, depressziós volt, a házassága tönkrement, és a halála előtti hét évben már az ágyból sem tudott kikelni.
A Ferencváros nehéz helyzetbe került a harmadik hely megszerzését illetően, miután 2-0-ra kikapott a Celtic Glasgow vendégeként a labdarúgó Európa-liga csoportkörének harmadik fordulójában, így továbbra is pont nélkül áll.
Még egy hét sem telt el a legutóbbi óta, de újabb rossz hírrel kell szembesülnie az autósoknak a kutakon. A benzin és a gázolaj ára szerdán tovább emelkedik, ráadásul nem is kicsit.
Bővítette csurgói telephelyét a Mol; a 9 milliárd forintos beruházás a környezetterhelés csökkentését szolgálja - tájékoztatta a cégcsoport az MTI-t kedden.
Jövő héten: téli időszámítás, óraátállítás! Jövő héten vasárnap, azaz október 31.-én kezdődik a téli időszámítás! Vasárnap hajnalban az analóg órákat 3 óráról 2 órára kell visszaállítani, egy órával többet aludhatunk, és hamarabb is sötétedik majd. Az óraátállítás sokakat megviselhet, különböző tünetek léphetnek fel: Alvászavarok, Depressziós hangu
Varga Lajost, a Balatonfüredi Yacht Club (Byc) elnökét megkérdeztük új pozíciójáról, vitorlás-pályafutásáról, az állandó fejlesztésekről és arról is, szerinte mi a hasonlóság az üzlet, valamint a sport között. Aqua: A Byc-ről, amelynek tavaly szeptemberben vetted át a vezetését, elmondható, hogy több mint egy klub. Milyen út vezetett az elnöki szék
A válások nagy része nem végződik happy enddel. Évekig tartó pereskedések, vita a vagyonról, házról, kocsiról, gyermekelhelyezésről. Egy biztos, ez egy olyan háború, melynek legnagyobb vesztese a gyermek. Amennyiben persze a szülők képtelenek jobb belátásra bírni egymást.
Tovább bővítette nemzetközi befektetését Tiborcz István. Orbán Viktor veje ezúttal Mészáros Lőrinctől vásárolt, hogy cégével, a BDPST Grouppal Ausztriában is megvesse a lábát.
London – Erősen kettős mércét alkalmaz az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA), ha büntetésről van szó: nem ugyanaz a szigor az angol vagy éppen a magyar rendbontó szurkolókkal szemben.
Jelentősen gyengült a forint kedd délután az MNB kamatdöntésének kihirdetése után: az euró jegyzése pár perc 361 forint fölé emelkedett, délután negyed négy körül pedig már 362,54 forinton jegyezték a bankközi devizapiacon; a döntés közzététele, 14 óra előtt egy perccel még 359,90 forinton állt a jegyzés.
Hetvennégy éves korában, a hétfői napon tragikus hirtelenséggel elhunyt Edita Gruberová szoprán-koloratúrszoprán énekes Zürichben - közölte a család a dpa német hírügynökséggel.
Egy Facebook-bejegyzésben terjedő álhír szerint szerda hajnalban érheti el a La Palma-i vulkánkitörés következtében kialakult mérgező légáramlat Magyarországot.
Könnyekben tört ki és alig jutott szóhoz Karikó Katalin. A kutatóbiológus tegnap érkezett meg Spanyolországba, hogy október közepén átvegye „a spanyolok Nobel-díját”, amikor a szálloda bejáratánál váratlan dolog érte.
Barcelona – Ha szerdán hazai pályán kikap a Barcelona a Dinamo Kijevtől, akkor kezdhet elbúcsúzni a továbbjutás reményétől a labdarúgó Bajnokok Ligájában. A katalán együttes két vereséggel rajtolt a BL-ben, újabb botlást már nem engedhet meg magának.
A járvány 4. hulláma a magas átoltottság miatt a kormány várakozásai szerint gyengébb lesz, így idén változatlanul 7 százalék körüli gazdasági növekedésre és 7,5 százalék körüli hiányra lehet számítani – mondta Varga Mihály pénzügyminiszter a Portfolio Budapest Economic Forum című mai konferenciáján. Az inflációt az újranyitással együtt járó keresl
Szombaton a Dancing with the Starsban a hírességek egy-egy szép emléket, vagy éppen ellenkezőleg, életük egyik nehéz időszakát elevenítették fel az Emlékek éjszakája alkalmából. Tóth Andi visszaemlékezését az egész stúdió megkönnyezte.
Egy fiatal pár, Sára és Milán a vírushelyzet közepén sem féltek belefogni egy vendéglátóhely megnyitásába Örvényesen. Úgy tűnik, jól döntöttek, hiszen a sok negatív kritika ellenére kiemelkedő eredményekkel zárták a szezont. A Makronómnak adott interjúban elmesélik nekünk a nyitással járó nehézségeket és megosztják velünk a sikerük kulcsát is.
Egyre dagad Fekete Dávid börtönszámlája. A több mint százmillió forintos sikkasztást elkövető egykori megasztáros énekes májusban került hűvösre, ahol már csak azért sincs egyszerű dolga, mert a személyét különleges érdeklődés övezi. Meghúzni nem tudja magát, a hírek szerint a többi rab szüntelenül vegzálja, ezért nincs más választása, kénytelen me
Háborús állapotok uralkodnak a koronavírusos betegek által megrohamozott romániai kórházakban: a betegségben elhunytak már nem férnek el a halottasházban, a folyósokon fekete zsákokba helyezett holttestek sorakoznak, a temetkezési vállalatok járművei pedig sorban állnak a kórházak udvarán – jelentette kedden a Digi24 hírtelevízió.
Bordélyház fenntartásával elkövetett prostitúció elősegítésének bűntette miatt emelt vádat a Veszprémi Járási Ügyészség egy balatonfüredi szórakozóhely vezetője és tizenhét alkalmazottja, valamint a férfi volt üzlettársa ellen, tizennégy vádlottnak pedig kerítés bűntette miatt is felelnie kell a bíróság előtt.
Az Európai Bizottság szinte minden tagországtól „határozott támogatást kapott” álláspontja kialakításához, de mindenekelőtt „a határozott a reagálásra”.
Újra Láng Zsoltot választották meg a Fidesz budapesti szervezetének elnöki posztjára. A döntéssel a párt fővárosi megerősödését szeretnék elérni, és hogy kellően felkészüljenek a jövő évi országgyűlési választásokra – közölte az MTI.
Az elmúlt évek fejlesztéseinek eredményeként csaknem minden előfizetője számára elérhetővé tette a DIGI az FTTH optikai hálózat biztosította névleges 1 Gbit/s sávszélességet, és még idén bevezeti a 10 gigabites vezetékes internetszolgáltatást, ami a lakossági szolgáltatásban jelenleg a leggyorsabbnak számít – jelentette be Dragos Spataru, a DIGI Kf