A szakma egy része arra kéri a kormányt, hogy ismét vezessék be a rutinvizsgákat, amelyet az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) elődje, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium egy 2011 végén hozott rendelettel szüntetett meg. A minisztérium szakmailag indokolatlannak tartja a felvetést.
Észak-Koreának fejlesztenie kell védelmi képességeit az Egyesült Államok ellenséges politikája és Dél-Korea fegyverkezése miatt, ami destabilizálja a Koreai-félszigetet - jelentette ki kedden Kim Dzsong Un észak-koreai vezető a phenjani állami hírügynökség tudósítása szerint.
Az elmúlt évtizedekben annyira elhasználódott a csepeli Gubacsi híd vasúti forgalmat lebonyolító része, hogy az lassan teljesen használhatatlanná válik. A hidat felújítani azonban nem lehet, így attól 15 méterre északra új vasúti átkelő épül majd - derül ki Vitézy Dávid, a Budapest Fejlesztési Központ (BFK) vezérigazgatójának Facebook-bejegyzéséből
A mai napon megkötött megállapodással mintegy évtizednyi együttműködés pecsételődött meg a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal és a Magyar Talajvédelmi Baktérium –gyártók és -forgalmazók Szakmai Szövetsége között.
Még nagyobb kihívásokkal, nehezebb akadályokkal, megújult stúdióval és látványvilággal érkezik október 25-én, hétfőn este a TV2 képernyőjére a Ninja Warrior harmadik évada.
Megszüntették hétfőtől Németországban az új típusú koronavírus (SARS-CoV-2) gyorsteszt-szolgáltatás ingyenességét, az intézkedéstől az oltási hajlandóság növekedését várják.
A pandémia alatt, valamint a nehézségekkel átszőtt építőipari környezetben sem állhatott meg a Liget Budapest projekt fejlesztése, hamarosan két újabb, egészen egyedi formájú épületet adnak át: a Magyar Zene Háza, és a fordított kaput formáló Néprajzi Múzeum is jövő év elejére lesz látogatható a nagyközönség számára. A környék folyamatos átalakulás
Szigorítottak a szabályokon az oktatási intézmények miután terjedni kezdett a koronavírus az iskolákban. Több helyen már az órákon is kötelező a maszkviselés, csak a menzán és a büfében, az étkezés idejére lehet levenni.
Sokáig úgy tűnt, a két híresség között nincs több szimpla flörtnél, most azonban nagyon úgy fest, hogy kapcsolatuk egyre komolyabb vizekre evez, hiszen immáron nem félnek a nyilvánosság előtt sem mutatkozni.
Megérkezett 2021 egyik legjobban várt – gyerekeknek és gyereklelkű felnőtteknek szóló – regénye, A karácsonyi malac. A Harry Potter-sorozat óta ez az első történet, amelyet Rowling kifejezetten gyerekeknek írt.
Képzeld el, hogy napi 18 órát a fürdőszobában kell töltened, mert folyamatosan hánynod kell, kiszáradsz, gyenge vagy, verítékezel. A ciklikus hányás szindrómában szenvedők a legsúlyosabb esetekben ezt élik át, és még igazi gyógymódjuk sincs – de szerencsére a legtöbbször kinövik a betegséget.
A Väderstad, a világ egyik vezető talajművelő és vetőgépgyártó vállalata, 2021. októberétől az új Spirit 600C InLine vetőgéppel bővíti kínálatát. A Spirit InLine-verziója a vetőmaggal együtt kis dózisú starter műtrágyát helyez a magbarázdába, így biztosítva a növény számára a gyors tápanyagfelvételt.
A szeptemberi magyar-angol meccsen történt rasszista incidensek is a szokásosnál szigorúbb intézkedésekkel készül az angol labdarúgó-szövetség, pedig a magyar szurkolók ezernél is kevesebb jegyet vettek a ma esti találkozóra.
Tovább folytatódik a visszaszámlálás. A cikk írásának pillanatában már csak kicsivel több mint 7 000 dollár választja el a bitcoint a májusban beállított 64 800 dolláros csúcs újbóli elérésétől. A következő napokhoz az erőt továbbra is a következő 3 hétben…
Eredményre vezettek az elmúlt két év erőfeszítései, a Mezőgazdasági és Halászati Tanács mai ülésén az Európai Bizottság ígéretet tett a mézkeverékek származás jelölési előírásának felülvizsgálatára.
Nyár közepén rendhagyó virtuális tárlatra invitálta az érdeklődőket Féner Tamás fotóművész, aki az ősz beköszöntével elérkezettnek látta az időt arra, hogy legújabb alkotásait élőben is szemrevételezzék a fotóművészet kedvelői. A mintegy harminc alkotást felvonultató kiállításon a művész munkái mellett történetekkel, anekdotákkal kísérli meg érzéke
Október első dekádjában néhány kellemesen napos és meleg napot leszámítva a késő őszies időjárás volt a jellemző. Az elmúlt héten hűvös és nedves időjárási front borította be az országot, szélsőséges eloszlásban eső is hullott. A nagyobb mennyiség főként a Dunántúlt és a Duna-Tisza közét érintette, ahol helyenként 30-50 milliméter is esett. Ennél j
A vezetők az IoT technológiák (70%), az AI és a gépi tanulás (59%) részleteiben is elmélyedtek, ráadásul koronavírus-járvány alatt felfutó technológiai innovációk ötször gyorsabb bevételnövekedést eredményeztek, illetve a pandémia alatt a technológiai beruházásokra fókuszáló vállalatok jelentős mértékben növelték előnyüket versenytársaikhoz képest
Egy átlag magyar szén-dioxid-kibocsátása 11-12 tonna körül mozog évente. Azért, hogy megóvjuk a Földünket és látható változást érjünk el a károsanyag-kibocsátásban, ezt a számot egyénenként 10 tonna alá kellene csökkentenünk. Talán soknak tűnhet, de az ártalomcsökkentés ma már a mindennapi élet számos területén lehetséges! Akár kis lépésekkel is so