A Duna House közreadja havi Tranzakciószám Becslését (DH-TB) és jelzáloghitel előrejelzését, amely szerint 2020 decemberében, országosan 10 354 ingatlan adásvétel bonyolódott, valamint 73 milliárd forint szerződéses összegű lakáscélú jelzáloghitel realizálódott.
A Kaspersky szakemberei közzétették a 2021-re szóló fenyegetés-előrejelzéseit: digitalizáció, zsarolás, vakcinahekkelés. Vakcinahekkelés: új lehetőség a COVID-19 kiaknázására. Az orvosi és egészségügyi témák csaliként való használata a jövő évben is folytatódni fog, és meghatározó marad legalább addig, amíg véget nem ér a világjárvány. A támadók eg
A Világrekordok Hetén a villalakók megmutathatják nem mindennapi képességeiket, és bebizonyíthatják, hogy vannak dolgok, amiben nem csak a Villán belül, hanem az egész világon a legjobbak, ráadásul Sztropacsek Gusztáv is visszatért! A @valovilagrtl TikTok csatornán és játékosok @vv10
Reggelig az ország keleti felében, illetve a Duna vonalában többfelé alakul ki eső, zápor, nyugaton legfeljebb szitálás lehet., nap közben a csapadékzóna lassan északkelet felé helyeződik - írja az Országos Meteorológiai Szolgálat.
Beiktatták az Egyesült Államok 117. kongresszusát Washingtonban. A képviselőházban 11 fővel szűkült a demokraták többsége. Georgia államban kedden ismétlik meg az eredménytelen novemberi szenátorválasztást, amely eldönti, hogy a republikánusok megtartják-e többségüket a törvényhozás felsőházában.
A PCOS egy mozaikszó, jelentése policisztás ovárium (petefészek) szindróma. Bár az elnevezés csak a petefészekre utal, valójában igen összetett, a hormonháztartást komplexen érintő betegségről van szó. A PCOS igen gyakori betegség, egyben a meddőség egyik leggyakoribb oka.
Az RTL Klub 1997-es indulásától kezdődően ugyanazon a célcsoporton és ugyanazon a főműsoridős idősávon (19:00-22:59) méri sikereit a hirdetők igényeinek megfelelően. A helyzet pedig továbbra is ugyanaz, mint már több mint 20 éve: az RTL Klub főműsoridőben, a 18-49 éves korosztály körében 13,6 százalékos közönségarányával a legnézettebb televíziócsa
Megkezdődött hétfőn egy új koronavírus-elleni vakcina alkalmazása az Egyesült Királyságban. Az oxfordi egyetem és az AstraZeneca gyógyszergyártó cég vakcinájából többek között Magyarország is lefoglalt több millió adagot. Eközben a világban 85 millióra emelkedett a koronavírus-fertőzöttek száma.
Bár már átléptünk 2021-be, még a mai napig nem lehet tudni, mennyi lesz az idén érvényes minimálbér. Friss prognózisában azonban egy erős jelzést küldött a kormány.
Eddig nem tapasztalt pesszimizmussal tekintenek az új esztendőre a hazai nagyvállalatok. A járvány második hulláma alatt, novemberben készült K&H nagyvállalati növekedési index ugyanis 8 pontos zuhanással jelenleg -10 ponton áll. Mind a saját kilátásaik, mind a gazdaság helyzetének alakulását kedvezőtlenül ítélik meg a vállalatok. A cégek többsége
A Telenor az előző évekhez viszonyítva elemezte a szilveszter és újév napján mért hálózati forgalom alakulását mobilinternet, hang és SMS szempontjából. Bár idén a koronavírus-korlátozások miatt nem lehetett rendezvényt tartani és kijárási tilalom is volt szilveszter éjjel, a Telenor hálózatán jelentős forgalomnövekedés volt megfigyelhető. Neten me
Elsőként érte el a negyedmilliárdos követői számot az Instagramon Cristiano Ronaldo, a Juventus ötszörös aranylabdás futballistája. A 35 éves portugál klasszis ezzel toronymagasan vezeti a “népszerűségi versenyt”, hiszen a második helyen álló Ariana Grande énekesnő mindennapjait “csak” 213,6 millióan követik. A harmadik helyen az egyik legfelkapott
A világon három helyszínen, köztük a magyar fővárosban fejleszt autonóm járműveket a Bosch. Az idén 15 éves Budapesti Fejlesztési Központban már több mint ezer mérnök vesz részt autonómjármű-fejlesztési projektekben. Továbbá a kontinensen egyedülálló módon városi forgalomban is tesztelik az önvezető járművek egyes funkcióit. A budapesti központ, am
Orbán Viktor úgy látja, hogy megfékeztük a második hullámot. Kérdés, hogy ennek fényében a kormány hogyan dönt ezen a héten a korlátozásokról: feloldja január 11-én, vagy kitolja február 8-ig, a háromhónapos veszélyhelyzet végéig? Európában általában meghosszabbítják a koronavírus-ellenes intézkedéseket, sőt, egyes országokban további szigorításoka
Március-áprilisban megkezdődhet a tömeges oltás Magyarországon, vakcina biztosan lesz - jelentette ki Ócsai Lajos. Ugyanakkor a járványügyi szakember szerint az alacsony oltási hajlandóság többek között annak is köszönhető, hogy a lakosság
A válság ellenére két nagy hitelminősítő is pozitívra javította a magyar adósbesorolás kilátását 2020-ban, vagyis összességében nem volt rossz éve Magyarországnak ebből a szempontból. Kérdés, hogy a cégek hogyan értékelik majd a válságból való kilábalási pályák különbözőségeit és kockázatait, ezek miatt lehet, hogy majd csak 2021-ben árazzák be a h
Éppen csak elkezdődött a 2021-es év, de a Mecsekben már megjelentek az első hóvirágok. Az idei igazi tél még nem érkezett meg a déli országrészbe, így igazán nem is meglepő, hogy egy-két kis virág már elődugta a fejét az avar alól. Tömegesen még nincsenek ezek a virágok, de azért nem árt tudni, hogy aki letépi, az komoly büntetésre számíthat.
Izrael és a britek az élen járnak, míg a francia és holland immunizáció lassan halad. Mi az Európai Unió országai között a sereghajtók közé tartozunk: eddig minden kétezredik magyart oltották be.
Magyarországon tavaly 128 031 új személygépjárművet helyeztek forgalomba, 19 százalékkal kevesebbet a 2019-es évinek, a forgalomba helyezést követő hat hónapon belül kivont gépkocsik aránya 25 százalékot tett ki - közölte a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete (MGE) hétfőn az MTI-vel a 2020. évi új gépjármű forgalomba helyezési piacról készített ös
A magyar kormány a klíma- és természetvédelmi akcióterv részeként szervezeti változások mellett döntött: az Innovációs és Technológiai Minisztérium közleménye alapján az átalakításra azért volt szükség, hogy ezáltal felgyorsuljon a körforgásos, azaz a digitalizált, zöld, innovatív és saját hulladékát is feldolgozó gazdaságra való átállás – írja az
„Engedd meg magadnak naponta egyszer azt a kicsi sütit, és azt is engedd meg magadnak, hogy most örülsz a sütidnek. Két kulcsszóra hívnánk itt fel a figyelmet: 1. egyszer; 2. kicsi.” Dudics Emese a téma pszichológus-kutatójával járta körbe a falás, nassolás, örömevés, stresszevés, túlevés témakörét.
Kedd reggel George Orwell gondolatait tolmácsoljuk, aki arra emlékeztet minket, hogy életünkben nagyon fontos szerepet játszik a megértés. Mire vágyunk leginkább? Hamu és GyémántA nap idézete George Orwelltől 1984 1984. október 10-én mutatták be a George Orwell azonos című politikai regénye alapján készült filmet, az 1984-et, mely Mi
A jelenleg érvényben lévő korlátozó intézkedések január 11-ig tartanak, így például a kijárási tilalom is. Ezért várható, hogy a kormány a napokban dönt ezekről, ahogyan azt egyébként az egyik minisztérium már előre is vetítette.
A koronavírus-járvány tavaszi berobbanását követően az emberek biztonsága érdekében és a tiltó intézkedések miatt az angol nyelvoktatás is online formára váltott, a tanulók zöme pedig egyelőre nem is szeretne visszatérni a padokba. A modern kor vívmányaival ma már legalább olyan hatékonyan zajlanak online a nyelvórák, mint személyesen. Ennek ellené
Az új év kezdete a futballban egyben az összegzések, statisztika-készítések, álomcsapatok összeállításának időszaka is, természetesen az óesztendőre gondolva. Európa egyik legtekintélyesebb sportnapilapja, a párizsi székhelyű L’Équipe sem maradt ki a sorból. Összeállította a 2020-as év álomtizenegyét – amelybe nem fért be Lionel Messi.
Egyre több kistelepülésen próbálják segíteni a koronavírus-járvány miatt hátrányos helyzetbe kerülő családokat. A Zala megyei Miháldon tisztító és fertőtlenítőszerekből álló csomagot kapnak a fertőzöttek. A faluban korábban maszkokat is adtak az időseknek és a kisgyerekeseknek. Kistolmácson is csomagokat osztottak az időseknek és gyerekes családokn
Az új évtől megváltozott a gépjárműadó fizetési rendje, minden egyes forint a központi költségvetést gazdagítja, ennek megfelelően pedig a befizetést sem önkormányzati, hanem központi számlaszámra kell teljesíteni. Már azt is tudjuk, hova.
A lakosság következő egy évre vonatkozó lakásfelújítási és -korszerűsítési kilátásai a tavalyi negyedik negyedévben ismét erőteljesebbé váltak, a várakozások 14 éves csúcsra emelkedtek. A bejelentett kormányzati ösztönző intézkedések hatására a következő egy évben a magyar lakásállomány csaknem 14 százalékán végezhetnek fejújítási, korszerűsítési m
Bár egyelőre sem szállodába, sem wellnessezni nem mehetünk, érdemes eltervezni, hova utazunk, ha végre újra lehet. Remek választás lehet például Visegrád, ahol nem csak a környéken érdemes kirándulni, bobozni, de megszállhatunk olyan szállodában is, ahol igazán odafigyelnek a gyerekek igényeire.