Megan Fox az elmúlt időszakban visszatért Hollywoodba, és különböző szexi összeállításokban pózolt a vörös szőnyegen. A színésznőt legtöbbször mostani párjával látjuk, a 31 éves énekessel, Machine Gun Kelly-vel.
Harmadszorra is elutasította a bíróság Benjamin Mendy óvadékkérelmét, így a Manchester City szexuális zaklatással és nemi erőszakkal vádolt francia futballistája minden bizonnyal januárig előzetesben marad.
A Heineken Hungária első globális sörgyárként vonta ki PET-palackos termékeit a portfóliójából, illetve a fogyasztói igényekre reagálva még azelőtt papírpoharak használatára állt át, hogy ezt a törvényi szabályozás kötelezővé tette volna. 2030-ra a Heineken Hungária – a tervek szerint – karbonsemleges termelésre, 2040-re pedig a teljes ellátási lán
Több tagállammal együtt Magyarország is felszólította az Európai Bizottságot, hogy éljen a felhatalmazásával, és hozzon olyan azonnali piaci intézkedéseket, amelyek megakadályozzák, hogy a sertéstartók válsága még jobban elmélyüljön - jelentette ki Nagy István az uniós agrárminiszterek tanácsülés után.
Jogerősen két év börtönre és hárommillió forint pénzbüntetésre ítélték az UFO együttes egykori frontemberét nők futtatása miatt - tájékoztatta a fővárosi fellebbviteli főügyész kedden az MTI-t.
Nincs kétség: Elon Musk a világ leggazdagabb embere 222 milliárd dollárnyi vagyonnal, erről pedig szereti emlékeztetni Jeff Bezost is, aki „csak” a második mögötte. A két milliárdos között az utóbbi időben megélénkült a csata, mivel mindkettőjük cége a világűr meghódítására készül.
Az Ipar 4.0 végre ipari méretekben is megvalósult az autógyártásban, a Festo szervopneumatikus hegesztőpisztolyai 25 százalékkal csökkentik az állásidőt.
Fizetnie kell az e-autó gyártónak. Fotó: Tesla A Teslának 137 millió dollár kártérítést kell fizetnie volt alkalmazottjának, Owen Diaznek. Erről több amerikai lap is beszámolt. Diaz 2015-ben és 2016-ban a fremonti üzemben dolgozott, és ezalatt rendszeresen rasszista sértéseket kapott a bőre színe miatt. A bíróság úgy döntött, hogy ellenséges munka
„Amit az európai nyilvánosságban Magyarországról mondanak, az részben el van túlozva.” A magyar felmenőkkel is rendelkező, grófi családból származó Alexander Schallenberg osztrák külügyminiszterként az osztrák Profil interjújában védte meg hosszan Magyarországot 2020 szeptemberében.
Októberben még három település tisztul meg önkéntesek segítségével. Október 16-án és 17-én Budapest, Miskolc és Szigetvár a szerencsés település, ahol közösségi szemétszedésre jelentkezhetnek az önkéntesek, akik nem csak szemetet szednek vagy fát ültetnek, de arra is törekednek, hogy valóban egy jobb világot teremtsenek.
24 éve él boldog házasságban Kandász Andi és férje. Feri mindig is rajongott feleségéért, és mióta Andi 23 kilótól szabadult meg, még büszkébb rá, hiszen az utóbbi időben neki is meggyűlt a baja a pluszkilókkal.
Ha egy buli beindul, akkor nincs megállás, egyszerűen kötelező felülni az aktuális divatvonatra, teljesen mindegy, hogy mennyien vannak már rajta, van-e még hely, van-e értelme, egyebek. Ez mind nem számít, a lényeg csupán az, hogy a világ szemében olyannak tűnhessünk…
Több, mint 140 pedagógus halt meg másfél év alatt a járvány miatt csak tavaly december 31-ig. A második félév, tehát a második hullám végének, és a harmadik hullám adataival egyelőre még nem rendelkeznek a szakértők.
A Sztárban sztár leszek! mesterei mindig megalapozzák a jókedvet és a kiváló hangulatot a TV2 stúdiójában. Úgy tűnik, azonban, hogy akad közöttük olyan, aki a jókedvét a pult alá rejtett italának köszönheti.
A műveletekben rohamlövészek, rohamcsónakok és műszaki katonák is részt vettek, miközben Kína és Tajvan között az utóbbi időszakban egyre komolyabb a diplomáciai és egyéb feszültség.
Még ebben a hónapban elindul a Ninja Warrior Hungary új évada a SorozatWiki beszámolója szerint, a korábbiakhoz képest fontos változás lesz, hogy hétköznap esténként kerül majd adásba a produkció. A SorozatWiki a TV2-n megjelent promóciós videók alapján ír arról, hogy október 25-én rajtol a Ninja Warrior Hungary 3. évada. A legnagyobb újdonság az l