2021. október 6. szerda

okt. 6
12:51
Gyűlnek a fellegek Európában: kellemetlen meglepetést hozott az augusztus (Portfolio)
A vártnál jóval gyengébben alakult a kiskereskedelmi forgalom az euróövezetben augusztusban, amikor is a fogyasztók visszafogták az élelmiszerekre, alkoholra és dohányárura fordított kiadásaikat. Az Európai Unió statisztikai hivatala (Eurostat) szerdán közölte, hogy a szezonálisan kiigazított adatok szerint a 19 tagú eurózónában havi összevetésben
okt. 6
12:51
Miért robbannak fel a csillagok? (ATV)
70 évvel ezelőtti képet ismertünk eddig a csillagokról, így nem meglepő az a felfedezés, hogy "hirtelen" több mint 800 csillag eltűnt - mondta Kiss László csillagász a Spirit FM Aktuál című reggeli műsorában.
okt. 6
12:51
Camila Cabello az első nemzetközi Glamour digitális címlapon (Glamour)
Korábban ilyen nagyszabású nemzetközi összefogás még nem volt a GLAMOUR magazin életében, a különböző országok GLAMOUR kiadásai közös online eseménnyel jelentkeznek, amit egy digitális címlappal ünneplünk meg szerte a világon.
okt. 6
12:54
Most épp a származási ország elve áll nyerőre a techcégek megregulázásában (Bitport)
Még mindig megy a kötélhúzás, hogy lehet-e uniós szinten szabályozni a digitális szolgáltatásokat nyújtó Big Tech cégeket.
okt. 6
12:54
Fidesz: A baloldal ismét elszabadítaná a rezsiárakat (Demokrata)
A magyar családokat most védi a rezsicsökkentés – hangsúlyozta Böröcz László.
okt. 6
12:54
Hont András: Megjött a Závecz nevű villamos (Mandiner)
Karácsony Gergely esetleges kudarca után ebben az országban több főszerkesztőnek le kéne mondania.
okt. 6
12:57
Kiderült, mennyi a pályakezdők bérigénye (Piac és Profit)
A pandémia nyomán a pályakezdők átlagos nettó bérigényének növekedése stagnál az előző évekhez képest – derült ki egy friss kutatásból. Eszerint idén átlagosan nettó 248 800 forintot szeretnének kézhez kapni az iskolapadból kilépve. A legmagasabb fizetést az orvosi és mérnöki, a legalacsonyabbat pedig a szakmunkás és pedagógiai végzettséggel várják
okt. 6
12:57
Pár órán belül két körözött férfira is lecsaptak a tolnai zsaruk: összesen kilenc elfogatóparancs volt ellenük (Blikk)
Néhány órán belül két faddi férfit fogtak el a tolnai rendőrök. A két férfi ellen összesen kilenc elfogatóparancs volt érvényben.
okt. 6
12:59
Varga Mihály bejelentette: több egészségügyi fejlesztés is elindul (Piac és Profit)
Magyarországon 64 milliárd forintból indulhatnak egészségügyi fejlesztések, többek között 17 kórház is megújulhat - jelentette be Varga Mihály pénzügyminiszter szerdán, a Facebook oldalára feltett videóban.
okt. 6
13:00
Mi történt? Fluor Tomi vérig sértette Szabó Zsófit (Promotions)
Fluor Tomi már vissza se köszön Zsófinak, és ez nagyon rosszul esik neki.
okt. 6
13:00
Áder János: Az eszmék tovább élnek örökségünk megőrzésében (Demokrata)
Az államfő Komáromban, a felújított Csillagerődben mondott beszédet az aradi vértanúk emléknapján.
okt. 6
13:00
Bürokrácia csökkentéssel a kártevők ellen (Agrárágazat)
Az éghajlatváltozással, a kártevőkkel szemben ellenállóbb növények termesztése válik lehetővé a mezőgazdaságban.
okt. 6
13:03
Hiteltörlesztés vagy megtakarítás lehet az szja-visszatérítésből (Infostart)
A jövő év eleji családi szja-visszatérítés a becslések szerint 600 milliárd forintba kerül a költségvetésnek, a banki szakértő szerint a háztartások óvatosak lesznek, és elsősorban a tartozásaik rendezésére fordítják majd a plusz pénzt.
okt. 6
13:03
Sok az új fertőzött Ukrajnában (HírTV)
Ismét 12 ezer fölött mozognak a napi esetszámok Ukrajnában.
okt. 6
13:03
Britney és Madonna csókja is Nft-ben végezte (Kripto Akadémia)
Hiába, ha egy buli beindul, akkor nincs megállás, úgy tűnik már szinte semmi sem kerülheti el az eneftésedés sorsát. Pixeles punkok, szépen megrajzolt majmok, koalák, oroszlánok, egyebek, majd jöttek az extrémebb példák, mint például nagy(obb) jelentőségű újságcikkek, lassan ha nem válik NFT-vé…
okt. 6
13:03
Eluralkodott a depresszió Kulka Jánoson: „Két személyiség él bennem” (Femcafe)
Kulka János arról beszélt, hogyan telnek most a napjai. Azt mondja, máshogy állnak hozzá az emberek, mint a sztrókja előtt.
okt. 6
13:05
Jelentősen javult a járványhelyzet Spanyolországban (HírTV)
Spanyolországban regisztrálják jelenleg a legkevesebb koronavírusos beteget a világon.
okt. 6
13:06
Közel 1,3 milliárd fontos a Manchester City játékoskerete (MMonline)
A Manchester City vezeti azt a ranglistát, amelyet a futballisták átigazolási összegei alapján állított össze és tett közzé a Sporttudományok Nemzetközi Központja (CIES). A dobogóra további két angol klub, a Manchester United és a Chelsea kerültek még fel.Európa öt legerősebb bajnokságának együtteseit mérték fel a CIES szakemberei, akiknél az angol
okt. 6
13:09
El Salvador után jöhet Brazília? (Kripto Akadémia)
Brazília jó úton halad afelé, hogy a világon a második ország legyen, amely a BTC-t törvényes fizetőeszközként fogadja el. Aureo Ribeiro szövetségi képviselő bejelentette, hogy Brazília hamarosan elfogadja a bitcoint törvényes fizetőeszközként. Hozzátette, hogy ez az elfogadás lehetővé tenné a…
okt. 6
13:09
Tovább tárgyal az ExxonMobil és a Romgaz (ProfitLine)
Meghosszabbították egy hónappal az amerikai ExxonMobil és a román állami gázvállalat, a Romgaz közötti tárgyalásokat arról, hogy a román vállalat milyen feltételek mellett szerezheti meg az amerikaiak által birtokolt 50 százalékos részesedést a fekete-tengeri Neptun Deep gázmezőben - közölte kedden a Romgaz.
okt. 6
13:15
Kiderült, miért álltak le a Combinók fél napra (Infostart)
Délutánra az összes jármű újra üzemkész lesz.
okt. 6
13:15
Donald Trumpra továbbra is rájár a rúd: lekerült a leggazdagabbak listájáról (Blikk)
A korábbi amerikai elnök 25 év után búcsúzott az elit listától.
okt. 6
13:15
6 tipp azért, hogy neked is olcsóbb legyen a Binance kereskedés (Kripto Akadémia)
Ne utalj ki gyakran, de ha kell, akkor használj olcsó coinokat A Binance felszámol egy kiutalási jutalékot (withdrawal fee), ha a tőzsdéről szeretnél kiutalni egy coint egy másik tárcába. A withdrawalfees.com számításai szerint jelenleg a Binance-en átlagosan $15-ba kerül egy…
okt. 6
13:15
Elszálltak az energiaárak – Télre van elég földgáz a tárolókban? (Agroinform)
Uniós biztos: az energiaárak növekedésének nincs köze az uniós klímapolitikához.
okt. 6
13:15
Alattomos népbetegség terjed a koronavírus-járvány árnyékában: így segítenek az áldozatokon (Pénzcentrum)
Az új típusú koronavírusban érintett betegek számára készített önsegítő kiadványokat a Semmelweis Egyetem Magatartástudományi Intézete. A poszt-COVID-szindróma mentális tüneteiről szóló brosúrák olyan információkat és egyszerű technikákat tartalmaznak, amelyek jelentősen segítik a tünetekkel való megküzdést. A kiadványok a Magatartástudományi Intéz
okt. 6
13:18
Újabb valótlanságokat állít a LIBE az Alapjogokért Központ szerint (Demokrata)
A delegáció vezetője újabb nyilatkozatban támadja Magyarországot.
okt. 6
13:18
Lukácsi Katalin: Ne lépj vissza, Péter! (Mandiner)
A volt KDNP-s politikus Márki-Zayt kérleli Facebookon.
okt. 6
13:18
Új Toyota Rav4 Adventure: a szabadság megtestesítője (Autószektor)
A Toyota a RAV4 ADVENTURE modellváltozat bemutatásával szélesíti még tovább a RAV4 valódi SUV kiállásából származó előnyöket. Az új kivitel a már meglévő palettához csatlakozik, és a „juss el bárhová” mottó szellemét erősítve biztosít marcona megjelenést, felkészítve az autót a természet meghódítására. Ezzel az új verzióval új vásárlókat kíván megs
okt. 6
13:20
Surányi elverte, Gyurcsány úgy hagyta, Orbán visszaszerezte a magyar aranyat (Mandiner)
Óriási összeggel, a GDP 3 százalékának megfelelő hozammal lehetnénk gazdagabbak, ha már Gyurcsánynak eszébe jutott volna az aranytartalék visszaszerzése. A Surányi által elvert 62 tonna aranyat a magyar kormány 2010 után elkezdte visszapótolni. A World Gold Council szerint 2021 első felében az egész világon Magyarország volt az egyik legnagyobb ara
okt. 6
13:24
Kör alakú telefonnal rúgnák fel a mobilpiacot (Hamu és Gyémánt)
A mobiltelefonok formája lényegében évtizedek óta változatlan. Az egyetlen érdemi különbség annyi volt, hogy régen összecsukható vagy éppen forgatható változatok is szép számban jelen voltak, mostanában pedig már az érintőképernyőt is hajtogathatjuk. A vonalvezetésük ettől függetlenül mindig téglalap volt. Ebbe „rondítana" (vannak, akik sz
okt. 6
13:24
Wintermantel Zsolt: Karácsonyék szerint az eső a felelős (Mandiner)
Reggel óta nem járnak a Combinók, a főpolgármester újabb bűnbakot talált.
okt. 6
13:27
Nagyot ment a Tesco az elmúlt hónapokban (Piac és Profit)
Javuló üzleti adatokról számolt be szerdán Londonban közzétett féléves eredményjelentésében a Tesco. A legnagyobb brit kiskereskedelmi hálózat tájékoztatója szerint a cég nyereségessége javult a közép-európai térségben is.
okt. 6
13:27
Hosszú Katinka a vb-n tér vissza (Infostart)
Újra edzésbe állt a háromszoros olimpiai bajnok úszó.
okt. 6
13:27
Fizetniük kell a Pcr-tesztekért az oltatlan Hertha-focistáknak (Blikk)
Berlin – Dárdai Pál vezetőedző csapatánál, a Hertha BSC-nél fizetniük kell a PCR-tesztekért azoknak a labdarúgóknak, akik nem kaptak koronavírus elleni védőoltást.
okt. 6
13:27
Történelmi változás készül Brüsszelben: jövő évre lehet meg a nagy alku (Portfolio)
Az Európai Bizottság október 19-én közzéteszi a járvány uniós gazdaságra és költségvetésre gyakorolt hatásának értékelését, és egyben elindítja a vitát a Stabilitási és Növekedési Paktum reformjáról - jelentette be Paolo Gentilon gazdasági biztos.
okt. 6
13:27
Elérhető a Google Pay a CIB-nél is (FinTechRadar)
Egyelőre csak a Visa által kibocsátott kártyákkal működik a fizetési megoldás. Szerencsére a CIB szinte csak ilyen kártyákat ad ügyfeleinek.
okt. 6
13:27
Dobrev Klára vezet az előválasztáson a Závecz Research szerint is, jövőre mindenképp a Fidesz nyerne (SzMo)
Márki-Zay jobban meg tudná szorongatni, mint Karácsony, és a hódmezővásárhelyi polgármester Orbánhoz is kicsivel közelebb kerülhet a 2022-es szavazáskor, mint vetélytársai.
okt. 6
13:33
Facebook-leállás - "Az informatikai háborúk visszaküldhetik a civilizációt a középkorba" (Infostart)
A jövő háborúi informatikai háborúk lesznek, tönkre lehet tenni úgy egy országot, hogy összezavarják az egészségbiztosítási rendszerét, bankrendszerét - vélekedett a hétfői kiterjedt Facebook-leállás kapcsán Zsolt Péter médiaszociológus.
okt. 6
13:33
Senki nem számított erre! 20 centi hó esett éjszaka (Blikk)
Gyönyörű!
okt. 6
13:33
Beleállt egy vasdarab a hatéves kisfiú fejébe: csodával határos módon felébredt a kómából (Blikk)
Felébredt a kómából az az amerikai kisfiú, akinek egy vasdarab állt a fejébe.
okt. 6
13:33
Kizáró tényező a hitelmoratóriumból a korábbi támogatás (ProfitLine)
Napokon belül elkezdődik a vállalkozások számára a nyilatkozási időszak, hogy szeretnének-e tovább maradni a hitelmoratóriumban. A cégek jelentős köre azonban jogszabály alapján elesik a lehetőségtől. Ezzel többségük nincs is tisztában.
okt. 6
13:33
A digitális az új normális - Jön a 12. Infotér Konferencia (Portfolio)
A 12. Infotér Konferencia célja, hogy összehozza mindazokat, akik formálják, alakítják, befolyásolni tudják a kialakulóban lévő új digitális világrendet. A közigazgatás, a vállalati szféra, a tudományos élet és a felsőoktatás színe-java gyűlik össze az Infotér Konferencián 2021. október 19. és 21. között Balatonfüreden.
okt. 6
13:33
2022 elején jöhet az új hátsókerekes, hathengeres Mazda 6 (Auto Pult)
A Mazda amiben csak teheti, szembe megy az autóipar diktálta trendekkel: szívó benzines erőforrások, vadonatúj motortechnológia, viszonylag nagy hengerűrtartalom. Ez pedig még csak a kezdet, ugyanis míg lassan már a prémiumok is a három- és négyhengeres erőforrások felé fordulnak a downsizing jegyében, addig a Mazda hathengeres erőforrást és hátsók
okt. 6
13:33
Oltással megbízott egészségügyi dolgozókat támadtak meg és ejtettek fogva Guatemalában (ATV)
Falusiak támadtak Guetamala középső részén a koronavírus elleni oltási kampánnyal megbízott egészségügyi dolgozókra - közölte kedden az ország egészségügyi minisztériuma.
okt. 6
13:33
Nehéz idők várnak az iparra (autopro)
Drága logisztika, alkatrész- és chiphiány, magas energiaárak terhelik a magyar ipart.
okt. 6
13:35
Gyászol Cristiano Ronaldo (ATV)
Meghalt az egyik közeli barátnője.
okt. 6
13:36
Amerikai külügyminiszter kollégájával egyeztetett Szijjártó Péter (Demokrata)
„A globális minimumadó kérdése most talán a legizgalmasabb téma a nemzetközi politikai térben.”
okt. 6
13:36
Ekkora a tököm, köszi Malagrow (Agrárágazat)
A szakszerűen, a vegetációnak megfelelő technológia és a gazda személyes tudása, elhivatottsága meghozta az eredményt.
okt. 6
13:36
Pályázati naptár: beadási határidők sorrendben (Mezőhír)
Időrendbe szedtük a záruló pályázati ablakokat.
okt. 6
13:39
Nyolc év után újra: Majka nélkül jelentette be Curtis a nagy hírt (Blikk)
Bárhol csendül is fel Majka és Curtis Belehalok című nótája a közönség egyként sikít fel. A 2012-es nótát BLR neve fémjelzi, aki Curtis egyik régi barátja volt, a két rapper azonban elsodródott egymástól. Nem csoda hát, hogy találgatásokra ad okot Curtis legújabb BLR-el közös posztja.

Keresés