2021. január 26. kedd

jan. 26
13:57
Új Monilia faj fertőz a gyümölcsöskertekben (Agrofórum)
Meggyfánkon, miután lehullottak ősszel a levelei, az tűnt fel, hogy sok aszalódott termés maradt rajta. Ez egy koros fa, korábbi években ilyet nem észleltünk. A fa alatt talált terméseken mind barnás-szürke színű bevonat látszik. Mi okozhatta ezt a betegséget?
jan. 26
13:57
A kormány négymilliárd forintot biztosított kerékpárutak előkészítésére (Demokrata)
Révész Máriusz azt mondta, ekkora összeg kerékpárutak építésének tervezésére még soha nem állt rendelkezésre Magyarországon.
jan. 26
13:59
Vakcinavezérelt fellendülés: online klubrendezvény előfizetőinknek (Portfolio)
Ahogy ígértük, Signature-szolgáltatásunk előfizetői számára - a cikkek, elemzések, egyedi anyagok és hírlevelek mellett  - rendezvényekkel is készülünk. Az első ilyen eseményt február 3-án szerdán szervezzük meg az online térben, délelőtt 10 órakor. Az egy órás beszélgetésben azt járjuk körül Nagy Viktor vezető részvénypiaci elemzőnk moderálásával,
jan. 26
13:59
Újabb két autóipari vállalat fektet be Magyarországon (Demokrata)
A két vállalat a beruházásokkal 5300 munkahelyet véd meg és több mint kétszáz új munkahelyet hoz létre – mondta Szijjártó Péter.
jan. 26
14:03
Megérkeztek Beregszászba a magyar kormány által Ukrajnának adományozott lélegeztetőgépek (HírTV)
Ezzel a szállítmánnyal pedig Ukrajna kilenc megyéjét segíti a magyar kormány.
jan. 26
14:03
Sajtokat hív vissza a Kőröstej (ProfitLine)
A Kőröstej Kft. elővigyázatosságból visszahívja a forgalmazásból egyes Kőrösi sajtkorong elnevezésű termékeit, mert üvegdarab lehet bennük - hívta fel a figyelmet a vállalat kedden.
jan. 26
14:03
Benyújtotta lemondását az olasz kormányfő (ATV)
Giuseppe Conte olasz kormányfő kedden benyújtotta lemondását, amelyet az államfő el is fogadott. Ennek nyomán Sergio Mattarella konzultációt indít a parlamenti pártokkal - közölte az elnöki palota.
jan. 26
14:03
Müller Cecília: eddig csak 80 idősotthonban tudtak oltani, mert kevés a vakcina (SzMo)
Az országos tisztifőorvos azt is elmondta, hogy bár a járványügyi adatok kedvezőbbek most, a fenyegetettség nem múlt el.
jan. 26
14:03
Télen sem kell nélkülöznöd a zöldségeket: ezeket válaszd! (Life)
Bár télen sokkal kisebb a zöldségválaszték, ha egészségesen szeretnél táplálkozni, érdemes a meglévőkből beiktatnod néhányat az étrendedbe. Ha utánanézel, hányféle módon fel lehet használni a céklát, a karalábét vagy a savanyú káposztát, biztosan megszereted őket.
jan. 26
14:03
Díjazták a legsikeresebb franchise hálózatokat (MMonline)
Kihirdette a 2020. év legjobbjait a Magyar Franchise Szövetség, amelyen a nagydíjat, a 2020. Év Hazai Franchise Hálózata elismerést a Duna House kapta. Az ingatlanközvetítési és pénzügyi szolgáltatásokkal foglalkozó franchise hálózat a hazai eredményeivel és nemzetközi terjeszkedésével érdemelte ki az elismerést. A Duna House Cégcsoport Kelet-Közép
jan. 26
14:05
A világon először végeztek el dupla kar- és váll átültetést (Life)
A férfi 23 évet várt a műtétre.
jan. 26
14:06
Florida bejelentkezett az idei olimpiarendezésre (Infostart)
A japán kormány viszont eltökélt, és tízezer orvost és ápolót toboroz.
jan. 26
14:06
Erre az állatra hasonlítasz a horoszkópod szerint (Glamour)
Igaz rád a leírás?
jan. 26
14:08
Saját emlékek, magyar ékességek: Tomcsányi Dóri textiljei egyedülállóak a hazai divatvilágban (Glamour)
Bármikor, bármilyen eseményen megállják a helyüket
jan. 26
14:09
Meglepetés nélkül ért véget az MNB vezetőinek ülése (Menedzsment Fórum)
Ahogy azt várni lehetett, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) monetáris tanácsa mai ülésén nem nyúlt a 0,6 százalékos alapkamathoz. Az indoklást a 15 órakor megjelenő közleményben ismerhetjük meg.
jan. 26
14:09
Ezúttal nem húzott váratlant az MNB (Privátbankár)
Ahogy arra előzetesen számítani lehetett, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) monetáris tanácsa mai ülésén nem nyúlt a 0,6 százalékos alapkamathoz. Az indoklást a 15 órakor megjelenő közleményben ismerhetjük meg.
jan. 26
14:09
Itt az MNB kamatdöntése! (Portfolio)
Az előzetes várakozásoknak megfelelően nem változtatott a kondíciókon kedden az MNB Monetáris Tanácsa, így az alapkamat továbbra is 0,6%, és a kamatfolyosó két széle is maradt az eddigi szinten.
jan. 26
14:09
Kimozdulnál a hétvégén? Segíts fülesbaglyokat számolni! (Agroinform)
A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) idén is meghirdeti az erdei fülesbaglyok telelőhelyeinek országos felmérését. A lakosság bevonásával tartott akció január 29-től február 1-ig tart.
jan. 26
14:11
Bombaformában a Tesla, ilyen még soha nem volt a cégnél (Portfolio)
Félmillió autó, nagyjából ennyit gyártott és értékesített tavaly a Tesla, a nagy kérdés azonban az, hogy alakult a cég bevétele, profitja 2020-ban, és természetesen az, mit terveznek 2021-re Elon Muskék. A tavalyi negyedik negyedévben nem csak rekordértékesítést, de rekordbevételt és profitot is elérhetett a vállalat. A befektetők a Model Y gyártás
jan. 26
14:12
Bye Alex új bajsza visszarepít a pornózás aranykorszakába (Noizz)
Egy bajszos instaképpel lengette be ByeAlex, hogy január 28-án új dalt, pontosabban egy MINI dalt fog megjelentetni.
jan. 26
14:13
Kijött a friss lista, már nem az Amazon a világ legértékesebb márkája (Portfolio)
Három év után ismét az Apple a legértékesebb márka a világon a brit Brand Finance piackutató és üzleti tanácsadó vállalat 2021-es Global 500 ranglistája szerint.
jan. 26
14:15
Döntött az MNB az alapkamatról (Infostart)
Nem módosította a jegybanki alapkamat 0,60 százalékos szintjét a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa, és a kamatfolyosó sem változott – közölte az MNB a testület döntését.
jan. 26
14:15
Szigorított a közbeszerzési szabályokon Joe Biden (ATV)
Joe Biden amerikai elnök hétfőn rendeletet írt alá a közbeszerzési szabályok szigorításáról, amely a hazai feldolgozóipar támogatását célozza azáltal, hogy a kormányzati ügynökségeket és hivatalokat arra készteti, több terméket és szolgáltatást vásároljanak amerikai vállalatoktól.
jan. 26
14:15
Emma Roberts tündéri fotón mutatta meg egyhónapos kisfiát (Joy)
A színésznő legújabb posztja nagy sikert aratott!
jan. 26
14:15
10 év vakság után kapta vissza a látását a férfi (Life)
Forradalmi műtétnek köszönheti a gyógyulást.
jan. 26
14:15
Vakrémület: A vak halottak visszatérnek (Mafab)
Sokat halottam már erről a filmről, és pár ismerősöm is emlegette, de nekem egészen idáig kimaradt az Amando de Ossorio (1918–2001) rendezésében készült Vakrémület (vagy ahogy a legtöbbször halottam erről a filmről, A vak halottak visszatérnek). Ezért egyfajta hiánypótló alkotásként gondoltam rá, és rászántam szűk másfél órát, amit összességében ne
jan. 26
14:15
Vári Attila: a vízilabdacsalád mindig éremesélyesként tekint a válogatottakra (Demokrata)
Vári Attila szerint a játékosok pedig mindent el fognak követni annak érdekében, hogy megvalósítsák céljaikat.
jan. 26
14:18
Betáraztak a DeFi bálnák, követi őket a piac (Kripto Akadémia)
237 darab bálna számlát azonosított a Santiment – ezekben a tárcákban több, mint 100 000 darab UNI található. Három héttel ezelőtt még csak 204 ilyen tárcáról tudtunk, vagyis ahhoz képest ez egy 16%-os emelkedés. A nagy felhalmozás egybeesett az UNI…
jan. 26
14:21
Durván megbillent a széltől a Balaton (SzMo)
63 centiméter volt a vízállás különbsége a tó két vége közt.
jan. 26
14:21
Szexi képet posztolt a szőkeség : Bugyiban mutatta meg magát Nagy Réka (Life)
A gyönyörű modell dögös képeken mutatta meg tökéletes idomait.
jan. 26
14:21
Egy nő titokban lekamerázta, mi történik körülötte a hálószobában, miközben alszik - elképesztő videó (Promotions)
A szőrös haver nem hagyott neki nyugtot, elképesztő vegzálásba kezdett. És már bizonyítéka is van róla.
jan. 26
14:23
Vasvári Vivit újra megtalálta a szerelem? Árulkodó fotót posztolt (Life)
Árulkodó képet osztott meg az Instagram-sztorijában Vasvári Vivien. Lehet, hogy a szexi sztáranyukát újból eltalálta Ámor nyila?
jan. 26
14:25
A szabadban is csak körbe-körbe jár 20 év rabság után egy medve (Life)
A Libearty Sanctuary tett közzé egy szívszorító felvételt, amelyen egy rabságból kiszabadított medve látható.
jan. 26
14:27
IMF: a második félévben lendülhet bele a gazdaság (Portfolio)
Az év második felében lendületbe jöhet a világgazdasági növekedés, köszönhetően a gazdaságösztönző költségvetési és jegybanki monetáris intézkedéseknek, illetve a tömeges oltások megkezdésének a Nemzetközi Valutaalap (IMF) kedden kiadott, World Economic Outlook (WEO) felülvizsgált prognózisa szerint.
jan. 26
14:27
Megérkeztek Beregszászba a magyar kormány által adományozott lélegeztetőgépek (ATV)
Megérkezett Beregszászba kedden a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet közreműködésével az a Budapestről indított, 50 lélegeztetőgépet tartalmazó szállítmány, amellyel a magyar kormány segíti Ukrajnát a koronavírus-járvány elleni védekezésben.
jan. 26
14:27
Durván megbillent a széltől a Balaton (Háziállat)
63 centiméter volt a vízállás különbsége a tó két vége közt.
jan. 26
14:27
Egyre bővül a Mol Plugee elektromos töltőhálózata (autopro)
A Mol 14 elektromos töltővel bővítette hazai töltőhálózatát, így a vállalat már 71 elektromos töltőt üzemeltet országszerte.
jan. 26
14:27
Ezt akarjátok, lányok? A tinédzser fiúk újabban tamponnal mutatják ki figyelmességüket (Life)
Egy amerikai blogger és édesanya arra kérte fiait, hogy mindig legyen náluk tampon. Erre pedig, bár elsőre furán hathat, igen nyomós oka van.
jan. 26
14:27
Egyre többen spórolnának, de kevesen tudják, hogyan tegyék (MMonline)
A lakosság nagyrészének szüksége lenne pénzügyi tudatosságának fejlesztésére, ami hatványozottan igaz a koronavírus-járvány okozta krízishelyzet idején. Kővári Erika pénzügyi menedzser szerint a pandémiával elindult egyfajta tanítási folyamat, az emberek többsége elkezdett spórolni, de így sincsenek tisztában vele, hogyan kell ezt a gyakorlatban ha
jan. 26
14:27
WHO: a Moderna második dózisának beadását ki lehet tolni pár nappal (Demokrata)
A WHO szerint a Moderna-vakcina második dózisával kivételes esetekben hat hetet is lehet várni.
jan. 26
14:29
Az EU növelte a humanitárius segítségnyújtásra szánt idei költségvetését (Demokrata)
Az indoklás szerint a járvány és az éghajlatváltozás következményei miatt súlyosbodtak a globális humanitárius igények.
jan. 26
14:30
Paul Newman élete végéig magát okolta egyetlen fia haláláért – Scott csak 28 éves volt (Femcafe)
A szintén színész Scott külsőre is nagyon hasonlított igézően kékszemű édesapjára.
jan. 26
14:30
Íme a testmozgás 20 bizonyított előnye - Ezekre te sem gondoltál (Femcafe)
Napi 30 perc mozgással már csodákat művelsz a testeddel.
jan. 26
14:33
Nagyot esett a spanyol a gépjárműgyártás (ProfitLine)
Spanyolországban tavaly több mint félmillióval kevesebb gépjárművet gyártottak 2019-hez képest - olvasható a spanyol gépjárműgyártók szövetségének (Anfac) honlapján közzétett közleményben.
jan. 26
14:36
Térképen a koronavírus miatti lezárások: van, ahol az utcára sem lehet csak úgy kimenni (Pénzcentrum)
A jelenleg hatályos magyarországi intézkedések még viszonylag enyhének számítanak sok más európai országhoz képest. Az Európai lockdown-térképről kiderült, hogy sok helyen ötvözik a teljes lezárást, illetve a kijárást korlátozó
jan. 26
14:39
Orbán Viktor laborjában megemelik a kurzarbeit-ben dolgozók támogatását (Menedzsment Fórum)
Az Orbán Viktor miniszterelnök által kisérleti labornak hívott Ausztriában az eddigi 5 milliárdról 7 milliárd euróra emelik a koronavírus-járvány miatt rövidített munkaidőben (kurzarbeit) foglalkoztatottak támogatásának keretét - jelentette be Martin Kocher munkaügyi miniszter kedden.
jan. 26
14:39
A WHO egyelőre a beoltottaknak sem engedélyezné a külföldi utazást (ATV)
A Moderna amerikai gyógyszercég által a koronavírus ellen gyártott vakcinából - kivételes esetekben - az első oltást követő hat héten belül is be lehet adni a második dózist - közölték kedden az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szakértői.
jan. 26
14:39
Tavasztól jöhet a Facebook-szabályozás, Varga Judit benyújtja a törvényjavaslatot (SzMo)
A miniszter azt írta hogy a digitális szabadság védelmében kell szabályoznia nagy techcégek működését.
jan. 26
14:45
Ezek most a legértékesebb márkák a világon (Piac és Profit)
Az Apple verhetetlen.
jan. 26
14:45
Évekig tarthat, mire talpra áll a szállodaipar (MMonline)
A hazai szállodaipar nyár elejére várt újbóli felfutásának fontos feltétele, hogy mind a víruskezelés és a kapcsolódó oltási programok mind a légi- és szállodaipar újraindítása európai szinten is koordinált módon fussanak – mutat rá a BDO Magyarország Hotel és Ingatlan üzletága. A koronavírus egész Európa szállodaiparának példátlan veszteséget okoz

Keresés