A magyar kormány február 8-ával megszüntette a második járványügyi veszélyhelyzet, a harmadikat pedig azonnal kihirdette. Az újabb rendelet értelmében tehát a harmadik veszélyhelyzetet szabályozó rendelkezések február 8-tól lépnek majd életbe.
4500 forintos kár keletkezett, ami nyilván indokolja a legteljesebb komolyságú rendőrségi eljárást. „Ha most az utcára a gyerekek felfestenek egy ugróiskolát, akkor is el fog járni a rendőrség?” – kérdezte az apa.
Mára megszűnt ez a szakma, feliratokkal, beharangozó reklámokkal pótolják az „élő erőt”. Pedig hajdan nagy sztárok voltak. Emlékszik még a régi nagy egyéniségekre?
A Dél-pesti Centrumkórház infektológus főorvosa arról beszélt, hogy a járvány már platófázisba ért, de ez nem jelenti azt, hogy nem emelkedhet újra a fertőzöttek száma.
A járvány a párkapcsolatokon is nyomot hagy: szakértők már Magyarországon is tapasztalják, hogy egyre több pár akar elválni, ráadásul emelkedik a bántalmazásos esetek száma is.
Az öttalálatos szelvény várható főnyereménye az 5. játékhéten 1 milliárd 140 millió forint volt. Jöjjenek a nyerőszámok!
Megkezdődik Fejér megyében a Vereb-Vál-Gyúró-Etyek közötti új út tervezése, a 21 kilométer hosszú közút tervei jövő nyár végére készülnek el, és várhatóan 2026-ra megépül az útszakasz.
"Idén emelkedhet a reálbérek mértéke, de az osztrák életszínvonal még messze van" - így foglalta össze a keresetekre vonatkozó adatokat és előrejelzéseket a Híradónknak nyilatkozó elemző. Bár a minimálbér értéke, 4% alatti infláció esetén elvileg nem csökken, a magyar szakszervezeti szövetség elnöke szerint a forint árfolyamának romlása miatt az em
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk. A felolvasott hírek itt érhetőek el: https://podcast.hirstart.hu/friss-hirek/2021/01/31/3198/
1307 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 367 586 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 61 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 12 524 főre emelkedett.
90 százalék feletti hatékonyságú a koronavírus elleni Szputnyik V-vakcina - mondta az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet (OGYÉI) főigazgatója az M1 aktuális csatorna vasárnap reggeli műsorában.
Az eddigi kormányzati kommunikáció szerint 201 ezer ember oltására elég vakcinát kapott Magyarország. Vasárnap azonban azt közölték, hogy már 222 005 embert beoltottak.
Oláh Lajos, a Demokratikus Koalíció országgyűlési képviselője írásbeli kérdéssel fordult korábban a kormányhoz, hogy ismertessék, mennyi igazolt covidos megbetegedés és haláleset volt Erzsébetvárosban és Terézvárosban. A kérdés megválaszolását a kormányhivatal után az illetékes minisztérium is megtagadta – írja közleményében a párt.
Bár a szervezők a Facebook-oldalon mindenkit arra kértek, hogy „csak kíváncsiságból” arra járókként legyenek a Hősök terén vasárnap délben. Helyszíni tudósítások szerint kétszáz-háromszázan lehettek a „résztvevők”.