Harminc év alatt harmadával nőhet a fogyasztás, pedig már most sem jut elég tiszta víz mindenkinek. A megoldást független adatokat mérő, autonóm hajók jelenthetik, írja a Robotics & Automation. A WHO nem győzi eleget kongatni a vészharangot amiatt, hogy bolygónk lakosságának egyharmada már most sem fér hozzá tiszta ivóvízhez. A problémát tovább súl
A magyar kormány szerződést írt alá Oroszországgal nagy mennyiségű vakcina beszerzéséről. Veszélyhelyzeti engedélyt adtak a Szputnyik vakcinának és a kínainak is. Közben engedélyezték az AstraZenecát, hamarosan onnan is nagy mennyiségben kaphat oltóanyagot Magyarország. A Heti Napló riportja.
Az Ikea boltok egyik nagy előnye, hogy olyan környezetben mutatják be termékeiket, ahogyan aztán otthon is találkoznánk velük. Ettől sokkal személyesebb és valóságosabb lesz az élmény. Wellness térrel is működne ez a koncepció?
Ónos eső és havazás is szerepel az előttünk álló két nap időjárási palettáján. A legtöbb hóra előbb a Dunántúlon, majd hétfőre virradóra a Dél-Alföldön számíthatunk.
A wellness életérzése szorosan kapcsolódik a kültérhez és a természethez. Ezért ehhez nyúlt ihletforrásért Miron Zsolt tervező is, amikor újraálmodta az ország egyik legsikeresebb wellness termékeit árusító üzlet bemutatótermét.
Megkezdődik Fejér megyében a Vereb-Vál-Gyúró-Etyek közötti új út tervezése, a 21 kilométer hosszú közút tervei jövő nyár végére készülnek el, és várhatóan 2026-ra megépül az útszakasz.
Három hónapig is díjmentesen netezhetnek a digitális oktatásban részt vevő tanulók és tanárok egy frissen megjelent kormányrendelet szerint. A változtatásra a veszélyhelyzeti intézkedéscsomagon belül kerítettek sort.
A világon 102 548 480 ember fertőződött meg a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma 2 219 344, a gyógyultaké 56 747 867 – a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem közép-európai idő szerint vasárnap reggeli adatai szerint.
Az MTV EMA mellett, melynek házigazdája idén Magyarország lesz, a nagyszabású zenei show történetében először az MTV Africa Music Awardsot is világszerte elérhetővé teszi az MTV február 20-án. A globálisan közvetített díjátadó virtuális helyszínét 2021-ben Uganda főváros, Kampala biztosítja. Az afrikai kultúrára, zenére, illetve kreativitásra hangs
„Nem smúzolok emberekkel érdekből, hanem azzal az energiával inkább dolgozom, dolgozom, dolgozom, és oda viszem a munkámat, ahol értik, értékelik” – már ezért az egy mondatért is érdemes elolvasni Dudics Emese cikkét Kőszeghy Flóráról de nem csak ez az egy jó mondat van benne. Ismerjétek meg őt, érdemes:
Amikor az Egyesült Államok és Európa egységben van, hatalmas befolyással bír, amikor megosztott, az probléma - hangsúlyozta Barack Obama volt amerikai elnök a spanyol közszolgálati televíziónak (TVE) adott, szombat éjjel sugárzott interjúban.
A szakértők szerint a pandémiával összefüggő stressz, szorongás, depresszió és a mozgásszegény életmód növelte a merevedési zavar kockázatát a férfiaknál.
Péterfy-Novák Éva és férje, Péterfy Gergely decemberben tették át ideiglenesen székhelyüket a napfényes Itáliába. Jelenleg egy Todi nevű városban élnek, és mindketten regényt írnak - a költözésről, koronavírusról, a családon belül erőszak hazai helyzetéről és a felszabadult alkotás öröméről mesélt exkluzív interjúban nekünk az írónő.
Hamarosan megújul a SpaTrend ürömi bemutatóterme, amely 1300 négyzetméteren várja a kültéri kikapcsolódás szerelmeseit. A hatalmas csarnoktér átrendezésére egy pályázatot írtak ki, amely jobbnál jobb terveket eredményezett. Jöjjön egy, amelyhez a nagy fürdőkultúrák adták az ihletet.
Nagy-Britannia felvételét kéri az Átfogó és Előremutató Csendes-óceáni Partnerség (CPTPP) elnevezésű szabadkereskedelmi szerveződésbe - közölte vasárnap a brit külkereskedelmi minisztérium.
Vajon létezik olyan, hogy „álommunkahely”? Az Eisberg Hungary Kft. így tekint magára. A 2020. decemberben elvégzett elkötelezettségi felmérés 90%-os részvételi arány mellett 82%-os elkötelezettségi eredményt mutatott. A HR közösségépítési vezetője, Bognár Adrienn, valamint Gazsi Zoltán ügyvezető igazgató értelmezte a számokat. Külföldön is megiri
Mutier Uszáma tanárként, hátrányos helyzetű gyerekek mentoraként dolgozik, 2021-től pedig a Szívünk rajta új zsűritagja. Januárban a Zúzmaraszív című kalandregényre esett a választása, de a könyv mellett az olvasásról és az illusztrációk fontosságáról is beszélgettünk vele.
A Roatex Ltd. Zrt nyerte el a Föld negyedik legnépesebb országa, Indonézia egészére kiterjedő elektronikus útdíjhálózat kiépítését. A győztes magyar cég több mint 300 millió dolláros (napi árfolyamon ~88,338 milliárd forint) beruházást valósít meg. A 2018.06.12-én alapított társaság nemcsak kiépíti, de országszerte üzemelteti is majd az elektroniku
Az egyedi darabokat gyártó üzemek – köztük a CNC-megmunkálók – újfajta és több irányból érkező nyomást éreznek az üzleti életben. Globális verseny alakult ki, a demográfiai változások miatt ráadásul egyre nehezebb megtartani a tehetséges munkaerőt. A problémák leküzdéséhez elengedhetetlen, hogy először megértsük a CNC-megmunkálás aktuális trendjeit
"Idén emelkedhet a reálbérek mértéke, de az osztrák életszínvonal még messze van" - így foglalta össze a keresetekre vonatkozó adatokat és előrejelzéseket a Híradónknak nyilatkozó elemző. Bár a minimálbér értéke, 4% alatti infláció esetén elvileg nem csökken, a magyar szakszervezeti szövetség elnöke szerint a forint árfolyamának romlása miatt az em
Az abszolút kockázat még így is alacsony marad a legtöbb komplikációra, de egyes rizikófaktorok relatív előfordulási aránya jelentősen megnő a koronavírus hatására.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk. A felolvasott hírek itt érhetőek el: https://podcast.hirstart.hu/friss-hirek/2021/01/31/3198/
A sportolók és a szurkolók mellett a sportújságírókat és fotósokat is lázban tartja a kérdés, hogy mi lesz a tavalyról elhalasztott nyári olimpiai játékokkal. Naponta kapnak szárnyra pletykák a lemondásról, de erről egyelőre nincs szó. „Nem a ha, hanem a hogyan a kérdés” – mondta Lucia Montanarella, a Nemzetközi Olimpia Bizottság médiakapcsolatokér
Háromnapos hó végi szervizakciót indít 2021-ben a Huawei. A vállalat szervizközpontjában idén először január 28. és 30. között kedvezményes áron végzik a készülékek kijelzőjének, hátlapi fóliájának cseréjét, vagy a szükséges szoftverfrissítéseket. Emellett ingyenes szolgáltatásokkal, többek között kijelzővédőfólia-cserével és eszközfertőtlenítéssel
A kókuszdió-termelésben a dél-kelet ázsiai országok állnak az élen. Indonézia, a Fülöp-szigetek és India állhatott fel a dobogóra, mind tízmillió tonna feletti terméssel.
A digitális jövő gyorsabban érkezett meg 2020-ban, mint ahogy azt bárki is megjósolhatta volna. Korábban 2024 környékére várt technológiai trendekkel ezért akár már 2021-ben is találkozhatunk.